fbpx

Négy ígéretes XC gép tesztje – előzetes

A nemsokára megjelenő 2009. március-áprilisi számunkban közel 3,6 millió forint értékű tesztbicót forgattak meg tesztelőink, melyek közül ezúttal négyet jobban átlátható módon egymás mellé teszünk. Specifikációjukat és általunk mért tömegadataikat egy táblázatba foglaltuk, hogy abban az esetben, ha komplett gépet szándékoztok venni, könnyebben össze tudjátok hasonlítani őket.

Bár a bringaépítők kedvéért vázkörképpel is jelentkezünk ebben a számban, ha megnézitek az alábbi négy, versenyfelhasználásra is alkalmas XC gép tulajdonságait, rájöhettek, hogy komplett gépet nagyon is érdemes vásárolni – talán egyre inkább…

Cube Reaction

„Olyan szép, hogy be…!” – ez volt az első dolog, amit a telefonban a gépről megtudtam. Oké, akik a „Milyen bringád van?” kérdésre nem egy színnel válaszolnak, azoknak ez biztos nem a legérdekesebb infó, de a legtöbbünknek azért fontos. „Ízlések és pofonok különbözőek.” – ennek megfelelően én nem sza…m be, de, tény hogy a környezetem a „De szép!”, vagy a „Hű, de szép!”-nél alább nem adta. Külcsín szempontjából a legnagyobb sláger a külsőkön lévő 2-2 fehér csík volt, ami szerintem inkább gagyi, de ezzel a véleményemmel is egyedül maradtam…


Hai Q Carbon

A titokzatos nevű német Hai Q Carbont nem sokkal előzte meg a híre. Alighogy kaptam a hívást az újabb tesztgép érkezéséről, már ott is állt az előszobában. Már elsőre komoly gépnek tűnt a Fox villával, XT szettel, tárcsával, no és persze a karbon vázzal. Elsőre ennyi tűnt fel. Aztán közelebbről megnézve megpillantottam a Syncros alaposan megdizájnolt kiegészítőit is. Ez az a gép – gondoltam – mely esetében nem sajnálom, ha egy darabig nálam felejtik. A külcsínhez tartozik a mostanság nagyon trendinek számító fehér, a Syncros cuccok is jórészt ebben a színben pompáznak, akárcsak a nyereg…


Kona Kula Deluxe

Éppen másfél évtizede történt, hogy a bringaboltok kirakatában megjelent a Kona első alumínium vázas masinája, a Kula. A hajdani XC fegyver vérvonala azóta is töretlen, szellemiségét az idén három modell képviseli, de a tesztelt Deluxe kivitelben már megjelenik az agresszívabb lejtőzésre csábító trail vonulat. Már első pillantásra feltűnt, hogy itt valami nincs rendben. Házi oltárt ugyan sosem állítottam a Konának, de jellegzetes stílusa bennem is nyomot hagyott, ám ettől az új festésséma valamivel távolabb áll. A zöld-fehér színösszeállítás esztétikus, de a váz identitását nagyban meghatározó hatágú logó száműzését rossz döntésnek érzem. Helyébe a feliratokat megbolondító és a fő színeket összekötő, valamint a fejcsövön is alkalmazott vörös-narancs mintázat került.


Merida Matts HFS XC Pro 3500-D

Pénteken csörög a telefon. „Árpi egy bringát kellene tesztelni, ráérsz?” Persze – válaszoltam. Szerencsére nem kérdeztem meg, milyen gép vár majd a boncasztalon. Ha tudtam volna, hogy egy jövő évi csúcs XC Meridáról van szó, akkor az egész hétvégét álmatlanul töltöm…

A bringákról részletesen a Bringaexpón debütáló 2009. március áprilisi számban olvashattok, Botond, Enté, GG és Ködmön szemszögéből.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo