fbpx

Author A-Rh

Manapság minden fehér, arany meg rózsaszín vagy éppenséggel – mint esetünkben is – csoki… Markolat, nyereg, váz hátsórész, felni, sőt (kis jóindulattal) még a hasonló színárnyaltra eloxált agyakra is rá lehet fogni. Nagyon naprakész tehát a design, de maga a megcélzott kategória is – a fiatal „örömbringások” csoportja. Egy keményebben használható hosszú utas, szívós, de még tekerhető kerékpár lett a végeredmény…
author01.jpg
A váz vadonatúj fejlesztés az Authortól, a bevezetőben kitűzött célnak megfelelni látszó átgondolt konstrukció. Másfél colos fejcsöve – habár egyelőre egyik gyári példány sem érkezik ilyen villával – előremutató tervezést mutat. A kellőképpen masszív, egyenes csövekből álló első háromszög horst-linkes hátsórészben folytatódik. Ez az a fajta négyforgáspontos himbakaros felfüggesztés, ahol a hátsó forgáspont a láncvillán helyezkedik el a hátsó tengely előtt, emiatt fékezéskor kevésbé keményedik fel. A fő forgáspontok természetesen csapágyazottak. Áttételi aránya 3, így a 190 mm-es szemtávú 50 mm-t mozgó tagból lesz 150 mm hasznos utunk. Emiatt kellőképpen könnyű megindítani a hátulját, de közben nem hatnak gigászi erők a tagunkra – ami a meglehetősen vicces Kind Shox névre hallgat. Mi is csak nehezen tudtuk megállapítani, hogy miféle-fajta lehet, ha már a gyártó is ilyen vicces nevet szánt neki. Az biztos, hogy egy levegős kétkamrás olajcsillapítással rendelkező lockolható darab. Egy karral tudjuk szabályozni a kompresszió nagyságát egészen a blokkolásig. Sajnos a visszaút-csillapítás nem állítható, pedig a gépről inkább ez hiányzik.
author03.jpg
RST villát is rég láttunk már a komolyabb fajtából, a Storm pedig pontosan ilyen. Igényes megmunkálás, 140 mm rugóút és 20 mm-es átütőtengely jellemzi. Szépen felületkezelt alu becsúszóival, azok 36 mm-es átmérőjével már egyértelműen a legnagyobb gyártók minőségére hajaz. Gyárilag 3,2 kg körül tömeget adnak meg, gondolom nyak nélkül értik, kiszerelni sajnos nem állt módunkban, de közel állhat az igazsághoz. Legalábbis nem éreztük nehéznek az orrát… Az egyik szár sima rugó, a másik oldalon pedig tág végletek között állítható a visszaút-csillapítás. Kenéséről zsír gondoskodik, utalnak erre a lábon ötletesen elhelyezett zsírzó szemek is. Ez mindenképpen jó ötlet, de az ilyesfajta kenés már kissé elavultnak számít ebben a kategóriában. Ha találunk hozzá megfelelő pisztolyt, akkor viszont gyerekjáték a karbantartás, s még talán kicsit javíthatunk is a mozgásán – csúcsminőségű kenőanyagot használva. Kicsit a régi klasszikus Alfalfa jutott róla eszünkbe, nagyon hasonló konstrukció volt az is.
author04.jpg
Sok alkatrészről visszaköszön a „banda”, mármint az A-Gang és a kis piktogramjuk, ahogy feszítenek bringáikkal. A lényeg, hogy a szokásos kiegészítők – mint nyeregcső, nyereg, kormány, stucni – mind saját márkás darabok, megfelelő minőségben. A felnik is a cseh gyártó nevét viselik, nagyon tetszetős, jó felépítésű darabok, 32 furatosak, ami bőven elég is lenne, pláne a brutál 2,2 mm-es küllőkkel. Kicsit túlépítettnek érzem több szempontból is a bringát, ami egyáltalán nem baj, de ha nem kihasználjuk ki maximálisan, akkor bizony némi súlyt feleslegesen cipelünk majd magunkkal. A hajtómű a maga középcsapágyával például nem egy filigrán darab, viszont az életben nem fogjuk lecsoffasztani. Ez úgyszintén elmondható a kerekekről. A Tektro olajos próbálkozása a fékek terén nem is sikerült rosszul, minden szempontból jó átlagosnak mondanám, a 180-as tárcsákkal a fékerő is tisztességes.

Menet közben nehezen tudtam eldönteni, hogy egy könnyű freeride géppel, vagy agy nehezebbre sikerült enduróval van-e dolgom. (Az Author által endurónak nevezett kategóriában tudom, hogy merev gépek vannak, de ezt most inkább hagyjuk.) Bőven van benne annyi tartalék, hogy keményen adjunk neki, amolyan „frírájdosan”, viszont oda már kevésnek tűnhet a rugóút, a levegős tag és soknak a 27 sebesség. Ahhoz, hogy felszabadultan tépjünk vele mindenfelé, meg ugye bejön a képbe az említett túlépítettség és a majd 18 kilós össztömeg. Az igazság – mint oly sokszor – ezúttal is valahol félúton lehet, egyszóval mindenki használja arra, amire csak akarja!
author04.jpg
A teljes értékű nyeregcső miatt kellőképpen kényelmesen el tudtam rajta helyezkedni tekeréshez is. A gép abszolút tekerhető, főleg ha nem ezek a traktorgumik lennének rajta. Megint a már oly sokszor szidott Ignitor, amely a legkülönfélébb méretekben bukkan fel a legkülönbözőbb gyári bringákon, de maradéktalanul elégedettek még sosem voltunk vele. Felejtsük is el, cseréljük inkább megfelelőbb külsőre. Ott tartottunk, hogy könnyen tekerhető a gép, a váltórendszer is pontos, a felfüggesztés sem pogózik különösképpen. Sík úton kifejezetten gyors, emelkedőn a rövid stucni és a lapos fejcsőszög miatt kicsit hanyatt esős volt, de vállalható.

Hidegben sajnos előjött a zsírral kenés gyengéje, kifejezetten belassult az RST a gép hátuljához képest, mozgása sajnos kicsit elmarad a reménykedve várttól, ezen a téren nem sikerült utolérnie a nagyokat. Túlságosan szoros és nehézkes a mozgása, hidegben pedig ez még tovább romlik. A hátulja ellenben elég gyors, a csillapítása is megfelelő volt, az összhang pedig nem volt annyira vészes. A pedál a 15 cserélhető tüskével nagyon jól tart, profi kivitelezés. Féltem, hogy nagy felületén könnyen megragad a sár, de szerencsére dagonyában sem csúszkált rajta a lábam. Minden megfelelően teljesített ahhoz, hogy csak a bringázás öröme maradjon. Főleg lefelé, amikor sokkal nyugodtabban ereszthetjük meg a gépet kedvenc lejtőinken.
author05.jpg
A bringa nagyon jól felszerelt, tényleg csak a rugózó elemek a gyenge pontjai, ahogyan a komolyabb A-rh Plus-ban is szinte kizárólag ezeket cserélte a gyártó. Ha eldöntöttük, hogy nekünk melyik irány a szimpatikusabb, annak szellemében fejleszthetjük tovább a gépet, de kezdésnek nagyon is megfelelő így. Aki a cikkben esetleg túlsúlyban érezné a negatív kritikát, és ettől elkedvetlenedik, az vessen egy pillantást az árcetlire, hiszen ennyiért sokkal több apróság (mert valójában csak azokról van szó) is megbocsátható volna. Valamivel 300 alatt kapunk egy jól felszerelt hosszú utas össztelóst. Jól hangzik, nem?
[poll id=”30″]
Eredetileg megjelent a Bikemag 2008. márciusi lapszámában.

Forgalmazó: Author Hungary Kft.
Származási hely: Csehország
Vázgarancia: 1 év
Vázméretek: S(15”), M(17,5”), L(19”)
Alkatrész-garancia: 1 év
Ajánlott fogyasztói ár: 298.800 Ft

Vázanyag: 6061 alu
Villa: RST Storm; 140 mm út
Rugóstag: King Shox KS-582; lock-out; 190 mm szemtáv
Kormány: A-Gang; 670 mm / 30 mm emelés
Kormányszár: A-Gang 2×4 csavaros; 50 mm; 0 fok
Kormánycsapágy: FSA; 1,5” – 1 1/8”
Nyeregcső: A-Gang; 350 mm hossz
Nyereg: A-Gang Freeride
Hajtómű: TruVativ Ruktion; 44/32/22 fog
Középrész: TruVativ Howitzer
Váltókarok: Sram SX5 Trigger
Agyak: Author disc
Lánckeréksor: SRAM PG-950; 11-34 fog
Lánc: Sram PC-951
Fék: Tektro Auriga Comp; 180 mm-es tárcsa
Fékkar: Tektro Auriga Comp
Első váltó: Sram X7
Hátsó váltó: Sram X7
Felni: Author Nostrum; 32 furat
Küllők: rozsdamentes acél; 2,2 mm átmérő
Külsők: Maxxis Ignitor; 26 x 2,35
Pedál: Author platform
Markolat: Author Griplock

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 68 fok
Nyeregvázcső-szög: 73 fok
Tengelytáv: 1150 mm
Láncvillahossz: 430 mm
Nyeregvázcső-hossz: 450 mm
Felsőcsőhossz: 589 mm (csőközéptől csőközépig)
Vízszintes felsőcsőhossz: 610 mm
Kormányszárhossz: 50 mm
Középcsapágy-magasság: 360 mm
Súly: 17,96 kg (pedállal)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.