fbpx

Buruczki és Simon két sorozatban is a legjobb volt

A T-Mobile Top Maraton sorozat szervezői és a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség az elmúlt esztendőkhöz hasonlóan idén is közösen rendezték az évzáró gálát, melyen az összetett legjobbakat díjazták. A Top- és a Magyar Kupasorozat legeredményesebbjei ünneplésére szervezett, mintegy 450 fős eseményen a versenyzők, szervezők, szövetségi vezetők és támogatók mellett megjelent a pekingi olimpikon, 23. helyezett Parti András is, aki ötkarikás kötelezettsége mellett idén nem a sorozatokra helyezte a fő hangsúlyt, bár a teljesített futamok alkalmával győzelemmel zárt, mely ranglista ezüstöt is eredményezett számára. Simon Emese 2006 és 2007 után zsinórban harmadszor állhatott a Top- és a Magyar Kupa-dobogó tetejére, Buruczki Szilárd olimpiai távolmaradását szintén mindkét sorozatban aratott győzelmével kompenzálta.

A Szilvásvárad-, a Duna-, a Bükk- és a Mátra Maraton főszervezői 2005-ben keltették életre a Top Maraton sorozatot (2006-tól T-Mobile Top Maraton sorozat), melynek idei állomásain közel 1500 nevezővel rekordjelentkezés született. A versenyek kísérőrendezvényein – többek közt az idén újdonságként jelentkező T-Mobile Természetjáró Túrán illetve a gyermekek kedvencévé avanzsálódott BringaSulin – összességében minden korosztály megtalálhatta a magának legmegfelelőbb programot.

A T-Mobile Top Maraton sorozat 4 állomás utáni összetett eredményei alapján három táv – rövid 16, közép 11, hosszú 3 (csak férfiaknak) -, összesen 30 kategória legjobbjai, míg a Magyar Kupában 5 szakág férfi-női kerekesei lettek díjazva. Az egyes Top-állomások a Maraton Magyar Kupasorozat egy-egy fordulói is voltak egyben. A Magyar Kupában a szövetség szintén több futam alapján hirdette a tabellát, a szervezet az Olimpiai Cross, a Maraton, a Triál, a Four Cross és a Downhill szakág felnőtt és korosztályos legjobbjait rangsorolta.


A T-Mobile Top Maraton sorozat összetett győztesei 2008-ban (felnőttek):

Férfi hosszútáv:
1. Buruczki Szilárd (PCCC-Magellan-Adidas-X-iont), 1140 pont
2. Blazsó Márton (ZKSE), 1000 pont
3. Bogár Gábor (Bringavilág SK-Bornsport), 960 pont

Női középtáv:
1. Simon Emese (KTM-Erste Leasing), 1110 pont
2. Nagy Hedvig (Bringabanda SC), 1080 pont
3. Deli Anett (Bringavilág SK-Bornsport), 940 pont

További felnőtt győztesek:
Középtáv: Horváth Attila Vilmos (Fillari Team Budaörs),
Rövidtáv: Táncos Gábor (Meditech SC) és Nagy Ágnes (KTM-Erste Leasing)

Teljes eredménylista: http://www.topmaraton.hu//content/blogcategory/21/38/

A Magyar Kupasorozat győztesei 2008-ban (felnőttek, szakáganként):

Olimpiai Cross: Deli Anett (Bringavilág SK-Bornsport) és Buruczki Szilárd (PCCC-Magellan-Adidas-X-iont),
Maraton Cross: Simon Emese (KTM-Erste Leasing) és Blazsó Márton (SZKSC),
Triál: 20″ és 26″ Erdélyi Ádám (Veres Ördögök),
Four Cross: Tóth Kamilla (Kolibri SC) és Prájczer Péter (KTM Team),
Downhill: Balogh Andrea (Kolibri SC) és Hütter Attila (EHSE).

Teljes eredménylista: http://mmtbszsz.hu/letoltes/ (versenyeredmények, 2008)

Forrás: MMTBSZSZ sajtóközlemény
Fotók: Vanik Zoltán

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo