fbpx

Összefogás a Lánchídért – Dugó helyett átjárható Lánchidat!

A Magyar Kerékpárosklub az alábbi sajtóközleményt juttatta el hozzánk, melyben arra kéri az embereket, hogy támogassák a petíciót az átjárható Lánchídért:

Közlekedéssel, urbanisztikával és környezetvédelemmel foglalkozó civil szervezeteink üdvözölik a Városháza lépését, amivel tavaly októberi javaslatainkat is figyelembe véve Budapest kisforgalmú, de központi fekvésű, történelmi fontosságú hídján menekülőutat biztosított a budapesti torlódások alternatíváját jelentő közlekedési módoknak.

A forgalmi terhelés növekedésének megfordítása, a közösségi, kerékpáros és gyalogos közlekedés részarányának növelése a főváros közlekedésstratégiai célja. Ezért minden felújításra kerülő út és híd funkciójának, keresztmetszeti felosztásának újragondolása egyenesen következik az összpárti egyetértéssel elfogadott 2019-es Budapesti Mobilitási Tervből (BMT).

Dugó a Lánchídon, fotó: olkt.net

A BMT célszámainak elérésével kapcsolatban sokféle megközelítés létezik. Van, aki az úthálózat “elmaradt” fejlesztésétől vár enyhülést, de szerintünk ez túl lassú, költséges és hatástalan a 2030-as célok teljesüléséhez. Az úthálózat eddigi fejlesztései esetenként nem voltak haszontalanok, de összességében a kívánt eredménnyel ellentétesen, enyhülés helyett tovább  növelték a forgalmi terhelést. Az M0-ás kiépülése, a Hungária körgyűrű kapacitásának növelése, az M6-os, M4-es és M2-es utak fejlesztése, a rendszerváltás utáni három Duna híd átadása, több ezer P+R parkoló kiépítése és sok más beruházás elsősorban a személygépjármű-forgalom számára rendelkezésre álló felületet növelte. Sőt a város évről évre egyre nagyobb költséggel járó szétterüléséhez vezetett az autós ingázással könnyebben elérhető települések számának növekedésén keresztül. A budapesti és agglomerációs területeken a gépjárművek száma gyorsuló ütemben, 10 év alatt 20, illetve 40 százalékkal növekedett, ami egyértelmű következménye a kifejezetten ezt ösztönző lépéseknek. Nem nehéz belátni, hogy ezt az ütemet újabb fejlesztésekkel csak gyorsítani lehet, nem pedig lekövetni. Az pedig különösen gazdaságtalan, ha az egyik kezünkkel helyesen vasutat, a másik kezünkkel további közúti kapacitást fejlesztünk.

Fontosnak tartjuk a városi személygépjármű forgalom biztosítását, de ezen rég túlestünk, így ma már fontosabb a közlekedési volumen 60%-át a rendelkezésre álló terület mindössze 10%-án lebonyolító közösségi közlekedés forgalmi terheléstől való zavartalanságának és a város kerékpáros főhálózatának kialakítása.

Budapest közlekedése elért a falig.

A kialakult torlódások a személygépkocsi  alternatíváját jelentő közlekedési módok működését is jelentősen rontják. A régi Lánchídhoz hasonló helyek szemléletes példái a dugóba ragadó tömegközlekedésnek és az ellehetetlenülő kerékpározásnak. Mindennek megváltoztatásához nem halogatásra, hanem több bátorságra van szükség! Ha nem történik változás, a következő gazdasági növekedési ciklusban a budapesti régió közlekedése a belvárostól kifelé haladva pár év alatt egészen az agglomerációig lefagy.

Tűzoltásra és pragmatizmusra van szükség, nincs idő ezermilliárdos, részben valóban fontos fejlesztésekre várni, mert a probléma sem vár addig. Politikai önkorlátozást és kiegyezést kérünk a régió érdekében, mert talán még nem késő kedvezni a hatékony, kis területigényű közlekedési módoknak, ahogy azt Nyugat-Európa nagyvárosaiban teszik. Buszsávokat, kerékpársávokat kell kijelölni, ráadásul épp a legfájóbb,  legakutabb helyeken kiépítve a zavarmentes közösségi közlekedési és kerékpáros alaphálózatot.

A belvárosi járdákról vissza kell húzódnia a közterületi parkolásnak, a parkolási rendszernek pedig olyan keretek között kell működnie, ami megszünteti a leginkább terhelt közterületek magáncélú használatának kvázi ingyenességét. Minden egyes év késlekedéssel emberek tízezreit csapunk be azzal, hogy folytatható az eddigi gyakorlat, és ezáltal sokan olyan, évtizedekre szóló lakóhely választási döntéseket hoznak, ami később elkerülhetetlenül  hátrányosan hat majd saját életminőségükre is.

A főváros vezetőitől bátrabb lépéseket várunk.

A Lánchíd átadása óriási lehetőség a közlekedési módváltás ösztönzésére. A buszhálózatot a bejelentettnél jobban kellene fejleszteni, a napi 600 járatos átkelési kapacitást megduplázva fel kell tárni a legnagyobb autópenetrációval rendelkező budai kerületeket. A városnak ugyanúgy kell reagálnia a híd által adott menekülőútra, ahogy azt a taxisok az átadást követő legelső órákban megtették, duplázva a korábbi áthaladások számát. A híd útpályáján érvényt kell szerezni a forgalmi rendnek, automatizálva a sebességhatár- és záróvonal átlépés ellenőrzését, hogy a Margit híd és Petőfi híd között 5 kilométer hosszan kettévágott kerékpáros főhálózat legalább az egyik hídon megkapja azt a biztonságos összeköttetést, amit a forgalmi rend egyébként kínálna.

A kormányzattól azt várjuk, hogy felismerve a Budapestet és agglomerációját, és ezzel a magyar gazdaság szívét egyre inkább sújtó közlekedési nehézségeket, a nemzetközi trendek és hazai körülmények ismeretében elkerülhetetlen lépéseket kiemeli a mindennapos politikai ütközetek színtereiről és segíti azok sürgős kezelését. Méltatlannak tartjuk a Lánchíd megígért finanszírozásának visszatartását csupán azért, mert új forgalmi rendje megfelel a korábban egyhangúan elfogadott közlekedési stratégiának.

Elismerve a kormány érdemeit a gépjárműszám növekedését lehetővé tévő konjunktúrában, az ezzel járó felelősség felismerését kérjük. A körúti kerékpársáv vagy a Lánchíd összesen is csupán 20–30 ezer gépjárművet érint naponta, közösségi közlekedéssel kiválóan ellátott területen, miközben a régióban 300 ezerrel (+30%) nőtt csak az utóbbi 10 évben a gépjárművek száma.

Szervezeteink szeretnék Budapest lakosságát is megszólítani. Azt kérjük, hogy csatlakozzanak hozzánk és segítsék munkánkat mindazok, akik már látják, hogy a jelenlegi politikai bátorság és előrelátás kevés a városra ható negatív trendek megállításához. A Lánchíd ügyét szimbolikusnak tartva egy petíciót indítunk a forgalmi rendjének fenntartásáért. Azt gondoljuk, hogy ez az a hely, aminek a várostörténeti szimbolikája alkalmassá teheti egy közlekedéspolitikai fordulat kiindulópontjának. Kérünk minden városlakót, hogy írja alá a forgalomcsillapított Lánchíd megtartásáért indított petíciónkat, hogy felmutathassuk a társadalmi igényt az élhetőbb lakókörnyezetre és fenntarthatóbb közlekedési rendszerre.

Várjuk a céljainkkal egyetértő, pártfüggetlen, közlekedéssel, urbanisztikával, környezetvédelemmel foglalkozó szervezetek, illetve helyi civil közösségek jelentkezését is.

Petíciónk elérhetősége:

A petíciót aláíró és támogató szervezetek:
A járda a gyalogosoké
Bringakultúra Egyesület
Civilek Józsefvárosért Egyesület
Extinction Rebellion Magyarország
Fridays For Future Magyarország
Járókelő Közhasznú Egyesület
Kortárs Építészeti Központ – KÉK
Közlekedő Tömeg Egyesület
Kis Távolságok Városa Alapítvány
Kulcs a városhoz, kulcs a közélethez Egyesület
Levegő Munkacsoport
Maradjanak a Fák a Rómain civil csoport
Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség
Magyar Kerékpárosklub
Magyar Közlekedési Klub
Miutcánk
Rehab Critical Mass Alapítvány
Újlipótváros Szuperblokk Civil Társaság
Valyo, város és a folyó
Város és Mobilitás Intézet
Velo Budapest

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo