fbpx

Ami olyan mindenes: GEPIDA ALBOIN 700 CRS kerékpárteszt

Régi mániám, hogy kéne egy olyan bringa, ami olyan mindenes. De eddig nem akadt ilyesmi horogra, mert azt hiszem, kicsit sokat várok el ehhez. Jócskán tekerek városban, és mindig sietnem kell, tehát aszfalton gyors legyen. Nem szoktam elkerülni a budai oldal hegyeit sem, tehát legyen megfelelő áttételezése. Szívesen hagyom el a szilárd burkolatú utakat, vagyis az egyszerűbb terep se kottyanjon meg neki. Aztán néha van úgy, hogy feltenném a gyerekülést, és vinném a gyerkőcöt is. Időnként pedig nosztalgiázom, gimis korombeli csomagos bringatúrák után. No igen, és fontos szempont hogy dizájnban, műszaki színvonalban toppon legyen.

Az igényeimet eddig, több bringa váltott alkalmazásával elégítettem ki. De a GEPIDA ALBOIN 700 CRS tesztbringa felbukkanásával felcsillant a lehetőség, hogy mindezt egy kerékpárban egyesíteni lehet. Méghozzá nem is túl vészes árért.

GEPIDA ALBOIN 700 CRS kerékpárteszt

Mikor a kezeim közé került rögtön azt méricskéltem, vajon mire szánták a gyártók? A geometria és a felszereltség megadja az alapkaraktert, a finomságokról pedig a teszt során kifaggattuk a Gepidát.

GEPIDA ALBOIN 700 CRS kerékpárteszt

Nézzük a vázat! Az elegáns fekete festés kifejezetten megnyerő külsőt kölcsönöz. A főbb csövek „triple butted” alumíniumból készültek. Hydro forming technológiával azaz a víznyomás segítségével alakítják a felsőcső, alsócső speciális keresztmetszeti alakját. Ezt a csúcstechnológiai eljárást, természetesen a minél kedvezőbb merevség/súly tényező érdekében vetik be. Ennek érdekében hajlanak a már szokásos „S” alakban a támvillák is. A hegesztések szépen eldolgozottak, bowdenezés a felsőcső alatt van elvezetve, amit ebben a „géposztályban” nagyon szeretünk. Két kulacs elhelyezésére van lehetőség, viszont a csomagtartó felszerelését nem könnyítették meg a vázon elhelyezett rögzítőpontokkal. Lemondani azért nem kell a csomagtartóról, csak valamivel komplikáltabb az eljárás az installálást illetőleg.

GEPIDA ALBOIN 700 CRS kerékpárteszt

A felszerelés:
Az RST teleszkópos villa, hidraulikusan lockolható. Igaz nem a kormányról, de sport-treking gépnél ezt egyáltalán nem hiányoltuk. Előfeszítése szabályozható, 50 mm-es útja, bőven elegendő. Hajtásrendszere és a váltás a Shimano Deore családján alapul, de hátsóváltóból XT-t kapott. Ami nem csak kellemes optikai tuning, hanem a bringa presztízsét is emeli. A fékeket szemügyre véve újabb kellemes meglepetés ért minket, ugyanis nem a szokásos mechanikus – azaz bowdenes – rendszerű fékekkel van szerelve a bringa, hanem az Avid új generációs hidraulikus tárcsafék családjának a tagja az Elixir1 gondoskodik a brutális fékhatásról.

GEPIDA ALBOIN 700 CRS kerékpárteszt

A kormány ergonómikus markolataival is nagyon jó tapasztalatunk volt. Nem csak kényelemes, elfáradás-, zsibbadásmentes fogást ad, hanem formájának köszönhetően kormányszarv jellegűen is meg lehet ragadni.

GEPIDA ALBOIN 700 CRS kerékpárteszt

A kerekek már első ránézésre is nagyon dögösek. A sűrű fűzés (36 küllő) és az erős duplafalú alufelnik biztosítják, hogy extra leterhelés mellett sem kell aggódnunk a teherbírás miatt.

Mi plusz 20 kilóval (gyerekülés+gyerek) teszteltük, de semmi gond nem volt a kerékkel.
A Schwalbe Racing Ralph gumijait pedig többen szerették volna velem elcserélni, annyira komoly szintet képviselnek a terepgumik kategóriában. Épp emiatt kicsit fájó szívvel koptattam őket aszfalton, túl jó ahhoz! Érdemes megfontolni, hogy milyen arányban használjuk terepen-aszfalton, és annak függvényében feltenni egy slick, vagy fél slick gumit, a szuper terepgumikat pedig félretenni, terepezős, földutazós napokra.

GEPIDA ALBOIN 700 CRS kerékpárteszt

A Selle Royal Respiro nyereg tényleg királyi kényelmet nyújt, szinte nem lehet elfáradni rajta, és nincs olyan pont az emberen, amit nyomni tudna. Az egyéb kiegészítő alkatrészek (nyeregcső, stucni, kerékagyak, vázba integrált fejcsapágy, stb.) Gepida saját márka alatt futnak, és fekete színükkel hozzájárulnak a bringa szép egységes arculatához. A túrabringáknál megszokott kiegészítő még a kitámasztó. A GEPIDA ALBOIN 700 CRS is rendelkezik ilyennel, méghozzá kifejezetten igényes kivitelben.

GEPIDA ALBOIN 700 CRS kerékpárteszt

Menet közben megtapasztaltam a nagy váz, és kerekek előnyeit. Nagyon jól lehetett vele haladni, ugyanakkor a magasabb kormánypozícó miatt kényelmes, felegyenesedett testtartással a derék, a hát elfáradása sokkal később következik be, mint a sportosabb geometriáknál.

GEPIDA ALBOIN 700 CRS kerékpárteszt

Terepen, illetve meredek hegymenetben bizony jól jöttek a könnyű áttételezések. Így még patentpedál nélkül is mindenhol fel lehetett tekerni. Durva terepen bringázásnál figyelembe kell venni, hogy azért ez nem MTB, tehát a vékonyabb kerekeket fel lehet ütni, a kanyarokba kisebb sebességgel kell bemenni, de azért sok kompromisszumot nem kell kötni.

GEPIDA ALBOIN 700 CRS kerékpárteszt

Összegzés: a bevezetőben felvetett igényekre megoldást nyújthat ez a kiváló minőségben összeállított sport-treking bringa. Akár száguldozásra a városban, akár hosszútávú túrázásra – ahol még az sem okoz semmilyen problémát, ha elfogy alólunk az aszfalt út –, de még könnyű terepezésre is kiváló. Stabil, merev felépítése miatt, abszolút terhelhető. Elegáns megjelenése miatt büszkén lehet vele „feszíteni”. Ára pedig ezekért az előnyökért igazán kedvező! Ár-érték arányát mi jónak találtuk!

InfoBox:
Forgalmazó: Gepida Kerékpár KFT. www.gepida.hu
A kerékpár a gyártó honlapján IDE KATTINTVA érhető el
Származási hely: Magyarország/Tajvan
Vázgarancia: élettartamgarancia – a kerékpárt regisztrálni kell a www.gepida.hu oldalon a kerékpár regisztráció fül alatt!
Vázméretek: női: 44 CM, 48 CM ; férfi: 48 CM, 52 CM (tesztelt), 56 CM
Alkatrész-garancia: 1 év
Ajánlott fogyasztói ár: 239 900 Ft, most akciósan: 184.900 Ft

Specifikáció:
Váz: GEPIDA HYDROFORMING – 6061 ALLOY
Villa: RST
Kormánycsapágy: GEPIDA INTEGRATED
Kormány: GEPIDA ALLOY MTB AL-118 600MM
Kormányfej: GEPIDA/TRANZ-X 28,6/90 MM
Hajtómű: SHIMANO FCM-521 26-36-48/175 MM
Középcsapágy: SHIMANO BB-ES25 OCTALINK
Első váltó: SHIMANO DEORE
Hátsó váltó: SHIMANO DEORE XT
Váltókar: SHIMANO DEORE
Fék: AVID ELIXIR1 HIDRAULIC DISC BRAKE
Fék kar: AVID ELIXIR1 HIDRAULIC DISC BRAKE
Agy: GEPIDA ALLOY DISC 36H
Küllő: STEEL BLACK
Felnik: RODI EXCALIBUR XC DISC 36H
Külső gumi: SCHWALBE RACING RALPH 700CX35
Nyereg: SELLE ROYAL RESPIRO 5130
Nyeregcső: GEPIDA ALLOY 27.2X300 MM
Méret: LADY: 44 CM, 48 CM ; MAN: 48 CM, 52 CM, 56 CM
Kerékméret: 28″

Geometriai adatok:
Fejcsőszög: 72,0 fok
Nyeregvázcső-szög: 73,5 fok
Felsőcsőhossz: 585 mm
Vízszintes felsőcsőhossz: 560 mm
Nyeregvázcső-hossz: 450 mm vázcsomóponting (515 mm, nyeregbilincsig)
Láncvillahossz: 460 mm
Középcsapágy-magasság: 290 mm
Tengelytáv: 1110 mm
Kormányszárhossz: 85 mm
Tömeg: 13,6 kg  (gyári adat)

Szöveg és fotók: Holluby András

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.