fbpx

Kona Dawg Deluxe 2007

Szerencsénkre minden évben eljut hozzánk az aktuális „back country” Konából egy példány. Most a komolyabb Deluxe változatot vizsgálhattuk meg jobban. Bár folyamatosan változik a felszereltség és vele együtt az összhatás is némiképp, azt meg kell hagyni, még mindig nagyon jók az ilyen bringák gyártásában.

A Dawg család négy felszereltségű taggal rendelkezik. Sima Dawg, Deluxe, Primo és Supreme. Alapjukat minden esetben ugyanaz a váz képezi, tehát meg kell felelnie a legelitebb vásárlók követelményeinek is, úgy érzem, hogy sikerül is neki. A váz 7005-ös húzott csövekből készül, már ha lehet még csőnek nevezni ezeket a különböző formákat. A fejcsőnél és nyeregcsőnél található felülhegesztések esztétikusak, a falvastagságok kellőképpen optimalizáltak, így a látszólagos vaskosság ellenére is könnyű marad a váz. A klasszikus 4 forgáspontos Kona felfüggesztés olyannyira kiállta az idő próbáját, hogy az elmúlt évek során csak apró finomításokon esett át. A láncvilla még inkább aszimmetrikus lett, és még robosztusabb. A lánc kevésbé csapkodja az ejtett jobb oldalt. Az igényes kivitelezésű kovácsolt himbakar 130 mm utat biztosít, s még a rugóstagnál a telópumpának is ügyesen kialakították a helyet rajta.Ezt a Marzo villát csak kerékpárokba építve szerezhetjük be. Érdekes darab, 120 mm útját légrugózás biztosítja, természetesen olajcsillapítással. Ezt kívülről a jobb szár alján állíthatjuk. Megspékelték még blokkolhatósággal, ami kicsit szokatlan az olaszoktól, inkább az ETA-t szokták erőltetni, ami most is jobb lett volna. Végre közvetlen 6”-os tárcsához való „Post Mount” szemeket találunk a lábon, ezt majdnem a tengely alá levitték és van benne anyag bőven. A fékhídban ellenben annál kevesebb, szemből ránézve látszik, mennyire elvékonyították. Kicsit furcsa rajta a matrica, ami kizárólag trekking és XC felhasználást engedélyezne. Lehet elkelne egy masszívabb 32 mm-es becsúszóval rendelkező villa a gépbe? Az olcsóbb Dawg-ba ugyanez a villa található lock-out nélkül, míg a drágábbakba már Fox kerül.

Az alkatrészek terén szokásos a színvonal. A legalja Deore, a teteje XT, és persze a fénypont most is a RaceFace hajtómű. Kompromisszumot egyedül a kerekeknél érzek kicsit. A Deore szintű agyaktól eltekintve is kicsit túlépítettnek tartom a több mint fél kilós felniket, amelyek szinte megegyeznek a Single Trackkel. Félreértés ne essék, az egy nagyon jó felni, csak nehéz összeegyeztetni a „trekking/XC only” villával. Minden Dawg modellt ezzel szereltek, plusz igen vaskos, ámde nehéz 2,35-ös Ignitor Maxxisokkal.

Menet közben ezt felfelé egy kicsit átokként éljük meg, lefelé persze áldás. Komolyabb ismerkedés után arra jutottam, hogy a matrica a hibás, kár az előítéletekért, tudták mit raknak össze a Konáék. A hátsó felfüggesztés változatlanul nagyon érzékeny, pogózásra hajlamos, ezen nagyrészt segít a Propedal kapcsoló a rugóstagon. A fékezés felkeményíti jelentősen, a láncot csak enyhén cibálja. A villával jól összelőhető a mozgás, nem olyan villámgyorsra, mint a legjobb levegős, illetve a rugós rendszerek, de egészen jó. Hiányoltam felfelé az ETA-t, semmilyen módon nem tudjuk összébb ültetni a villát, pedig ebben a kategóriában ez már joggal várható el. A HFX fékek is kiforrták magukat már rég, híre sincs már a megbízhatatlanságuknak. Nyomáspontjuk nagyon kemény, de azért nem fognak olyan szigorúan, jól adagolhatók.

Fejlesztésnek, én személy szerint bevállalnék könnyebb, kicsit talán gyengébb kerekeket tartósabb agyakkal, illetve könnyebb külsőket. Nyolcvan kiló alatti bringások nyugodtan cselekedhetnek hasonlóképpen, az „M”-es vázzal pedig nehezebb riderek szerintem amúgy sem nagyon fognak nyomulni. A kezelőpult és minden arányosan kisebb/rövidebb, ez pedig nagyon jó.

Azt tudom ajánlani annak, aki hasonló kategóriájú, árú bringán töri a fejét, hogy mindenképpen nézze meg élőben. A kidolgozás minősége, és a „húdeegybenvanezabringa” érzés esetleg megkönnyíti a döntésünket, vagy éppenséggel megnehezíti…
[poll id=”43″]

InfoBox:

Forgalmazó: X-Factor Kft.
Származási hely: Tajvan
Vázgarancia: 4+2 év
Vázméretek: 15”,17”,18”,19”,20”,22”
Alkatrész-garancia: 1 év
Ajánlott fogyasztói ár: 539.000 Ft

Vázanyag: Kona Clump Light 7005 Alumínium
Villa: Marzocchi MX PRO Lock Out Air; 120 mm út
Rugóstag: Fox Float RP2
Kormány: Kona XC OS Riser; 650 mm
Kormányszár: Kona XC OS; 4 csavaros, 80 mm, 10 fok
Kormánycsapágy: TH Industries; 1 1/8 col
Nyeregcső: Kona Thumb; 350 mm
Nyereg: WTB Speed V Comp
Hajtómű: Race Face Ride X-type; 44/32/22 fog
Középrész: Race Face Ride X-type
Váltókarok: Shimano Deore
Lánckeréksor: Shimano Deore 11-34 fog
Lánc: Shimano CN-HG53
Fék: Hayes HFX-9 XC
Fékkar: Hayes HFX-9 XC
Első váltó: Shimano Deore
Hátsó váltó: Shimano XT
Felni: Sun S.O.S. P1; 32 furat
Küllők: rozsdamentes; 2 mm átmérő
Külsők: Maxxis Ignitor; 26 x 2,35”
Pedál: Shimano PD-M505
Markolat: Kona Jackshit


Geometriai adatok:

Fejcsőszög: 68,5 fok
Nyeregvázcső-szög: 72 fok
Tengelytáv: 1120 mm
Láncvillahossz: 430 mm
Nyeregvázcső-hossz: 435 mm
Felsőcsőhossz: 560 mm (csőközéptől csőközépig)
Vízszintes felsőcsőhossz: 580 mm
Kormányszárhossz: 80 mm
Középcsapágy-magasság: 355 mm
Súly: 14,7 kg (pedállal)


Eredetileg megjelent a Bikemag 2007. júliusi számában.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo