fbpx

Miért érdemes takarékoskodni a nyugdíjas évekre?

Ugyan a mondás úgy tartja, hogy sosem késő belekezdeni valami új dologba, a nyugdíjcélú megtakarítások esetében nem feltétlenül igaz ez a bölcsesség. Az utolsó években sajnos már nem fogsz tudni semmiképpen akkora összeget megtakarítani, amivel érdemes számolni a megérdemelt pihenő alatt, szóval tanácsos mihamarabb belevágni, hogy az idő is neked dolgozzon.

Ebben a cikkben megvizsgáljuk, miért érdemes minél fiatalabb korban elkezdeni a nyugdíjas éveidről előre gondoskodni, mire tudod költeni a felhalmozott összeget.

Gondoskodj magadról, hogy ezáltal gondoskodj a szeretteidről is

Sokan gondolkodnak úgy, hogy először a gyermekeik támogatásáról gondoskodnak, hogy az életkezdésük minél zökkenőmentesebb lehessen. Aztán az utolsó pillanatban gondolnak arra, hogy a saját részükre is félretegyenek. Abba viszont kevesen gondolnak bele, hogy amennyiben a saját anyagi biztonságukat megalapozzák a nyugdíjas évekre, és megfelelő kiegészítést halmoznak fel a megszokott fizetésükhöz képest érezhetően kevesebb nyugdíjjárulék mellé, azzal a gyermekeiket is támogatják. Ekkor ugyanis kisebb valószínűséggel fordul elő, hogy a rokonságra kell támaszkodni, legyen szó akár anyagi dolgokról, akár egyéb segítségnyújtásról (például betegkísérés, kertrendezés).

Te már rendelkezel megfelelő biztosítással, hogy a nyugdíjas évek is örömteliek lehessenek? Kösd meg online az élethelyzetednek leginkább megfelelő biztosítást, és készülj fel a váratlan helyzetekre is!

Utazás

Ha az aktív éveidet végigdolgoztad, nagy valószínűséggel sokkal kevesebb lehetőséged volt arra, hogy a világ különböző tájait bebarangold, mint ahogy azt szeretted volna. Teremtsd meg az anyagi feltételeket előre, hogy amikor már az idő sem állhat az utadba, bárhová eljuthass, ami szerepel a bakancslistádon. Nézd meg a piramisokat Egyiptomban vagy Dél-Amerikában, utazz rénszarvas húzta szánon Finnországban a sarki fényt nézve, vagy nézz kengurukat Ausztráliában! A lényeg, hogy élvezd ki a felszabadult időt, és gyűjts minél több élményt!

Egészség

Az egészség megőrzése nem egyszerű és nem is olcsó dolog sokszor. Fontos, hogy minőségi, vitaminokban és rostokban gazdag ételeket fogyasszunk, és megfelelően aktívak maradjunk. De az idővel akkor sem vehetjük fel a versenyt. Időskorra már egyre több betegség vagy gyengeség ütheti fel a fejét. Amennyiben nem szeretnéd kivárni az állami rendelőintézetek hosszú várólistáját, akkor kénytelen leszel magánrendelésekre járni. Ahhoz viszont, hogy ezt finanszírozni tudd, nem árt, ha rendelkezel némi tartalékkal a nyugdíjas évekre.

Szép környezet szívességek nélkül

Szívességet kérni a legtöbben nem szeretnek. Márpedig idősebb korban egyre több dologgal kapcsolatban kell majd belátnod, hogy már nem megy, vagy ha meg is tudod csinálni, nem biztonságos. Szóval jobb, ha felkészülsz rá, hogy időnként meg kell bíznod valakit ezeknek az elvégzésével. Ez pedig történhet szívességi vagy megbízásos alapon is.

(X) Támogatott tartalom

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo