fbpx

Magellan Corvus Deore 2008

Mint az elmúlt évek alatt láthattátok, a Corvus a leghűségesebb tesztalanyunk. Egyben a legkiszámíthatóbb is – a szó jó értelmében, hiszen egy-két apróbb eltévelyedéstől eltekintve (bowdenes tárcsafék 2 éve, rossz nyeregválasztás tavaly…) a kijelölt út nagyjából egyenes és jó irányba tart. Külön öröm számunkra, hogy kicsit miattunk is, vagy tőlünk függetlenül, de 2008-ra egy majdnem tökéletes Corvus állt össze. Úgy tűnik a mi visszajelzéseink is nyitott fülekre találtak…

Egy jó alapokkal rendelkező cross gépen sosem kell egetverő változtatásokat eszközölni, csak aprókat csiszolgatni, amitől mindig kicsit jobb lesz a végeredmény. Ez történik a Corvus esetében is folyamatosan. Nézzük, ezúttal mitől is lett jobb!

A vázszögek és csőhosszok kis mértékben megváltoztak – természetesen azonos, 20-as vázméret esetében. A fejcsőszög 1 fokkal lett meredekebb, a nyeregvázcső-szög pedig 0,5 fokkal laposabb. Emellett a láncvilla 8 mm-rel lett rövidebb. Mindezeknek megfelelően a tengelytáv is rövidült 22 mm-t. Jobban belegondolva, ez utóbbi adat nem is kismértékű és ezek után kézenfekvő elvárás, hogy az új Corvus fordulékonyabb legyen, bár eleve semmi gond nem volt ezen a téren (sem). Szembetűnőbb és a vásárlónak talán szívhez szólóbb változás, hogy a váz gyönyörű gyöngyház metál fényezést kapott, rendkívül jól eltalált zöldes-szürkés színben. Ha rásüt a nap, akkor bizonyos szögből nézve kissé sárgásnak tűnik, nagyon szép, és a fényes lakk csak fokozza a hatást. A felszerelhető kiegészítők sora továbbra is kimeríthetetlen: csomagtartó szemek, sárvédő rögzítési lehetőség, hidraulika vezeték tartó szem és a két helyre felszerelhető letámasztónak is akad helye.

Apropó letámasztó… A tavalyin még nem volt, a mostani azonban egy jó kis Novót kapott, melyet a láncvillára kell szerelni, a tárcsafék szemek alatt, a számára kialakított furatokra rögzítve. Szerintem itt jobb helyen van, mint a középrésznél, mert kitámasztva nincs útjában a hajtókarnak (szereléskor például). Ráadásul állítható a magassága és feszes a rugója, így nem csapkod, nem zörög menet közben.

A kiegészítők közül a legjelentősebb változás, hogy ezúttal nem 660 mm széles hajlított, hanem egy 580-as egyenes Oval irányít. Hogy kinek mi jön be, az ízlés kérdése, de az 1 fokkal meredekebb fejcsőszöghöz ez a rövidebb egyenes kormány talán jobban illik. Az egész gép a túrás, trekkinges érzésből kicsit sportosabb, XC-sebb jelleget öltött (már ha szabad ilyet mondani egy cross gépre).

A tavaly nem túl kedvező felhanggal emlegetett Rondine CP nyereg helyett most egy sima (nem CP) került a Corvusra. Ezzel nekem most semmi gondom nem volt, ennek nem olyan púpos az ülőfelülete, mint a CP-nek volt, és a rosszul elhelyezett zselébetétek helyett ebbe inkább nem is tettek – jó ötlet volt. Változott felni is, aminek túl nagy jelentősége nincs, csak a profilja magasabb kicsit. Szépen köszörült fékfelületén egyenletesen és jól fog a fék.

A villa festését ízlésesen passzították a vázhoz, így ezúttal fényes fekete festése lett. Nincs benne lock, de nem is hiányzik, mert RST-éknél az úgyis akkor működött, amikor akart. Az idei Neonban amúgy elég puha rugók vannak még a 20-as vázban is – nem tudom nem estünk-e át a ló másik oldalára ezzel (a tavalyi túl kemény volt).

Menet közben tetszett a Corvusra oly jellemző sportos geometria, a meglepően jó mászó képesség és a Bike Positive fékeknek köszönhető nagyon jó adagolhatóság és igen nagy fékerő. Remek a gumiválasztás is, mert a „mindenterep szaurusz” középső mintái alacsonyak, sűrűek, könnyen gurulnak. Az oldalminták viszont egészen magasak, így teljesen jól viselkedtek enyhe terepen is. Igazából többet megengednek terepezéskor, mint amit egy cross kerékpár külsőitől megszoktam.

Mivel a Corvus sok mindenre jó: túrára, edzeni, csomagtartóval vagy gyereküléssel kirándulni – ráadásul az idei fényezése az eddigi legszebb -, ezért én is fontolgatom, hogy egy ilyen vázra építek valamit. Megvallom őszintén, a DH-n kívül a legjobb kerékpáros élményt mindig is a Corvus nyújtotta számomra.
[poll id=”73″]
Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. júliusi lapszámában.

Forgalmazó: Cseke Zrt.
Származási hely: Magyarország/Tajvan
Vázgarancia: 3 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméretek: 18”, 20” (tesztelt)
Ajánlott fogyasztói ár: 129.900 Ft

Vázanyag: 6061 alumínium
Villa: RST Neon ML Lock-out; 60 mm út
Kormánycsapágy: Bike Positive Cartridge ST;1 1/8”
Hajtómű: TruVativ IsoFlow Triple Comfort; 26/36/48 fog
Középrész: TruVativ PS
Lánckeréksor: Sram PG 950; 11-34 fog; 9 seb.
Lánc: Shimano CN-HG53
Hátsó váltó: Shimano Deore M510
Első átdobó: Shimano Deore
Váltókar: Shimano Deore M510
Fék: Bike Positive Control
Fékkar: Bike Positive Comfort; 3 ujjas
Első agy: Bike Positive Country V2 Disc; 36 furat
Hátsó agy: Bike Positive Country V2 Disc; 36 furat
Felnik: Bike Positive Acrobat Expert 700C; 36 furat
Küllők: 2 mm; rozsdamentes fekete
Külsők: WTB AllTerrain Saurus; 700 x 38C
Kormány: Oval T000; 580 mm / 25,4 mm befogó
Kormányszár: Oval M000; 100 mm
Markolat: Bike Positive Hexa Hard
Nyeregcső: Bike Positive Spring 05; 27,2 mm x 350 mm; teleszkópos
Nyereg: Fi’zi:k Rondine
Pedál: Bike Positive City AL

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 72,0 fok
Nyeregvázcső-szög: 72,5 fok
Tengelytáv: 1070 mm
Láncvillahossz: 435 mm
Nyeregvázcső-hossz: 510 mm
Felsőcsőhossz: 560 mm (csőközéptől csőközépig)
Vízszintes felsőcsőhossz: 575 mm
Kormányszárhossz: 100 mm
Középcsapágy-magasság: 300 mm
Tömeg: 14,33 kg (pedállal)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.