fbpx

A minőségirányítási rendszer és a gördülékeny ügymenet

A cégek szabályozott és olajozott működése a vállalkozás, a dolgozók és a partnerek számára egyaránt fontos faktor. Arra pedig, hogy ez így történjen, különböző rendszerek és szabványok állnak rendelkezésre, melyek határozott mederbe terelik a folyamatokat.

A minőségirányítási rendszer segíti a cég szabványos működését

Miből áll egy ilyen rendszer?

A cégek minőségi szempontokat figyelembe vevő vezetésére vonatkozó rendszer nem más, mint egy minőségirányítási rendszer. A hivatalos definíció is nagyjából ennyi határoz meg. A lényeg tehát, hogy egy cég működését olyan szabályozott és előre meghatározott keretek közé tereljük, mely a működés és ezzel együtt a szolgáltatások minőségének javulását is szolgálják. Ennek köszönhetően aztán nő majd a vevői elégedettség és a cég üzemeltetése is jóval gazdaságosabbá válik. Egy minőségirányítási rendszer célja tehát nagyjából egy szabályozott egyensúly létrehozása, mely a cég és partnerei érdekeit tartja szem előtt.

Egy minőségirányítási rendszerrel kapcsolatban számos esetben bukkannak fel bizonyos szabványok. Ezek a szabványok lényegében maguk a törvényi és/vagy szabályozási keretek, melyek a cégek számára előírják az ilyen módú működés feltételeit. Egy minőségirányítási rendszer bevezetése tulajdonképpen egyenlő egy szabványosított ügymenettel. A cégekre vonatkozó egyik leggyakoribb ilyen szabvány az ISO 9001, mely tartalmaz minden szükséges előírást a gördülékeny ügymenethez.

Szabvány és rendszer összefüggése

Habár egy szabvány – például az ISO 9001 – és egy minőségirányítási rendszer szigorúan véve két külön dolog, létük mégis elválaszthatatlanul fonódik össze. Ezen összefonódás lényege, hogy egy szabvány lényegében a minőségirányítási rendszer és ezen belül egy cég általános működési modelljét írja le. Ha úgy tetszik, a szabvány maga a szabályzat, mely alapján a minőségirányítási rendszer bevezetése és működtetése történik. Általános követelmények és előírások halmaza, mely alapján a cég sikeres és gazdaságos működése megoldható.

A minőségirányítási rendszer a gyakorlatban nem nehézséget, hanem sokkal inkább egy vonalvezetőt jelent, mely hosszabb távon megkönnyíti és átláthatóbbá teszi a folyamatokat. Egyfajta keretet nyújt az üzleti folyamatoknak, segíti a rendszerszintű szemlélet kiépítését, ezáltal pedig a vevői elégedettség növekedéséhez vezet. Egy ilyen rendszer és szabvány bevezetése ugyanakkor szintén szabályokhoz kötött, melyek tanúsítása nélkülözhetetlen lépés.

Az ISO szabvány népszerűnek számít a céges oldalon

Az ISO szabvány népszerűnek számít a céges oldalon

Tanúsított folyamatok

A szabványos, minőségirányítási rendszer szerinti működés tanúsítása erre képzett szakembert, auditort kíván. Egy auditor egyrészt segít értelmezni a meghatározott kereteket és a cég dolgozóival és vezetőivel együtt úgy alakítani azt, hogy az adott vállalkozás számára a lehető leggördülékenyebb legyen az átállás. A folyamatok szabályozása és az előírások precíz betartása pedig egyenes út a tanúsított, szabványos működés felé.

A tanúsított, minőségirányítási rendszer szerint működő cég hatékonysága növekszik, sőt, a tanúsítvány marketing értékkel is bír. A folyamatok és a struktúra átláthatóbb lesz és út nyílik a fejlődés felé. A tanúsítás kaput nyithat akár anyagi források felé is, hiszen közbeszerzési eljárások és pályázatok is igényelhetik a tanúsított működést. A minőségirányítási rendszer tehát nem csak a mindennapokban, de a jövőre nézve is új távlatokat nyit.

(X) Támogatott tartalom

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo