fbpx

Roglic elesett és elvesztette a pirosat, de a helyzete javult az összetettben

Michael Storer szökevénysikerével zárult a Vuelta 10. szakasza, az összetettben a szintén szökevény Eiking vette át a vezetést, Primoz Roglic bukott, de az előnye tovább nőtt az Ineos versenyzőivel szemben.

A Vuelta 10. szakaszának útvonala ismét amolyan spanyolosra sikeredett, egy hosszú sík szakasz végén egy második kategóriás emelkedő várt a versenyzőkre, ahonnan még le kellett gurulni a célba. A szakasz előtt egy másodpercig sem volt kérdés, hogy lesznek páran, akik megpróbálnak megszökni és akár nagy szökevénycsoport is kialakulhat, míg az összetett menők egy bollyal hátrébb ismét csatáznak egy kicsit.

10. szakasz

A nap szökése nagyon nehezen tudott elmenni a 10. szakaszon, több mint egy óra próbálkozás után végül egy 31 fős csoport tudott nagyobb előnyre szert tenni. Az összetettre komoly esélyes versenyzők nem voltak ebben a csoportban, ezért a Jumbo-Visma hagyta őket eltávolodni. A szökés előnye folyamatosan nőtt és amikor 10 perc fölé ment a különbség akkor már veszélyben volt Roglic piros trikója, hiszen Guillaume Martin és Eiking is virtuálisan megközelítették a szlovént az összetettben, de nagyon úgy tűnt, hogy Roglicot ez nem zavarja és meg akar szabadulni a pirostól, amit érthető is, mert amíg nem náluk van addig a csapattársainak kevesebbet kell dolgozni a mezőny élén.

A hegyen a szökevény csoport szétesett és a Team DSM-ből Michael Storer tudta otthagyni a többieket, az ausztrál magabiztosan megőrizte az előnyét a lejtőn is és végül megnyerte a szakaszt, ami már a második győzelme ezen a Vueltán. A szakasz másik nagy nyertese a norvég Odd Christian Eiking, aki az összetettben átvette a vezetést, a második helyre pedig G. Martin jött fel.

De vissza az összetett menőkhöz. Az Ineos próbálkozását Roglic törte meg, könnyedén otthagyott mindenkit, sőt Yatesnek és Bernalnak is komoly problémái akadtak a hegyen, a Roglicot üldöző bollyal sem bírták a tempót. A hegytetőn közel fél perc előnnyel bukott át Roglic, de az egyik kanyarban elesett így éppen utolérték őt Masék. Ez a csoport együtt ért be a célba és végül kicsivel több, mint fél percet adtak az Ineos kapitányainak.

Érdekesen alakul az összetett, úgy tűnik, hogy Rogliccsal csak a Movistar bringásai tudnak menni valamennyire, őket követi Haig és Bernal, de a kolumbiai nyakán már ott van a szlovén segítője Sepp Kuss.

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo