fbpx

Az árnyékoló oldalfal rendszerek előnyei

A legtöbb otthonban idővel felmerül az igény az árnyékolásra, leginkább az élhetőbb, komfortosabb környezet megteremtése érdekében.

A napfényes időszakban, a meleg napokon valamilyen módon gátat kell szabni a helyiségek felmelegedésének. Erre kiváló módot kínálnak például az árnyékoló oldalfal rendszerek. A nyilvánvalón túl ugyanakkor számos egyéb előnnyel is rendelkeznek. Az alábbiakban bemutatjuk a pozitívumokat, illetve egy konkrét terméket a Teraszok.hu teraszmegoldásai közül.

Praktikus, modern és igényes

A motorizált, függőlegesen felhúzható oldalfal rendszer, mint amilyen a Click Zip árnyékoló, segíthet az energiaspórolásban is. A használatával ugyanis meggátolhatjuk, hogy az érintett helyiségek felforrósodjanak, ezáltal pedig csökkenthető a klímahasználat ideje is. Az árnyékolás mellett felfogja a koszt és a szennyeződéseket is, ezzel máris elérkeztünk a következő előnyéhez, vagyis hogy alkalmazásával kevesebbet kell takarítani.

Amiért még inkább kiváló megoldásnak számít, hogy személyre is szabható, azaz a sínrendszerben elhelyezhető crystal fólia, napháló, illetve szúnyogháló is. Sőt, dönthetünk a napelemes verzió mellett is, amely áramos bekötés nélkül 40-szer képes fel- és lehúzni a szerkezetet.

Belátásgátló anyagot választva elrejtőzhetünk a kíváncsi szemek elől is, a szúnyogháló pedig tavasztól őszig életmentő lehet. A Click Zip kiválóan ellenáll az időjárás viszontagságainak, ugyanis 6-os besorolású, vagyis 100 km/h-val tesztelt, nagyszerű szélfogó.

A tok szerkezetbe LED-spot is beépíthető, így még hangulatosabb teret alakíthatunk ki. Igény esetén teraszfűtés is kérhető mellé, hogy maximálisan kihasználhassuk a helyiséget a hidegebb időszakokban is.

Miért jelent ideális megoldást?

Az említett árnyékoló oldalfal rendszer strapabíró, igényes kialakítású, s egyúttal modern megoldás is. Nem csupán árnyékolás céljából kiváló, hanem segít egy tisztább belső tér megőrzésében.

Amennyiben elcsendesednénk, relaxálnánk, gondoskodik róla, hogy semmi, illetve senki se zavarja meg a figyelmünket. Feltekert állapotban a napháló a szögletes kazettában maximálisan védve van az időjárás szeszélyeivel szemben. Az alumínium vezetősínek masszívak, időtállóak, optimális zárást biztosítanak.

További előnye, hogy ütésvédelemmel ellátott motorral rendelkezik, vagyis az automata blocking rendszernek köszönhetően azonnal megáll, ha akadályt érzékel. Nem kell tehát attól tartanunk, ha alatta felejtődik egy bútor vagy bármilyen holmi. A rendszer ily módon “balesetbiztos”.

Igényeinkre szabhatjuk

A választható anyagok és plusz extrák mellett az alapszerkezet esetében is van lehetőségünk igényeinkre szabottan meghatározni a legmegfelelőbbet. Kérhető ugyanis szimpla és dupla sínes változat. Ha pedig még exkluzívabb megoldást szeretnénk, a rejtett sínes opció kiváló választást jelenthet.

(X) Támogatott tartalom

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo