fbpx

Magellan Pyxis XT

Ez a gyönyörű fekete-fehér szépség már a negyedik Pyxis az évek során, amelyet huzamosabb ideig használtam, így van némi összehasonlítási alapom. Tavaly ugye a rugalmasság és – némelyek szerint – a színvilág hagyott némi kívánnivalót maga után. Idénre mindkét problémát orvosolták, ráadásul nem csak a komolyabb felszereltségű Teamnél, hanem ennél a Pyxis XT-nél is.

A Pyxis vázak nem egy folyamatos, egyenletes fejlődésen mentek keresztül, hanem voltak sajnos evolúciós zsákutcák is. Szerencsére idén újra a helyes darwini úton járnak a csepeli tervezők, amely mind az átgondoltságban, mind a dizájnban megmutatkozik. Az egész márka új arculatot kapott, amelynek fő részét a – számomra oly kedves és a montizás hőskorát idéző – hatalmas csavart feliratok, és a kétféle szín jellemzi.

Tavalyhoz képest sok minden változott, bár ez most a hátsó részen a legfeltűnőbb: a láncvilla végre kapott egy keresztmerevítést és az említett evolúció értelmében kiegyenesedett, ráadásul – a’lá PolarX – még négyszöges is. A középrésznél az eddigieknél jóval szélesebb kialakítással a csapágyház peremeinél csatlakozik be. Ennek a merevség mellett a másik nagy előnye, hogy így alul (és felül is) 72 mm sárférőhelyünk lett a megszokott 65-67 mm-rel ellentétben, tehát jöhetnek a ballonos köpenyek!

A láncfelőli oldalra egy extra vastagítás is került, amely a magyaros és dallamos „ICSG” nevet kapta a keresztségben, így a felkapott lánc csak ezt a direkt erre kitalált részt tudja koptatni. A függőleges irányban hajlított támvilla ezen a gépen megmaradt, míg a Teamen ez is kinyújtózott.

Az első háromszög apróbb változtatásai a következőek: az alsócső alatt kisebb lett a merevítő lemez, a középrésznél rendkívüli módon kiszélesedik az alsócső, míg a felsőcső látszólag magasabban csatlakozik a nyeregvázcsőhöz, mint a támvilla, holott inkább az utóbbi került alacsonyabbra. Az átlépési magasság ennek dacára sem nagyon változott, ugyanis a fejcső jóval rövidebb lett, így vízszintesebb felsőcső mellett is hasonló adatokat kapunk, mint tavaly. Mivel a középrész fél centivel magasabbra került, a láncvilla viszont ugyanennyivel rövidült, jóval kompaktabbnak hat a váz menet közben.


Villa

Mivel a váz – meg az egész gép – még olyan friss, hogy szinte ki sem hűlt, így a csepeli műhelyben a szorgos kezek nem tudták a későbbi, hivatalos alkatrészlistával felszerelni, ezért a tesztben egy 80 mm-t mozgó Rock Shox Recon villával élvezhettem az erdei suhanást. A bolti változatban már a 100 mm-es változat lesz. Továbbra is a jobb alsó száron lehet csillapítást állítani a teknőc, meg a nyúl végállások között, a túloldal tetején, pedig levegővel lőhetjük be a megfelelő kompressziót. Akinek a súly számít, az használhat V-féket, akinek a fékerő, az meg utólag rakhat fel tárcsaféket.


Alkatrészek

Feljebb már említettem, hogy kétféle Pyxis váz létezik, de idéntől kétféle felszereltség is lesz. Az egyik változatról a cikk írásakor még nem tudunk biztosat, a másik viszont a tesztben is szereplő XT Dual Control fékváltókaros verzió lesz. A rendszer működéséről majd később.

Az egyéb alkatrészek az évek óta megszokott képet mutatják: Oval kiegészítők, olcsóbb TruVativ hajtás, WTB felnik és külsők (a nyereg sem a képeken látható Devo, hanem Fi’zi:k Aliante Delta lesz) és Shimano váltás. Ugyanakkor valószínűleg minden könnyebb lett idénre, mert a gép összsúlya alig több mint a tavalyi kisebb méretű csúcsváltozaté.
Menetközben

Pyxisből eddig jobbára 20”-os változatokat használtam (a sajátom is ekkora), ez viszont egy számmal kisebb, amit főleg a felsőcső rövidségéből éreztem. Már az első métereknél feltűnt a középrész körüli szokatlan merevség. Tavaly nagy vitát váltottunk ki a fórumunkon, amikor egy összehasonlító tesztben a vázak érezhető rugalmasságáról szóltunk. Mondhat bárki, bármit, de ez a váz akkor is merevebb, mint a tavalyi, vagy a tavalyelőtti, és ez – ahogy annak idején is – ­­többünk egybehangzó véleménye.

Sokszor másztam vele enyhébb aszfaltos emelkedőkön is, ahol – hogy a nagyobb tempót tartani tudjam – végig kiállva tekertem. Szuper érzés volt, ahogy még az én hosszú erőkarjaimmal és súlyommal sem sikerült csavargatni a hátsó traktust. A kerekekről ugyanez már nem mondható el, de ezt betudhatjuk a friss küllők nyúlásának. A mászás egyébként nagyon könnyű volt vele: a fejcsőszög felfelé tökéletes, a lapos nyeregvázcsőszög – amely számomra eddig a Pyxisek igazi gyengéje volt – végre meredekebb lett, így már nem volt olyan érzésem, hogy magam előtt tekerek, nem pedig magam alatt. A fél centivel rövidebb tengelytáv a kanyarokban, meg a meredek mászásoknál jött jól.

A lejtmenetek már több szempontból is problémásabbak voltak, amelyben a főkolompos a fékváltókar volt. A fékkar fel-le pöcögtetésével történő váltást nagyon hamar meg tudtam szokni, ellenben a fékkart igencsak bizonytalannak éreztem. Egyszerűen nem volt jó fogású, és ha rosszul értem hozzá, akkor a váltás irányába el is mozdult. Talán, ha egy erősebb és határozottabb fékkel kombinálják, akkor megbarátkoztam volna vele. Az viszont kétségtelen előnye, hogy némi gyakorlással nagyon könnyen lehet vele lefelé váltani fékezés közben. (Persze sokra megyek vele, ha fékezni sokkal többször kell, mint fékezés közben váltani.)

A meredekebb lejtőkön bizonytalannak éreztem a gép elejét: a viszonylag rövid felsőcső és az eddigieknél alacsonyabb kormánymagasság miatt egyszerűen minduntalan elkezdtem átbukni a kormányon a durvább meredekségű szakaszokon. Szerintem a 100 mm-es villa ezt a problémát tökéletesen kiküszöböli majd, hiszen eredetileg is ehhez tervezték a vázat.

{sidebar id=16}
Számomra ez a váz ideális kompromisszumnak bizonyult a kényelem (függőleges rugalmasság) és a hajtáshatékonyság (vízszintes merevség) között, amely kiváló irányíthatósággal is párosult. Viszonylagos rövidsége, és egyenesebb üléspozíciója miatt elsősorban maratonra ajánlanám, ahol a kényelem is szempont. Ha tavaly óta az XC-orientáltabb Team változat is ennyit változott előnyére, akkor érdemes kivárnotok, bár az sajnos ennél jóval drágább lesz…

Eredetileg megjelent a Bikemag 2007. márciusi számában.

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 70,5 fok
Nyeregvázcsőszög: 72,0 fok
Felsőcsőhossz: 575 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 590 mm
Középcsapágyház-magasság: 315 mm
Nyeregvázcsőhossz: 480 mm
Tengelytáv: 1060 mm
Láncvillahossz: 420 mm
Súly: 11,38 kg (pedál nélkül)

InfoBox:
Származási hely: Magyarország / Tajvan
Vázméret: 15”, 17”, 19” (tesztelt), 21”
Vázgarancia: 3 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Fogyasztói ár: 279.000 Ft
Váz: Kinesis triple butted alsó- és felsőcső; double butted nyeregvázcső
Villa: Rock Shox Recon 321; 100 mm út; állítható csillapítás, kompresszió (levegő)
Hátsó váltó: Shimano XT
Első váltó: Shimano LX
Fékváltókarok: Shimano XT Dual Control
Lánc: Shimano HG53
Lánckeréksor: Sram PG970; 9 seb.; 11-34 fog
Hajtókar: TruVativ Firex; GigaXPipe Team; 22-32-44 fog
Középcsapágy: TruVativ GXP
Fékek: Avid SD5
Agyak: Bike Positive Travel Disc; 32 furat
Küllők: WTB rozsdamentes; 1,8 mm
Felnik: WTB Dual Duty XC; 32 furat
Gumik: WTB Exiwolf 26×1,9 Race
Kormánycsapágy: WTB Momentum Grease Guard
Stucni: Oval M400; 6 csavaros alu; 95 mm / 25,4 mm
Kormány: Oval M000; alu; 580 mm / 25,4 mm
Nyereg: Fi’zi:k Aliante Delta
Nyeregcső: Oval M000; 400 mm / 27,2 mm
Markolat: WTB Technical Trail

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo