fbpx

UMF Brad 2

Megint UMF, de ezúttal egy BMX, a Brad. Vélhetően nem éppen a BMX gyártásból jön össze a cég profitjának nagy része, de valóban széles palettájával bizonyára kiszolgálja az extrém bringások többségét. Ebbe a kategóriába éppen én is beleesek, így potenciális vásárlójelöltként kerülhetett a kezem alá a bringa…

Nos, ez az első BMX, amit tesztelek, amióta a magazinnál vagyok. Nem vagyok őshonos a sport eme szegmensében, de mióta a totalcaron biciklitesztet olvastam, azóta nagyobb bátorsággal ülök én is a klaviatúra elé. Lényegében ez a BMX egy igazi mindenes, a vázat hagyományos stílusban alakították ki. Sehol egy különleges csőkeresztmetszet, sehol egy különleges megoldás. Ezt leginkább arra lehetne visszavezetni, hogy a BMX a nyolcvanas évek vége felé már kezdett formát ölteni. Az azóta eltelt húsz év alatt tökéletesre dolgozták a geometriát, így, jelen esetben csak egy kis fejcsőerősítést tudok megemlíteni extraként. A középcsapágy hagyományos USA Standard csapágycsészéket fogad, de ezeket mostanában egyre inkább felváltja a könnyebb, és egyszerűbben szerelhető Euro Standard. Ez tulajdonképpen ugyanaz, mint amit a legtöbb „nagy” bringában találhatunk. A papucsot gyakran elnagyolják a gyártók, így késztetve felesleges többletsúly cipelésére a vásárlót. A rutinosabbak azonnal a fölösleg levágásával kezdik a bringa üzembe helyezését. Az UMF-nél erre nincsen szükség, mert már gyárilag nagyrészt levágták a fölösleget, így egy könnyű és erős papucs került a gépre.

Villa terén nehéz ránézés-, vagy akár használat alapján meghatározni vajon mennyire erős. Ezt leginkább a felhasznált anyagok, és az alkalmazott technológia határozza meg. Érdemes megjegyezni azt is, hogy a kisebb kerék miatt rövidebb a kényes pontokra ható erők karja. Ez azt eredményezi, hogy sokkal többet bír, mint egy montis villa, cserébe viszont nem mozog…

A kerekeket 48-48 darab küllő fogja össze. A 2 mm vastag húzott acélküllők 14 milliméteres tengelyt magába foglaló agyakba kapaszkodnak. Ezek hagyományos kónuszos csapágyakon gördülnek. A nagy átmérő miatt itt sem lehet gond a tartóssággal. Gumik terén nincsenek nagy igények. Csupán arra van szükség, hogy a rámpák felületén jól meg lehessen velük tapadni, és a puhább dörtöket se szántsuk fel velük. A Maxxis 2,2-es gumijai ezeket a feltételeket bőven túlteljesítik. Remekül gurulnak, és a rezgéseket lehetőségeihez képest remekül nyelik el.

Kormánytájékon túlzottan sok izgalom nem várt ránk. A markolatot egy-egy csavar rögzíti a kormányra, a fékeket pedig Tektro fékkarok segítségével működtethetjük. Fékhatásról nem sok értelme van beszélni, az alsó kategóriás U-fékek és középkategóriás felnik nem tudnak elegendő fékteljesítményt biztosítani. A helyzet kicsivel tovább romlik a rotor miatt, ugyanis itt kétfelé kell osztani a bowdent, ez pedig mindig pontatlanabb működést okoz. A helyzet azonban nem olyan rossz, mint lehetne, ugyanis a már egyszer kettéosztott bowdenek külön utakon haladnak tovább és a féktest egy-egy oldalába csatlakoznak bele, így szinte minimumra csökken a veszteség. Erre egy ismerősöm azt szokta mondani: „nem megállni kell, hanem kikerülni”. A kritikus helyzeteket tehát kigyorsítással, vagy gyors irányváltással lehet legbiztosabban orvosolni. Komoly kiképzést kell elviselnie az UMF márkanéven futó csöves szerkezetű hajtóműnek. Elöl UMF feliratú 39-es alu lánctányér, hátul pedig 14 fogat számláló sima racsni dolgozik. A jól eltalált áttétellel és a merev hajtásrendszerrel bitang jól gyorsítható a gép, tekerni pedig jó minőségű, nagy taposófelülettel rendelkező – ám sajnos magas profilú – pedál segítségével lehet.

Kényelemről nehéz beszélni, mikor egy 185 cm magas 95 kilós személy az emberek szemében „gyerekbiciklinek” titulált gépen teker. A nyereg tulajdonképpen csak a trükkökben segít és láblecsúszás esetén az utódokat védi. A gépen lévő UMF nyereg mindkét szempontnak tökéletesen eleget tesz.

Használat előtt csak a baloldali pegeket pakoltam a gépre, mert így megspóroltam 650 (!) grammot. Az első fék levételével, és a nyeregcső fölösleges részének levágásával további 3-400 grammot lehetne megtakarítani. Mivel azonban tesztbicóról van szó, ettől inkább elálltam. A gép még így is jó súlyban van, vagy legalábbis kiegyensúlyozott. Ugrálás közben nem éreztem semmi rendellenességet. Könnyedén, és magabiztosan repültem vele, ám a kisméretű kerekek, és a teleszkóp(ok) hiánya miatt nagyon pontosan kell ívbe rakni a gépet, mert különben igencsak nagyot tud ütni. Ezt persze megfelelő technikával elviselhetővé tehető, de a kormány markolására külön gyúrni kell, mivel rázósabb terepen nagyon gyorsan lezsibbadt a karom. Utcázáskor, és a parkban nagyon jó móka volt grindolgatni vele. Remek napokat töltöttem a nyeregben, aki jó bringát akar olcsón, az nem jár rosszul az UMF-el!

Eredetileg megjelent a Bikemag 2007. augusztusi számában.

InfoBox:

Forgalmazó: BikeFun Hungary Kft.
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: 3 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Ajánlott fogyasztói ár: 72.900 Ft

Vázanyag: Cr-Mo
Villa: Cr-Mo
Hajtómű: UMF A39-7; 3 részes hegesztett
Középrész: USA STD; golyókosaras
Lánckerék: 14 fogas
Lánc: KMC
Fék: Tektro U-brake FX11
Első agy: Formula Dx41; 14 mm tengellyel
Hátsó agy: Formula DX41; 14 mm tengellyel
Felnik: DDW fekete; 48 furat
Küllők: UCP 2.0; 2 mm
Külsők: Maxxis HolyRoller; 20×2,2
Kormány: UMF HT; 635 mm
Kormányszár: UMF; 50 mm
Markolat: csavaros rögzítésű
Kormánycsapágy: TH877 + ORYG48 rotor
Nyeregcső: UMF; acél; 25,4 mm
Nyereg: UMF
Pedál: VP BMX

Geometriai adatok:

Fejcsőszög: 74,0 fok
Nyeregvázcső-szög: 72,5 fok
Tengelytáv: 925- 960 mm
Láncvillahossz: 355-380 mm
Felsőcsőhossz: 510 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 530 mm
Fejcsőhossz: 98 mm

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.