fbpx
Olimpia

Véget ért a szingapúri ifjúsági olimpia: a magyar kerékpáros eredmények összefoglalója

Első alkalommal került megrendezésre 2010. augusztus 14-26. között az ifjúsági olimpia, melyet 14 és 18 év közötti fiatal sportolók számára rendez a NOB. Az ifjúsági olimpia célja, hogy erősítse az olimpiai eszmét; meghatározó vonzerőként jelenjen ...

Kihirdette ifi olimpiai keretét a hazai szövetség

Kihirdette keretét az első Szingapúri Ifjúsági Olimpiai Játékokra a szakági szövetségek javaslata alapján a Magyar Kerékpársportok Szövetsége. A négy kvótát már korábban megszerezte a nemzet, a versenyzőket azonban csak most, a korábbi ...

Juszkó János: aki legyőzte Felice Gimondit az olimpián…

…vagy szakaszt nyert a „béketábor Tour de France-án”, avagy sárga trikós volt a Jugoszláv Körversenyen, az év kerékpáros sportolója 1964-ben és 65-ben, aki amatőrként többször hajtott egy mezőnyben minden idők legnagyobb versenyzőjével, Eddy ...

Elhunyt Baranyecz András olimpikon pályakerékpáros

Január 5-én, 64 éves korában, hosszas betegség után elhunyt Baranyecz András, az 1960-as évek kiváló, kilencszeres magyar bajnok, csúcstartó, egykori válogatott, olimpikon versenyzője. Pályafutását a Budapesti Vörös Meteor Kerékpáros ...

Radasics Vilmos, a BMX-es olimpikon

Vilivel utoljára közvetlenül pekingi indulása előtt beszélgettünk, amikor jórészt az előkészületekről, esélyekről, illetve a doppingellenőrzésekről mesélt. Azóta olimpiai 23. lett, valamint megnyerte – immár sokadszor – az ob-t, és nagyjából túl van ...

Barcelona olimpikonja: Steig Csaba

Csaba azon kevesek közé tartozik, akik idehaza egy szezonban (1991) három országúti felnőtt bajnoki számban is a legjobbként állhattak a dobogó tetejére, így több mint tíz felnőtt és öt ifjúsági országúti bajnoki aranyával felzárkózott a legnagyobb ...

Hetvenes átlagsebesség felett tandemmel

Ha egy sprint világ- és olimpiai bajnok nem kerül be az első nyolcba, az nagyon kellemetlen. Ha egy nem éppen a kerékpáros kultúrájáról híres ország versenyzőjének jóvoltából történik mindez, az még kellemetlenebb… Erre 1957-ben jó esélye volt ...

A vázépítő Pajti bácsi

Tarapcsák Miklós néven kevesen ismerik a szakmában, ellenben ha azt mondjuk „Pajti bá" már mindenki tudja kiről van szó. A jelenleg Rákospalotán élő mester életében az első kerékpáros alapélményt a szülőfalujában rendezett szpartakiádok jelentették ...

Bicskey Richárd, az 1957-es francia sprintbajnok

Első hallásra 1956-ról bizonyára egyetlen magyar embernek sem a melbourne-i olimpia fog az eszébe jutni. Pedig többek között erre is az ominózus évben került sor. Az időközben kitört forradalom miatt azonban nem minden olimpiai kerettagnak nyílik ...

Elhunyt Schillerwein István

Hosszú betegség után, 75 éves korában elhunyt a magyar kerékpársport versenyzőként és sportvezetőként egyaránt meghatározó alakja, Schillerwein István. Edzőként az FTC-nél tevékenykedett, később az országúti és pálya válogatott szövetségi kapitánya ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo