fbpx

Cross időben, cross versenyen, Miskolcon! – Cyclo-Cross Challenge 3. futam beszámoló, fotók

Miskolcon a Kometa Cyclo-Cross Challenge 3. futamán az időjárás is partner volt abban, hogy végre igazi cyclo-cross versenyt láthassunk idehaza.

November 27-én egy jól bevált helyszínen, Miskolcon rendezték a Cyclo-Cross Challenge 3. futamát. A borsodi megyeszékhely már többször bizonyított az elmúlt években, így idén is remek versenyre lehetett számítani. A 2 évvel ezelőtti pályához hasonlót jelöltek ki a szervezők, de bőséggel kerültek bele új elemek, amik az eddig sem unalmas pályát még színesebbé tették. Ezenfelül az eddigi száraz őszi időjárás is véget ért, a verseny előtti napon nagyobb mennyiségű eső áztatta a pályát, így végre a hazai versenyzők is megízlelhették idén először, hogy milyen sáros pályán versenyezni – ami ennek a szakágnak a sava borsa.

Reggel a pályabejárás és a hobbi futam alatt még sok helyen borította csúszós sár a pályát, de futamról futamra folyamatosan egyre járhatóbb lett a nyomvonal, az elit férfi futamban már csak egy-két helyen kellett leszállni a kerékpárról és kerékpárcserére is minimálisan volt igény a versenyzők részéről, messze nem volt annyira járhatatlan a pálya mint a januárban rendezett OB-n.

Az utánpótlás futamokban óriási gyerekhad állt a rajtban, hosszú sorban kígyóztak a jövő reménységei a rajtok utáni első percekben. Láthatóan sikerült növelni az utánpótlás versenyzők számát ebben a szezonban. De a felnőtt futamok indulói számára sem lehet panasz, az elit-master 1 és a master 2-3-4 futamokban is volt bőven induló. Nem is volt érdemes kihagyni a Cyclo-Cross Challenge ezen fordulóját, mert egy igazán jó versenyen mérethették meg magukat az indulók.


Az olvasók közül valószínűleg sokan tudják, hogy én is rajthoz állok a cyclo-cross versenyeken, ezért belülről látom a versenyeket. Az idei szezonban szerintem eddig egyértelműen a miskolci verseny és pálya volt a legjobb, pedig én nem szeretem sem a sarat, sem a hideg időt, de ez így is nagy élményt adott. – a szerző.

Az elit nőknél ezúttal az idén először magyar versenyen rajthoz álló Schmidel Regina nyert, a Cube-Csömör versenyzője magabiztos előnnyel ért be a második helyért küzdő László Tamara, Szekeres Viktória páros előtt, ahol az előbbi volt a gyorsabb.

Az elit férfiaknál Búr Zsolt körről körre növelte az előnyét Sylvester Balázzsal szemben, és végül közel 1 perc előnnyel nyert a magyar bajnok. A harmadik helyen Darányi Bence ért célba, aki az utolsó körökben mutatott remek teljesítményt.

A Kometa Cyclo-Cross Challenge december 18-án Kőbányán folytatódik.

Eredmények: https://fairtiming.hu/php/results.php?vrs=miskolccx21

A teljes fotógaléria alább található:

Fotók: Farkas Milán – (www.milanphoto.hu)

2021-2022 Cyclo-cross versenynaptár (magyar)

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo