fbpx

Cannondale F5

Bizony nagyon elkezdte furdalni az oldalamat a kíváncsiság, amikor megtudtam, hogy egy Cannondale-t fogok tesztelni. Habár nem egy csúcsmodellt, de hát mégiscsak Cannondale… A név kötelez, ahogy mondani szokták. Úgy voltam a géppel, mint tanár a stréber tanulóval: nála megszoktuk a jó eredményt, neki nagyon kell teljesítenie, nem is igen hibázhat. Szóval kicsit elfogult voltam a márkával szemben. No, de vajon van ennek alapja?

Hol máshol is kezdeném, mint a Cannondale-ekre oly jellemző kidolgozású és geometriájú váznál. Bizony az összképet alapvetően meghatározza az erősen ejtett felsőcső és a komoly átmérőjű fejcső. Utóbbi ugyan veszít jelentőségéből, mivel a hosszabb rugóutas gépek a másfél colos fejcsőszabvány felé mentek el, míg az egyszerűbb modellekbe egyre inkább a normál kialakítású villákat építik. A látványos fejcső egyébként nagyon szép emblémát hordoz. A hegesztések a Cannondale-re régóta jellemző színvonalat képviselik, mindenhol szépen eldolgozottak, az alsócső is a cégtől megszokott változó átmérőjű. Az utóbbi évek változása a bowdenvezetés, ugyanis az eddigi alsócső alatti elvezetést felváltotta a felsőcső alján történő vezetés. Ami nekem kevésbé jött be, az a Cannondale-ektől szerintem kicsit idegen festés. Na de ne legyünk már gonoszak egy kitűnő tanulóval!

A váz a cég alsó-középkategóriát jelentő CO2 elnevezésű szériájából való, mely a már említett – a nagytesókra emlékeztető – gyönyörű kidolgozás mellett egyszerűbb csöveket takar. A geometriája széles felhasználási lehetőséget sejtet, és ráadásul kellőképpen merev is. Egy kulacs hordozására van lehetőségünk, illetve a csomagtartó csavarjai is adottak, tehát akár túragépnek is átépíthető.

Villa tekintetében a kategóriában szinte már egyeduralkodónak számító Rock Shox Dart szériára esett a tervezők választása, mely az eddigi tapasztalatok alapján nem is baj. Ez esetben azonban sajnos a lock-out egyáltalán nem működött, ugyanakkor a jobb szár alján rendíthetetlenül szivárgott az olaj, gondolom lehet összefüggés a két jelenség között. Valószínűleg ez csak egyedi hiba, mert a többi gépben tesztelt Dartok mindegyike mindvégig tökéletesen működött. Amúgy ugyanazt tudom elmondani róla, mint eddig: robosztus felépítés, hatásos működés, állítható előfeszítés, merev Post-mount fékrögzítés.

A meghajtás a nagy japán óriás különböző alkatrészcsaládjait képviselő komponenseiből áll össze. A Deore váltókaroktól kezdve az LX hátsóváltóig tökéletes összhang uralja a működést, még az egyszerűbb hajtókar jelenléte sem érződik annyira a teljesítményen. Ebben a témáról nem is papolnék többet, működik, és kész.

A fékezésért szintén a Shimano felel a nem túl hangzatos BR-M485 típus személyében. A fékkarok a Shimano mondhatni már jól megszokott karjai. Ez a rendszer lényegében tudja mindazt, amit egy tárcsaféknek tudnia kell: bőven elég fékerő nagyszerű adagolhatósággal. A palettán innen felfelé már inkább csak a súly csökken. A kiegészítők szinte kizárólag a cég saját neve alatt futnak, és egytől egyig tökéletesen működnek. Különbséget a drágább darabokhoz képest itt is főleg a súly jelent, merevségre, kinézetre, funkcionalitásra panasz nem lehet. Kiemelném a széles kormányt, mely nagyon jó irányíthatóságot biztosít, valamint a zsibbadós tenyeremnek igazi felüdülést jelentő markolatot.

A kerekek is felelősek lehetnek azért, hogy egy ilyen élvezetes szerkezet jött ki ebből a gépből. A WTB felniken a már több ízben nagyon pozitív csalódást okozott CST gumik feszítenek, nem véletlenül ilyen büszkén! Nagyon szuperül működnek ezek a Caballero névre hallgató darabok. Mind döngölt, mind lazább talajon, mind pedig kanyarban remekelnek. Általános felhasználásra, edzőguminak tökéletesek.

Akkor el is érkeztünk a menettapasztalatokig. Hát igen. Nem tudom, mit mondjak. Egyszerűen gondold el, hogy felmész azon a hosszú meredek kaptatón, amit leginkább elkerülni szeretsz, aztán nagy sebességgel letépsz egy technikás köves lejtőn, ami eddig mindig megizzasztott, majd lesprinteled az össze haverodat! Ha felkészültél, csak nyomd meg a tűzgombot és kapaszkodj! Ez a bringa egy valóságos repülőszőnyeg! Respekt az összes tervezőnek, akinek bármilyen köze volt a géphez! Talán csak a majd 14 kilós tömeg rontja kicsit az összképet, de igazából menet közben nemigen érződik, köszönhetően a koncepciózusan összeállított konstrukciónak, többek közt a jó geometriának, a merev váznak, a relatíve könnyű kerekeknek és a jó gumiknak.

A teszt menetét megtörve azonban itt most ki kell térnem egy érdekes és fontos körülményre. A gép, amiről írok, voltaképpen nem is egy gép, hanem kettő! Ugyanis ugyanezen a néven, ugyanerre a vázra építve létezik egy amerikai változat is, mely a felszereltségében tér el részben a jelen tesztünkben is szereplő európai változattól. És hogy melyek lennének ezek a különbségek? Az ottani ízlésnek talán jobban megfelelő, ott hazainak számító Sram szállítja a meghajtás elemeit az X5-ös és X7-es családból, a hajtókar TruVativ IsoFlow, a villa Dart 3-as, valamint a fékek a Shimano mechanikus BR-M415-ösei. Emiatt a nem csekély (50 ezer forintnyi) árkülönbség is, amit az alkatrészlista elején olvashattok. A magyar forgalmazó szándéka szerint mindkét változatból hoz majd be, így a potenciális vásárlók nem árt ha tisztában vannak a különbségekkel.

Összefoglalva, végiggondolva a teszt tapasztalatait, azt kell mondjam, lehet alapja az elfogultságomnak. Hogy miért? Mert látványos és tökéletes geometriájú vázra épített, tökéletes összhangban működő, végiggondolt koncepciójú gépről van szó, nem utolsósorban egy nagyadag Cannondale feelinggel. Mi kell még? Semmi… Illetve egy pár patentpedál, aztán irány akár az Alpok! Azoknak javaslom, akik egy kitűnő minőségű, általános felhasználásra szánt, a kínálatból kiemelkedő, ugyanakkor nem túl drága hegyigépet szeretnének. A helyükben ilyet kérnék karácsonyra, meg szülinapra, névnapra, meg ami éppen van, vagy csak úgy.
[poll id=”66″]
Eredetlieg megjelent a Bikemag 2008. júniusi lapszámában.

Forgalmazó: Mali Kft.
Származási hely: USA-beli tervezés, tajvani gyártás
Vázgarancia: élettartam-garancia
Alkatrész-garancia: 1 év
Vázméretek: S, M (tesztelt), L, XL
Ajánlott fogyasztói ár: 219 900 Ft (EU); 169 000 Ft (USA)

Váz: CO2 SL Disc Alu
Villa: Rock Shox Dart 2; 100 mm; lock-out
Hajtókar: Shimano FC-M442; 22/32/42 fog
Középcsapágy: Shimano BB-UN26; négyszögtengelyes
Hátsó váltó: Shimano LX
Első váltó: Shimano Deore
Lánckeréksor: Shimano Deore CS-HG50-9; 11-34 fog
Lánc: Shimano CN-HG53
Váltókarok: Shimano Deore
Kormány: Cannondale C3 alu; 650 mm / 31,8 mm / 20 mm emelés
Kormánycsapágy: FSA Orbit DL; 1 1/8”
Kormányszár: Cannondale 2 + 4 csavaros; 31,8 mm
Markolat: Cannondale V-tech
Fékek: Shimano BR-M485; elöl-hátul 160 mm-es tárcsa
Fékkarok: Shimano BL-M485
Agyak: Shimano HB-RM65 / FH-RM65
Felnik: WTB Speed Disc; 32 furat
Küllők: N spokes; 2 mm fekete
Külsők: CST Comp Caballero; 26 x 2,0
Nyereg: Cannondale All Terrain
Nyeregcső: Cannondale C4 alu csavaros fej; 31,6 mm / 350 mm
Nyeregcsőbilincs: Cannondale alu
Pedál: Wellgo LV-982 műanyag test; alu keret

Geometria adatok:
Fejcsőszög: 72,5 fok
Nyeregvázcső-szög: 74,0 fok
Felsőcsőhossz: 560 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 575 mm
Nyeregvázcső-hossz (tetejéig mérve): 410 mm
Láncvillahossz: 424 mm
Tengelytáv: 1065 mm
Kormányszárhossz: 110 mm
Középcsapágy-magasság: 295 mm
Tömeg: 13,96 kg (pedállal)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo