Új Scott Spark RC: A világkupákra fejlesztett XC csúcsmonti

A modern mountain bike sportban kevés név cseng olyan jól a cross-country világában, mint a Scott Spark RC. Világbajnoki címek, olimpiai érmek és világkupa-győzelmek hosszú sora bizonyítja, hogy a Spark nem egyszerűen egy XC bringa, hanem egy olyan versenyzésre fejlesztett kerékpár, amely évek óta meghatározza az XC szakág fejlődését. Most pedig megérkezett a teljesen új generáció, amelyet a svájci gyártó szerint minden eddiginél gyorsabbá, könnyebbé és kifinomultabbá tettek.

A bemutató időzítése sem véletlen, a világkupa mezőnye éppen a leogangi fordulóra készül, ahol a SCOTT-SRAM csapat versenyzői már az új Spark RC EVO modellekkel állnak rajthoz.

A modern XC már nem ugyanaz a sport

Ha valaki nézte az elmúlt évek világkupa futamait, pontosan tudja, hogy a mai XC pályák sokkal közelebb állnak az enduróhoz, mint ahogy azt 20 évvel ezelőtt elképzeltük volna. A meredek sziklakert, az ugrató, a technikás lejtő és a nagy sebességű kanyar ma már ugyanúgy része a versenynek, mint az emelkedők.

Ennek megfelelően a kerékpároknak is változniuk kellett. Már nem elég könnyűnek lenni. A jó XC versenygépnek egyszerre kell hatékonyan másznia, pontosan irányíthatónak lennie és nagy sebességnél is stabilnak maradnia.

A Scott fejlesztői három alapelv köré építették az új Spark RC-t:

  • alacsony tömeg
  • versenyzésre hangolt menetdinamika
  • tökéletes integráció

Az alacsony tömeg önmagában már nem elég

A Scott szerint sok gyártó még mindig a mérlegen látható számok hajszolására koncentrál, miközben a valódi teljesítményt a tömegeloszlás legalább annyira meghatározza. Az új Spark RC egyik legfontosabb fejlesztése, hogy a hátsó rugóstagot még mélyebbre helyezték a vázban. Ezzel nemcsak a súlypont került lejjebb, hanem lehetőség nyílt a karbon szerkezet optimalizálására is. A végeredmény egy olyan konstrukció lett, amely gyorsításkor robbanékonyabbnak érződik, ugyanakkor nagy sebességnél stabilabban fekszi az íveket.

A csúcsmodell HMX-SL karbon váza M-es méretben mindössze 1427 grammot nyom festve, a forgáspontokkal és a takaróelemekkel együtt, rugóstag nélkül. Ez a mai összteleszkópos XC kategóriában kiemelkedően alacsony érték.

A tapadás ma már a legfontosabb sebességtényező

A Scott mérnökei sokat foglalkoztak azzal a jelenséggel, amit az angol szakirodalom chatter néven emleget. Ez az a nagy frekvenciájú vibráció, amely akkor jelentkezik, amikor a kerék elveszíti a folyamatos kapcsolatot a talajjal. A versenyző ezt úgy érzékeli, hogy a kerék pattog a kanyarban, csökken a tapadás és eltűnik a magabiztosság (mint amikor visszaülünk egy magasabb nyomáson használt, keskenyebb gumis régebbi bringára – szerk.)

Az új Spark RC fejlesztése során a teljes rendszert együtt kezelték. Nemcsak a rugózás, hanem a váz oldalirányú, függőleges és csavaró rugalmassága is pontosan meghatározott szerepet kapott. A cél az volt, hogy a kerék minél tovább kapcsolatban maradjon a talajjal, hiszen a tapadás végső soron sebességet jelent.

A SCOTT-SRAM versenyzője, Bjorn Riley szerint az új bringa sokkal stabilabbnak érződik a kanyarokban, és olyan érzést ad, mintha egy védőburokban ülne az ember.

Továbbfejlesztett integráció

A Spark egyik legismertebb sajátossága továbbra is a vázba rejtett rugóstag maradt, azonban az új generáció számos részletében fejlődött. A felső és hátsó takaróelemek mágneses illetve patentos rögzítést kaptak, így a szervizelés és a rugóstag beállítása gyorsabb lett. A rendszer teljesen zárt, így a sár, a por és a víz kevésbé jut el a rugóstaghoz.

A Scott külön figyelmet fordított arra is, hogy a váz bármilyen szabványos XC rugóstaggal kompatibilis legyen. Ez jó hír azoknak a versenyzőknek, akik saját felfüggesztési beállításokat szeretnének használni.

Hosszabb dropper nyeregcsövek

A modern XC pályák fejlődésével egyre fontosabb lett a hosszú rugóutas dropper nyeregcső használata. Az új Spark RC esetében a váz kialakítása lehetővé teszi a dropper teljes betolását. M-es mérettől kezdve akár 150 mm-es, a nagyobb méreteknél pedig akár 200 mm-es dropper is használható.

Ez elsőre apróságnak tűnhet, de a technikás lejtőkön jelentős előnyt jelenthet, hiszen a versenyző mélyebbre tudja helyezni a súlypontját, miközben könnyebben mozoghat a kerékpáron.

 

Integrált szerszám és tároló

A magasabb felszereltségű modellek a Syncros Save The Day rendszert is megkapják. A vázban kialakított tárolóhelyen elfér egy belső, egy mini pumpa és a gumileszedők, míg a rugóstag mellett egy integrált szerszámkészlet található. Ebben többek között 6 mm-es imbusz, T25 Torx és a felfüggesztés beállításához szükséges kulcsok kaptak helyet.

Új Syncros kerekek és cockpit

Az új Sparkkal együtt a Syncros is több újdonságot mutatott be. A Silverton CF I karbon kerékszett karbon küllőket és új felniprofilokat kapott, amelyek egyszerre csökkentik a tömeget és javítják a gyorsulást.

Szintén újdonság az iC-M100-SL integrált karbon kormány-stucni egység, amely a lehető legkisebb tömeg mellett nagy merevséget és pontos irányíthatóságot ígér.

Nyolc modellből áll a kínálat

A 2027-es Spark RC család összesen nyolc különböző modellt foglal magában. A csúcson a World Cup változatok állnak, de a kedvezőbb árú modellek is ugyanazt a technológiát és ugyanazt az alap vázkoncepciót kapják.

A teljes paletta 2026 nyarától lesz elérhető a Scott kereskedőknél.

Első benyomás

A Spark RC előző generációja már most is az egyik legjobb XC versenybringának számít a piacon, így a Scott számára nem az volt a kérdés, hogy teljesen új irányt mutasson, hanem hogy tovább finomítsa azt, ami már működik.

Az első műszaki adatok alapján úgy tűnik, hogy a fejlesztők elsősorban a menetdinamikára és a kezelhetőségre koncentráltak. Az alacsonyabb súlypont, a tovább finomított karbon szerkezet és a hosszabb dropper kompatibilitás mind arra utalnak, hogy a modern világkupa pályák igényei határozták meg a fejlesztést.

Hogy mindez a gyakorlatban mennyivel jelent gyorsabb köridőket, azt majd a világkupa futamok és a tesztek mutatják meg, de egy dolog biztos: a Spark RC továbbra is az XC kategória egyik legfontosabb etalonja marad.

TOVÁBBI CIKKEK
- Hirdetés -