fbpx

Kross Inzai kerékpárteszt: csak tekerni kell

Azoknak ajánljuk, akik szeretnének gyorsan mozogni a városon belül – olvashatjuk a forgalmazó honlapján a Kross Inzai kerékpárról. Először az jutott eszembe, hogy ok, de ennél kicsit többet kell nyújtani a bringának, hiszen gyors városi rohangálót 239 500 Ft-nál kevesebbért is lehet vásárolni. Nézzük hát, miért több a Kross Inzai egy hétköznapi bringánál.

Kross Inzai kerékpárteszt

Először is messziről feltűnik, hogy olyan közlekedőknek készült, akik a megjelenéssel is szeretnének ráerősíteni, hogy bringázni jó, a városban ez a legjobb megoldás. Elegáns, de mégis hétköznapi, igényes, de nem hivalkodó. Matt sötétszürke váz, világosabb betétekkel, főleg fekete alkatrészekkel. Ha ideológiát szeretnénk gyártani hozzá, illik olyan felvilágosult úriemberekhez, akik praktikusan állnak hozzá a közlekedéshez, hirdetve az ésszerű alternatívát a budapesti forgalomban, valamint a környezettudatosságot.

Stabil, Hollowtech II tengely és középrész

Az alumínium váz változó keresztmetszetű csövekből készül, lapítva, ahol a design megköveteli, kidolgozása rendeltetésének megfelelő minőségű, továbbá túrakerékpár is építhető rá, megtalálhatóak a szükséges szemek a sárvédőknek, csomagtartóknak, elöl és hátul is. Tesztelésre az S méret állt rendelkezésre, 45 cm-es ülőcsővel és 57 cm-es vízszintes felsőcsőhosszal, ami nekem kicsi. Teljesítmény-orientált kerékpárnál nem is lett volna sok értelme így próbálni, de rövid, városi bringázások alatt nem zavart különösebben a váz rövidsége, nem hiányzott a sportos pozíció.

Megbízható és harapós Shimano hidraulikus tárcsafékek

A gyári adatokat böngészve amúgy az M-es vagy az L-es lett volna a megfelelő, szerintem a méretezés nagyjából fedi a legtöbb márkánál megszokottat (S, M, L, XL). A vázhossztól függetlenül kiderült azonban, hogy egy stabil futású, komótos kormányzású kerékpárral van dolgunk, ami a városi, jobban mondva a kerékpáros közlekedéssel most ismerkedők számára biztonságos érzést nyújt majd. A rövid váz pozitívuma egyébként, hogy magasabbra kerül a felsőtest, jobban átlátható a forgalom, vagyis amikor méretet választunk, akár figyelembe vehetjük ezt a szempontot is, és akár dönthetünk a kisebb javára.

A villa kissé fapadossá teszi a bringát vagy más szemszögből sportossá

A merevvillával kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Pozitív, hogy könnyebb tőle a bringa, az agyváltó ellenére is egész jó súlyban van (12 kg), mondom ezt úgy, hogy személy szerint kényes vagyok ezen a téren. Ráadásul a merevvilla sokkal jobban illeszkedik a designba, s persze nem csak kívülről sugároz így sportosságot, gyorsaságot, hanem valóban fürgébb is. A másik oldalon a merevet itt valóban szó szerint kell érteni, még egy átlagos országútinál is kevesebbet csillapít az úthibákból, egyedül a guminyomás csökkentésével orvosolhatjuk ezt a problémát. Az alumíniumból készült villa gyártástechnológia szempontjából is fapados, persze lehetne úgy szépíteni a dolgot, hogy sportosra hangolt a futómű.

Shimano Alfine agyváltó láncfeszítővel

Az alkatrészeket a Shimano Alfine agyváltó szett határozza meg, ami – finoman kifejezve – a legkevesebb műszaki érzékkel megáldott felhasználók számára is értelmezhető rendszer. Bármikor – álló helyzetben is – válthatunk a szerény, 8 sebességes tartományból, jól bírja a mostohább körülményeket, a rendszertelen karbantartást, és kisebb eséllyel hibásodik meg. Azért azt jegyezzük meg, hogy ha mégis meghibásodik, nem egyszerű a szervizelése. Végül is a városi kerékpárokon van létjogosultsága az agyváltónak, konkrétan nekem egy igazán bosszantó problémám volt vele, a számomra ideális városi áttétel pont két fokozat között lett volna.

Shimano Alfine hajtómű, 45 fogú tányérral

Talán a 45-ös lánctányér 42-esre cserélésével megoldódott volna ez a gond, de ha jobban belegondolok, a kerékpár leendő vásárlói közül valószínűleg nagyon kevesen fognak kényeskedni a finomabb fokozatugrások hiánya miatt. Amúgy a hajtómű is az Alfine szett darabja, magas minőségi szintet képviselő Hollowtech II. Shimano alkatrész. A láncvédő tányérokat külön sikerült letesztelni lobogó nadrágszárral is, meglepően jól funkcionáltak, a lánc nem olajozta össze a ruhát.

Nyolc fokozat, tág tartományban

A Shimano M446-os tárcsafékek szintén tökéletesen teljesítettek minden körülmény között, ezek még sok-sok kilogrammnyi plusz tömeggel is (mint például egy hosszú távú túrafelszerelés, vagy egy kimondottan túlsúlyos rider) biztonságosan fékeznék a bringát. A kerekek, felnik is masszív darabok, a ballonos  Schwalbe Spicer gumikkal szinte a városban szétrobbanthatatlan kategóriát képviselik.

Kross Inzai: csak tekerni kell

Összességében egy sallangmentes, megbízható kerékpárt ismertem meg a Kross Inzai-ban, visszagondolva semmilyen hibájáról nem tudok beszámolni a néhány hét alatt. Ajánlani tudom azoknak, akik hajlandóak az átlagosnál kicsit többet fizetni egy mindennapos használatra, közlekedésre, hétvégén akár túrázásra alkalmas bringáért, és fontos nekik a plusz ráfordításért kapott elegáns megjelenés, valamint a megbízhatóság. Utóbbit úgy tessék érteni, hogy ez az a fajta kerékpár, amihez az első beállításokat követően lehet, hogy évekig hozzá sem kell nyúlni egy-két apróság, fogyóalkatrész cseréjén kívül.

Pozitívumok:
+ tartalomhoz a forma
+ fürge
+ alkatrészek minősége, megbízhatósága, kevés karabantartás igényel

Negatívumok:
– fapados merevvilla
– nagy ugrások az áttételezésben

InfoBox:

Forgalmazó: Biking Kft.
A kerékpár a gyártó honlapján ide kattintva érhető el:
A kerékpár a forgalmazó honlapján ide kattintva érhető el:
Származási hely: Lengyelország/Tajvan
Vázgarancia: 3 év
Vázméretek: S (17″), M (19″), L (21″), XL (23″)
Alkatrész-garancia: 1 év
Ajánlott fogyasztói ár: 239 500 Ft

Specifikáció:

Váz: Performance Alu Színek Matt fekete – grafit

Vázméretek: S (17″), M (19″), L (21″), XL (23″)

Villa: Alu 28″

Hátsó váltó: Shimano ALFINE + CT-S500 láncfeszítő

Fékek: Shimano Disc M446 (olajos, tárcsa: SM-RT64 160mm)

Fékkarok: Shimano Disc M445 (olajos)

Váltókar: ALFINE SL-S500; 8 Speed

Hajtómű: Shimano ALFINE FC-S500 ; 170mm; 45T

Középcsapágy: Shimano

Lánc: Shimano CN-HG53

Fogaskoszorú: Shimano Nexus 23T

Első agy: Shimano RM66

Hátsó agy: Shimano ALFINE SG-S501; 36H; 8 Speed;

Külső gumi: Schwalbe Spicer 28×1,5

Felnik: KROSS (alu, duplafalú) 36H

Kormány: KROSS Urban (alu, enyhén hajlított, 31,8mm)

Kormányszár: KROSS Urban (alu, ahead, 31,8mm)

Nyeregcső: KROSS Urban (alu, 27,2mm)

Kormánycsapágy: Neco H142

Nyereg: Selle Royal Look IN Sport

Markolatok: Herrmans

Pedálok: VP-610

Súly 12,00 kg

Geometriai adatok:

Fejcsőszög: 70,5 fok
Ülőcső-szög: 73,0 fok
Ülőcső-hossz: 450 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 569 mm
Tengelytáv: 1060 mm
Láncvillahossz: 445 mm

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo