fbpx

Amikor többet szeretnénk megtudni egy keresztnévről

Ha bekukkantunk a keresztneveket tartalmazó naptárba, akkor láthatjuk, hogy már rendkívül bőséges azon tulajdonnevek mennyisége, amelyek között válogathatunk, amikor az újszülött babát el szeretnénk nevezni.

Persze az előrelátó szülők nem az utolsó pillanatban nevezik el babájukat vagy babáikat, ha ikrekről van szó, így van lehetőségük jó pár hónapig ötletelni a végtelennek tűnő adatbázisban.

Segít, ha tudjuk a nevek eredetét

A jelentese.hu keresztnevek jelentését ismertető oldala nagy segítséget nyújt, hogy bepillantást kapjunk egy-egy utónév kialakulásának körülményeibe és jelentésébe. Akik vallásosak, lehet, hogy örülnek, ha valamelyik szentről nevezik el a gyereküket, vagy pont ellenkezőleg, olyan nevet nem szeretnének. Mások ragaszkodnak a magyar eredetű, történelmi nevekhez, míg mások inkább valamilyen külföldi hanglejtésű elnevezést választanának.

Azontúl, hogy a keresztneves gyűjtemény megismertet minket az adott név jelentése tartalmával, felsorolja azokat a napokat is, amikor e név boldog tulajdonosa ünnepelheti a névnapját. Érdekes kiegészítőinformáció, hogy megtudhatjuk, milyen híres emberek viselték az adott keresztnevet. Köztük lehetnek sportolók éppúgy, mint híres történelmi személyiségek. Aki erre kíváncsi, a jelentese.hu oldalon erre is választ talál.

Hasznos szótárak gyűjteménye

A jelentese.hu weboldalon nem csupán a kereszt- és utónevek eredetében mélyedhetünk el, hanem számtalan más, számunkra ismeretlen kifejezésre kaphatjuk meg a magyarázatot.

Napjainkban, amikor nagyon sokan dolgoznak már otthonról, távmunkában, nagy segítség, ha van hova “nyúlni”. Home office-ban nincs lehetőség kollégákat kérdezni, és elmúltak már azok az idők, amikor az otthoni könyvespolcról csak úgy leemelhettünk egy-egy lexikont, vagy idegen szavak szótárát, hogy megkapjuk a választ egy kérdésünkre.

Az idegen szavak szótára mellett az egyik legnagyszerűbb kincs az angol-magyar szótár, hiszen sokaknak van szüksége a napi munkájukhoz az angol kifejezésekre, akár fordítók, szövegírók, tanárok, vagy egyszerűen csak angolul néznek online filmeket és kíváncsiak bizonyos szava jelentéstartalmára.

Ha be akarunk vágódni a gyereknél…

Mára már több ezren játszanak asztali számítógépen, laptopon, tableten vagy mobiltelefon, legtöbben a 10 pluszos és 20 pluszos korosztályból. Ha beleolvasunk egy gamerek közti levelezésbe, akkor bizony őszintén szólva nem sok mindent fogunk érteni, mivel tele van számunkra ismeretlen kifejezéssel, rövidítésekkel, amelyeket nem tudunk megtalálni akárhol, mivel csak náluk használatosak.

A jelentese.hu oldal gamerszótára tartalmazza a videójátékosok által leggyakrabban használt kifejezéseket, rövidítéseket, mindezt egy helyen. Ismerősebb téma, de szintén nyújthat újat a szlengszótár, ahol a hazánkban meghonosodott zsargont találjuk meg. Nem utolsó sorban az élelmiszereken és kozmetikumokon szereplő összetevők és E-számok eredetéről szintén olvashatunk a jelentese.hu oldalon.

(X) Támogatott tartalom

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo