fbpx

Mikrohullámú sütők – Konyhai kisgépek, amelyek egy konyhából sem hiányozhatnak!

Vannak olyan gépek, eszközök, amelyek nélkül ma már el sem tudjuk képzelni az életünket. Ilyen például a mikró is. Annyira természetes, hogy kivesszük a hideg ételt a hűtőből és aztán egyszerűen csak megmelegítjük a mikróban. A lehetőség tehát napjainkban adott a kényelmesebb élethez, de a döntés minden vásárlás során rajtunk múlik.

A következő pár sorban most a mikrohullámú sütők kiválasztási szempontjait vesszük górcső alá, és hoztunk néhány konkrét terméket is!

Mióta használ az emberiség mikrohullámú sütőt?

A legtöbb mai eszközről alig tudunk valamit, pedig nagyon érdekes belegondolni abba, hogy mióta vannak velünk és hogyan vették őket használatba. A NetKlikk WebShop konyhai eszközei között is sok olyan minőségi darab akad, amelyek egyszerűbbé teszik mindennapjainkat. Mi most kifejezetten a mikrót vettük célba.

Ki gondolná, hogy a mikró, mint találmány egy radarspecialista nevéhez fűződik! Igen, így van! Percy Spencer, 1946-ban éppen mikrohullámokat tesztelt egy radarkészülék előtt és lám, a zsebében lévő csoki megolvadt. Ezután sorba elkezdte melegíteni a különféle élelmiszereket, a tojást, a pattogtatni való kukoricát és rájött, milyen nagy kincset fedezett fel.

Hogyan válasszunk mikrót?

Találkoztam már olyan emberekkel, akik kifejezetten tiltakoznak a mikró ellen, és inkább a sütőben melegítik az ételeket. Ez is egy megoldás lehet, azonban csak a melegítés miatt bekapcsolni a sütőt felesleges, sőt ma már a mikrók többsége számos plusz funkcióval rendelkezik. De hogyan válasszuk ki ezeket a konyhai eszközöket?

A mikrohullámú sütő esetében van néhány szempont, ami dominál a vásárlás során. Kezdjük azzal, hogy átgondoljuk, hol kap majd helyet, hová tesszük. Ez esetben a méret a meghatározó, illetve az, hogy az eszköz milyen kialakítású.

Tudnunk kell azt is, hogy mire fogjuk használni. A teljesítményt tekintve beszerezhetünk 700-1000 wattos darabokat, viszont azok, amelyek grillezni is tudnak, már 1500 watt feletti teljesítménnyel dolgoznak. Az átlagos “mikrós” teljesítmény 800 watt körül mozog.

Na és akkor nem beszéltünk még a funkciókról! A párolás, a grillezés, a kiolvasztás, a melegen tartás, a puhítás, a gyors előmelegítés mind-mind hasznunkra lehet a hétköznapok alatt.

Zurrichberg mikrohullámú sütők

Ha még nem hallottunk a Zurrichberg konyhai eszközeiről, akkor itt az ideje, hogy közelebbről is megismerjük őket!

A márka készülékei minden igényt kielégítenek. A teljesítményt 6 fokozatban szabályozhatjuk, analóg időzítővel, automatikus forgótányérral, defrost funkcióval, szabályozható időzítővel rendelkezik. Különleges tükrös ajtajának köszönhetően a modern designról sem kell lemondanunk.

A mikró hosszú távú beruházásnak számít, ezért mindig alaposan gondoljuk át, hogy milyen darab illene a konyhánkba!

(X) Támogatott tartalom

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo