fbpx

Duna Maraton új helyszínen, új kihívásokkal a hétvégén!

Idén új helyszínről rajtol a XVI. Duna Maraton, ami hazánk egyik legrégebbi hegyikerékpáros tömegsport rendezvénye. 1999-ben a Budai várból rajtolt az első DM, a cél pedig Visegrádon volt. Később a királyi város adta a rajt-cél területet, idén pedig Esztergomból rajtolhat el az ezer fő körüli mezőny a négy táv valamelyikén.

Duna Maraton

Még mindig tudsz nevezni ha kedvet kaptál volna egy hétvégi megmérettetéshez! Biztosan találsz az erőnlétednek megfelelő útvonalat, hiszen a legrövidebb táv 15 km, a rövid táv 31 km, a közép táv 70 km, a királyetap pedig 91 km 2600 m szintkülönbséggel!

Akár egy családi hétvégét is érdemes rászervezni a Duna Maratonra hiszen már szombaton színes programokkal várják a rendezők a résztvevőket. Többféle gyerekversenyeken lehet a kicsiket a bringázás világához szoktatni:

2015. július 04. szombat
12 h – 15 h        Gyerekverseny nevezés
16 h                    Esztergom Nagydíj Gyerekverseny
18 h                    Gyerekverseny eredményhirdetés, ünnepélyes díjkiosztó
14 h – 19 h        Duna Maraton rajtszám átvétel, helyszíni nevezés
20 h                   Alapzaj Együttes koncertje, archív Duna Maraton filmek vetítése

10933694_1588386918059269_5054338057332003455_n

Vasárnap pedig a fő maraton versenyszámok következnek:

2015. július 05 vasárnap
7 h – 9 h           Duna Maraton rajtszám átvétel, helyszíni nevezés külföldieknek
9 h 05                Csapatvezetők tájékoztatója
9 h 30                Versenyzők beszólítása
9 h 45                Romanek Etelka Polgármester Asszony köszöntője
10 h                    XVI.Duna Maraton hosszútáv és középtáv rajt
10 h 30              XVI.Duna Maraton rövidtáv és minitáv rajt
17 h                    XVI. Duna Maraton ünnepélyes eredményhirdetés,
Díjakat átadja: Romanek Etelka, Neuzer András, Erős Gábor

A kategóriák leírását életkorok szerint ITT találod!

A nevezési információkat INNEN tudod elérni!

Nézőként érdemes Pilisszentléleket választani, ahol oda-vissza láthatóak lesznek a közép és hosszú táv versenyzői, illetve autóval is könnyen megközelíthető.

duna_maraton_2015_terkep

A Duna Maraton nagyméretű (33MB) térképét IDE kattintva töltheted le!

Ha még mindig hezitálnál az indulással kapcsolatban, akkor nézd meg az alábbi videót a tavalyi versenyről:

Nevezéssel kapcsolatos ügyintézés:   Havasi Tímea   email: timi@sportaktiv.hu

A verseny hivatalos rendezője a BringaErdő Kft.

A verseny jogtulajdonosa és a versenyigazgató:  Harangvölgyi András.

A verseny hivatalos honlapja a http://www.sportaktiv.hu/hu/

A verseny hivatalos email címe:  info@sportaktiv.hu

Fotók: Vanik Zoltán   ( https://www.facebook.com/VanikZoltanSport )

Tudtad?

A Duna Maraton története Harang tollából:

A 90-es években még nem voltak Magyarországon maraton versenyek. Az XCO szakág virágzott, volt olyan verseny, hogy Csillebércen több mint 600 induló volt. A mountainbike sport óriási fejlődésnek indult. Csillebércen egymás utáni két évben UCI világkupa futamot is rendeztünk nagy összefogással 1995-1996-ban.

A versenyen induló nagy tömegek miatt vetődött fel bennem, hogy rendezzünk Magyarországon maraton versenyt.

A legelső maraton Visegrádon a Mogyoró hegyen (1997-ben) került megrendezésre, ahol 2 kört tettek meg a versenyzők, hatalmas dagonyában. Ez volt a Gepida Maraton.

Ennek sikerén felbuzdulva Pálos Pista barátommal több kocsmai megbeszélést követően vetődött fel egy olyan maraton megrendezése, mely történelmi helyszínek között kerül kijelölésre, „vártól-várig”.

Az I. Duna Maraton verseny megvalósulást két éves előkészítő munka előzte meg. Ez annak volt köszönhető, hogy egyből nagy fába vágtuk a fejszénket azzal, hogy a Budai várból terveztük a rajtot, a cél pedig a Visegrádi vár volt.

Két útvonalat jelöltem ki, egy 100 km-est és agy 65 km-est. Borzalmas mennyiségű engedélyt kellett beszerezni és pancser módon felvállaltam, hogy megoldom a versenyzők visszaszállítását Budapestre. Nagy anyagi áldozatok árán kibéreltem a Zsófia Főhercegnő hajót, amely Visegrádon várta a távot teljesítő versenyzőket a kikötőben.

Közben a Budai várban a Nemzteti Galéria előtti regisztrációs központban reggel 7 órától vártuk a versenyre jelentkezőket, akik teljesen váratlanul elkezdtek özönleni, mivel akkor még nem volt előnevezés, mindenki a helyszínen nevezhetett. A tömeg láttán hatalmas pánik tört ki a rendezőségen, mert pillanatok alatt elfogytak a rajtszámok, gyors megoldásként kartonlapokra írtuk fel a rajtszámokat filctollal, majd elfogytak a kötegelők, spárgát használtunk helyette, az is elfogyott. Ezután a versenyzők bukósisakjára, karjára írtuk az induláshoz elengedhetetlenül szükséges rajtszámot.

Elképesztő biciklikkel jöttek a vállalkozó szellemű résztvevők, kemping tacskó kerékpárral, tesco roncsokkal stb., nagyon változatos képet mutatott a rajthoz állók nagy száma, sokan glott gatyában, szandálban, úgy ahogy kikeltek az ágyból vágtak neki az ismeretlen kalandnak. Hihetetlen hangulat volt!

Egyetlen egy célja volt mindenkinek, valahogy megérkezni sötétedés előtt Visegrádra. Csodák-csodájára szinte mindenki begurult a több mint 700 indulóból.

Igen ám, de a Zsófia Főhercegnő hajó 450 személyes volt, de hál Istennek a kapitány bevállalta a bringásokat. Elképesztően nézett ki a hajó, mindenhol bringák voltak és a fedélzeten, egymás hegyén-hátán hevertek a kimerült biciklisek. A fő megpróbáltatás csak most következett, mert a 100 éves monstrum csigalassúsággal lögybölődött a Dunán, több mint 5 óra alatt értünk a Batthyány téri hajóállomásra. Ezzel együtt sem sikerült elriasztani a további maraton versenyektől az elcsigázott résztvevőket és a következő évben még többen jöttek.

A negyedik évtől kezdve azonban már vége szakadt a Budai várból való indulásnak, mivel az útlezárások, rendőri biztosítások, szállítási költségek rendkívül sokba kerültek.

Úgy döntöttem, hogy a továbbiakban a Duna maraton körpálya lesz, az akkor már egyre népszerűbb többi maratonhoz hasonlóan.

Az elmúlt 15 év során a Duna maraton Közép-Európa egyik legrangosabb maraton versenyévé vált. Rendszeresen 6-8 országból indulnak versenyzők, többször volt magyar bajnokság a verseny.

7 évvel ezelőtt több maraton versenyt rendező kollégámmal létrehoztuk a TOP Maraton sorozatot. Egységesítettük a szabályokat, korosztályokat, távokat és összesített eredményszámítást vezettünk be.

A XVI. Duna Maraton sok újdonsággal és meglepetéssel fog szolgálni 2015-ben. Teljesen új pályaszakaszokkal, esztergomi rajttal!

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.