fbpx

Elegancia, hagyomány és James Bond – avagy óda a whiskeyhez

Kevés olyan ital van, amely ennyire képes egyszerre jelképezni a hagyományokat és az eleganciát, s könnyen lehet, hogy a napjainkban meglévő óriási népszerűséghez némileg James Bondnak is köze volt. A minőségi whiskeynek pedig csakugyan nincs párja.

Whiskey vagy whisky?

A whisky és whiskey írásmód egyaránt helyes, de míg előbbit a skót és a maláta whiskyre használják, az ír esetében az utóbbi forma a helyes.

Az első megmaradt emlék ugyan Skóciához köthető, de az biztos, hogy már régóta és sok országban ismerik és kedvelik. Már a régi időkben is gyógyászati célokra is alkalmazták, s ezek közül számos hatást később kutatások is bizonyítottak.

A hosszú élet és az egészség elixírje

A whiskey különböző gabonák erjesztésével készül, amely aztán fahordóban érlelődik. Nagyon sokféle fajtája van, az eredmény pedig függ a felhasznált alapanyagoktól, a desztillálás folyamatától, sőt, még a hordó anyagától is.

A whiskey fogyasztása után jellemzően nem lesz másnaposság, de nem csak ezért tulajdonítunk neki egészséget támogató hatást! Az élet vizének is nevezett whiskey ugyanis pozitív hatást gyakorol a szívre, amelynek köszönhetően mind a vérrögök, mind a szívroham valószínűsége csökken. Rengeteg benne az antioxidáns, sőt, még diéta mellett is fogyasztható, hála az alacsony kalóriatartalmának. Éppen ezért nem csak a férfiak, hanem a hölgyek is előszeretettel fogyasztanak el időnként egy pohár prémiumminőségű whiskeyt.

A whiskey egyik antioxidánsának, az ellaginsavnak még rákbetegség ellenes hatást is tulajdonítanak. Támogató hatása van az agyra nézve, sőt, az agyvérzés kockázatát is képes enyhíteni. Javítja az emlékezőképességet és csökkenti a kedvezőtlen stresszhatásokat, ráadásul még az emésztést is javítja.

A rengeteg egészséget támogató hatásnak köszönhetően meghosszabbíthatja még az életünket is, bár az sem rossz, ha a jóllét idejét nyújtja meg és az élet nagyobb részét tölthetjük egészségesen. Természetesen, ahogy a legtöbb étel és ital esetén, itt is a mértékletesség mellett tudja a whiskey ezeket a pozitív tulajdonságokat produkálni.

A Prémium Italnagykereskedés Online whiskey kínálatában biztosan rátalálsz a kedvenc elixíredre, és még sokáig élvezheted jótékony hatásai mellett a fantasztikus ízélményt is.

Rázva, nem keverve – avagy hogyan érdemes fogyasztani?

A jégkockával való fogyasztását egyesek kifejezetten ellenzik. Ahogy abban is eltérnek a vélemények, hogy pár csepp vízzel vagy víz nélkül kínál élvezetesebb élményt a whiskey. Magában a magas alkoholtartalom következtében kevésbé érvényesül az ízélmény, míg pár csepp vízzel vegyítve erőteljesebben élvezhetjük a karakteres, markáns ízét.

Bár a valódi ínyencek valószínűleg felszisszennének már a gondolatra is, jó, ha tudjuk, hogy a whiskey nagyon sokféle itallal keverhető. Van, aki például teával vagy limonádéval fogyasztja szívesen. A legfontosabb az, hogy légy merész és tegyél néhány próbát! Jutalmul biztosan megtalálod azt a tökéletes ízvilágot, ami csak rád vár!

(X) Támogatott tartalom

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo