fbpx

Hogyan mondjunk jól mesét?

Az esti mese fejlesztő hatása vitathatatlan. Minden szülő jól tudja, mennyire fontos, hogy este rövid történetekkel altassa el gyermekét. Lényeges azonban, hogy ez az együtt töltött idő minőségi legyen, azaz a mesemondás feleljen meg a gyermek igényeinek. Ezt pedig sokszor nehéz jól csinálni. Mutatjuk, mit kell erről tudni.

A mesemondás fontossága

Az esti mesélés valójában egy rituálé, egy szép, de sokszor fárasztó szertartás. Ilyenkor általában már a szülők maguk is nyugovóra térnének legszívesebben, de még a gyerkőc számára oly fontos mesét el kell olvasniuk.

Néha azonban olyan kívánalmakat állítanak a csemeték a szülők elé, amelyeket valójában csak profi színészek képesek megvalósítani. Ám ha előfizetünk a VOIZ hangoskönyv szolgáltatására, akkor mindez elérhető lesz: itt ugyanis gyakorlott színészek, előadók olvasnak fel meséket, történeteket, meseregényeket, s ezeket a hanganyagokat egy kattintással letölthetjük a telefonunkra.

Ennél a műfajnál ugyanis hatalmas jelentősége van minden egyes szónak, hangsúlynak. Fontos a hangerő, a hanglejtés, és a gyerekek örülnek neki, ha a szereplőket is más-más hangszínnel szólaltatjuk meg.

A VOIZ oldalán jelenleg több, mint 170 mese, ifjúsági történet elérhető, így bőséges a választék, akár minden nap választhatunk új könyvet új előadókkal.

A mese feszültséget old

A mesék egyik legfőbb szerepe a szórakoztatás, azonban nem véletlenül olvasunk a gyerekeknek mesét. Ezek a szövegek ugyanis más dologra is alkalmasak: oldják a gyerekekben felgyülemlett feszültséget, mintát adnak a megküzdésekhez, enyhítik a szorongást, a félelmeket.

Minden mese tanít is egyben: azt hirdeti a gyerekeknek, hogy érdemes küzdeni, fáradozni, mert a jó végül elnyeri jutalmát. Ahhoz, hogy a megfelelő mesét válasszuk ki, ismernünk kell már a történetet. Azonban sokszor nincs időnk előre elolvasni mindent, de a hangoskönyvek erre is megoldást nyújtanak: vezetés, edzés, főzés közben meghallgathatjuk mi is a meséket, így tudni fogjuk, mi lesz a mű mondanivalója.

A legjobbak persze a magyar népmesék, hiszen ezekben mindig valamilyen próbatételt kell kiállnia a főhősnek. A legszebb magyar népmesék című válogatást Lengyel Tamás színművész hangján hallgathatjuk meg. Ezt mindenképp érdemes letölteni a telefonunkra!

Milyen mesét válasszunk?

A jó mesék mindig izgalmasak, van bennük valamilyen rejtély, misztikum, amit a hős kalandos úton old meg. Közben persze ellenségekkel is meg kell küzdenie. Nem baj, ha szerepelnek a mesékben boszorkányok, sárkányok, farkasok is, hiszen ezek a belső félelmeket szimbolizálják. A gyerek tanul a mesékből, ellesi azokat a technikákat, melyek sikert hoznak a próbatételek során: furfang, segítségkérés, erőkifejtés, türelem.

A mesehallgatás sose maradjon el! Napközben is hallgathat a gyerkőc mesét, erre is megfelelő a hangoskönyv-alkalmazás. A szülő megnyugtató jelenléte, kiegészítő magyarázatai azonban ekkor is fontosak a gyerek számára.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo