fbpx

Carapaz nyerte az olimpia mezőnyversenyét!

Izgalmas verseny végén Richard Carapaz nyerte a tokiói olimpián a férfiak országúti mezőnyversenyét. Az erősen megfogyatkozott élbolyból az utolsó emelkedő tetején Carapazt és McNultyt engedték el a többiek, a két szökevény haladt míg a főmezőny sokáig csak a másikra várt, az utolsó 5 kilométeren Carapaz leszakította McNultyt és behozhatatlan előnyre tett szert a többiekkel szemben. A második helyért nyolcan sprinteltek, ahol Wout van Aert volt a leggyorsabb, a bronzérmet Tadej Pogacar szerezte meg. Valter Attila nem fejezte be a versenyt.

A covid miatt egy évvel elhalasztott 2020-as tokiói olimpián (amit végül 2021-ben rendeztek meg) nehéz pályát jelöltek ki a férfi országúti versenyzők számára, a 234 km-es táv során 4865 métert szintet leküzdenie a bringásoknak, aminek a jelentős részét három nagy hegy adta. Viszont a sok szint ellenére a verseny síkon végződött így a gyors lábú kerékpárosokra is figyelni kellett.

Az országúti versenyek szokásos forgatókönyvének megfelelően kezdődött az olimpia is, Nic Dlamini, Michael Kukrle, Juraj Sagan, Eduard-Michael Grosu, Polychronis Tzortzakis, Orluis Aular, Paul Daumont, Elchin Asadov került be  a nap szökésébe. Hiába alakítottak ki hatalmas előnyt a neveket megnézve minimális esélyük volt a hazaérésre.

Az üldözésben és tempómenésben Greg van Avermaet és Jan Tratnik vállalta a főszerepet jelezvén, hogy a belgák és a szlovének is komolyan szeretnék megnyerni az olimpiát. Sokáig semmi nem történt, a második hegyen is még nagy mezőny ért át együtt, ekkor Valter Attila is ott volt még a főmezőnyben. Az utolsó hegy előtt a szökevények utolérésével egyre jobban beindult a verseny és gyorsan fogyni kezdett az élmezőny, ekkor szakadt le Valter Attila is. A hegyen Tadej Pogacar támadása volt a vízválasztó, aminek a következtében darabokra szakadt a mezőny, de végül a hegytetőre Carapaz és Kwiatkowski hathatós munkájának köszönhetően összezárt a 12 fős élmezőny. Innentől beindult a nézegetés és tempómenés helyett egyéni próbálkozások vették át a főszerepet.

A fennsíkon McNulty és Carapaz jókor indult meg, akikre a többiek nem reagáltak, mindenki arra várt, hogy Tadej Pogacar és Wout van Aert dolgozzon, melynek következtében a szökés előnye folyamatosan nőtt, már az egy percet is megközelítették. A lejtőn van Aert vállalta magára az üldöző szerepét, aki az 50 mp-es előnyt levitte 13 mp-re, de ezután senki nem akart vezetni. Az utolsó 5 km-en az emelkedőn Carapaz meglószolta McNultyt, aki nem bírta a tempót az ecuadorival. A mezőny még próbálkozott, de nem volt meg az összhang és csak McNultyt tudták utolérni, Carapaz végül több mint 1 perces előnnyel nyerte az olimpiát. A második helyért nyolcan sprinteltek, ahol kis különbséggel van Aert győzött Pogacar előtt.

Valter Attila teljesítette a távot, de hivatalos eredménye még nincs.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo