fbpx

Blazsóé a II. Villapark Vértes Maraton elsőség

Blazsó Márton (VKE-Nelson) nyerte a II. Villapark Vértes Maratont, ami a Takarékpont Mountainbike Challange sorozat harmadik fordulója volt. Várgesztes másodszor látta vendégül a maraton versenyt.

A tavalyinál barátságosabb, igazi nyári idő fogadta a versenyzőket a mini-falu méretű Villaparkban. Több mint 250-en vágtak neki a 13, 23 vagy 55 kilométer valamelyikének. A három meghirdetett táv leghosszabbikán külön kategóriában versenyezhettek a singlespeedesek is. A tömegrajttal induló mezőny végigkígyózott Várgesztesen majd a Vértesbe vette az irányt, hogy az erdei utakon kiderüljön, ki lesz a leggyorsabb.

Fotó: Tirszin János - Nutrixxion.hu

A középtávnak egy 23 kilométeres köre volt, a hosszútávnak pedig először a 23-as, majd a Villaparkba visszatérés után egy újabb 32 kilométeres körnek vághattak neki. A hosszú távon hamar kialakult egy kis szökevény boly, amit Blazsó Márton, Búr Zsolt, Fenyvesi Péter, Szalay Péter, Szalontay Bence, Táncos Gábor és Tóth András alkottak.

Dósa Eszter (Fotó: Tirszin János - Nutrixxion.hu)

Közülük először Búr Zsolt lépett ki, majd szépen lassan kialakultak az erőviszonyok és bomlott a sor. Blazsót az élről egy motoros vezette félre, majd a 6-8. helyre ért vissza a mezőnybe, de még így is néhány másodperccel nyerni tudott Táncos előtt. Szalontay és Szalay is egy rossz kanyarvétel miatt kényszerültek plusz kört tenni. Utóbbi sprintbefutóval érkezett a célba Tóth-tal, őket Szalontay követte.
A hölgyeknél Dósa Eszter is plusz métereket tett meg, de még így is közel 5 perces előnnyel ért célba.

A verseny nagyjából egy 2,5 órás cross country futamra hasonlított, mivel számtalan sok rövid emelkedő és lejtő alkotta úton haladhattunk. Rá kellett érezni a verseny ritmusára, mert a rövid emelkedők és lejtők nagyon sok ritmusváltást követeltek. A verseny közben példát láthattunk egy versenyző, Búr Zsolt lelkiismeretességére is. Dobogó esélyes helyezését feladva egy kereszteződésbe állt meg a mezőnyt irányítani, hogy mentse a rendezvény becsületét egy meg nem jelent pályairányító miatt. (Zsolt besegített a verseny szervezésbe, Baros Bálinttal együtt tervezték a pálya nyomvonalát.)

Blazsó Márton (Fotó: Tirszin János - Nutrixxion.hu)

Marci élményei:

“Jó volt a pálya, csak a kék szalagokat nehezen lehetett látni (pedig régen jártam vitorlás edzésre is 🙂 ).
A rajt után kb. 15 km-rel túlment a motoros az egyik jelzésnél, amit én ugyan észrevettem, de inkább a motoros után mentem, gondoltam jó döntés volt, mert a letérésen is láttam leszakított szalagokat. Aztán kb. bő 1 perc után jött vissza a motoros srác, hogy nem lesz jó, akkor már tudtam hol rontottuk el. Szóval le kellett dolgozni a 2-3p-es hátrányt. Így izgalmas és kemény verseny kerekedett, de éppen megnyertem. Kár hogy Buzsó leállt pályát biztosítani az egyik kereszteződésben. Ha nem így lett volna, lehet hogy ő nyer hazai pálya révén.”

Rónai Ferenc főszervező így foglalta össze az első benyomásait:

„A tavaly életre hívott maraton folytatásaként második alkalommal csábítottuk a Vértesbe a bringásokat. Az időjárás szuper volt, a hely adottságait pedig próbáltuk maximálisan kihasználni, mind a szolgáltatás, mind a terep adottságai révén. A résztvevők számát tekintve, annak ellenére, hogy több mint 300-an álltak rajthoz, van még hová fejlődnünk, de azon fogunk dolgozni, hogy a jövőben még vonzóbbá és színvonalasabbá tegyük a rendezvényünket. Továbbá sajnálatos tényként szembesültünk azzal, hogy néhány rosszindulatú személy milyen károkat tud okozni, gondolok itt a pálya jelöléseinek áthelyezésére. Azon leszünk, hogy a jövőben ilyen ne történhessen, és próbáljuk megtalálni a megfelelő megoldást. Végezetül  rendező társaim nevében is köszönöm mindenkinek a részvételt, aki megtisztelt minket a jelenlétével”

A Lóránd Imre is nagyon jól érezte magát.

Az abszolút dobogó (Fotó: Tirszin János - Nutrixxion.hu)

Eredmények:

Hosszútáv abszolút férfi:
1. BLAZSÓ Márton – VKE-NELSON – 02:17:14
2. TÁNCOS Gábor – KTM – DigitalJet – 02:17:48
3. TÓTH András – VKE-NELSON – 02:25:50
4. SZALAY Péter – X2S HAIBIKE TEAM – 02:25:51
5. SZALONTAY Bence – Merida Maraton TeamCST – 02:27:51
6. TAKÁCS Tamás – Merida Maraton TeamCST – 02:28:08
7. PAPP Dénes – MEDITECH SC – 02:28:09
8. TÁNCOS Sándor – MEDITECH SC – 02:28:29
9. BAROS Bálint – Bringabanda SC – 02:32:05
10. VAS Péter – Merida Maraton TeamCST – 02:32:54

Hosszútáv abszolút női:
1. DÓSA Eszter – Vitalitas SE – 02:40:39
2. POÓR Brigitta – X2S HAIBIKE TEAM – 02:45:05
3. CSEH Veronika – Alpinbike Team Giant Endura CsontiCar – 02:51:54
4. PERLAKY Evelin – 03:04:24
5. SCHERK Tímea – BERGUSON KELLYS TEAM – 03:05:28

Teljes eredménylista ITT

További fotók a nutrixxion.hu oldalon: KATTINTSON IDE!

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.