fbpx

A bojlerek és termosztátok működéséről és hasznosságáról

Ebben a bejegyzésben a korszerű bojlerek, valamint a velük együtt dolgozó termosztátok gyakorlatban történő hasznosulását részletezzük. Szó lesz a modern bojlerek felépítéséről és működési elvéről, ezzel együtt pedig a termosztátok szerepét is ki fogjuk emelni.

Mindezt értelemszerűen leginkább felhasználói szemszögből vizsgálva, elvégre a bojler és termosztát hozzáadott értéke a napi szintű alkalmazás keretei között jelentkezik.

Milyen célt szolgál a gyakorlatban a bojler alkalmazása?

A bojler használatának köszönhetően manapság egyetlen gombnyomás szükséges csak ahhoz, hogy meleg vagy forró vízhez tudjunk jutni. Ehhez a bojler szerkezetének gyakorlatilag a legfontosabb egysége a szigetelt tartály.

Dióhéjban a működése úgy néz ki, hogy a tartályba a hideg víz egy csövön keresztül érkezik. Felhasználóként viszont csak azt érzékelhetjük, hogy a bojler egy kivezető csövén már felmelegített víz folyik a felhasználás helyére.

A bojler felépítésének és működésének egyéb részletei

A bojler egyaránt lehet alsó vagy felső elhelyezésű annak megfelelően, hogy a csövek alul vagy felül helyezkednek el rajta. Mindkét típusnál fontos szerepet tölt be a készülék belsejében megtalálható hőmérő. Ez a szerkezet oldja ugyanis meg a víz hőmérsékletének az ellenőrzését.

A fontos mozzanat akkor következik be, amikor a bojler hőmérője a megadott szint alá csökken. Ebben az esetben a termosztát küld jelet a vízmelegítőnek, hogy ideje hozzákezdeni a meleg víz termeléséhez.

A bojler működése egyébként józan paraszti észen alapuló logikán nyugszik. Maga az elv nem más, minthogy a forró víz a maga fizikai tulajdonságainak megfelelően felemelkedik. Ennek megfelelően a bojler által felmelegített víz veszíteni fog a sűrűségéből, vagyis a felszínre fog emelkedni. Innentől kezdve nem nehéz azt elérni, hogy szépen tovább jusson a kimeneti csőbe.

A termosztát szerepéről és kiemelt hasznosulásáról

A bojlerrel szoros összefüggésben dolgozó termosztát a hőmérséklet mérésében, valamint a precíz vezérlésben tölt be fontos szerepet. A termosztát segítségével van lehetőségünk ugyanis beállítani azt, hogy a bojler által felmelegített víz pontosan milyen hőmérsékletű legyen.

Ehhez mérten a termosztát leginkább a bojlert használók dolgát könnyíti meg, hiszen neki köszönhetően nagyságrendekkel kényelmesebb és hatékonyabb lehet maga a vízmelegítés.

Emellett persze nem hátrány az sem, hogy az adott hőmérsékletre való melegítéssel az energiafelhasználás is racionalizálható.

A felsoroltakon kívül a termosztát szabályozza is a hőközvetítő folyadék áramlását. Úgyhogy tényleg nélkülözhetetlen szerepet tölt be a bojler hatékony működése kapcsán. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a bojler és termosztát egymással szoros összefüggésben, szimbiózisban képes funkcionálni.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo