fbpx

Mongoose Croix Comp – Ciklokrossz

Mostanában sok időt töltöttem a bringakatalógusok felett merengve, és egyre többet nézegettem a ciklokrossz gépeket. Láttam némi perverz gyönyört abban, ahogy egy elvileg aszfaltra optimalizált gépet megpróbálnak alkalmassá tenni terepen való haladásra. A koskormány-terepgumi kombináció elsőre kissé anakronisztikusan hangzik, de halottam, hogy sokan szeretik ezt a kategóriát a büszke kiállása, sokrétűsége miatt. El-eljátszottam a gondolattal, hogy egyszer én is kipróbálok egy ilyet. És lám, egyszer csak ott parkolt az előszobában. Nem is bírtam sokáig, hogy rá ne vessem magam.

mongoose_croix_comp_01

Sokáig méregettem, mivel elsőre kicsinek tűnt, legalábbis az országúti gépemhez képest, de egy kis nyeregállítás után meglepően otthonosan éreztem magam a nyergében. Első kiruccanásunk alkalmával még kicsit szoknom kellett a 40 cm széles kormány irányításbeli sajátosságait, de ebbe is hamar belejöttem. Ránézésre nagyon szép – mondhatni arisztokratikusan elegáns – a hófehér nyereg és bandázs, de tisztában voltam vele, hogy ilyen latyakos időjárás mellett ez gyorsan meg fog változni, így mindjárt a kötelező fotózással indítottam. Nagyon tetszetős a külcsín, nekem legalábbis bejön ez a letisztult dizájn. Matt fekete vázon lime-zöld feliratok, az egész megbolondítva ezekkel a nagyon látványos szintén lime-zöld felnikkel. Talán egy ciklokrossz gépen kerülni lehetett volna a fehér bandázst és nyerget, egy szintén világos zöld vagy fekete hasonlóan jól mutatna rajta. A váz egy különösebb extrákat és sallangokat nélkülöző 6061-es alu darab, meglehetősen egyenletes és szép hegesztési varratokkal. A villa is alu, de sajnos az ár miatt csak acél nyakra futotta. Geometriailag nagyon eltalálták a gépet. Féltem tőle, hogy monti után milyennek fogom érezni a terepen, de nagyon pozitív csalódásban volt részem. Sajnos nem minden gyártó találja el ezen gépek ideális geometriáját, de Mongoose-éknak nagyon sikerült beletrafálniuk! Viszont apró szépséghiba, hogy a villa válla nem passzol a fejcsőhöz, ugyanis szemlátomást öblösebb fejcsőhöz tervezték, így kicsit bután mutatnak együtt. Ez persze semmit nem ront a teljesítményén, csak hát kár volt az amúgy nagyon ütős kinézeten rontani ezzel.

mongoose_croix_comp_02

Amúgy a váz részletei is megállják helyüket, a papucsok szépen megmunkált stabil darabok, adott a tárcsafék felfogatási lehetőség is. A fék ez esetben a papucs lánc- és támvilla közötti részén rögzíthető, viszont a kábel elvezetése nem megoldott, ugyanis semmiféle plusz kábeltartó szemet nem találtam. A támvillák egyenesek, ellenben a négyszögletes keresztmetszetű láncvillákban egy enyhe S-bend van, mivel ezen szakágnál a sártűrés is követelmény. Mind a vázon, mind a villán adottak a sárvédők felszerelésére szolgáló szemek, így akár téli edzőbringaként is használhatjuk. Ugyanígy megtaláljuk a csomagtartó szemeket is, tehát túrázáshoz is gond nélkül felmálházható.

mongoose_croix_comp_03

A felszereltéségét tekintve az árnak megfelelően vegyes Tiagra szettel állunk szemben, mely eddig nagyszerűen tette a dolgát dzsuvában is, a 2200-as átdobó sem ront lényegesen a működésén, az FSA Vero-nak keresztelt RPM hajtókarok viszont annál inkább. Ez egy elég egyszerű, hajlékony és nehéz, ráadásul négyszögtengelyes hajtókar, mely nem növeli kifejezetten a hajtáshatékonyságot. Félreértés ne essék, lehet vele menni, csak hát ezt látom a gép Achilles-sarkának, egy integrált tengelyes Tiagra jobban mutatna benne. A fékváltókarok is Tiagrák, melyek a teszt alatt rendesen tették a dolgukat, bár a bal oldali a Shimano fékváltókarokra jellemző módon eleinte kicsit darabosan működött. Tapasztalat azonban, hogy ez pár száz km alatt szép fokozatosan eltűnik, és valóban kb. 150 km megtétele után kezdett tökéletesen muzsikálni.

mongoose_croix_comp_05

A gép érzésre egészen jól gyorsul – eltekintve a hajtómű problémájától -, de hogyan állunk meg vele? A masinára a Tektro canti fékjeit választották, és jól tették, mert nagyon korrektül működő darabok. Még mostanság is úgy érzem, hogy egyesek szemében a Tektro megmaradt holmi bizonytalan hátterű távol-keleti bazári terméknek, pedig közel sem az! Több gépen is volt szerencsém kipróbálni őket, és bátran állíthatom, hogy ezen típusok simán felveszik a versenyt a nevesebb cégek drágább termékeivel. Ne feledjük, hogy a Merida-Multivan csapat is éveken keresztül Tektro fékekkel söpörte be a világkupa- és vb győzelmeket! Az azért zavart, hogy ebben a kombinációban nem tudunk csavarral bowdent utána állítani fékpofakopás esetén, mivel sem a fékváltókarnál, sem pedig a féktestnél nincs erre lehetőség. Marad tehát az imbusz indulás előtt. Mondjuk ez nem ennek a gépnek a hibája, hanem e kategóriára jellemzője.

mongoose_croix_comp_06

A kiegészítők terén a jelzés nélküli, de a gyártó honlapja szerint Mongoose néven futó komponenseket találjuk, melyek az ilyen árkategóriára jellemző nem túl könnyű, nem túl dizájnos, de tökéletesen funkcionáló darabok. A nyerget kiemelném, mert az egy SDG, ami szerintem mindig is a jobban kitalált nyergek közé tartozott. A BelAir modelljük is jó pár éve forgalomban van, de még mindig nagyon kényelmes és strapabíró. A pikantéria kedvéért most hófehérben virít, akárcsak a bandázs. A kerekek nekem úgyszintén nagyon tetszenek. A külföldi kiállításokon szerzett benyomások alapján várható, hogy igencsak divatba jönnek a mindenféle színes kiegészítők, alkatrészek, ám itthon ez az egyik első színpompás felni tudtommal. Maszek véleményem szerint nagyon üt ezzel a lime-zölddel. Gyorsíthatóság szempontjából sem rossz, bár azért nem egy Ksyrium, igaz ránézésre nem is egy túl sérülésérzékeny darab, valószínűleg bírni fogja a strapát egy ideig. Külön tetszett, hogy előre csak 28 küllőt terveztek be a hátsó 32-vel szemben, mivel az első kerék kevésbé terhelt. Tetszik az ilyen jellegű átgondoltság.

A külső egy kifejezetten ciklokrossz zúzásra tervezett darab, melyet a télies február végi időjárásnak köszönhetően a kifejezetten ciklokrosszos körülmények közt, hóban, sárban is sokat tudtam próbálgatni. Tapasztalatom szerint meglepően jól tapad a letömörített havon, a jeges utakon sem rossz, talán az oldaltartása lehetne csöppet jobb, de összességében elégedett vagyok a működésével. Egy körülbelül 15-18%-os emelkedőn majdnem jegesre taposott csonthóban megfelelő testsúlyelosztással simán fel lehet vele tekerni. A Hármashatár-hegy ösvényein magabiztosan haladtam a csúcs felé, de már előre tojtam a letaposott, jeges lejtőtől. Lefelé markoltam a kormányt rendesen, már csak annak keskenysége miatt is. Attól féltem, az árokban fejezem be a tesztelést. Ám aggodalmam nagyrészt felesleges volt, nem túl cikk-cakkos nyomvonalat választva a testsúlyelosztásra figyelve nagy biztonsággal legurulhatunk vele bárhol, a tükörjeget leszámítva. A külső talán az egyik legprofibb alkatrész a gépen.

mongoose_croix_comp_07

Összességében a Mongoose belépő szintű ciklokrossz modellje elnyerte tetszésemet, nem találtam rajta semmilyen nagyobb hibát, hiányosságot. Drágább tesójától, a Croix Elittől felszereltsége különbözteti meg, a váz azonos (amazt Sram Rivallal és FSA kiegészítőkkel szerelik). Mivel a geometria nagyon eltalált, így adódik a lehetőség egy komolyabb géppé történő tuningolásra. A már felemlegetett hajtókar és középcsapágy lenne mindenképpen az első áldozat a fejlesztés oltárán. Merevebb, könnyebb darabot most már sokfélét választhatunk hozzá. Utána – ha esetleg még komolyabb versenyzés is szerepel a tervben – jöhet egy komolyabb kerékszett, bár a mostani sem rossz.

A gépet sokrétűsége okán ajánlhatom akár országútisoknak téli edzésre, akár kifejezetten ciklokrossz versenyzésre, vagy olyanoknak, akik egy gépben szeretnének társat változatos hétvégi flangálásra, túrára, könnyebb terepezésre, sőt – akár egy slick gumit felcsattintva a mostani helyére – teljesítményorientált országútizásra. Persze akadnak olyanok is, akik az ilyen gépet városban küldik ezerrel… Egy ciklokrossz gép fő erénye a legtöbb bringás számára alighanem a sokrétűségében rejlik. Használjuk hát ki bátran!

Eredetileg megjelent a Bikemag 2009. március-áprilisi lapszámában.

[poll id=”107″]

Forgalmazó: Mali Kft.
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: 1 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméretek: XS, S (tesztelt), M, L, XL
Ajánlott fogyasztói ár: 169.900 Ft

Vázanyag: 6061 Alu
Villa: Alu; acél nyakkal
Hajtómű: FSA Vero compact; 50-34 fog
Középcsapágy: FSA cartridge; négyszögtengelyes
Lánckeréksor: SRAM PG-950; 11-26 fog; 9s
Lánc: KMC Z HG50
Hátsó váltó: Shimano Tiagra
Első váltó: Shimano 2200
Fékváltókarok: Shimano Tiagra
Fékek: Tektro Oryx canti
Első agy: Mongoose (Formula); 28 furat
Hátsó agy: Mongoose (Formula); 32 furat
Felnik: Jalco DRX 4000
Küllők: „R”; 2 mm; fekete
Külsők: Maxxis Locus CX; 700×35
Kormány: Mongoose alu drop; 31,8 mm
Kormányszár: Mongoose alu; 2+4 csavaros; 31,8 mm
Kormánycsapágy: FSA IS-3
Bandázs: Velo Gel
Nyeregcső: Promax; alu; 31,6 mm / 350 mm
Nyereg: SDG BelAir RL; Cr-Mo sín
Nyeregcsőbilincs: csavaros alu
Pedál: Wellgo; alu test és keret; klipsszel

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 70,8°
Nyeregvázcső-szög: 74,5°
Nyeregvázcső-hossz (tetejéig mérve): 520 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 525 mm
Tengelytáv: 1035 mm
Láncvillahossz: 440 mm
Kormányszárhossz: 100 mm
Középcsapágy-magasság: 283 mm
Súly: 11,42 kg (pedállal)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.