fbpx

Vígh Zoltán a Bükk Maratont is megnyerte, Poór Brigitta győzelemmel tért vissza

Kétnapos rendezvény keretében került ma sor Felsőtárkányban a jubileumi, 15. Bükk Maratonra, a Nagy SE szervezésében. Az elit férfiak 88 kilométeres futamát Vígh Zoltán, míg az elit nők versenyét 57 kilométeres távon Poór Brigitta nyerte.

Robog a hosszú táv mezőnye

Robog a hosszú táv mezőnye

Idén már sokadszor az esővel fenyegető időjárás-előrejelzések alaptalannak bizonyultak, a közelmúlt kánikulában rendezett versenyei után szinte felüdülés volt a kissé borongós, de száraz időben hegyikerékpározni. Idénre változtak a pályák – mini táv (16 km); rövid táv (38 km); közép táv (57 km); hosszú táv (88 km) – előnyükre, változatosabb és biztonságosabb lett a nyomvonal, kiváló kijelöléssel. Az ellátmányra sem lehetett panasz, ami a frissítőpontokra és a tészta-partira is igaz.

A főszervező Nagy Ádám a következőképpen értékelte az eseményt a rendező szemszögéből:

bukk_poor_brigittaIdén változtattunk a pálya első felében, itt tudni kell, hogy természetvédelmi okokból egyszerre csak maximum 10-15 kilométer módosításának engedélyezését lehet átvinni. Úgy próbáltam változtatni a nyomvonalat, hogy ne egy nagy hosszú fölfelé és egy nagy hosszú lefelé legyen, hanem változatosabbá tenni a hosszú emelkedőt, megtörve kicsit laposabb szakaszokkal. A versenyzők visszajelzése pozitív volt: annak ellenére, hogy több volt benne így a szintkülönbség, könnyebb volt teljesíteni.

Az erdészet sokat dolgozott idén az utakon, tisztábbak, biztonságosabbak lettek, sok helyen szinte személyautóval is el lehetne menni, ez szintén kedvezően hatott a pályára. Nagyjából 1000 fő vett részt a különböző távokon, a tavalyi szintet hoztuk, a montis társadalom színe java itt volt.

Fontos megemlíteni, hogy már szombaton is zajlottak az események, pedig a korábbi tapasztalatok szerint – más versenyszervezők tapasztalatai alapján is – a rendezvény előtti napon a koncertek és hasonló programok nem nagyon működtek. Mi most megpróbálkoztunk egy retro bringás buli jellegű összejövetellel, ami lényegesen több embert érdekelt, mint a szokványos kiegészítő programok. Hangulatos volt, retro bringa versennyel, kerékpár dobással. Sötétedésig itt voltak a bringások, pozitív a fogadtatás, úgy gondolom, van értelme folytatni.

Elit női dobogósok

Elit női dobogósok

A gyors pályákon komoly átlagsebességeket értek el a legjobbak, az elit hölgyek versenyét a Szilvásvárad Maraton óta mountain bike versenyen először látható Poór Brigitta (Merida-Maraton Team CST) magabiztosan nyerte. A férfiak szempontjából ennél izgalmasabbra sikeredett a Bükk Maraton, az első helyért Vígh Zoltán (Waberer’s Areus MTB Team) és Blazsó Márton (VKE-Nelson Kross) csatáztak. Vígh már az első hosszú emelkedőn meglépett Blazsótól és Szalay Pétertől, de Blazsó a verseny utolsó harmadában folyamatosan dolgozta le hátrányát, a célban 14 másodpercre megközelítve a Waberer’s versenyzőt.

Elit férfi dobogósok

Elit férfi dobogósok

Vígh Zoltán, aki újabb Top Maraton győzelmet szerzett a Duna Maraton után, így látta belülről a futamot:

A verseny az első hosszú emelkedőn dőlt el, ami után sikerült leszakítanom Szalay Pétert és Blazsó Mártont. A verseny első felében megszerzett előnyből jól sikerült gazdálkodni, na jó bevallom, hogy kicsit megrogytam a végére, de így is sikerült megnyerni a Bükk Maratont Blazsó Marci előtt. Az új pályán meglepett, hogy még tolós rész is volt a hosszabbik hurokban, de alapjába véve nem sok különbségre emlékszem, nem is nagyon figyeltem közben.

Elit női végeredmény:

1.      POÓR Brigitta Merida Maraton Team-CST 02:39:03
2.      KISS Mónika BIKE ZONE Gödöllő 02:56:39
3.      RINGELHANN Fanni Focus Team Hungary 03:00:42

Elit férfi végeredmény:

1.      VIGH  Zoltán Waberer’s Areus Mtb Team 03:39:23
2.      BLAZSÓ Márton VKE-Nelson Pepperl+Fuchs MTB Team 03:39:37
3.      SZALAY Péter BIKE ZONE Gödöllő 03:47:07

Teljes eredménylista: 2015_bukk

Forrás: Bringasport.hu; fotók: Takács Tamás, Tirszin János

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo