fbpx

Mindig látszódj a forgalomban! – ABUS Lumino kiegészítők

A rövid nappalok és a szürke, ködös idő nem a kerékpárosok legjobb barátja, ilyenkor a forgalom többi részvevője nehezebben vesz minket észre és könnyen baleset érhet minket. Egy dolgot tehetünk, hogy mindent megteszünk azért, hogy látszódjunk. Az ABUS minden területen gondol a kerékpárosok biztonságára, a láthatóság terén is, és ezért fejlesztette a Lumino termékcsaládot, melyben csupa olyan terméket találunk, amik sokat javítanak a láthatóságunkon és ezáltal biztonságosabban bringázhatunk az őszi-téli hónapokban.

Lumino X-Urban Cover

Ha kerékpárral a forgalomban veszünk részt akkor az egyik legfőbb szabály, hogy mindenképpen látszódjunk a többi közlekedő számára. Ez nem csak sötétben vagy rossz látási viszonyok között igaz, hanem nappal is, ugyanis ha nem látnak minket az autósok, buszok, teherautók akkor nehezen fogják megadni nekünk az elsőbbséget vagy láthatatlanként egyszerűen “kivasalnak” minket. Az őszi-téli időszakban ez fokozott probléma, mert rövidek a nappalok és gyakran ködös, párás az idő. Ilyenkor sokan feldobnak két olcsó villogót a bringájukra és azt hiszik, hogy mindent megtettek azért, hogy látszódjanak, pedig a gépjárművek lámpáihoz szokott autósoknak főleg nedves időben egy pislákoló lámpa nem feltétlenül észrevehető (legalábbis időben), ezért nem árt ha megturbózzuk magunkat fényvisszaverő felületekkel és lámpából is minőségi választunk.

Az ABUS, mint kerékpáros biztonsági specialista, a fejvédőkön és a zárakon túl a Lumino család keretén belül olyan kiegészítőket is kínál, amik a fent említett problémára nyújtanak megoldást, különböző mellényeket, pántokat, hátizsák huzatokat, praktikus kiegészítőket, melyek nagyon jól látható fényvisszaverőfelülettel vannak ellátva és egyes modellekben erős ledek is találhatóak, amik akár a hátsó lámpákat is helyettesíthetik. A fényvisszaverő felületek kapcsán fontos kiemelni, hogy ne egy áruházi “kukás” láthatósági mellényre gondoljunk, ahol a mellény színét hamarabb látjuk, mint a reflex csíkot (és kb csak arra jó, hogy kötelező kiegészítőként nálunk legyen ha a rendőr ellenőrzi), hanem olyanra, ami 100 méternél messzebbről is gyakorlatilag “világítva” veri vissza a fényt és garantáltan messziről is észreveszi a többi közlekedő.

A Lumino Night Vest a láthatósági mellények csúcsa az ABUS-nál, ami már bőven túlmutat a szokványos láthatósági mellényeken, hosszított hátrész, elöl cipzáros rögzítés, cipzáras zseb, tehát már normál mellényként is funkcionál, amibe pakolhatunk. Nagy fényvisszaverő felületek a vállon és oldalt és maga a mellény színe is rendkívül jó látható nappali fényviszonyok között is. Ezenfelül egy 4 ledes, 10 órási üzemidővel rendelkező, USB-ről tölthető hátsó lámpa is beépítésre került a mellénybe a plusz láthatóságért (vagy ha éppen nem lenne nálunk a hátsó lámpánk). Az ABUS mérései szerint a mellény éjszakai körülmények között 150 méterről, nappali körülmények között pedig 100 méterről látható. A kerékpárosokon felül a motorosok is szeretik ezt a mellényt, ami sokat elmond a használhatóságáról.

Lumino Urban Vest

A Lumino Urban Vest láthatósági mellény sötétben “működik” igazán jól, az egész mellény egy óriási fényvisszaverőfelület, így éjszaka már messziről is nagyon jól látható ha egy kis fény éri. Az autósok biztos hálásak lesznek azért, ha ilyen mellényt viselünk a sötét órákban, mert nagyban megkönnyítjük nekik, hogy időben észrevegyenek minket. A hátulján található egy pánt, amire az ABUS led lámpás kiegészítőit tudjuk rögzíteni. Ez a mellény is cipzárral rögzül és hosszított a hátulja, melynek köszönhetően praktikus viselet kerékpározás közben.

A Lumino Reflex Vest sötétben és nappal is remekül látható, paramétereiben megegyezik a fenti Urban Vest láthatósági mellénnyel, azzal a különbséggel, hogy nem a teljes mellény felület van fényvisszaverő borítással ellátva, hanem csak a rajta található csíkok, míg a mellény nagy része rikító sárga színű, ami nappali fényviszonyok vagy szürkületben biztosít extrémen jó láthatóságot. Ugyanúgy tudunk rá hátsó lámpát rögzíteni és a szabása is kerékpározásra alkalmassá teszi. Csak vedd fel télen a kabátodra és máris mehetsz biztonságban bringázni a városban.

Lumino Reflex Belt

A Lumino Reflex Belt a meleg évszakok kedvence lesz, a fényvisszaverő pántok alkotnak egy mellény formát, amivel jól látszódunk az éjszakai bringázások alatt. Nem izzadunk alá, minden pánt hossza állítható, teljesen személyre szabható és csattal tudjuk rögzíteni. És nem mellesleg nagyon kis helyen elfér, ha éppen nincs rá szükségünk.

A Lumino Easy Magnet Light egy igazán praktikus bringás lámpa és láthatósági kiegészítő, kis méretű, bárhova magaddal viheted a táskádban, zsebedben és amikor szükség van rá akkor az erős mágneses rögzítésnek köszönhetően fel tudod csíptetni a hátsó zsebedre, a táskádra vagy más ruhadarabodra is (akár a fenti ABUS láthatósági mellényekre). Ha éppen nincs nálad a hátsó lámpád, akkor a Lumino Easy Magnet Light-ot felteszed hátulra a ruhádra és biztos lehetsz benne, hogy hátulról látni fognak az autósok. A fénye méretét meghazudtolóan erős, jól látható a forgalomban részvevő többi közlekedő számára, található rajta folyamatos fény és villogó üzemmód, ezenfelül USB-ről tölthető és optimális körülmények között akár 10 órás üzemidőre is képes. A kerékpározáson kívül is jól használható ez a lámpa, akár feltehetjük a gyalogos kisiskolások ruhájára, táskájára, hogy őket is jobban lássák az autósok és az elektromos rolleresek a járdán és az úton átkelés közben.

 

A Lumino Indicator Light tépőzárral rögzíthető táskánkra vagy a ruhánkra, ami az erős ledeknek és a kétféle üzemmódnak (villogó vagy folyamatos fény) köszönhetően szintén sokat segít a balesetek elkerülésében, ez a kiegészítő elemről működik, mellyel akár 100 órás üzemidőre is képes, tehát nem kell gyakran cserélgetni benne az elemet.

A Lumino Active Bar-t a karunkra vagy nadrágszárunkra tudjuk rögzíteni, mellyel szintén nagyban növelni tudjuk a láthatóságunkat. Erős ledek, villogó és folyamatos fény üzemmódok növelik a biztonságunkat a rossz látási viszonyok között. Szintén cserélhető elemmel működik, ezért az üzemidő akár a 100 órát is elérheti.

A Lumino Reflex Band egy klasszikus fényvisszaverő pánt, akár a karunkra, bokánkra, táskánkra vagy a kerékpárunk valamely részére rárakhatjuk és onnantól messziről láthatóvá tesz minket ha fény éri. Okos megoldás, hogy a belső fele nem kemény műanyagból van, hanem puha velúrból, így nem bántja a bőrünket.

Lumino Night Cover

Lumino Reflex Wrap

A hátizsák huzatokban szintén meglátta a lehetőséget az ABUS, melyekkel növelni tudjuk a biztonságunkat. A hátizsák nagy felület és oldalról is látszik, és ha erre helyezünk fényvisszaverő elemeket akkor erősen javulni fog a láthatóságunk. A Lumino X-Urban Cover világosban és sötétben is segít láthatónak maradni, az anyag alapvetően rikító sárga, amit kb 50 %-ban fényvisszaverő csíkokkal borítottak be, mellyel gyakorlatilag nappal és éjszaka is “világít” a táskánk. Ezenfelül a huzat vízálló, így a táskánk is vízálló lesz ha a huzatot rátesszük. A Lumino Night Cover-be világítás is került, így lámpaként is használható a huzat, a 4 led erősen világít és használható folyamatos fényként vagy villogóként is, USB-ről tölthető és az üzemideje elérheti a 10 órát. Ugyanúgy vízálló mint az X-Urban Cover, tehát esős időben is védhetjük vele a táskánkat a láthatóságunk felturbózása mellett. Ezenkívül egy széles hátizsákra szerelhető fényvisszaverő pántot is kínál az ABUS a Lumino Reflex Wrap személyében, amit egyszerűen a hátizsákunkra tudunk tekerni, ezzel sokat javítva a láthatóságunkat, az árát tekintve a filléres dolog és sokat tud dobni a biztonságunkon.

Lumino X-Urban Cover

Ha részletesebben érdekelnek az ABUS Lumino termékei akkor ide kattintva megnézheted őket.

 

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo