fbpx

ABUS városi kerékpáros sisakok tesztje

Remélhetőleg már senkinek nem kell elmagyaráznunk, hogy miért tanácsos városban fejvédőt viselni kerékpáron, annyit foglalkoztunk vele a múltban. Viszont magával a sisakválasztással már kevesebb cikkünkben találkoztatok ezért most pótoljuk ezt a hiányosságunkat, amiben a legnagyobb városi fejvédő választékkal rendelkező gyártó, az ABUS volt a segítségünkre és adott “pár” modellt, hogy megnézhessük mit tudnak ezek a városi modellek.

Bár törvényi előírás nincs rá és sokan kampányolnak ellene, de városban erősen ajánlott fejvédőt viselni kerékpározás közben, bármikor történhet olyan dolog, amire nem számítunk, nagyon sok szereplős a közlekedés és bárki hibázhat, ráadásul a városban minden aminek nekieshetünk kemény és könnyen okozhat súlyos és halálos sérülést. És az sem kifogás, hogy lassan megyünk, mert akkor még az esés kicsúszására vagy kigurulása is kisebb esélyünk, és ilyenkor csapódik le a fejünk. Szóval a felsorolt indokok alapján városban érdemesebb fejvédőt viselni, mint sportolás közben, ahol meg remélhetőleg már teljesen elfogadott és nem kell kampányolni miatta. Az előző összehasonlítás talán még arra is jó, hogy megértsük miért nyújtanak nagyobb védelmet a városi fejvédők és miért is érdemes városi használatra tervezett sisakot viselni urban környezetben.

6 darab fejvédőt (5 különböző modellt) kaptunk a tesztre, hogy megnézhessük mit tudnak az ABUS városi sisakjai. A barátnőmmel (aki nem csak sportnak tekinti a kerékpározást hanem munkába is azzal jár mindennap) vettük őket részletesen szemügyre, így nem csak az én technokrata szemléletem érvényesült.

ABUS HUD-Y

A HUD-Y nem csak kinézetében futurisztikus, hanem technikai tartalmában is egy maximalista városi sisak, ami jellemzően vágyott fejvédő teszi a bringások körében, nem véletlenül nyert Eurobike díjat is. A tesztelt sisakok közül én is egyből ezt szúrtam ki magamnak, már ránézésre azt gondoltam, hogy ez biztos egy csúcs városi fejvédő. Ráadásul két modellt is kaptunk belőle, a barna mellett egy hófehér “Pure Edition” kivitellel is meg tudtunk ismerkedni, ami az ABUS egyik idei újdonsága.

Mint már említettem a városi fejvédőknél extra védelemre van szükség a felhasználás miatt, ezért megnövelt halánték és tarkóvédelemmel látták el a HUD-Y-t, ezenkívül In-mold technológiával készül 4 héjjal, melynek köszönhetően kevésbé lesz sérülékeny szállítás, pakolás közben (nincs egész nap az ember fején a sisak és pl a munkahelyén kell valahova tenni), e mellé még megkapta az ActiCage vázat, ami tovább erősíti a fejvédőt. Szóval a védelmet tekintve egy 10/10-es sisak.

Állíthatóságban is mindet tud, szinte minden fejformára beállítható, a Zoom Ace Urban állító rendszer segítségével 360 fokban tudjuk a fejünkre szabni a sisakot, ezenkívül az mtb sisakoknál megismert TriVider állító segíti a pántok megfelelő illeszkedését. Az állszíj csatja mellett szivacs található, ezért az érzékeny bőrűeket sem fogja zavarni a csat. Barátnőm és én is pillanatok alatt a fejünkre szabtuk a sisakot, az ABUS fejvédők állításában rutinosak vagyunk, mert a hétköznapokon is a márka fejvédőit használjuk sportolásra, így semmi nem volt idegen. Annyit még érdemes megemlíteni, hogy copfkompatibilis a HUD-Y, az állítómechanika fölött át lehet húzni a hajunkat, mármint az enyémet nem (haj nélkül nehéz 😀 ), de barátnőm számára fontos ez a tulajdonság.

A városi fejvédők nemcsak védelemben nyújtanak extrát, hanem fontos tulajdonságuk, hogy a láthatóságunkat is növeljék a többi közlekedő számára, – a fejünk magasabban van, mint a bringánk, ezért egyértelműen jobban látszódik a rajta elhelyezett világítás, főleg a mai magas építésű autók korában – ezért az ABUS a városi sisakjain világítást helyez el. A  HUD-Y hátulján egy mágneses elven rögzülő, USB-ről tölthető, hátsó lámpát találunk, ami villogókat megszégyenítő módon, maximálisan 9 lumen fényerővel tud világítani többféle üzemmódban, ez az amit garantáltan látni fognak az autósok még a lámpánál állva is, amikor a bringánkat már teljesen kitakarja a karosszéria.

Mi tetszett?

Nekem kifejezetten tetszett a HUD-Y dizájnja, bár én a barna és a férfiasabb színek felé húzok, barátnőmnek a fehér jött be, egyből kereste a hozzáillő felsőt. 🙂 Nagyon jól állítható, passzol az ember fejére és a városi tempóhoz elég a szellőzése és a levehető mini napellenző is sokat segít erős fényben. A mágneses hátsó lámpa jó ötlet, könnyen tölthető, igazán praktikus és erős a fénye.

További információk: ABUS HUD-Y
Teljes választék
Ajánlott fogyasztói ár: 53 930 Ft

ABUS PURL-Y ACE

A PURL-Y ACE-ről messziről látszik, hogy egy igazi városi sisak. Dizájnjában visszafogott, jól passzol a városi elegánsabb és a sportosabb ruházatokhoz egyaránt, ezért bátran mehetünk vele hivatalba dolgozni vagy akár a boltba is elgurulhatunk benne, sehol nem kell benne szégyenkezni. Ehhez még hozzájön az ABUS széles színválasztéka, melynek köszönhetően biztosan mindenki megtalálja a stílusának leginkább megfelelőt, nekem például a tesztelt fekete tetszett, az biztosan passzol tényleg mindenhez.

Városi fejvédőként a PUR-Y ACE-nél is megtalálható a megnövelt halánték- és tartóvédelem, de maga a fejvédő is erőt sugároz magából, sőt a PURL-Y ACE s-pedelec kompatibilis, azaz használhatjuk 45 km/h-s rásegítésű e-bike-kal is, tényleg erős bár az ABUSnál a védelemmel soha nem szokott gond lenni, amit jól példázz, hogy idén ünnepli 100. születésnapját a német biztonságtechnikai vállalat, szóval ha csak a védelem a kérdés akkor bátran válasszuk a PURL-Y ACE-t.

Állíthatóságban a PUR-Y ACE is a maximálisat nyújtja, a Zoom Ace állító rendszer segítségével 360 fokban tudjuk állítani a sisakot. Pillanatok alatt a fejünkre tudjuk szabni, nekem kb 20 másodpercbe került az első felvételnél, a barátnőmnek kicsit több idő volt, mert neki ki kellett húznia a copfját, mert a PURL-Y ACE is copfkompatibilis. Egyébként az én fejemre talán kicsit jobban illeszkedett is, mint a HUD-Y, ilyenkor látszik, hogy vásárlás előtt érdemes megpróbálni a sisakot, hogy melyik passzol legjobban a fejformánkhoz (a jól illeszkedő sisak jobban véd 😉 ).

Egy ilyen kategóriájú sisaknál egy pillanatig sem volt kérdés, hogy láthatóságban sem fog kompromisszumot kötni az ABUS, hátul ugyanaz a mágneses rögzítésű, USB-ről tölthető LED lámpa található, mint a HUD-Y-nál, sőt annyira, hogy oda-vissza kompatibilisek is egymással, tényleg ugyanaz a kettő. Szóval ha egy praktikus, levehető, tölthető világítással rendelkező sisakot szeretnénk akkor mindenképpen nézzük a PURL-Y ACE-t.

Mi tetszett?

Bár írtam a HUD-Y-nál hogy tetszik a futurisztikus külseje, a PURL-Y ACE-nél pedig pont a visszafogottság tetszik, hogy bárhova fel lehet venni és nem kell gondolkozni azon, hogy jó lesz-e az adott öltözékhez. Állíthatóságban semmi rosszat nem tudok róla mondani, hibátlanul illeszkedik a fejemre. A szellőzése a felhasználáshoz képest jó a mély szellőzőcsatornáknak köszönhetően és van a sisak elején rovarháló, ami szerintem a nyári használat során kifejezetten hasznos városi felhasználás során.

További információk: ABUS PURL-Y ACE
Teljes választék
Ajánlott fogyasztói ár: 50 330 Ft

ABUS URBAN-I 3.0 ACE

A fejvédő nevében megtalálható az “urban” szó, amiből sejthető, hogy milyen felhasználásra készült, bár ránézésre lehet inkább egy montis sisaknak néznénk. Az utóbbi a hosszabb sild miatt van az ACE változatnál, hogy kicsit divatosabb külsőt kapjon a sisak, a sima URBAN-I 3.0 rövidebb sildjével, már inkább egy városi sisak látszatát kelti, amit jól példáz, hogy ez a modell az ABUS legnépszerűbb városi fejvédője. A megnövelt tarkó- és halántékvédelem ennél a modellnél sem maradhatott el, melynek köszönhetően alkalmas városi használatra. A sportos dizájn ellenére megfelelő színben jól mutat öltönyhöz is és lazább ruhákhoz is bátran felvehetjük, sőt egy hétvégi bringatúrán sem mutat bután az ember fején. És ha már a mozgásnál járunk akkor azt is érdemes megemlíteni, hogy szellőzőnyílásokkal is bőven ellátták, tehát nem egy klasszikus minimál szellőzésű városi sisak, hanem egy univerzálisan használható modell. Az első szellőzőnyílásokon rovarháló található, ami megvéd a berepülő darazsaktól és egyéb kellemetlen szárnyas ízeltlábúaktól.

Egy sisak személyreszabhatósága mindig fontos a védelem és kényelem szempontjából is, hiszen ha nem illeszkedik jól a fejünkre akkor nem véd megfelelően, plusz egy folyamatosan mozgó vagy a fejünket nyomó sisakot nem viselünk szívesen, mert kényelmetlen. Az ABUS az Urban-I-be a Zoom Ace Urban állítórendszerét tette, amivel 3 dimenzióban, pontosan a fejünkre tudjuk állítani a sisakot, ami nemcsak marketing szöveg, hanem a valóságban is így van, tényleg pillanatok alatt a fejemre tudtam állítani a sisakot és a barátnőm is pillanatok alatt a fejére varázsolta az URBAN-I 3.0 ACE-t, pár mozdulat, copf kihúz és már a helyén is van a sisak. A pántrendszer teljes egészében személyre szabható, mindenki fejéhez kényelmesen beállítható. Mágneses Fidlock csattal zárul a sisak a fejünkre, amit akár egy kézzel is könnyen ki-, illetve be tudunk csatolni, pl bringatolás közben akár már le tudjuk venni a fejvédőnket. A csattól szivacs védi az állunkat elkerülve az irritációt.

A láthatóságért egy beépített hátsó lámpa felel, amiben az ACE változatnál kétszer annyi LED található, mint a normál változatban, ezenfelül az ACE modellnél a pántokban fényvisszaverő szálakat is találunk, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy még jobban lássanak minket az autósok.

Mi tetszett?

Az ABUS felsőkategóriás városi modellje jól állítható, mint a gyártó sisakjai általában. Ezenkívül univerzálisan használható, nem csak városi közlekedéshez tudjuk felvenni, hanem hétvégi túrázáshoz, sportoláshoz is, jobban szellőzik, mint a fent bemutatott modellek.

További információk: ABUS URBAN-I 3.0 ACE
Teljes választék
Ajánlott fogyasztói ár: 53 930 Ft

ABUS ADURO 3.0

Egy sportos sisak amit a városban is használhatsz kompromisszumok nélkül, talán így tudnám legjobban jellemezni az ADURO 3.0-t. Dizájnban engem már a túra, trekking sisakokra emlékeztet, sőt azt mondanám, hogy az, ha nem látnám hátul rajta a világítást és nem tudnám, hogy ennél a modellnél is meg vannak erősítve a kritikus részek a városi használathoz. Szóval az ADURO 3.0 egy all in one sisak, amiben tényleg bátran bringázhatsz a hétköznapokon a városban is kiélvezve az extra technológiákat, de hétvégente nyugodtan elmehetsz benne túrázni, mert oda is tökéletesen alkalmas a jó szellőzésének és a hosszabb sildjének köszönhetően.

Az ADURO 3.0 is az ABUS Zoom Ace állító rendszerével lett ellátva, amit 360 fokban tudunk állítani, ezért a legtöbb ember fejére szabható a sisak. Ugyanúgy ahogy a fenti modellek nagyon könnyen és gyorsan beállítható, nem kell vele szöszmötölni percekig, hanem minden egyértelmű a beállítás során. Ugyanúgy copfkompatibilis mint a többi modell, bár barátnőm tapasztalata szerint ennél a sisaknál volt a legnehezebb áthúzni a copfot.

A világítás ennél a városi modellnél sem maradt ki és bár nem egy mágneses csodát kapott a hátuljára, hanem egy USB-ról tölthető felpattintható változatot, a világítás az ADURO 3.0-nál is hibátlanul ellátja a feladatát, jól láthatóak leszünk az autósok számára. Ezt még pluszban megtámogatják a fényvisszaverő matricák is a sisakon, így még nagyobb szögből leszünk észrevehetőek.

Mi tetszett?

A felsorolt tulajdonságokhoz képest az ára igencsak kedvező. Univerzális modell a hétköznapokra, amit lehet a városi közlekedés során és túrázásra is használni, és közben nem kell kompromisszumot kötni. Kényelmes, ebben nagyobb különbséget nem vettem észre a drágább modellekhez képest. A rovarháló és a levehető sild mind hasznos a városban és a túrák alatt a nyári időszakban.

További információk: ABUS ADURO 2.0
Teljes választék
Ajánlott fogyasztói ár: 27 950 Ft

ABUS HYBAN 2.0 LED

Erről a sisakról már távolról is látszik, hogy városi használatra készült, más cikkben neveztem már klasszikus városi ABUS sisaknak, nem véletlenül. Formavilágában és funkcióiban abszolút a városi irányvonalat követi, hordható elegáns vagy sportos hétköznapi öltözékhez is. Ráadásul széles színválasztékban kapható, amik között egészen extrém dizájnok is vannak az elegánsak mellett, így tényleg mindenki megtalálhatja a stílusának megfelelőt.

Védelem terén ez a modell is megnövelt tarkó- és halántékvédelemmel rendelkezik, de a megszokott in-mold technológia helyett egy kemény, vastag külső héjból és az EPS habból épül fel, mely strapabíróbb és praktikusabb megoldás egy olyan sisak esetén, amit gyakran tárolunk különböző helyeken és időnként az is megesik, hogy leesik a sisak. Például nem fog olyan könnyen behorpadni, megnyomódni, mint az in-mold modellek, igazi “ütöm, vágom” futár sisak. Az ABUS-tól megszokott kényelem a HYBAN 2.0-nál sem marad el, anatómiai szivacsozás és a 360 fokban állítható Zoom Ace Urban állító rendszer teszi kényelmessé a viselését. Az első felvételnél nálam a pántok hosszának beállítása tartott legtovább, így is meg voltam vele kb fél perc alatt. Ami nagyon érdekes számomra, hogy az összes ABUS városi modell kb ugyanott fogja a fejemet és mindegyik kényelmes, ami eddig más márkáknál nem volt jellemző.

A HYBAN 2.0 LED úgy néz ki, mint egy karácsonyfa ha felkapcsoljuk rajta a világítást, elöl, hátul is világítanak a ledek, elöl 8 db található, míg hátul 16 db és ezeket még fényvisszaverő felületek erősítik tovább, biztosan látni fognak minket az autósok ebben a sisakban. Én biztosan ilyet vennék, ha sokat bringáznék esti órákban a városban, nagyban növelné a biztonságomat.

Mi tetszett?

A masszív felépítés és a dizájn is megfogott a HYBAN 2.0-ban. Tudom, hogy nem kell rá annyira vigyázni amikor a kormányra akasztom vagy leteszem valahova. Bármilyen ruhához felvehetem a városba, talán az átlag emberek szemében sem nézek ki benne ufónak, mármint ha nem kapcsolom fel rajta a világítást, mert a sok led miatt akár egy repülőgép is lehetnék.

További információk: ABUS HYBAN 2.0 LED
Teljes választék
Ajánlott fogyasztói ár: 46 740 Ft

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo