fbpx

KTM Soul 2007

Már a Sport Kiállításon is láttam ezt a vázat, de egyáltalán nem fogott meg. Nem úgy amikor Lcs kitolta a Toyotából, na akkor azonnal elkezdett csöpögni a nyálam. Már ránézésre is rendkívül jól megépített kitűnő geometriával rendelkező gép került a kezeim közé. Lcs-t gyorsan lekoptattam, majd indult a „recska”…

Na persze nem a szó szoros értelmében. A színe még az asszonykámnak is bejött, nem is csoda. Ez a gyári meghatározás szerinti „candyred” igaziból – ahogy azt a magyar tájékoztató is írja – „rózsaszín metál”. De még mennyire metál! A kivitelezés minőségére, és igényességére példa a felsőcsövön lévő fekete dizájnvonalba mesterien beleködölt halálfej. Ezt persze nem én szúrtam ki, ennek ellenére nagyon büszkén mutogattam mindenkinek. A fejcső díszítése a kihalófélben lévő szokások közé tartozik, és mivel KTM-ék hagyománytisztelők, így a dísz büszkén hirdeti, hogy „Made in Austria”.

A külcsínyen túllépve és a formát elemezve hamar visszazökkenünk a XXI. századba. Csupa hangzatos szót kell papírra vetnem: hydroforming, CNC yoke, single speed kompatibilitás. A felsőcső nagyon tutira sikerült. Úgy alakították ahogyan annak lennie kell. A nyeregvázcsőnél felfele nyújtózik hogy minél jobb fogást szerezzen rajta, majd középen elvékonyodik, hogy aztán lefelé nyúlva minél nagyobb fogást vegyen az alsócsövön. Kevésbé szerencsés a rövid fejcső, és azon a szinte csak jelzésértékű alsó erősítés.

A hátsó háromszögről nekem egyből a GT vázak tripla háromszöge villant be. Egyrészt a dörtbringáknál már csak ritkán alkalmazott S-bend miatt, másrészt pedig a felsőcsőbe csatlakozó támvilla okán. A biztonság kedvéért keresztmerevítővel kötötték össze a két támvillát, és a nyeregvázcsövet. A láncvilla szokatlan módon alulról közelíti meg a papucsot, a középcsapággyal pedig CNC-zett yoke köti össze, amit rendesen kikönnyített a nyolcas marószerszám. A papucs leginkább a tavalyi Polar-X ss vázánál látottra hasonlít, azzal a különbséggel, hogy ezt tényleg sikerült szépre megcsinálni. Annyira azonban nem sikerült szépre, mint a Cowan fully ss esetében, de egy „motorgyártól”, azért ez nem is olyan rossz teljesítmény. A bowdenvezetés viszont szerencsétlenre sikeredett, mivel a felsőcső mindkét oldalára jól térdreálló bumszlit applikáltak, amelyeket a térd szétverésén túl teljesen mellékesen még a bowden megakasztásra is lehet használni.

Az alkatrész-összeállítás etalon! Mást nem is engedélyeznék dörtbringába építeni. Elöl DJ3-as feszít 100 mm úttal, amelynek keménységét a csavarrugó előfeszítésével, míg visszaútját a jobb szár alján állíthatjuk. Ennél több állítás nem is kell egy dört bringába, csak az átütőtengelyt hiányolom. Az acél becsúszók két-két csavarral rögzülnek a vállba, ami nagyon megkönnyíti a karbantartást, ugyanakkor valamivel kisebb kötési szilárdságot biztosít egy jó ragasztással szemben.

Az irányítópult végre nem kapanyél hosszan terül el előttem, hanem „mindössze” 620 mm széles. Rajta a szuperül teljesítő Avid Three (3) hidraulikus fékkarja, és az X7-es váltókar a bilincsébe integrált fokozatkijelzővel. Na meg persze a markolat, amit trendi módon csavarral rögzítettek a kormányhoz. Második csatlakozási pont a nyereg. Pontosan olyan amilyennek egy dört nyeregnek lennie kell. Kellően széles és elég vastag a szivacs van rajta, és mindezt kevlárszövet borítja a kritikus helyeken. A legjobb persze nem ez benne, hanem az SDG-s nyeregrögzítés, melynél egy műanyag sínbe kapaszkodik az egycsavaros nyeregcső. Ötletes és könnyű megoldás amit eddig csak fotón láthattam, de a gyakorlatban semmiféle hátrányát nem tapasztaltam. Harmadik csatlakozási pont a pedál. Ezt a Wellgo pedálnagyhatalom szállítja, de nem a legolcsóbb modelljével állunk szemben. Sima golyós, mégis szépen forog, van benne tömítés és anyag is, szegecsei pedig acélból készültek.

A kerekek elöl-hátul Shimano csapágyakon forognak, majd originál DT Champion küllők kapaszkodnak a Rigida 26”-os Disc Bull felnikbe. Ezeken ducin feszül a Timo Pritzel Signature gumi, ami a lehető legtökéletesebb választás a bringára. Nem gagyi, nem bütykös, nem széles, hanem egyszerűen perfekt!A hajtás nehezebb részét a Sram, a másik felét (sor, lánc) a Shimano viszi. A Ruktion már tavaly is bevált, merev és erős. Az X7-es váltó vékonykának tűnik a feladatra, de eddig nem volt gond vele, viszont a túlságosan hosszúra hagyott láncot nehezen feszíti csattogásmentesre.

Április 22.-én nehéz választást kellet hoznom, vagy megyek a CM-re, és tötymörgök egész nap a városban egy élhetőbb Budapestért, vagy kimegyek az Újpesti Dirt Jamre és szanaszét bringázom magam. Szerintetek…? Nyilván kimentem és szétzúztam magam az ugratókon. Reggel 10 körül érkeztem ki a pályára. A délelőtti ragyogó napsütésben vakítóan csillantak meg a napsugarak a metálfényen. Két óra múlva, miután már mindenki megtapizta, megnyomkodta és a jobbak gurultak is vele egy kört, végre sikerült visszaszereznem. A nagy sort szépen végig sikerült ugrálni vele, és még élveztem is. Nagyon hamar megszoktam, könnyen irányítottam a levegőben. Elég erős szél fújt aznap, és oldalról belekapott a bringába. Máskor ilyen esetekben elesek, de most mégis sikerült visszaszereznem az egyensúlyomat. Nem túl szépen de végül is az érkezőn landoltam. Később kimentem vele a közeli erdőbe, ahol a döngölt úton is jól tapadtak a gumik. Az egyik ösvény mellett a bringások kijártak egy közel egy kilométeres szakaszt, ami végigkanyarog a fák között és fel-le hullámzik. Nos ezen teszteltem a bringát. A rövid felsőcsőnek és keskeny kormánynak köszönhetően mindenhol elfértem és be tudtam fordulni, könnyen ki tudtam manuálozni a kisebb huplikat. Ha bírtam volna szusszal, még most is ott tekernék…

Azoknak ajánlom ezt a gépet, akik komolyan gondolják a bringázást, és dört mellet olykor utcázni, meg déházni is kedvük támad. Az öt év vázgaranciát nem véletlenül merik megadni rá…
[poll id=”47″]
Eredetileg megjelent a Bikemag 2007. júniusi számában.

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 69 fok
Nyeregvázcső-szög: 72 fok
Tengelytáv: 1065-1085 mm (mért)
Láncvillahossz: 410-424 mm
Nyeregvázcső-hossz: 360 mm
Felsőcsőhossz: 540 mm (csőközéptől csőközépig)
Vízszintes felsőcső-hossz: 562 mm
Kormányszárhossz: 50 mm
Középcsapágy-magasság: 333 mm
Fejcsőhossz: 100 mm
Súly: 14,9 kg (pedál nélkül)InfoBox:
Forgalmazó: HT-Sport Kft.
Származási hely: Ausztria
Vázgarancia: 5 év (!!!)
Alkatrész-garancia: 2 év (!!!)
Vázméret: 36 cm (tesztelt), 43 cm
Ajánlott fogyasztói ár: 268.900 Ft

Vázanyag: Alu 6061
Villa: Marzocchi Dirt Jumper 3; 100 mm
Hajtómű: TruVativ Ruktion 1.0
Lánckeréksor: Shimano Deore 11-32 fog
Lánc: Shimano HG-73
Váltókar: Sram X7
Hátsó váltó: Sram X7
Fék: Avid Juicy 3; 180 / 180 mm
Középcsapágy: TruVativ Howitzer
Első agy: Shimano M525
Hátsó agy: Shimano M525
Felni: Rigida Disc Bull; 32 / 32 furat
Küllők: DT Champion; fekete
Külsők: Schwalbe Table Top (Timo Pritzel singature); 26 x 2.25
Kormány: Kateem 620 mm széles / 30 mm emelés
Kormányszár: 6 csavaros; 50 mm / 10 fok
Markolat: Vice Grips; Lock-on rendszerű
Kormánycsapágy: Syncros Race FR; Cr-Mo
Nyeregcső: SDG beam; 30,9 mm / 350 mm
Nyereg: SDG I SKY; spéci műanyag sín; kevlárszövet
Pedál: Wellgo LU-A8D; alu platform

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.