fbpx

Continental GP5000 teszt: A legjobb mindenes országúti gumi?

A Continental GP sorozata szinte már legendává nőtte ki magát az országúti kerékpárosok körében, tipikusan azok a gumik, amik versenykörülmények között is megállják a helyüket, de minőségi edzőgumiként is használhatók. A tesztünkben a sorozat legutóbb megjelent tagjáról a GP5000-ről olvashattok.

A 2010-es évek legelején találkoztam először a Continental GP sorozattal, akkor a GP4000S került fel a versenykerekeimre, – persze még szigorúan 23-as méretben – és nagyon megszerettem őket. Onnantól fogva szinte csak ilyen gumit vettem az országútimra (tesztelésre és szponzorációban érkezett más is) amíg lehetett kapni. Az egyetlenegy baj csak az volt vele, hogyha csak a versenykeréken volt fent akkor nem akart elkopni és pár év alatt elöregedett, ezért elkezdtem edzésen is használni őket. Lassan kifutott a GP4000S széria és hiába spájzoltam be belőle több szettet, végül kifogytam a gumikból. Mit tehet ilyenkor az ember? Kipróbálja az utódot, a GP5000-t, melyben szerencsére a Continental hazai forgalmazója is partner volt.

Tömeg, méret

Tavaly nyáron érkezett meg hozzám az egy pár Continental GP5000 25-ös méretben. A díszes dobozból (mégis csak egy top márka) első dolgom az volt, hogy rátettem őket a mérlegre. Hozták a Continental átlagos szórását, az egyik gumi 219 g volt, míg a másik 237 g. A gyári adat 225 gramm, nagyjából egyeznek és +-5%-os szóráson belül vannak. Egy guminál ezen nem szoktam fennakadni (láttam már jóval nagyobbat is), a gyártásfolyamat közben kerülhet bele kicsit kevesebb vagy több anyag is. Feltenni olyan volt, mint az elődöt, simán kézzel feltettem a felnikre (először Fulcrumon, később No Limiteden volt). Felfújáskor egy kis meglepetés ért, a GP5000 nem annyira ballonos, mint a GP4000S, pontosabban fogalmazva azt kell mondanom, hogy mérethelyes, a 25-ös gumi (17-es belső szélességű felnin mérve) 25 mm széles, míg az előd mindig egy mérettel nagyobb volt, mint ami rá volt írva (pl a 25-ös az 27,5 széles volt, a 28-as meg 30 széles, az utóbbiból volt is gond egy teszt során még 2017-ben). Ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy így a valóságban tömegcsökkentésben nem történt előrelépés a két típus között, sőt talán a régi a könnyebb.

Technológia

A menettapasztalatok előtt még mesélnék a Gp5000 technikai paramétereiről. Szövetsűrűség tekintetében a 330TPI-vel az egyik legjobb az országúti gumik között, részben ennek köszönheti az alacsony tömegét és az alacsony gördülési ellenállásban is fontos szerepet játszik. A futófelület alapanyaga BlackChili komponensű, ami a Continentalnál a legjobb alapanyag, a gyártó állítása szerint jó tapadás, alacsony gördülési ellenállás és az átlaghoz mérten lassabb kopás párosul hozzá. A defektvédelem sem maradt ki a GP5000-ből, egy vectran réteg található a futófelület alatt, ami megvédi a belsőt és kellően rugalmas ahhoz, hogy a gördülési ellenállást csak minimálisan növelje (a merev, vastag védőrétegek nagyban növelik a gördülési ellenállást). A méretválaszték rendkívül széles belőle, 622-es méretben 23-astól 32-es méretig minden kapható, így a retro bringákon és a modern országútikon is használhatunk GP5000-et, egyébként még elérhető 584-es felnikre 25-ös és 28-as méretben. A retro dizájnt szeretőknek extra, hogy 25-ös és 28-as méretekben készül belőle krém, illetve transzparent oldalfalú is.

A tubelesst használóknak sem kell aggódniuk, mert elérhető (lesz) a GP5000S TR verzió.

Irány az országút

Az első használatkor még próbáltam nem feszegetni a gumi határait, mert általában minden guminak kell egy minimális koptatás, hogy elérjék a maximális tapadásukat, pl a BlackChili alapanyagúaknál ezzel fontos számolni. Volt is pár nyikorgás még a bringázás első felében és az első jobban bedöntésekkor érezhető volt némi kifelé mászás, de hazafelé már elég jól tapadt a gumi. Innentől fogva nem vigyáztam rá, mentem ahogy szoktam. Igazából sem tapadásban, sem gördülési ellenállásban semmi különbséget nem vettem észre a GP4000S-hez képest, de nincs tizedre pontos wattmérő beépítve a lábamba és a kanyaroknál sem veszem észre, hogy most most 0,2 km/h-val tudtam-e gyorsabban elfordulni 🙂 . Azt viszont éreztem, hogy gyors és jól tapad (nedves felületen is!), tipikus versenygumi. Ezután már csak az a kérdés maradt, hogy mennyire ellenálló és milyen gyorsan fog elkopni. A tartós tesztet már nem a kapott gumikkal végeztem, mert az én ízlésemnek a 25-ös gumik általános használatra már túl keskenyek, kényelmetlenek, ezért vettem egy párat a 28-as méretből és azok kerültek fel a bringámra, míg a 25-ös gumik barátnőm (aki egyébként többet bringázik és versenyzik mint én) országútijára mentek. A 25-ös vs 28-as gumiszélességről egy másik cikkemben hamarosan olvashattok.

Összefoglalás

Az elmúlt 5000 km alatt 2 defektet sikerül összehozni vele, egyszer egy tüske szúrta át a futófelületet, egyszer pedig egy üvegszilánk jutott el a belsőig. Az utóbbihoz megjegyezném, hogy használható maradt a gumi utána is, a vectran réteg szépen megállította a szilánkot, mindössze a hegye ért el a belsőig és csinált egy lassú defektet.
Kopás terén szintén jól bírja, ha a kopásjelzőt nézzük akkor el fog még menni kb ugyanennyit a hátsó (az első meg kb csak elöregedni fog egyszer a jövőben), bár én akkor már nem használnám versenyzésre mert elég kocka lesz. A tartóssághoz még hozzátenném, hogy én nem fékezem állóra a gumikat meg nem sprintelgetek non-stop 1000+ wattokkal, láttam már facebook csoportokban csúnyán (szövetig) elfékezett GP5000-eket amikor a gumit hibáztatták (nekik vagy meg kell tanulni fékezni vagy válasszanak más gumit).

A Continental GP5000 minden előzetes elvárásomnak megfelelt, hozta az elődök remek tulajdonságait (és a labor mérések szerint még kicsit gyorsabb is), kiváló versenygumi a hazai utakra, de a tartóssága és a defektvédelme miatt edzőguminak is használható ha nem megyünk nagyon sokat egy évben, vagy bírjuk pénztárcával a (hátsó)gumit cserélgetni 6-10ezer km-enként. Személy szerint én edzőguminak használom (mert nagyon ritkán versenyzek már) és élvezem, hogy nem húz vissza a gumi sem tapadás, sem gördülés terén. Mindenképpen érdemes megfontolni, hogy milyen gumit választunk, hiszen a gumi az egyetlen kapcsolódási pont az úttal és ez nagyban befolyásolja a kerékpározás élményét. Egy jobb gumival jobb bringázni!

Ajánlott fogyasztói ár: 33 345 Ft

További információkért kattints ide:
https://tekernimentem.hu/termek/continental-gumiabroncs-kerekparhoz-grand-prix-5000/

 

Most elérhető egy limitált szériás GP5000 TT TdF TR verzióban, ami könnyebb és gyorsabb, mint a normál GP5000, időfutam-specialistáknak érdemes lecsapni rá. Bővebb infót itt találsz róla: https://tekernimentem.hu/grand-prix-5000-tt-tour-de-france-limitalt-kiadas/

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo