fbpx

Mongoose Morzine

Morzine egy francia település, amely kerékpáros berkekben a Tour de France kapcsán kapott nemzetközi hírnevet. A 2003-as körverseny első hegyi szakasza során a befutónak adott otthont, valamint a 2006-os Tour 17. szakasza ért véget itt. Nem rossz keresztnév egy országúti gépnek, valljuk be. A vezetéknév viszont rendhagyó. A Mongoose nem éppen ebben a szakágban tett szert komoly hírnévre, persze nem ez az első hasonló országúti bringa alattam. A forgalmazó katalógusában így jellemzik: „országúti kerékpár – ultra könnyű”. A fogyasztói árat szemlélve ez a kijelentés felkeltette az érdeklődésemet, így tüzetesen megvizsgáltam a gépet…

Tisztességesen megépített aluváz ez, aránylag esztétikus varratokkal, erősen hátrafelé lejtő felsőcsővel. Két kulacstartót fogad, ezek közül az ülésvázcsőre szerelhető példánynál picit matekozni kell, mert az első váltó bilincse erősen bekavar a képbe. Az első és a hátsó villa esetében egyaránt fogadja a ballonosabb 25-ös külsőket, bizonyíték gyanánt már gyárilag is ezzel a mérettel szerelték. „Medium”, azaz közepes vázméretűnek mondja magát, de a méricskélés alapján leginkább egy hagyományos 56-os váz paramétereit mutatja – ez a középméretnek igencsak a felső határa. A láncvilla hosszú, a tengelytáv úgyszintén, a váz szögei ellenben meredekek. A villa bár karbon szárakkal rendelkezik, a mérleg mégis egy nehezebb acélvilla tömegét mutatta alatta. A megoldás a hosszan lenyúló alu villavállban és az acél nyakban keresendő. Érdekesség a sárvédő tartó szem, melyhez hasonlót karbonvillán eddig még nem láttam – kár, hogy a váll alatt nem fér át a sárvédő, illetve, hogy hátul nem találjuk meg a párját.

Rendhagyó módon ezúttal a kiegészítőkkel folytatnám. Teszem ezt azért, mert a fentiekben ismertetetett vázgeometriát a kiegészítők méretválasztása az egyik lehetséges szélsőség felé tolja el. A karbonborítású nyeregcső komoly hátranyúlással rendelkezik. A stucni hossza ehhez a vázmérethez még akár ideális is lehetne, de mindezt a létező legnagyobb előrenyúlású kormánnyal fejelték meg (míg egy átlagos kormány 85-100 mm előrenyúlással rendelkezik, ennél a Mongoose névre márkázott példánynál ez az érték 120 mm). Másban is rekorder amúgy ez a kormány. Alumínium alapanyaga ellenére közel fél kilós tömeggel rendelkezik, ami még ebben a méretben is 100-150 grammal több az alsó kategóriában megszokottnál. A nyereg ellenben pozitív csalódás: ebben az árkategóriában ehhez hasonló módon kényelmes és aránylag könnyű darabbal ritkán találkozik az ember. Széles orr-része miatt az intenzív hajtásnál előre kerülő üléspozíciónak is kényelmes támaszt nyújt.

A katalógusban ez a gép tripla hajtóművel szerepel, így valamelyest érthető a hosszúkanalas hátsó váltó jelenléte. Szükség azonban jelen áttételezésnél igazából nincsen rá. A 2200-Sora-Tiagra összvér-rendszer gond nélkül működik, bár a Tiagra hátsó váltó helyett egy Sora is tökéletes lenne. Ebben az esetben kb. 3000 forinttal lehetne olcsóbb a gép, vagy ezt az összeget fontosabb részegységek tuningjára lehetne fordítani.

A kerekek okosan és szépen felépítettek, melyek minden bizonnyal gond nélkül fogják viselni a hazai útminőséget. Az első 28 furatos és két keresztre fűzött – így könnyű és merev -, míg a hátsó 32 furatos és háromra keresztezett – tehát erős, de egyben komfortos is. A hátsó agy kilincsműve határozottan reteszel, a csapágyak némi finomhangolás után szépen forogtak.

Menetpróba

Nyeregbe pattanva a legnagyobb meglepetést a bringa könnyű kezelhetősége okozta. A relatíve hosszú tengelytáv és a lehető legszélesebb kormány ellenére a bringa roppant fürgének és fordulékonynak mutatkozott. A gyors, lendületes kanyarokat is magabiztosan lehetett venni vele, ilyenkor a Vittoria külsői jól vizsgáztak tapadás szempontjából. A Zaffiro köpenyek ballonosságának köszönhetően a menetkényelem sem hagy kívánni valót maga után. A hátsó háromszög sprinteknél kellőképpen merev, oldalmerevség tekintetében pedig a kerekek is jónak mutatkoztak.

Bár minden tekintetben átlagos (tehát ideális egy „M”-es vázhoz) embernek tartom magamat, ez a bringa ebben a formában számomra hosszúnak bizonyult. A kormányt különösképpen nem szerettem, mivel furcsa geometriája miatt a fékváltókar nehezen hozható rajta ideális helyzetbe. Az Isoflow hajtóműhöz már volt szerencsém korábban, a véleményem pedig ismét ugyanaz: csillagja alapból nagy ütéssel rendelkezik, ez megfejelve e négyszögtengely hajlékonyságával állandó első váltó kontaktust eredményez. Ami ellenben bejött, az a fékteljesítmény, a bringa általános komfortja és irányíthatósága, valamint a kerekek teljesítménye.

A Morzine tehát egy kellemes viselkedésű vázra vegyes teljesítményű alkatrészekkel felépített, kezdőknek javasolható országúti sportkerékpár. Kifejezetten ajánlható olyan az átlagosnál hosszabb felsőtesttel rendelkező egyéneknek, akik számára a kerékpár tömege egyáltalán nem szempont.
[poll id=”74″]

Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. júliusi lapszámában.

Forgalmazó: Mali Kft.
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: 1 év
Vázméretek: 44, 48, 50 (tesztelt), 54
Alkatrész-garancia: 1 év
Ajánlott fogyasztói ár: 167.900 Ft

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 73,0 fok
Nyeregvázcső-szög: 73,5 fok
Tengelytáv: 995 mm
Láncvillahossz: 410 mm
Nyeregvázcső-hossz (ülőcső tetejéig mérve): 500 mm
Felsőcsőhossz: (csőközéptől csőközépig): 535 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: (csőközéptől csőközépig): 555 mm
Átlépési magasság: 810-730 mm
Stucnihossz: 110 mm
Középcsapágy-magasság: 275 mm
Súly: 9,89 kg (pedál nélkül)

Váz: Mongoose Morzine; double butted alu
Villa: Mongoose; acél nyak, alu váll és papucs, karbon szárak; 45 mm utánfutás (720 g)
Hajtómű: TruVativ Isoflow Road; 172,5 mm; 39/53 fog (796 g)
Középrész: négyszögtengelyes monoblock; 114 mm
Lánckeréksor: Sram; 12-13-15-17-19-21-23-26 (222 g)
Lánc: Shimano CN-HG50
Fékváltókarok: Shimano ST-3300; 8 sebesség (444 g)
Hátsó váltó: Shimano Tiagra RD-4500; hosszúkanalas
Első váltó: Shimano FD-2200; bilincses
Fék: Tektro; kétforgáspontos (337 g)
Első agy: Formula; kónuszos; 28 furat
Hátsó agy: Formula; kónuszos; 32 furat
Felnik: Jalco DRX2000; 6061 Alu; félaero profil
Küllők: 2 mm; fekete; elöl 2-, hátul 3 kereszt
Külsők: Vittoria Zaffiro; acélperemes; 25-622 (362 g)
Kormány: Mongoose; 470 mm (széltől szélig) / 31,8 mm (486 g)
Stucni: Mongoose; 31,8 mm / 110 mm (248 g)
Kormánycsapágy: FSA; 1 1/8”; A-head
Nyeregcső: Mongoose alu, karbon burkolattal; 31,6 mm / 310 mm (249 g)
Nyereg: Selle San Marco Ponza; acél pálca (282 g)
Bandázs: szintetikus parafa

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.