fbpx

Az előző számban mutattuk be az UMF újdonságát, a Freddy család legolcsóbb sarját, mely után a forgalmazóval karöltve azt gondoltuk, úgy lenne teljes a hosszú utas UMF-ek tesztelése, ha az alap után a csúcsmodellt is tesztelnénk. Jó döntés volt, nem bántam meg, hiszen így sokkal objektívebb képet kaptam arról, hogy valójában mit is tud a Freddy váz, ha sokkal komolyabb kiegészítőkkel működik együtt.
umf_freddy01.jpg

A váz részleteit és annak előnyeit-hátrányait múltkor már kielemeztem, a változás a Freddy2-höz képest csupán a rugóstagban rejlik, hiszen a tökéletes DHX 4.0-t kapta. A mozgás ettől nem kicsit javult, de erről majd később… Érdekes, de nem igazán magyarázható megoldás a vízszintes papucs – mi nem jöttünk rá mi előnye lehet. Egy csavaros tengelyrögzítés jobb megoldás lett volna a tárcsafékhez, a kerék visszarakása pedig a féktest elhelyezkedése- és a lánc felrakása miatt nehézkes.
A DHX 4.0-nek köszönhető a szuperlágy mozgás, ezúttal 175 mm-es rugóutas állásban

A geometria a hosszabb villának köszönhetően részben javult, részben viszont nem. A mérleget a pozitív irányba billenti, hogy a fejcsőszög a 66-nak köszönhetően laposodott 0,5 fokot, mely gyors lejtmenetek során javítja a menetstabilitást. Ez azonban kicsit rontott is a középcsapágyház helyzetén, ami a magashoz képest még magasabb lett – ez, a megemelt súlypont miatt kisebb egyensúlyproblémákat is okozott, például ugráskor. Előnye viszont, hogy semmilyen körülmények között nem akadt fel semmin a rockring és a pedál. A geometriát nagyban befolyásolja még a kormány, ami ezúttal egy remekbeszabott Holzfeller. A múltkorinál kisebb a fel-, illetve hátrahajlásának szöge, emiatt sokkal kényelmesebb, jobb az irányítás és nem tűnik olyan magasnak. A tengelytáv is nőtt kissé a villa miatt (de még így is fordulékony a gép), ami szintén a gyors lejtőzések során volt hasznos.
Egy hihetetlen jó villa: 1,5 colos nyak, 38-as becsúszók, 180 mm út - mindent tud

Menet közben:
A geometria – továbbra is úgy érzem – nem a DH-zásnak kedvez, ahhoz még további 1,5-2 fokkal laposabb fejcsőszög kellene, de hagyjuk már a DH-t, hiszen a Freddy-t elsősorban nem arra tervezték! A mozgás ellenben fényévekkel jobb, mint a Freddy2-é (amely – ne feledjük – csak 339.000 Ft ). A rugóstag szépen testre szabható, hiszen állítható rajta a kompresszió és a kamranyomás is. Ez utóbbit alacsony testsúlyom miatt a minimumra állítottam és megkaptam, amire vágytam: a vajpuha, érzékeny, hibátlan mozgást. A pont az i-re a ProPedal, amit ha betekerünk, hatékonyan segíti a haladós tekerést és a kigyorsításokat egyaránt.
Holzfeller, FSA Pig - minőségi kiegészítők minden mennyiségben

Elöl egy szintén hibátlan 66 RCV mozog eszméletlenül finoman és sokat, kivételesen jó összhangot képezve a hátsó rugózással. Persze el kell bíbelődni a pontos beállítással, hiszen különvették a csillapítást: a jobb szárban van a Marzo eleve tökéletes SSVF csillapítás-rendszerének továbbfejlesztett kompressziós része (CV-compression valve), a balban pedig szintén az SSVF-ből származtatott visszaút-csillapítás (RV-rebound valve). Ráadásként még levegőráfújással is keményíthetünk az acélrugós rugózáson. Apropó rugó! Ebben a villában már nem zörgött a rugó, aminek nagyon örültem. A villa merevsége egy külön fejezet. A becsúszókat 38-as átmérőjűre növelték, az alsó szár is nagyon merev, és erre jön még az 1,5 col átmérőjű alumínium villanyak. A 66 RCV – merevségének és tökéletes csillapításának köszönhetően – nagyon pontos irányítást tett lehetővé.
Brutális fék a Stroker, mellette a kijelző nélküli X9 váltókar

A Hayes új fékjének drágábbik változatát (Stroker Trail) most próbáltam először. Olyan igazi Hayes fék a Stroker: fog, mint az állat, kis sebességnél és laza talajon kicsit zavaróan adagolhatatlan, de nagy sebességnél, amikor igazán kell a fékerő, ez már egyáltalán nem zavaró. Nagyon jól oldották meg rajta a szerszámmentes fékkartávolság állítást.

Az áttétel gyorsabb, mint a Freddy2-n – ez jó; a gumik nagyok, nehezek, bírják a strapát, de sajnos még a Maxxis Maxxpro 60a jelölésű, általános használatra szánt alapanyagát sem kapták meg – nem is voltam elájulva tőlük. A váltás kifogástalan az X9-nek köszönhetően.

A pedálválasztást nem igazán értettem. A Freddy egy szinte teljesen Holzfellerrel szerelt gép, mégis Hussefelt pedált találunk rajta, ami nagyon nem jó. A csúszásgátló bütykei semmit nem érnek, nekem egyszer kiállva tekeréskor is lecsúszott a lábam. Talán dörtözéskor a null-lábas trükköknél jöhet jól.

Mindent egybevetve a Freddy1 Team olyan bringa, ami mindenre jó egy kicsit. DH-zásra a vázszögek, a rossz pedálválasztás és a gumik miatt csak 80%-ban. Ugrálni jó vele, de a magas középcsapágyház miatt kicsit bizonytalan. Marad tehát a durva freeride! És az itt a lényeg, mert a Freddy 1 Team valójában erre való, hiszen a rugózó elemek jól belőhetőek, és ha ez megvan, akkor nehéz felütni a gépet, letörésekből biztos a leérkezés és az irányítás, az alkatrészek nagyon erősek. Az 549.000 Ft-os ár pedig – a felszereltséget és azt figyelembe véve, hogy szinte semmit nem kell cserélni a komplett bringán – igen jó! Ráadásul, aki vázszettként 209.000 Ft-ért veszi, az a kb. 60 ezres DHX 4.0-et és a 11 ezer Ft-os kormánycsapágyat is kapja hozzá. A keretes írásban a hazai 4X és DH egyik jeles képviselője, Jakó András (Jakesz) fejti ki véleményét, aki a budapesti Redbull MetroRide-on versenyzett ezzel a géppel.
umf_freddy07.jpg

Jakesz véleménye:
Egy esztétikusan, gusztusosan összerakott bringa. A rugózást Marzocchiék és Foxék nagyon jól összehozták. Megfelelő beállítások mellett teljesen kisimítják az utat. A Marzo villán nagyon okos megoldásnak tartom a nyomatékos átütő tengelyt, így nem fenyeget az a veszély, hogy túltépem és megszakad a villában a menet. A rövid tengelytávtól nagyon fordulékony a gépezet, ugyanakkor vigyázni kell vele a nagyobb ugratásoknál, mert nem repül olyan stabilan, mint egy Duncan. A váltást Sramék legújabb szerzete biztosítja maximális minőség mellett. A fékek iszonyatosan érzékenyek (talán túlságosan is). A láncvilla kialakítása nagyon jó merevséget ad a bringának.

Mikor ráültem kicsit fura volt, valószínűleg a rövid tengelytáv miatt. Nekem viszont bejönnek az ilyen rövid gépezetek és 1-2 kör után már nem volt vele semmi gond. Teljesen jól kezelhető, az ugratókon azt csinálja, amit én szeretnék. (Vigyázat! Nem bringázik helyettünk…) A Metroride-on minden egyes alkatrésze – még az utolsó kis csavar is -hatalmas terhelésnek lett kitéve, de meg sem kottyant neki.

Két apró problémám volt csak a bringával. Az egyik a súlya – nehéz megindítani a rajtnál és a vízszintes szakaszokon. A másik, hogy a középrész nagyon magasan van, így a döntött kanyarokban nem könnyű vele navigálni. Ennek persze van azért napsütötte oldala is. A súly miatt nagy tempónál is stabil marad, a magas csapágyház miatt pedig nem kell attól félni, hogy durvább terepen fennakadna bárhol is.

Haladó bringásoknak ajánlanám hobby bringázáshoz, vagy 1-2 versenyen való szerepléshez. Megbízható haver az egész napos csapatáshoz.
[poll id=”8″]
Eredetileg megjelent a Bikemag 2007. november-decemberi lapszámában.

InfoBox:
Forgalmazó: BikeFun Hungary Kft.
Származási hely: Tajvan
Ajánlott fogyasztói ár: 549.000 Ft
Freddy1 Team váz ára rugóstaggal, kormánycsapággyal, ülőcsőbilinccsel: 209.000 Ft
Vázgarancia: 3 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméretek: 15” (tesztelt), 17”

Vázanyag: UMF Freddy FR1 alu; 150-175 mm rugóút
Rugóstag: Fox DHX 4.0; 222 mm
Villa: Marzocchi 66RCV; 180 mm út; 1,5” alu nyak
Kormánycsapágy: FSA The Big Flat Pig; 1,5” hagyományos
Hajtómű: TruVativ Holzfeller; 170 mm; 36-24 fog; Rock Guard
Középrész: TruVativ Howitzer
Lánckeréksor: Sram PG950; 11-32 fog; 9 seb.
Lánc: Shimano CN-HG73
Hátsó váltó: Sram X9; közepes kanálhossz
Első átdobó: Sram X7
Váltókar: Sram X9 Trigger
Fék: Hayes Stroker Trail; 203 mm
Fékkar: Hayes Stroker Trail
Első agy: JoyTech DH Pro; 20 mm
Hátsó agy: JoyTech DH Pro; 10 mm; gyorszáras
Felnik: Alex Supra D; 36 furat
Küllők: fekete rozsdamentes; 2,0 mm
Külsők: Maxxis Minion; 26 x 2,5
Kormány: TruVativ Holzfeller; 700 mm / 31,8 mm befogó
Kormányszár: TruVativ Holzfeller; 45 mm
Markolat: Velo csavaros
Nyeregcső: TruVativ Team Double; 31,6 mm
Nyereg: Titec Berserker El-Norte
Pedál: TruVativ Hussefelt

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 67,5 fok
Nyeregvázcső-szög: 72,5 fok
Tengelytáv: 1130 mm
Láncvillahossz: 430 mm
Nyeregvázcső-hossz: 380 mm
Felsőcsőhossz: 555 mm (csőközéptől csőközépig)
Vízszintes felsőcsőhossz: 565 mm
Kormányszárhossz: 45 mm
Középcsapágy-magasság: 368-378 mm
Súly: 19,62 kg (pedállal)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo