fbpx

Hitel vagy lízing? Melyiket válasszuk?

Amennyiben céges autót szeretnénk üzemeltetni, annak a finanszírozását többféleképpen is megoldhatjuk. Egyik lehetőség amikor hitelt veszünk fel, a másik pedig az operatív lízing, magyarul a tartós bérlet. Ha érdekli Önt, hogy melyiket érdemes választani, tartson velünk!

Legfőbb különbségek

Első körben érdemes feltárni a legfontosabb differenciát a két finanszírozási forma között. A hitel esetében amikor lejár a konstrukció futamideje, akkor a vállalkozás tulajdonába kerül a gépjármű. Ezután pedig szabadon eldönthetjük, hogy eladjuk azt, vagy pedig a továbbiakban is használjuk.

Ebben az esetben tehát nekünk kell gondoskodnunk a gépjármű jövőbeli sorsáról. Ezzel szemben az operatív lízing esetében egyfajta szolgáltatásként vesszük igénybe az autót. Ennek lejártakor a flottakezelő vállalkozás tulajdonában marad az autó, ám még így is számos számviteli előnyünk származik belőle.

Kíváncsi rá, hogy milyen gépjárműveket igényelhet már akár 0% önerővel is? Nézzen szét a Cartis Flottakezelő céges autó kínálatában! A vállalkozások esetében azért is rendkívül népszerű ez a finanszírozási forma, mert már alacsony kezdőtőkével is bele tudunk vágni.

A céges életben pedig mindig törekedni szeretnénk a költségek minimalizálására, emiatt pedig előnyös lehetőséget biztosít a tartós bérlet. Könyvelést tekintve pedig a lízing teljes havidíját el tudjuk számolni, mely ismét egy igencsak pozitív dolog.

Gyorsabb ügyintézés

A vállalkozáshoz tartozó ügyek intézésekor szeretünk mindent gyorsan végrehajtani. Ilyen esetekre is kiváló megoldást nyújt a tartós bérlet, hiszen sokkal előbb végbemegy a folyamat, mint a hitelbírálatnál.

Míg a bankoknál általában nem éppen rövid ideig tart ez a procedúra, addig a flottakezelő cégeknél nem kell túl sokat várni, amíg megkapjuk az általunk kiválasztott járművet. Még jobban járunk, ha egy készleten lévő kocsira esik a választásunk, hiszen ebben az esetben még inkább lerövidíthetjük az ügyintézés folyamatát.

További előny az operatív lízingnél, hogy nem kell a futamidő lejártakor a használt gépjármű értékesítésével vesződnünk. Amennyiben időben leadtuk a rendelést az új autóra, akkor szinte egyből használatba is vehetjük azt.

Hogyha pedig hitelre vásároljuk meg a gépjárművet, akkor elképzelhető, hogy nem tudjuk egyből eladni, és csak gondot okoz a mindennapokban. Így mint kényelmi, mind számviteli szempontból célszerű céges autó üzemeltetéséhez a tartós bérlet konstrukciót választani.

Ha nehéz a döntés

Összességében azt tudjuk elmondani, hogyha fontos Önnek, hogy a futamidő lejártakor a birtokában maradjon az autó, akkor a hitel lesz a megfelelő választás. Ha azonban szeretné igénybe venni a számviteli előnyöket és nyitott egy komplex szolgáltatásra, akkor mindenképpen az operatív lízing lesz a befutó.

Vesse össze a lehetőségeket, és válassza ki a leginkább szimpatikus opciót. Ha pedig nem biztos benne, hogy melyik lenne az ideális, akkor kérje ki szakértő véleményét! Reméljük, hogy Ön is megtalálja a vállalkozásához legjobban passzoló autót!

(X) Támogatott tartalom

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo