fbpx

Beépített ember: Bobby Julich a Fabian Cancellara kaliforniai sikeréről

Nemrég tértem haza a Tour of California többnapos versenyről, ahol most először nem versenyzőként, hanem a CSC fejlesztésekért felelő szakmai vezetőjeként vettem részt. Teljesen más élményt jelentett számomra az új szerepkör, óriási élmény volt mások versenyzésére összpontosítani…

Már az versenyre történő utazás is másképp zajlott, mint egykoron profi versenyzőként. A verseny helyszínétől nem messze fekvő, Agoura Hills-i edzőtáborból érkeztem, és a verseny előtti pihenés helyett egy óriási pörgés kellős közepében találtam magam. A szó szoros értelmében hajnaltól késő éjszakáig dolgoztam, míg a versenyzők folyamatosan pihentek, aludtak, táplálkoztak és összpontosítottak a nagy megmérettetésre.

Versenyzőként így telt a rajt előtti 1-2 óra...

A verseny előtt a feszültség fokozódása már-már tapintható volt. Most nem magammal törődtem, hanem a versenyzőket figyeltem, láttam, ahogy pszichológiailag egyre jobban elmerülnek az előttük álló feladatban. Emellett folyamatosan kaptuk a híreket újabb versenyzők visszatérési szándékairól, mely az egész nyári versenyprogramot átírhatja. Ezek a történetek akár Hollywoodban is születhettek volna!

A csapatirányítási feladat teljesen más élmény!

A Tour Of California nyitánya a prológ, melyre nagyon fel szerettem volna készíteni az ifjú versenyzőinket. Láttam, hogy a célban egyre jobb idők születtek, megpróbáltam a mieinkben is tartani a lelket, hogy képesek lesznek még ennél jobbakat menni. A feszültség fokozódott, és többször is kirázott a hideg, amikor valakinek sikerült elérnie az áhított célt. Természetesen a nap egyik favoritja, Fabian Cancellera, a mi csapatunk tagja, bár világ és olimpia bajnokként nem nevezhető éppen kezdőnek ebben a versenytípusban. Fabian az előző napokban az időjárás-változásra panaszkodott, betegnek, gyengének érezte magát. Reménykedtünk, hogy a verseny napjára rendbe jön!

Egy órával a prológ rajt előtt még az előző napokban látottaknál is rosszabbul nézett ki. Sápadt volt, és mikor megkértem, hogy szálljon ki a csapatbuszból, és kezdjen hozzá végre a bemelegítéshez, meg sem mozdult. Végre 3/4 órával a rajtja előtt kikászálódott, kedvtelenül, erőtlenül felült a görgőre, és a következőket mondta: “Szarul vagyok, de azért megpróbálok helytállni.” Akkor úgy éreztem, hogy ebből nagy csalódás lesz mindenkinek, de azért a szokásos bátorító szavakat elhadartam neki, megveregettem a vállát – ahogy a verseny előtt kell, ahogy az edzőim velem is tették. Majd mindenki úgy tett, mintha nem is érdekelné mi van Fabiannal, bár árgus szemekkel figyeltük, hogy mi lesz vele.

Fabian Cancellara

Kis idő elteltével már láttam az arcán egy kis színt, bemelegítés közben kezdett végre magára találni. Egyre inkább úgy nézett ki, mint egy bajnok, és nem olyan, aki éppen imént lépett ki a kriptából. Égett szagot éreztem a levegőben. “Mi lehet?” – töprengtem, majd Fabian mellé lépve tapasztaltam, hogy a görgőn a hátsó kerék füstöl. Megkértem a szerelőt, hogy állítson rajta, de ő azt mondta, hogy minden rendbe van a beállítással. Folyamatos 400 W ezt teszi a kerékkel. Fabian láthatóan beindult.

A kaliforniai körverseny prológján ismét lemosta a mezőnyt...

1 órával később Fabian lemosta a mezőnyt. Ez életem egyik legszebb napja volt!

Forrás: Cyclingnews
Képek: Wilkimedia

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo