fbpx

Bryton Rider S500 vs Wahoo Elemnt Bolt

Célkeresztben a két feltörekvő kerékpáros komputer gyártó

Érdekes témával foglalkozunk összehasonlító tesztünkben, a gps-es kerékpáros komputerek piacán két feltörekvő gyártó egy-egy termékét – Wahoo Elemnt Bolt és Bryton Rider S500 – boncolgatjuk mélyebben. Mindkét gyártónak ez a legújabb terméke és ráadásul azonos árkategóriába esnek, így kiváló alkalmat teremtenek arra, hogy összehasonlítsuk őket és megnézzük, hogy kinek, mi az erőssége, gyengesége, és milyen elvek mentén fogtak neki a gps-es komputerek tervezésének.

Minden kerékpáros komputerekkel foglalkozó cikkemben meg kell állapítanom, hogy ezek az eszközök óriási fejlődésen mentek keresztül az elmúlt időszakban, gyakorlatilag simán lepipálták a kerékpárok fejlődésének ütemét, ami annyira nem meglepő, hiszen a világ is a mindenféle elektronikai kütyük, okos eszközök irányába tolódott el. A pár éve még monopolizált piacon egyre több gyártó jelenik meg, akik elég komoly, versenyképes eszközökkel csábítják a bringásokat. A Bryton és a Wahoo sem rendelkezik még évtizedes múlttal a gps-es kerékpár komputerek gyártásban, viszont rövid idő alatt messzire jutottak mind a fejlesztésben, mind az ismertségben. A két cég teljesen máshonnan indult, a Wahoo-t az Egyesült Államokban alapították, a Bryton-t pedig a távol keleten, és mégis hasonló szintű termékek gyártására képesek. Elöljáróban azért annyit elmondhatok, hogy nagyban befolyásolja az eszközök tervezését, logikáját az, hogy ki honnan jött.

 

A tesztünk alanyai a Bryton Rider S500, amit idén év elején mutattak be, és a Wahoo Elemnt Bolt V2, ami 2021-ben került piacra, mindkét gps-es kerékpáros komputer navigációs- és sportfunkciókban erős és a 100-120eft-os (cikkünk írásakor) árkategóriába tartozik. Egyértelműen kijelenthető, hogy egymás vetélytársai. A pár napja megjelent kerékpáros komputer körképünkből mindkét komputer legfontosabb paraméterei megnézhetők és egy rövid leírást is találtok róluk, de a funkciók felsorolásán kívül mindkét eszköz ennél jóval több, ami csak tesztelés közben derült ki.

 

Dizájn, méret, konzolok

 

Rider S500

A Rider S500 követi a gyártó új generációs komputereinek formavilágát, tökéletesen beleillik ebbe a sorozatba (320, 420, 750). Szemből abszolút igényes kinézetű, egyedül a hátoldal műanyagja számomra kicsit furcsa hatású, de egyrészt használat közben nem látszik, másrészt senkitől nem hallottam még rá panaszt, hogy bármi probléma lenne vele. A mérete alapján a kisebb komputerek közé tartozik ebben az árkategóriában, de a 2,4″-os kijelzőn azért nagyon sok dolog el tud férni jól látható módon. A konzolokhoz tartozik, hogy cserélhető az S500 hátulján a rögzítő elem, így ha letörne akkor sem kell eldobni a komputert. A klasszikus konzolok járnak az S500-hoz, az igényes kinézetű, kormányra szerelhető, előrenyúló, alumínium Sport Mount és a normál konzol, amit stucnira vagy kormányszárra is szerszámmentesen felszerelhetünk.

 

Elemnt Bolt

Az Elemnt Bolt formavilága nagyon érdekes, konzol nélkül engem egy lecsapott oldalú téglára emlékeztet, vagy egy szárny nélküli furcsa űrhajóra. Ennek a formának az aerodinamika az oka, mert ez fontos szerepet játszik a Wahoo komputerek tervezésekor, a konzollal teljesen egybeolvad és úgy azért már más képet fest. Tapintásra az egész eszköz igényesnek hat, nem látszik rajta olcsósítás. Ha az S500-at a mérete alapján a kisebbek közé soroltam akkor az Element Bolt a még kisebbek közé tartozik, mindössze 2,2″-os a kijelzője. A konzolok tekintetében szintén jár hozzá egy előrenyúló konzol és egy normál konzol (kötegelőket adnak hozzá), és mint feljebb már írtam az előrenyúló teljesen összeolvad a komputerrel, ráadásul pontosan a kormány síkjába esik, mellyel azért elég jól tud kinézni, és pár ezred Wattot is nyerhetünk vele.

Azt még fontosnak tartom megemlíteni, hogy a Wahoo előrenyúló konzolt nagyon egyszerű felszerelni, a Bryton-ét viszont kicsit macerásabb a két csavar miatt amikhez csak alulról férünk hozzá.

 

Gombok, érintőképernyő

 

Rider S500

A Rider S500 érintőképernyős, de ennek ellenére négy fizikai gombot is találunk az oldalán (kettőt-kettőt), ami szerintem egy nagyon okos megoldás. A bekapcsoló, az edzés indítása, az új kör és egy extra lapozó gomb is van rajta, fontos megemlíteni, hogy az utóbbi nélkül elég korlátozott lenne a használata, mert amikor az érintőképernyő eső vagy izzadság miatt használhatatlanná válik akkor a képernyőt lezárva is elérhető az összes fontos funkció a gombokról. A gombok könnyedén megnyomhatóak, az én ízlésemnek talán már túlságosan is, de nem volt velük probléma a teszt során. Az érintőképernyő egyébként nagyon jól működik, kellően érzékeny, könnyen lehet lapozni vele, húzni a térképet, nem kell ötször rábökni valamire ahhoz, hogy érzékelje mit szeretnénk, és megfelelő nyári hosszúujjas kesztyűben is használható. Az előd Rider 750-hez képest ebben mindenképpen lépett előre legalább egyet a Bryton.

 

Elemnt Bolt

A Wahoo egyedi utat választott a gombok terén, egy gomb (bekapcsoló és menü) található a készülék bal oldalán, kettő a jobb oldalán (fel-le mozgás, nagyítás) és három az előlap alján. A három előlapi gombnál mindig jelzi, hogy az adott gomb, mire való, ami engem kicsit a régi nyomógombos mobiltelefonokra emlékeztet. Valójában nagyon egyszerű a használata, mindig tudjuk, hogy az adott gomb megnyomásával mi fog történni, elég felhasználóbarát. Az oldalsó gombokat kissé nehéz benyomni, én a jövőben mindenképpen fejlesztenék még ezen a gyártó helyében, de azt hozzá kell tenni, hogy az elődhöz képest sokat javult a gombok nyomásérzete.

 

Sebesség, kijelző

 

Rider S500

Mint a villám úgy kapcsol be a Rider S500, ezelőtt még nem találkoztam olyan komputerrel, ahol ilyen gyorsan felállt volna a rendszer. A menüben barangolás közben is villám sebességgel vált és az adatlapok között sincs késlekedés. A térképes funkcióknál kicsit várni kell, de erre majd a navigációnál még kitérek.
A kijelző színei szépek, semmi kivetnivalót nem lehet rajta találni és itt is elmondható, hogy az egy évvel korábbi 750-hez képest történt fejlődés.

 

Elemnt Bolt

Az Elemnt Bolt nem arról lesz híres, hogy gyorsan bekapcsol, konkrétan a harmadik emeletről lesétálok mire feláll a rendszer, sőt az S500-at négyszer kapcsolom be és ki mire a Bolt egyszer bekapcsol. Az edzés indításakor, leállításakor és az oldalak közti első lapozáskor is késés tapasztalható, ami 2022-ben kicsit meglepő számomra. Ettől eltekintve nincs gond a sebességben, sőt a navigációnál még fogok mesélni arról, hogy ott mit tud.
A kijelző képe nagyon szép, tűéles, jelentőset fejlődött a nagytestvér Roam-hoz képest is.

 

Első használat előtt, menü rendszer

 

Rider S500

Túl sok újat nem mutatott nekem a Rider S500 az első használat előtt, a menürendszer szinte megegyezik a 750-nel, amit elég jól ismerek. Az mondjuk egyből feltűnt, hogy százalékosan mutatja az akku töltöttségét, míg az előd nem. Jól strukturált menürendszer, amiben a magyar nyelv is megtalálható, minden állítható az eszközről is, nem kell feltétlenül a telefonos alkalmazást használni hozzá. Viszont első használat előtt erősen ajánlott összekötni a telefonos Bryton alkalmazással és frissíteni a szoftvert, mert folyamatosan fejleszti a gyártó. Persze az alkalmazásból az adatmezők jóval könnyebben beállíthatók, mint a magán a készüléken, de én fontosnak tartom, hogy a komputeren is meglegyen ez a lehetőség. Wi-fi-t nem tud, így azt nem kell beállítani, ezért viszont az edzések feltöltéséhez mindig szükség lesz a telefonos app-ra, vagy manuálisan is át tudjuk húzni a fit fájlt az adott programba.
Egy dologba belefutottam, Horvátországban kezdtem tesztelni és a komputerről hiányzott a horvát térkép, amit csak az első bringázás után tettem fel rá. A térkép átmásolása az eszközre nem igazán felhasználóbarát, ugyanis le kell tölteni a Bryton honlapról, aztán rádugni az eszközt a számítógépre, utána bemásolni a komputer adott mappájába a térképet és törölni pár fájlt. Nekem ez nem okozott problémát, de nem vagyok biztos benne, hogy ez minden felhasználónak menni fog magától.

 

Elemnt Bolt

Az Elemnt Bolt nem olyan, hogy csak bekapcsolom és használom. Elsőként párosítani kell az alkalmazásával, aztán csatlakoztatni a wi-fi-hez, utána beállítani mindent a telefonunkról, mert csak pár dolog állítható a készülék menüjéből és ezután lesz csak használható. Az alkalmazás cserében igazán felhasználóbarát, abszolút nincs túlbonyolítva, olyan “amerikai”, bár azt fontos kiemelni, hogy sem az alkalmazás, sem az eszköz nem tartalmaz magyar nyelvet, így be kellett érnem az angollal, ami nekem nem gond, de másnak lehet, hogy igen. Az első használat előtt itt is szintén erősen ajánlott megcsinálni a frissítést, ha minden funkciót szeretnénk a komputerünkbe.
Horvátország térképet az Elemnt Bolt sem tartalmazott gyárilag (cserébe a fél világtérkép rajta van), ezért erre is rá kellett tölteni, bár itt csak annyi volt, hogy kiválasztottam az alkalmazásban az európai térképek között és máris feltöltötte az eszközre. A memória mérete elég hatalmas, nagyon sok térkép elfér rajta, mondjuk én gyorsan letöröltem róla mindent, amire nem volt szükségem.

 

Adatmezők

 

Rider S500

A Ryder S500 egy oldalon egyszerre maximum 10 adatmezőt tud megjeleníteni és maximum 8 oldalt tudunk beállítani, ami brutálisan sok információt tud tartalmazni. Őszintén kíváncsi lennék, hogy ezt ki tudja kihasználni. Én még ha akarnám se tudnék ennyi használható adatot betenni a kijelzőre, pedig használok wattmérőt, pulzusmérőt és szeretem nézni a szintadatokat is. Persze tud még radart is kezelni, és az elektromos váltónk állapotát is ki tudja jelezni, meg szép színes ábrákon tudja mutatni a teljesítményünket is, de szerintem ezzel még mindig nem lehet megtölteni az oldalakat. Az még fontos, hogy a 10 adatmező jól látszik, nem kell nagyítóval nézni a kijelzőt, ha a maximum adatmennyiséget állítjuk be.

 

Elemnt Bolt

Az Elemnt Bolt egy oldalon maximum 9 adatmezőt tud megjeleníteni, de a maximális oldalak számáról nincs gyári adat, én 10-et legyártottam az alkalmazásban és ezután is engedett új oldalakat létrehozni, szóval lehet nincs limit erre ezen az eszközön. A fenti állításom erre a komputerre is igaz, annyi adatmezőt tud, amit szerintem nem lehet kihasználni. Viszont ha kihasználjuk a 9 adatmezőt akkor a 2,2″-os kijelző nem igazán nagy, nem esküdnék meg rá, hogy összeizzadt lencsével/kijelzővel mindent látnék rajta. Ehhez még hozzájön, hogy jobbra igazítottak a számok és a tizedesek mérete kisebb, mint az egészeké, szóval 9 mezővel nem feltétlenül az igazi. Viszont fontos, hogy a Wahoo komputerekben van nagyító funkció, amivel megtehetjük azt, hogy a 2 alsó mező eltüntetésével a maradék 7 nagyobb lesz, továbbnagyítva már csak 5 marad és így azért elég óriásiban látszik már minden. Ez a funkció az oldalsó gombok nyomogatásával működik.

Bele lehet nagyítani a képernyőbe

 

Sportfunkciók

 

Rider S500

A Rider S500 nevében az “S” a sport szóra utal, tehát alapvetően mindent tud, ami az edzésekhez kellhet, watt, pulzus, pedálfordulat, edzésvezérlés, minden szükséges edzésfunkció megtalálható benne. Edzés után pedig jó pár hasznos teljesítményhez kapcsolódó adatot találunk az összesítésben. Viszont volt egy nagyobb probléma a teszt során, az NP, IF, TSS adatokat nullának mutatta, amíg meg nem jött rá a frissítés a teszt utolsó napjaiban (a bemutatás után 2 hónappal). Gyakorlatilag úgy került a piacra a komputer, hogy szoftveresen nem volt kész és nem arról volt szó, hogy bizonyos extra funkciók érkeztek pluszba, hanem lényeges alapfunkciók hiányoztak az eszközből. Ezt nem igazán értem a Brytonnál, mert a 750-nél is eljátszották ezt, így én ezek után azt javasolnám, hogy a bemutatás után érdemes várni 2-3 hónapot, amíg minden funkciót megkapunk és a nagyobb hibákat kijavítják.

 

Elemnt Bolt

Nem véletlenül Wahoo Fitness a vállalat neve, az Elemnt Boltba is bepakoltak mindent amit lehet, wattmérés, pulzus, pedálfordulat, edzésvezérlés mind szerepel a funkciók között és magán az eszközön is már találunk egy rövid elemzést az edzés után. Ebben ugyanazt tudja, mint az S500. Extraként egy led sor is található a komputeren, amihez hozzá tudjuk kapcsolni a pulzust, a teljesítményt vagy a sebességet, ahol a világító ledek száma és színe mutatja az intenzitást. Mondanám, hogy ez egy felesleges dolog, de a világító ledek izzadt lencsével jobban észrevehetők, mint az adatmezőn látható számok.

A két komputert használtam egyszerre is, a végeredmény ugyanaz volt, de kerékpározás közben az Elemnt Bolt egy hajszállal gyorsabban reagált a teljesítmény és a pulzusváltozásra, de ez tényleg csak egy hajszál volt, gyakorlatban teljesen elhanyagolható ez a különbség.

 

Navigáció, útvonalkövetés

 

Rider S500

A Rider S500 a legjobb útvonalkövető funkcióval rendelkezik a Bryton komputerek közül. Látványos fejlesztésen esett a 750-hez képest az eszköz, a beépített térkép sokkal szebb, a kanyarokat jelző nyilak pedig igazán informatívak, pont olyan formájúak, mint amilyen kanyar következik. Az útvonal feltöltés a telefonos alkalmazáson keresztül egyszerűen működik, tudunk az alkalmazásban útvonalat tervezni, de a más alkalmazásban tervezett útvonalakat is automatikusan szinkronizálja. Ezek közül én a Ride with GPS-t és a Strava-t próbáltam, mindkettő működött, bár a Strava-n éppen valamilyen fejlesztést hajtottak végre, ezért néha elmaradtak a kanyar infók.

Online navigáció található a komputer funkciói között, ami azt jelenti, hogy a telefonos alkalmazáshoz kapcsolódva működik a navigáció internet elérés mellett. Extra, hogy hangalapon kereshetünk rá a címre vagy a POI-ra, nem kell pötyögnünk a kijelzőn hozzá (nem is lehet), de akár egy pontot is kijelölhetünk, hogy hova navigáljon minket. Azt szeretném itt kihangsúlyozni, hogy az ilyen navigáció nem mindig a legegyszerűbb vagy a leggyorsabb útvonalat fogja mutatni, de oda fog vezetni minket a célhoz.
Egy dolog zavart mindössze a térképes funkcióknál, az adatmezők egy részét kitakarja a felugró nyíl és ilyenkor rá kell koppintani a kijelzőre, hogy eltűnjön, de egy meredek emelkedőn nem mindig van “kedve” ehhez az embernek.

 

Elemnt Bolt

Az Elemnt Bolt megörökölte a nagytestvér Roam összes térképes funkcióját, – ráadásul szebb térképeket is kapott – így képes útvonalkövetésre és egy pontra történő offline navigációra is. Az útvonal feltöltés egyszerűen működik, külső alkalmazásokkal is automatikusan szinkronizál a telefonos app, ahonnan pillanatok alatt átlőhetjük az útvonalat a komputerre. Nagyon hasonlóan működik, mint a Rider S500-nál, viszont a Wahoo-nál automatikusan betölti az átküldött útvonalat és csak egy start gombot kell nyomnunk az elindításához. Szintén Ride with GPS-szel és a Strava-val teszteltem, mindkettővel működött, viszont a Strava fejlesztési problémái itt is előjöttek. Ami nagyon érdekes, hogy a Ride with GPS-szel tervezett útvonalak követésénél az üzenetek magyar nyelvűek, így láthatunk az angol nyelvű komputeren magyar szöveget.

A navigáció címre nem működik, csak egy a térképen kiválasztott pontra vagy elmentett helyre képes odavezetni az Elemnt Bolt, de ehhez nincs szüksége telefonos kapcsolatra (annak ellenére, hogy nem érintőképernyős a gombokkal is könnyedén meg tudjuk oldani a térkép egy pontjának kiválasztását). De pl megtehetjük azt is, hogy a telefonon választjuk ki a pontot, ahová szeretnénk menni és onnan küldjük át a komputerre. Azzal, hogy több útvonalat küldtem át menet közben, sikerült teljesen összezavarnom a navigációt, ezért én azt javaslom, hogy mindig indulás előtt küldjük át az útvonalat vagy válasszuk ki a célpontot.

Sikerült kicsikarni belőle a hibát

Ha letérünk az útvonalról akkor mindkét eszköz újratervezi az útvonalat (a Rider S500 csak internet kapcsolat mellett) és odavezet a célhoz minket. Újratervezés terén a Wahoo nagyságrendekkel gyorsabb, ahogy letérünk az útvonalról pár másodpercen belül már mutatja az új útvonalat, míg a Bryton jóval többet gondolkozik, valószínűleg ez az internet kapcsolat miatt van.

Még érdekesség, hogy mindkét eszköz jellemzően a kanyaroknál 10-20 métert el van csúszva, amikor már bevettem a kanyart akkor még jelzik, hogy 10 méter múlva kanyarodjak be. Meg néha megesik, hogy teljesen lemaradnak egy-egy kanyarról, ez főleg nagy sebességnél történik, volt olyan eset, hogy már kb 50 méterrel a kanyar után jelezték, hogy kanyarodjak. Ez nem feltétlenül az eszköz hibája lehet, hanem a megtervezett útvonalnál/térképnél lehet a probléma.

 

Szintgörbék

 

Rider S500

A Rider S500-ban került bemutatásra a Bryton legújabb funkciója a Climb Challenge, ami útvonalkövetés esetén a nagyobb emelkedőkhöz érve átvált a szintgörbe oldalra és jelzi, hogy az adott emelkedőből még mekkora táv és mennyi szint van. Ezenfelül a szintgörbén színeket használva (zöld, narancs, piros) mutatja, hogy milyen meredekség várható az előttünk következő szakaszon. Idegen vagy nem jól ismert emelkedőkön ez egy elég hasznos funkció, személy szerint én is szeretem használni, ha nem a szokásos edzés útvonalaimon megyek. A Bryton gyakorlatilag lemásolta a Garmin ClimbPro funkcióját, a kérdés csak annyi, hogy miért várt erre ennyit.

 

Elemnt Bolt

Az Elemnt Bolt is kapott egy szintgörbe oldalt, ahol a szintgörbe mellett más az emelkedővel kapcsolatos hasznos adatokat láthatunk. A teszt első felében csak egy fekete-fehér csíkot láttunk szintgörbekén, aztán az utolsó héten megérkezett a frissítéssel egy új funkció, mellyel útvonalkövetés esetén a Wahoo is színekkel jelzi a görbén a meredekséget, ezenkívül másik oldalon a meredekség adatmezőt bekapcsolva szintén színnel is mutatja a meredekséget. Ez egy jó előrelépés a Wahoo-tól, bár az adott emelkedő adatait (hátralévő táv és szint) még mindig nem tudja, bár nem lennék meglepődve, hogy a versenytársakkal tartva a lépést rövid időn belül ők is lefejlesztenék teljesen ezt a funkciót.

 

Okos funkciók

Mindkét eszköz támogatja az okos értesítéseket, jelzik ha üzenetet kaptunk, vagy ha hívnak, egyedüli különbség, hogy az egyiknél az érintőképernyővel tudunk lejjebb görgetni a másiknál pedig a gombokkal, és mindkettő idegesítően 🙂 csipog ha hívnak, az Elemnt Bolton pedig még a ledek is villognak. A Bolton beállítható, hogy az értesítés funkció mennyi időre szüneteljen, pl a résztávok idejére. Ezenfelül a Wahoo kapott egy olyan funkciót is, amivel magunknak tudunk beállítani értesítéseket, pl arról, hogy ennünk vagy innunk kell. (ez a funkció már 15 évvel ezelőtt is létezett a sport órákon)

 

Live Track

Ha szeretnénk, hogy mások is láthassák, hogy éppen merre járunk akkor az Elemnt Bolt és a Rider S500 Live Track funkciójával meg tudjuk osztani az aktuális helyzetünket és pár adatunkat az adott személyekkel. Természetesen szükséges hozzá a mobiltelefonos kapcsolat és a mobil internet is. Aggódó családtagok számára vagy valamilyen nagyobb esemény teljesítése során igazán hasznos funkció.

 

Üzemidő

 

Rider S500

A gyári adat szerint kb 24 órát tud elmenni a Rider S500 egy töltéssel. Általában én erősen kételkedni szoktam ezekben az adatokban, túl sok negatív tapasztalatom volt a múltban, de a teszt során pozitív meglepetés ért. A tapasztalataim szerint a Bryton legújabb eszköze 25-30 órát is képes elmenni egy töltéssel feltéve ha kerékpározás közben nem kötjük össze a telefonunkkal (a teszt során végig wattmérővel és pulzusmérővel használtam). A gyártók egyébként mindig a legspórolósabb használat mellett szokták megadni az adatokat, de jelen helyzetben kissé alálőttek. Telefonos kapcsolat mellett viszont jóval gyorsabban merül le, persze itt nagyon nem mindegy, hogy éppen mennyi adat megy át a telefon és a komputer között, például megy-e a navigáció vagy mennyi hívás, email érkezik be hozzánk. Ha nagy a forgalom akkor 8-10 órában kimerül a használati idő, de ha ritkán jön be üzenet vagy hívás akkor 15 óra fölé is tornázhatjuk az üzemidőt. Annyi még fontos, hogy a teszt komputeren nem volt lineáris a töltöttség fogyása, sokszor előfordult, hogy sokáig nulla merülést jelzett, aztán hirtelen veszített 10-15%-ot. Tehát érdemes mindig figyelni arra, hogy ne induljunk el alacsony töltöttségi szint mellett. Bár lehet a későbbiekben a szoftver javul annyit, hogy pontosan fogja jelezni a töltöttséget. A Bryton komputerek között elsőként megkapta az USB-C csatlakozót.

 

Elemnt Bolt

Az Elemnt Bolt a gyári adat szerint 15 órát használható egy töltéssel, ami kicsit meglepett, mert azért ebben a kategóriában a 20 óra már általánosnak mondható. Viszont a Wahoo is meglepően alálőtt a gyári adattal, mert ennél jóval többet tud ez a komputer ha nincs összekapcsolva a telefonnal, nekem 20%-os merülésig kereken 20 órát ment el a Bolt és ha innen még továbbszámolom akkor nulláig még akár +5 órát kibír ( érdemes megjegyezni, hogy az akku nullára történő lemerítése semmilyen eszköznek nem tesz jót), és nem a legtakarékosabb módban, mert a wattmérőm és a pulzusmérőm végig hozzá volt kapcsolva. A folyamatos kapcsolat a telefonnal viszont rendesen csökkenti az akku időt. Itt is ugyanaz igaz, mint a Brytonnál, ha sok a kommunikáció a két eszköz között akkor bizony 8-10 óra a maximum. Kevés kommunikáció mellett is jobban fogyott a töltés az Elemnt Boltból telefonos kapcsolat mellett, én 12 óra fölé sehogy sem tudnám tornázni ilyenkor az üzemidőt. Ami mindenképpen pozitívum még, hogy az akku töltöttségét végig megbízhatóan mutatja és lineáris csökkenés tapasztalható végig. A Wahoo is ennél a modellnél vezette be elsőként az USB-C csatlakozót.

 

Értékelés

 

Rider S500

Egyértelműen kijelenthető, hogy a Bryton folyamatosan nagy léptekkel halad előre, évről évre egyre jobb komputereket fejlesztenek, amik abszolút versenyképesek a piacon, erre nagyon jó példa a Rider S500. Kevés olyan funkció van, amit nem tud, ráadásul azok többségben olyanok, amik már az extra okos funkciók közé tartoznak és nem biztos, hogy igény van rájuk. Az érintőképernyője nagyon jó (ezt úgy mondom, hogy én nem vagyok érintőképernyő párti), szép a grafika és a kezelése sincs agyonbonyolítva, edzésfunkciók között mindent tud és az elektromos váltók, radarok kompatibilitása is megoldott. Navigáció terén lehetne fejlődés, ha a piacvezetőt igazán meg akarják szorongatni, mert bár az online navigáció működik, de kicsit lassú, meg hát csak internet kapcsolat mellett megy, az útvonalkövetés pedig pár apróságtól eltekintve teljesen rendben van. A szoftveren van még mit fejleszteni, mert vannak hibák (amiket egyébként folyamatosan javítanak), például egy óraátállítás fejre tudja állítani a készüléket, ha edzés közben állítjuk az időt vagy például idővel a wi-fi kapcsolatot is meg kell oldani, mert arra is van igény. Szerintem ha a cégvezetés ad időt a programozóknak és nem dobják idő előtt piacra a készülékeket akkor 1-2 éven belül elég csoda dolgokat láthatunk a Brytontól, nem mintha a Rider S500 nem lenne már elég jó.

 

Elemnt Bolt

Sokáig nem értettem, hogy az ismerősi körömben miért rajonganak annyira a Wahoo komputerekért, hiszen ha csak ránézünk egy funkciókat összesítő táblázatra és az árukra akkor nem feltétlenül azt mondanám, hogy ezek a legjobb vételek a piacon. A teszt során viszont megvilágosodtam, megértettem, hogy miért szeretik őket ennyire. A Wahoo komputerek előnye az egyszerűségben rejlik, bekapcsoljuk és csak indítani kell a mérést, nem kell semmi egyebet kiválasztanunk. A kijelzőn látjuk, hogy melyik gomb mire való, ezt sem kell tanulni, a menürendszer rendkívül egyszerű, pár alapdolgon kívül semmit sem tudunk állítani a komputerről, közben pedig minden lényeges funkciót tud az eszköz. Maga az egész rendszer más, mint a többi gyártónál. Amelyik funkciót tudja azt tényleg hibátlanul tudja, ami nem egy elhanyagolható szempont. Ezenfelül az aerokonzol is elég jó megjelenést kölcsönöz a komputernek.

Nézzük a másik oldalról, hardveresen kicsit akadozik az Elemnt Bolt, a lassú betöltés és az elhúzódó lapozás is erre utal, ezeken érdemes lenne javítani (pl annak ellenére, hogy a Roam régebbi modell sokkal gyorsabb mint a Bolt), ezenkívül még az oldalsó gombok ergonómiáján is fejlesztendő terület. A kijelző mérete, a 2,2″ egyértelműen kicsi egy térképes funkciókat nyújtó komputernek, a 9 adatmező is éppenhogycsak elfér rajta jól látható módon, a következő verziónál újra megnövelném a kijelző méretét. A hőmérséklet szenzorral (valószínűleg a helyével) is probléma van, ugyanis napos időben eléggé fölé tud mérni. Funkciók terén látszik, hogy megy a folyamatos fejlesztés, mindent próbálnak könnyen kezelhetően megoldani, bár valószínűleg lassan szembekerülnek azzal, hogy vagy egyszerű lesz a komputer vagy lesz benne millió (felesleges?) funkció.

 

Melyiket vegyem?

Bryton Rider S500 vs Wahoo Elemnt Bolt

 

Őszinte leszek, én nem tudnék dönteni a kettő között, bizonyos megoldásokban a Byton Rider S500 a jobb, másokban a Wahoo Elemnt Bolt. Edzésfunkciók terén nálam döntetlen az állás és én többnyire ez alapján választok. Menürendszer terén hozzám közelebb áll a Bryton bonyolultabb gondolkodású világa, szeretek mindent menet közben is kezelni (pl amikor nem ment rajta az NP akkor menet közben állítottam át átlag wattra), viszont a Wahoo wi-fi-je nekem hiányozna az edzések feltöltésekor. Útvonalkövetésnél szépek és informatívak a Bryton nyílai, de a Wahoo egyszerűbb megoldása nem takarja ki a fontos mezőket az adatlapon, ezért nekem ez jobban tetszik. Viszont a Climb Challenge a Rider S500-ban van, ami az Elemnt Boltból (még?) hiányzik, ezért ennél a Brytonhoz húzok. Izzadós vagy esős napon a Wahoo a nyerő nálam, cseppmentes időben meg a Bryton. Nem könnyű döntés. Ha segítenem kéne valakinek dönteni akkor azt mondanám, hogyha egy egyszerű, könnyen használható komputer kell akkor Wahoo Elemnt Bolt, ha pedig szeretsz a beállítások között szörfözni akkor Bryton Rider S500.

 

A Bryton Rider S500-ről további információkat a hazai forgalmazó honlapján találsz.

A Wahoo Elemnt Bolt komputert keresd az alábbi üzletekben.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo