fbpx

Milyen kerékpár való nekem? – 2.

Ebben a részben azok a masinák kapnak helyet, amelyek a szilárd vagy vegyes burkolatú utakon biztosítanak sportolási, kikapcsolódási, edzési esetleg versenyzési lehetőséget.

7. Országúti kerékpár

Régen „versenykerékpárnak” nevezték ezt a típust, mivel a legendás versenyzők ilyen masinák nyergében aratták győzelmeiket. Jellemzőjük az előre, majd lefele és hátra hajló (országúti) kormánytípus, a rendkívül keskeny, teljesen sima felületű köpeny, a nagyméretű (országúti) kerék, a keskeny, kemény nyereg és a patkófék. Kétségtelenül ezzel a típussal lehet a leggyorsabban és leghatékonyabban száguldani, aminek a kényelem terén kell megfizetni az árát. Jó állóképességgel és fizikummal rendelkezők ezt a hátrányt alig érzik, így számukra – főként hosszabb távolságokra – az országúti kerékpár az ideális. E típus hátránya, hogy kiegészítőket nemigen fogad, még a sárvédő felszerelése is gyakran komoly problémát okoz, így általános kerékpározásra nem kimondottan ajánlott.

Az ár tekintetében – mivel szabadidős sportolásra, edzésre vagy akár versenyzésre tervezett típusról van szó – az országúti modellek az alsó középkategóriában indulnak, de a profi versenyzők által használt modellekért több millió forintot is elkérnek. Ma már 150.000 forint körül is találunk fékváltókarral szerelt modellt, mely nagyban megkönnyíti az országúti kerékpár használatát.

Spacialized Allez Double:
Specialized A1 Premium alumínium váz, kompakt országúti design, integrált fejcsapágy, homokóra alakú támvillák, Specialized karbon villa (karbon szárak, alumínium villanyak), Specialized Sport kormányszár, Shimano 9 sebességes hajtáslánc Tiagra hátsóváltóval. Ára: 226.900 Ft

8. Országúti időfutam-/ triatlonkerékpár

Az országúti kerékpár minimális légellenállásra kifejlesztett változata. Mivel a sebesség növelésével a légellenállás jelenti a legfőbb akadályt a kerékpáros számára, célszerű olyan testhelyzetet biztosítani, mely ezt hatékonyan csökkenti. A könyöktámasszal rendelkező kormány, az aerodinamikus vázforma és a magas profillal rendelkező kerekek mind ezt a célt szolgálják. Ilyen kerékpárral célszerű indulni az országúti időfutam-versenyeken, vagy a hosszú távú triatlon viadalokon, ahol minden versenyzőnek egyedül kell haladnia. Ez a típus mindennapi közlekedésre kevéssé alkalmas, de a csekély kényelemérzet miatt még országúti edzésekre sem ajánlott. Hazánkban ritkán lehet komplett kerékpárként megvásárolni, bár a legtöbb neves gyártó rendelkezik ilyen modellel.

Ridley Cheetah:
A kiváló belga márka vérbeli időfutam bringáját különlegesen aerodinamikusra alakították, Campagnolo Centaur váltórendszerrel. Ara: 675.000 Ft

9. Pályakerékpár

Pályaversenyzésre alkalmas kerékpártípus, mely évtizedekkel ezelőtt nagy népszerűségnek örvendett. Az örökhajtós futárkerékpárokhoz (fixikhez) hasonlóan itt is folyamatosan hajtani kell a pedált – azaz a láb sosem állhat le. Ez speciális hajtás- és irányítástechnikát igényel. Mivel a kerékpárpályán (velodromban) nincs emelkedő vagy akadály, a pályakerékpáron nem találunk sem váltót, sem pedig féket. A lehető legkevesebb alkatrésszel működik ez a kerékpártípus, így könnyű, és a karbantartással sem kell sokat vesződni. A futárok előszeretettel használnak pályakerékpárt a nagyvárosok utcáin, de a fék nélküli közlekedés igen veszélyes. Pályakerékpárt leginkább szakkereskedésekben lehet építetni, vagy használtan vásárolni. Áruk éppen ezért tág határok közt mozog, de az alkatrészek minimális számának köszönhetően nem túl magas.


10. Fitneszkerékpár

Azok számára, akik élvezik a keskeny, sima felületű köpenyek által biztosított sebességet, de nem kívánnak a vázra hasalva hajtani órákon keresztül, kifejlesztették az országúti kerékpárok egyenes kormányos változatát. Testhelyzetünk olyan, mintha egy crossgépen ülnénk, viszont a gép hajtáshatékonysága, súlya az országúti kerékpárokat idézi. Így kényelme a testhelyzet szempontjából jó, de az út egyenetlenségeire a nagynyomású köpenyek miatt fokozottan érzékeny. Ráadásul ebben a kategóriában igen ritka az első felfüggesztés, így érdemes a jó minőségű utakat igénybe venni. Az alkatrészek általában az országúti kerékpárokhoz kifejlesztett modellekből állnak össze, de nem ritka a széles áttételskálát biztosító három első lánctányér. Ennek segítségével még a kevésbé edzettek is fel tudnak hajtani a hosszú kaptatókon. A fékrendszer tekintetében vagy patkóféket, vagy legújabban módosított V-féket, esetleg mechanikus tárcsaféket alkalmaznak. Kiegészítőket nemigen lehet szerelni ezekre a kerékpárokra, így mindennapi használatra egy városi vagy crossgép praktikusabb lehet. Az országúti típusú fékváltókar megspórolásával a fitneszkerékpárok – azonos felszereltséget figyelembe véve – valamivel kedvezőbb áron kaphatóak, mint országúti társaik.

Giant FCR2:
AluxX alumínium váz, “Compact Road Sloping” geometria, karbon villa, T440 első/Tiagra hátsó váltó, 27 sebesség, Truvativ Touro tripla hajtómű, Tektro kétforgáspontos fékek, Alex DA22 felnik, Kenda külsők (622 × 26 mm). Ára: 188.900 Ft

11. Fekvőkerékpár (rekumbens)

A fekvőkerékpár egyáltalán nem új találmány: már a múlt század 30-as éveiben létezett, elterjedésének leginkább a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség versenyekről való kitiltása szabott gátat. A kerékpáros nem ül a kétkerekűn, hanem rajta fekszik, így a sajgó ülep ismeretlen fogalom a rekumbens használók körében. Emellett lényegesen kisebb légellenállást okoz, tehát gyorsabb is, mint hagyományos felépítésű társai. (Pontosan emiatt tiltották ki a fekvőket a versenyekről!) A sok előny mellett hátránynak legfeljebb az róható fel, hogy kissé nehezebbek, tárolásuk, szállításuk nagyobb gondot jelent, és hegymenetben nehézkesebb velük a haladás. Nem utolsósorban bonyolultabb felépítésük miatt drágábbak is, mint a hasonló felszereltségű normál kerékpárok. Rekumbens típusokból több száz létezik, mind más és más előnyökkel és hátrányokkal. Ha fekvőkerékpárt szeretnénk vásárolni, mindenképpen célszerű felkeresni az egyetlen hazai szakkereskedést, ahol segítenek eligazodni a zavarba ejtően széles kínálatban. Az árak 250.000 Ft-nál kezdődnek és határ a csillagos ég!

RANS Tailwind:
A lehető legrövidebb és egyben a legolcsóbb hosszú tengelytávú (LWB) fotelbringája az amerikai RANS-nak. Jól kezelhető, szinte minden nehézség nélkül könnyen át lehet rá ülni a normál kerékpárokról. Rácstartós konstrukciójú trianguláris vázának köszönhetően könnyű és merev. Kiváló választás túrázásra, hétvégi kerekezésre, de akár munkába járásra is. Ára: 420.900 Ft

A cikk eredetileg a Bikemag 2008. tavaszi “Kerékpározz velünk!” különszámában jelent meg.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.
Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért, tovább lépve elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.