fbpx
Külföldi kerékpártúra

Két keréken a Mont Blanc-ra – 2. rész

A szerző - Szugyiczki Zsolt - természetfotósként és hegymászóként már hosszú évek óta járja a hazai magaslatokat és szomszédos országok hegyeit, varázslatos nemzeti parkjait. Mindezidáig meghódította már a Kárpátok, az Alpok és a Kaukázus ...

Két keréken a Mont Blanc-ra – 1. rész

A nyárra olyan csúcs mászását terveztem, amin még korábban nem járt magyar ember, de társ hiányában erre nem került sor. A másik tervem az volt, hogy lerakom a csákányt és biciklivel kelek át az Alpokon a TransAlp keretében. Több mint egy évet ...

Három ország, száz kilométer

A projekt valahogy úgy indult, hogy a nyugati határszél végigbóklászása keretében Kőszeg és Szombathely után ezúttal az Őrségre vetettem szemet, mint potenciális edzéshelyszínre. Az edzőkör kezdetben Zalaegerszeg munkacímen futott, majd Körmendre ...

Anglia kerékpáron

Bicikliztél már Angliában? Nem? Gyere velünk, nézz körül és kövess minket! Sokfelé jártunk már a magazinnal az elmúlt 10 évben, sok helyre kalauzoltunk Benneteket, de Anglia ritkán került terítékre. Éppen ezért nagyon megörültünk, amikor meghívást ...

Szászföld Erdélyben – időutazás kerékpárral

Kíváncsi vagy hogyan élhettek az emberek 100 évvel ezelőtt? Milyen amikor a lovas szekér a mobiltelefonnal találkozik? Szeretnél békés 6-800-as „dombokon” montizni? Gyere velünk egy erdélyi időutazásra és ha megtetszik, kövess minket Szászföldre, ...

Csúcshódítás a Dolomitokban és más trentinói történetek

Ha szeptember, akkor Trentino – mondhatnám némi nagyképűséggel, az igazság azonban inkább az, hogy a tavalyi meghívást idén egy újabb követte, így ismét utaztam. A jó médiamunkás azonban egy a pihenés jegyében zajló kiruccanásról sem tér haza üres ...

MTB Himachal, 2. rész: barangolás Indiában… utoljára?

Az előző rész egy emberi vértől tocsogó műtőasztalon fejeződött be, ahol éppen veszettség elleni oltást készült beadni az indiai szakember. A világ harmadik legjelentősebb MTB maratonjának (legalábbis a szervezők így kommunikálják) negyedik ...

MTB Himachal, 1. rész: barangolás Indiában… utoljára?

2005. október 15., Új-Delhi. A repülő orra Európa felé fordul, mi pedig két hét indiai kalandozás és himalájai versenyzés után végre fellélegzünk: ezt is túléltük. Különleges volt? Igen. Megérte kimenni? De még mennyire! Visszajönnénk? SOHA! 2006. ...

Négy hónap és 11.000 kilométer az Andokban

Milyen szavak vagy képek ugranának be az olvasónak, amikor egy az Andok nevével fémjelzett 11.000 kilométeres bringaversenyről/expedícióról hall? Mit várna egy olyan vállalkozástól, melynek keretein belül a Dél-Amerikát szinte teljes hosszában ...

Edzés határok nélkül

Hazánk schengeni csatlakozása jó néhány a nyugati végek környékén élő ember életét változtatta meg. A korábban határőrként tevékenykedők például profilváltásra kényszerültek, ezzel párhuzamosan a határátlépés időtartama nullára csökkent. Egy ...

Cycle Mashatu: ébredés az Óriások földjén

Különös kalandtúrára indult kora tavasszal az Adiridas csapat, élén az ismert freeriderek: Andrew Taylor, Phil Sundbaum, Joscha Forstreuter és Mads André Haugen. Kísérőjük most is Hans Rey, felesége Carmen, illetve a világhíres akciófotós Sven ...

Budapest–Isztambul kerékpáron

Néhány évvel ezelőtt egy biofarmon dolgoztam Skóciában, ahol gyakran megszakították a munkát rövid, de annál vadabb záporok. Ilyenkor behúzódtunk a fészerbe teázni, beszélgetni Alex-el, a farm tulajdonosával, aki rengeteget mesélt, többek között ...

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo