fbpx

Eurobike 2011: a Corratec újdonságai

A friedrichshafeni expó tematikus beszámolóinak sorában most következzen egy olyan gyártó, amelyik sokszor a különcségével hívja fel magára a figyelmet, a cég modellpalettája elég színes, a szó szorosabb- és átvitt értelmében egyaránt, elég egyedi stílusuk van, amolyan lezseren, könnyeden színgazdag, de ugyanakkor németes is…

Noha a 6-10 évvel ezelőtti „tegyük fel az összes talált színt a vázra” design koncepció, illetve a kb. 3 éve tetőző fehérőrület elmúlni látszik, de azért még most sem a szerény megjelenésről híresek. A Corratec-ről van szó, akik most is bemutattak néhány teljesen új gépet, vázat. Általában elmondható, hogy több más gyártóhoz mérten is kiemelten kezelik a hölgyeket, mint vásárlókat, hiszen rengeteg gépet kínálnak nekik, lépten-nyomon botlottam bele a Miss C jelölésű – azaz hölgyekre szabott – gépekbe monti, országúti, városi, cross téren egyaránt. Szóval hölgyeim figyelem, következik a Corratec!

Eurobike 2011: Corratec Revolution XT

Eurobike 2011: Corratec Revolution XT

Az egyik legnagyobb újdonság az új Revolution váz. Erre épül a sportos hölgyeknek készült Revo SL Miss C modell is, mely bizonyos értelemben máris egy kivétel. A váz vonalaiban – még ha kicsit szelídített formában is – még megtartotta a klasszikus Corratec „bow” – azaz íj – formát, de műszakilag már egy korszerű karbonváz. A gép teljes XT-Deore szettel, Manitou Marvell Comp villával, Zzyzx kerekekkel 10,4 kg. Elsőre megtévesztett a gép, mert a festés alapján nem női modellre tippeltem, főleg Corratec mércével mérve nagyon visszafogta magát a designer, de hát nem mindegyik csaj rajong a babarózsaszínért…

Eurobike 2011: Corratec Revolution

Eurobike 2011: Corratec Revolution

Az új Revo Team monocoque karbon váz kettészelve. Jól kivehető a Low Profile Chainstay, a láncvillára helyezett direkt Post-mount fékkonzol. A gyártó kiemeli az egy darabból készült támvilla-láncvilla-középrész egységet is, mely ily módon a lehető legmerevebb egységet alkotja a hatékony hajtás szempontjából.

Eurobike 2011: Corratec Air Tech

Eurobike 2011: Corratec Air Tech

Megújult az Air Tech váz is. Az elődnél is alkalmazott „2Circle” felfüggesztési rendszert variálták meg kicsit. A rugóút maradt 100 mm, viszont a rugóstag elhelyezése alapvetően változott. A nyeregvázcsőbe applikált nyílásban figyelő tag felkerült a felsőcsőre. A cég szerint az új rendszerrel kiiktattak minden pogózást, miközben extrém érzékenységet értek el. A váz alapanyaga 7005-ös alu. Ez itt az Air Tech Mutant nevű modell. Az XT-s gép komplett tömege: 11,7 kg.

Eurobike 2011: Corratec X-force 2.0

Eurobike 2011: Corratec X-force 2.0

Az X-vert és X-force gépeken alkalmazott brutális méretű fejcső közelről. Végig 1,5”-osnak tűnik, de valójában a normál tapered nyakú villákat fogadja. Ez így jókora hegesztési felületet biztosít a felső- és alsócső bekötésére, valamint igen hangsúlyos látványelemmel gazdagítja a vázat.

Eurobike 2011: Corratec X-Force 0.1

Eurobike 2011: Corratec X-Force 0.1

Az X-Force All-Mountain gépek még fellelhetők a palettában. A 2Circle nevű felfüggesztési rendszer az egyedi megoldású rugóstag rögzítéssel és a brutális, 1,5”-os fejcső meghatározó elemei a váznak. 140 mm-t mozog, elől 15-ös, hátul 12-es tengellyel. Az X-Force 0.1-es csúcsmodellnek a DT XMM 140-es villa, full XTR szett, Avid Code fékek, Monarch RT3-as rugóstag, DT M1800 kerekek és 2,2-es Mountain King külsők adják a felszereltségét.

Eurobike 2011: Corratec X-vert CA+

Eurobike 2011: Corratec X-vert CA+

Az X-vert CA+. Az alumagvas karbon váz már évek óta szerepel a kínálatban. A lényege, hogy egy vékonyfalú alu vázra kívülről plusz karbon réteget visznek fel. Az ilyen alkatrészeknél szoktuk általában mondani, hogy parasztvakítás. Amennyiben azonban jól kombinálják a kettőt, akkor egy váz esetében nemcsak esztétikai jelentőségű ez a módszer, hanem szolgálhat valós előnyökkel is. A váz kevésbé lesz sérülékeny, mint egy full karbon, főleg a felületet érő behatások esetén, mivel a karbon réteget belülről támasztja egy alu réteg is (tehát a behorpadással szemben is ellenállóbb lesz), a karbon réteg pedig kívülről merevíti a vázat. Az előállítása sokkal olcsóbb és egyszerűbb, mint a full karbon váznak, hiszen a kemény belső mag adott, nincs szükség a bonyolult vázkészítőformákra, felfújható ideiglenes magra, így végső soron a bringa is sokkal olcsóbb lesz. Persze tény, hogy tömegben sosem fogja utolérni a teljesen karbon vázat, sőt megközelíteni sem, illetve nem lesz mechanikai tulajdonságait tekintve annyira pontosan tervezhető (különböző irányú rugalmasság/merevség), mint a full karbon vázak.

Eurobike 2011: Corratec X-vert Miss C

Eurobike 2011: Corratec X-vert Miss C

A sok drága csúcsgép mellett illik talán egy elérhetőbb modellt is bemutatni. Az X-vert Miss C megjelenésében éppolyan könnyedén, kellemesen színes, mint oly sok Corratec bringa. Vázát tekintve ultralight 7005-ös alu, erre épül egy felső-középkategóriás Deore-os amatőr/hétvégi XC monti.

Eurobike 2011: Corratec CCT Pro Team Nutrixxion edition

Eurobike 2011: Corratec CCT Pro Team Nutrixxion edition

A Corratec a versenysportból is vastagon kiveszi a részét, így több profi csapatot is támogat. Az egyik ilyen a ProTeam Nutrixxion, melynek a bringái a csapatkocsival együtt a stand egyik fő látványelemét jelentették. A CCT Pro gépeket használják Dura-Ace szettel, Citec karbon kerekekkel és természetszerűleg Zzyzx alkatrészekkel. A pedál ne tévesszen meg senkit, azt csak azért cserélték le, hogy a kiállításon a görgőre rakott bringát ki lehessen próbálni!

Eurobike 2011: Corratec Dolomiti Miss C 105

Eurobike 2011: Corratec Dolomiti Miss C 105

Ahogy már a bevezetőben is említettem, a Corratec is nagy hangsúlyt fektet a női kerékpárosok kiszolgálására, így szinte minden kategóriában több modellt kínál nekik rájuk optimalizált geometriával és felszereléssel. A Dolomiti Miss C 105 a nevének megfelelően 105-ös szettel és színben passzoló Tektro fékkel. A váz superlight alu, tapered fejcsővel.

Eurobike 2011: Corratec RT Corones

Eurobike 2011: Corratec RT Corones

A legtöbb Corratec gép jellemzője az ejtett láncvilla. Az LPC-Low Profile Chainstay lényege, hogy alacsonyabban helyezkedik el a láncvilla, messzebb fut a felül haladó lánctól, így az kevésbé csapkodja. Itt az egyik női RT Corones országúti modellen jól megfigyelhető.

Eurobike 2011: Corratec Sannino vázak

Eurobike 2011: Corratec Sannino vázak

A Corratec már évek óta együttműködik az olasz vázépítőmesterrel, Mauro Sanninóval – gondoljunk csak a sokszoros duatlon világbajnoknőnk, Csomor Erika korábbi egyedi készítésű karbon vázára. A mester ugyanis egyedi méretezés alapján készít vázakat Corratec felirattal. Most már egész színpalettából választhatjuk ki a nekünk tetsző színt, sőt akár Swarowsky kristályokkal kirakott logóval is rendelhetjük. Szintén Sannino mestertől származik az egyik Corratec szponzorálta országúti versenyző 750 grammos váza.

Eurobike 2011: Corratec C-Time

Eurobike 2011: Corratec C-Time

A Corratec időfutamgépe mindig is kitűnt a hirtelen színekben pompázó, rafinált színvilágával, de műszakilag sem volt gond vele, bár a legújabb technológiai csodákat nem ezen láttuk először. Gép ismét megújult, kicsit komolyabb lett mind a műszaki tartalom, mind a külcsín tekintetében. Az új váz megfelel a UCI legújabb előírásainak is. A hátsó féket sok más időfutam géphez hasonlóan letették a láncvilla alá, az első féket pedig…

Eurobike 2011: Corratec C-Time

Eurobike 2011: Corratec C-Time

…ez a C-Time egyik legérdekesebb újdonsággal szolgáló részlete. A villába vonalába simuló TRP (a Tektro egy újabb márkaneve) féket több időfutamgépen is viszontláthattuk az idei kiállításon. Lényegében egy nagyon miniatürizált V-fékről van szó. Egyszerű és jó ötlet. A fék így gyakorlatilag teljesen szélárnyékba kerül.

Eurobike 2011: Corratec C-Cross 105

Eurobike 2011: Corratec C-Cross 105

Sok más gyártóhoz hasonlóan a Corratec is fejleszti a ciklokrossz palettáját. Most már karbon vázas típus is elérhető, ezúttal mégis inkább az elérhetőbb alu modellt mutatnám meg, a C-Cross 105-öst, melyet 105-ös szettel, illetve a Shimano új ciklokrossz hajtóművével a CX-50-nel szereltek, össztömege pedig 9,8 kg. Ugyanez a váz Ultegrával, CX-70 karral, DT kerékszettel is elérhető (a háttérben).

Eurobike 2011: Corratec C-29er Two

Eurobike 2011: Corratec C-29er Two

A Corratec ugyan főleg a montikról ismert, pedig a városi, trekking gépek terén is otthonosan mozognak. Az Eurobike-on is szép mennyiségű gépet állítottak ki, közülük ezt a C-29er Two-t néztem ki. Mindjárt fel is tűnik a nevében, hogy 29er. 700-as kereke van, mint a trekkingeknek általában. Mióta elharapódzott a 29er láz, a Corratec az összes 700-as kerekű trekking, városi, cross gépét átkeresztelte 29-esre. Ha nekik így tetszik… De a jelen típusra visszatérve elmondható, hogy rendkívül egyszerű, de megnyerő stílusa van: hagyományos női geometriájú alu váz (van természetesen férfivázas verzió is) elegánsan visszafogott (pláne Corratec mércével mérve) külsővel, XT-Deore-Alivio vegyes felszereléssel, a kényelem kedvéért rugós nyeregcsővel, láncvédővel, színvonalas agydinamó táplálta világítással, sárvédővel, csomagtartóval, bőr nyereggel és markolattal. Úgy érezték, hogy meg kell hagyni a kerékpárosnak a kormányállítás szabadságát, így került a gépre egy gyorszáras A-head-es magasságállító rendszer.

Eurobike 2011: Corratec C-29er Cross Base

Eurobike 2011: Corratec C-29er Cross Base

Íme egy krosszgép szintén a női verzióban, a C-29er Cross Base. A megszokott cross gépektől annyiban tér el, hogy 29-er montikon megszokott ballonosságú külsőkkel (2 colos) van felszerelve és hidraulikus tárcsafékkel, kicsit amolyan átmenetet képezve egy 29-es montik felé. Főleg a férfivázas gépnél volt ilyen érzésem. Szóval újszerű a koncepció.

Eurobike 2011: Corratec ruházat

Eurobike 2011: Corratec ruházat

A Corratec ruházatra ugyanaz az üde színvilág jellemző, mint a gépeikre. A képen elől látható, megszokott szivárványmintás „team” ruházat mellett természetesen többféle más szín/minta variációban is találunk ruhadarabokat.

Eurobike 2011: Zzyzx kormányszár

Eurobike 2011: Zzyzx kormányszár

A Zzyzx számos alkatrészt kínál, köztük kormányokat, kormányszárakat, kormányvégeket, nyeregcsöveket, markolatot, kormánybandázst, kulacstartót, illetve kiegészítőket, mint pumpa. Ezek nem is annyira az eget rengető technikai újdonságaikról ismertek, mint inkább kedvező ár-érték arányukról és általában színes megjelenésükről. E furcsa név viszont piszkálja már egy ideje a csőrömet. A legtöbb ember számára nagyjából kiejthetetlen név eredetét kutatva arra jutottam, hogy egy hely neve Kaliforniában, ugyan 2005-ben volt egy ilyen című horrorfilm is, de az később volt, mint a Zzyzx alkatrészek megjelenése. Hivatalos forrást nem találtam a kérdés megválaszolására, úgyhogy az egyelőre nyitva marad. Visszatérve az alkatrészekre, ez itt például egy 140 grammosnak mondott alu kormányszár (a modell) elég feltűnő fehér-piros színben, polírozott előlappal, korrekt kidolgozással. A színben hozzá illő kormány és nyeregcső is természetesen ott van a palettában.

Eurobike 2011: Zzyzx Supervisor

Eurobike 2011: Zzyzx Supervisor

A Zzyzx teljesen karbon konstrukciójú kormány-stucni kombója 300 g körüli tömeggel és 600 mm-es szélességgel rendelkezik és Supervisor névre hallgat. Az alatta látható szimpla karbon kormány adatai pedig 135 gramm és 580 mm-es szélesség.

Eurobike 2011: Corratec Feather Jam

Eurobike 2011: Corratec Feather Jam

Egy praktikus jószág a Corratec-től. Extrakönnyű 44 grammos kerékgyorszár készlet. Ez a legnevesebb pillesúlyú alkatrészeket gyártó cégek termékeihez képest is tényleg nagyon könnyű. Kár, hogy rögzítve volt, meg szerettem volna emelgetni, hogy tényleg annyi-e…

Corratec kerékpárok a weben: www.corratec.de
Corratec bringák, Zzyzx alkatrészek idehaza: Bringavilág Kft.; www.bringavilag.hu

Szöveg és fotó: gg

(x)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo