Kross Level A3 kerékpárteszt

A Kross néhány éve lépett be a hazai piacra és széles palettájával dinamikus térnyerést tudhat magáénak a lengyel gyártó. Legújabb tesztünkhöz a hegyikerékpáros paletta egyik belépő modelljét, a Kross Level A3-at kaptuk meg.

A Level széria 10 különböző felszereltségi szintű bringája közül A Kross Level A3 – emelkedő – sorrendben a második. Egy alap felszereltségű kerékpárral van dolgunk, szerencsére ez az árcédulán is meglátszik. Ismerkedésünk elején gyorsan félre is tettem magamban a versenyzői énemet, előhúztam a hétköznapi bringás gondolkodást és így vettem szemügyre, rögtön kezdett kivirágozni a kép.

Kross Level A3 kerékpárteszt

A kerékpár összképe meglehetősen jól sikerült. A matt fekete-vörös színkombinációról és az ezzel harmonizáló fekete alkatrészekről egy szolidan megbúvó versenygép jut az eszembe. Aki nincs kibékülve a vörössel, annak jó hír, hogy a kerékpár matt fekete-kék színben is kapható.

A váz anyaga Aluminium Lite néven fut, ahogy a teljes Level széria fele is erre a vázra épült (a Level A7, A8 Aluminium Superlite, az A9 és A10 Carbon, a csúcs A+ pedig Carbon SL).

Ez a megszokott 6061-es alumínium ötvözetnél egy fokkal jobb alapanyagot jelent, kompromisszumot kötve a merevség és a súly között. Gusztusos hegesztésekkel látták el a hidroforming csőkialakításokban bővelkedő vázat. Az alsócső keresztmetszetét jelentősen megnövelték a fejcsőhöz való csatlakozásnál, ezzel is törekedve a merevségre. A váz kényelmes, hosszabb túráktól sem kell visszariadnunk vele. A bowdenek a felső cső alján futnak, ami cipeléskor kissé zavaró volt, viszont az pozitív, hogy a vázat mind a bowdeneknél, mind a bowdenháznál kis gumigyűrűkkel óvják a karcolódástól.

Kross Level A3 kerékpárteszt

A kerékpár orrában nehézsúlyú versenyző fogja közre az első kereket egy Suntour XCM V3 személyében.  A saját bringákon megszokott telókhoz képest ez volt az egyik gyenge pontja a bringának: kissé nehéz és a mozgása sem jött be túlzottan, de ebben a kategóriában nem várhatjuk el egy drága villa teljesítményét. Spirálrugó dolgozik az elméleti 100 mm rugóút alatt, s ami dicséretes,  az a kormányról való lockolhatóság, a PM-es tárcsafékfelfogatás és a hihetetlen masszív szerkezet.

A bringa felszereltsége harmonikus magával az egész kerékpárral és a megcélzott felhasználókhoz is passzol – erdei túrázók, hobbi kerékpárosok. A 24 sebességes váltórendszer elemei a Shimano Alivio és Altus család termékeiből kerültek a kerékpárra. Az első váltónál nem jelent gondot a spórolás, viszont a hajtókarból szimpatikusabb lett volna az Alivio.

A kiegészítők szinte mindegyike saját márkás termék. Szolid, nem feltűnő fehér mintás dizájnt kaptak, mindegyik masszív, strapabíró darab. Teljes mértékben összhangban vannak a bringával. Kiemelném az oversized szabványt követő kormány kényelmes hajlítását, és az egycsavaros nyeregcsövet. Biztos sokan tudnák sorolni a hátrányát, de szerintem meg pont az egyszerűsége az előnye!

Kross Level A3 kerékpárteszt

A felnikre 2,1″ széles Schwalbe Rapid Rob gumik kerültek. Mintázata kísértetiesen hasonlít a “testvér” Racing Ralph-ra, tömege pedig 650 gramm körül alakul. Legutolsó Schwalbe gumim egy 2,1″-os Jimmy volt, ami kb. 1,9″ szélességűnek felelt meg. Ezzel szemben a Rapid Rob kellemesen ballonos, szerintem közel van a 2,2″ szélességhez. Bátran használhatják a kevésbé technikás bringások is, hiszen nagyon jól megfogja a bringát mindenhol.

Menet közben:

A 183 cm-es magasságomhoz és a verseny-üléspozícióhoz szokott testemnek talán picit kicsi volt az M-es váz a maga 601 mm-es felsőcső-hosszával. De ami nekem hátrány, az egy hobbi bringásnak pont előny! A rövidebb váz kényelmesebb üléspozíciót biztosít, magabiztosabban uralható a kerékpár.

Mivel már az elején belőttük a célközönséget, ezért nem is lett volna értelme belekóstolnom az extrém területekbe a bringával. Főleg könnyedebb terepen használtam, ahol pedig igazi élmény volt vele haladni.

Kross Level A3 kerékpárteszt

A fékek sokáig fel sem tűntek. Ez ugye jó, mivel csak az tűnik fel, amivel probléma van. Na, ezek a fékek megfogtak mindenhol, egy rossz szavam sem lehet rájuk. Tetszik maga a hidraulikus tárcsafék léte és még az, hogy remekül fogott, pedig ez is “csak” az Alivio szettjéből való.

A váltórendszer szépen teszi a dolgát, csak néha rakosgatta bizonytalanul, némi fáziskéséssel a láncot. Az Alivio váltókar még a régi hüvelykujjal-mutatóujjal terelgetős, ami nekem kényelmesebb is, mint az újabb rendszerek.

Kross Level A3 kerékpárteszt

Amivel még élvezetesebbé lehetne tenni a bringát és a legkisebb beruházást igényli, az egy pár könnyű gumi. Gyorsításoknál érződik, hogy nagyobb tömeggel fizetünk az élvezetért és biztonságért. Amit még negatívumként említenék, az a teleszkóp. Sajnos nekem nem sikerült úgy beállítani, hogy igényeimnek megfelelő legyen. A legalacsonyabbra állított csillapításnál is lassan mozgott. Viszont ahogy írtam, stabil villa, és kategóriájában nem várhatunk finomabbat. Kicsit mélyebben a zsebbe nyúlva a hajtókar cseréje lenne nekem a következő, egy keskenyebb Q-faktorú és minőségibb alapanyagból készült venné át a mostani helyét. A Tuning helyett azonban lehet, hogy egyszerűbb választani egy komolyabb modellt a Level palettáról, ami igencsak széles a Kross-nál.

A 2 hét alatt amíg nálam volt a Kross Level A3 többeknek megakadt rajta a szeme és néhányan meg is akarták venni. Szerintem ez sokat elárul a bringáról. Azt a néhány gyengeségét meg rögtön elfeledteti a dögös fekete-vörös külső és a használat közben szerzett sok-sok örömteli óra.

Pozitívum:

+ dögös külcsín

+ hidraulikus tárcsafék

Negatívumok:

– nehéz és nehezen mozgó teleszkóp

– hajtókar

InfoBox:

Forgalmazó: Biking Kft.

A kerékpár a gyártó honlapján ide kattintva érhető el.

A kerékpár a forgalmazó honlapján ide kattintva érhető el.

Származási hely: Lengyelország

Vázgarancia: 1 év

Vázméretek: S (17″), M (19″), L (21″)

Tesztelt gép mérete: M (19″)

Alkatrész-garancia: 1 év

Ajánlott fogyasztói ár: 137 100 Ft

 

Váz: Aluminium Lite

Villa: Suntour XCM V3 RL (100 mm, kormányról lockolható)

Első váltó: Shimano Altus M310

Hátsó váltó: Shimano Alivio M430

Váltókar: Shimano Alivio M410, 8 sebesség

Tárcsafékek: Shimano M446 (hidraulikus)

Fékkarok: Shimano M445

Hajtómű: Shimano Altus M310 Octalink 44-32-22

Lánc: Shimano HG40

Lánckeréksor: Shimano Altus HG31 11-32T

Első agy: Joy Tech D041 DSE 36H

Hátsó agy: Joy Tech D142 DSE 36H

Felnik: Kross disch 36H

Külsők: Schwalbe Rapid Rob Performance 26×2,1

Kormány: Kross Sport components (alumínium)

Kormányszár: Kross Sport components (OS)

Kormánycsapágy: VP A41AC félintegrált

Nyeregcső: Kross Sport components (alumínium, 27,2mm)

Nyereg: Selle Royal Seta

Markolat: Kross

Geometriai adatok

Fejcsőszög: 71 fok

Nyeregvázcső-szög: 73,5 fok

Nyeregvázcső-hossz: 482 mm

Vízszintes felsőcsőhossz: 601 mm

Tengelytáv: 1086 mm

Fejcső-hossz: 135 mm

Láncvillahossz: 425 mm

Összsúly: 14 kg (pedál nélkül)


Szöveg, fotó: Tóth András

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.