fbpx
kerékpáros túrázás

Kerékpárral Marokkóban – 3. rész

Túl az ezredik kilométeren, hektoliternyi zöld teán, tajin és kuszkusz hegyeken, egy drámai elváláson és rengeteg mókás helyzeten, a duóra redukálódott trió két rettenthetetlen tagja, a belga Sam és én bekeményítettünk. Hogy a hardcore-t melyikünk ...

Bikepacking kalandtúra Budapestől Tokajig – Interjú a 5 Peaks 500 szervezőivel

Magyarországon egy eddig még nem látott rendezvény rajtol el augusztus 17-én, az arra vállalkozók egy 500km+ hosszúságú és kb 9000m szintet tartalmazó Bikepacking kalandtúra keretén belül vághatnak át az Északi-középhegységen Budapesttől Tokajig, ...

Új Spyral nyergek 2015-ben

Amennyiben kényelmes, a legújabb technológiai vívmányokat felvonultató, mindazonáltal megfizethető árú nyerget keresel, a Spyral márkanév alatt forgalmazott modellek mindenképpen figyelmet érdemelnek. A már korábban is elérhető széles paletta ...

Több mint 30 éve elkötelezetten a túrázókért. A 100% vízmentesség szinonímája: Ortlieb

A dél-angliai tavasz 1981-ben igen csapadékos volt, aminek így bő 30 év távlatában tényleg örülhetünk, hiszen ott vette kezdetét az időjárással dacoló táskák kifejlesztése, amelyet az egész világon az Ortlieb márkanévvel azonosítunk. Ahogy minden ...

Topeak Modula Cage II

Az amerikai kerékpáros kiegészítő-specialista számos nemzetközi díjban részesült, rendkívül innovatív megoldásain már lassan meg sem lepődünk: majdnem kizárólag olyan termékek szerepelnek széles, a legtöbb felszerelést felölelő palettáján, amely ...

Endura Hummvee Zip-off MTB nadrág

A skót kerékpáros ruházati specialista többféle felhasználáshoz és stílushoz kínál rendkívül alaposan megtervezett, a legmagasabb szintű technikai alapanyagokból készült funkcionális bicajos öltözetet. A most bemutatásra kerülő Hummvee Zip-off MTB ...

Gepida Alboin 500 CRS crosskerékpár

Milyen kerékpár való nekem? A technika nagy léptékű fejlődése a kerékpártípusok sokszínűségét eredményezte, a kerékpár-kereskedésben a vásárló meglepődve szembesül a soha nem látott típusválasztékkal. A bőség zavarában felmerülhet a kérdés: melyik ...

WTB Comfort Zone markolat

Egy jó markolat csodákra képes, minimális anyagi ráfordítással meglepő kényelemérzetet és biztosabb irányítást érhetünk a kerékpárunkon, ráadásul a markolat cseréje pillanatok alatt, akár házilag elvégezhető! A markolat a kerékpáros és a kerékpár ...

Zéfal 232 sárvédő országúti kerékpárokhoz és trekkingekhez

Bár szerencsére még messze a esős, nyirkos őszi időjárás, a nyári záporokra is érdemes felkészülni, főleg azoknak, akik nap mint kerékpárral közlekednek, munkába járnak, napi teendőiket környezetbarát közlekedéssel végzik. A Zefal 232-es sárvédő ...

Zefal Iron Pack TS nyeregre rögzíthető táska

A francia Zéfal több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a kerékpáros kiegészítők gyártása terén, kiváló pumpáik kerékpárszerelő műhelyek és kerékpáros túrázók kedvenc darabjai, sárvédőik pedig legendásan erősek és tartósak. Most a Zéfal számos ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo