fbpx

Bontrager Flare RT hátsó lámpa

Nem csak sötétben érdemes villogónkkal felhívni magunkra a figyelmet, hanem nappal is ugyanolyan fontos, hogy a forgalom többi résztvevője messziről észrevegyen minket. Ennek az eszme jegyében alkotta meg a Bontrager a Flare RT hátsó lámpát, ami nappali fény mellett 2 km távolságból is látható.

A kerékpáros közlekedés talán legfontosabb eleme, hogy mindig látszódni kell, így tudjuk megúszni a balesetek többségét. Hiába van elsőbbségünk, ha az autós nem lát minket vagy éppen a telefonját nyomkodja vezetés közben és azért nem tűnik fel neki az előtte kerekező bringás, ilyenkor sajnos mindig a kerékpáros húzza majd a rövidebbet, ő sérül meg jobban. Ezt megelőzendő a Bontrager nagyon erős fényű hátsó lámpát tervezett, ami nappali fényviszonyok mellett is nagyon messziről látszik, ráadásul a Flare RT egy olyan előre programozott, idegesítő frekvenciával villog, ami garantáltan zavarni fogja az autósokat, ezáltal biztos kikerülnek majd minket.

A 90 lumenes maximális fényerő 270 fokban látszik, ezáltal az oldalról érkező járművek is észlelnek minket. 5 üzemmód (ebből 2 éjszakai, 3 nappali) közül választhatunk, “atomvillanás” nappali villogó mód, mely 90 lumennel képes zavaróan villogni 6 órán keresztül, erős 45 lumenes nappali villogó mód 12 órás üzemidővel, nappali folyamatos világítás 25 lumennel 4 óra 30 percen át, éjszakai villogó mód, ami 5 lumennel tud villogni 15 órát és éjszakai állandó világítás 5 lumennel 13 és fél órán keresztül. Ha 5% alá csökken az akkumulátor töltöttsége akkor a Flare RT automatikusan éjszakai villogó üzemmódba lép.

Ezenfelül fényérzékelő is található a Flare RT-ben, ami a nappali vagy az éjszakai fényviszonyokhoz állítja a lámpa fényerejét, azaz éjszaka nem engedi kiégetni az autósok szemét. De miért is van erre szükség? Azért, mert a Flare RT fénye hiába csak 90 lumen, ennek ellenére a legjobban világító hátsó lámpa az idei lámpa körképünkben, a lumenben többször erősebb lámpáknál is jobban világít. Ez azért van, mert a lámpát úgy tervezték meg, hogy a fókusz, a vaku és a hatótávolság a nap folyamán értelmes távolságból legyen látható. E három dolog nélkül csak fényed van, de nem fogsz jól látszódni.

Egy 2500 mAh-s akkumulátor szolgáltatja az energiát a Bontrager Flare RT-ben, amit az USB porton keresztül tudunk feltölteni elég gyorsan, kb 2 és fél óra alatt. A bekapcsoló gomb egyben a töltés visszajelző is, 25% fölött zöld jelzést mutat, 25% alatt pirosat, 5% alatt pedig villogó piros fény jelzi, hogy mindjárt teljesen lemerül az akkumulátorunk.

A Flare RT ANT+ és Bluetooth kompatibilis, Garmin kerékpáros komputerekkel és fitnesz készülékekkel összepárosítható a lámpa. Megadjuk a láthatóságot sportprofilonként, a lámpa a készülék bekapcsolásakor automatikusan bekapcsol, és kikapcsoláskor kikapcsol. Az akkumulátor töltöttsége is látható a készüléken.

A szilikon pánttal rögzülő konzol segítségével egyszerűen felszerelhetjük a nyeregcsőre, ami 16 fokkal kompenzálja a nyeregcső szögét, hogy függőlegesen álljon a lámpa. Az egyszerű szerelhetőség fontos, mert így gyorsan le tudjuk venni a bringánkról és zsebre tudjuk tenni ha őrizetlenül hagynánk a kerékpárunkat.

Ajánlott fogyasztói ár: 20 990 Ft
További információkért kattints ide.

A lámpakörkép összesítését ITT találod!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo