A hétvégén az osztrák Kirchbergben rendezték a mountain bike maraton világbajnokságot, amiről a magyar versenyzők közül a legjobb eredményt elérő Blazsó Márton (VKE-Nelson) számol be:
„Hetekkel ezelőtt megkeresett Rusovszki Gábor, hogy a mountain bike szövetségben tervezik egy keret összeállítását a maraton világbajnokságra. Elmondta, hogy a Bakony, a Szilvás és a Crosskovácsi maraton lesznek a válogató versenyek és a legjobb 3 fiú és lány megy. Ezekre a versenyekre amúgy is készültem, így bonyodalmat nem okozott a felkészülésben (csak az egyetemi vizsgaidőszak). Sikerült megnyerni mindhármat, így tudtam, hogy számítanak rám.
Az utazás napján nagybátyámnál vettek fel, ahol mindig megalszok, ha épp valamelyik kerettel utazok, mivel Szeged nem szokott útba esni. Kellemes meglepetés volt, hogy új!!! buszokkal mentünk, tök jól befértünk, megkaptuk a mezeket. Saját válogatott mezeket! Hatalmas nagy szó! Én kb. 10 éve járok a válogatottal, de soha nem volt saját válogatott mezem, ráadásul nadrággal együtt! Végre normálisan jelenhettünk meg!
Másnap korán akartunk pályát járni, de zuhogott az eső és senki nem akart elindulni. Végül dél körül átmentünk a szállástól 20 kilométerre lévő versenyközpontba.
5 percig szépen sütött a nap mire odaértünk. Nemsokára megint elkezdett esni, így esőben néztük meg az utolsó lejtő egy részét, ami állítólag Tirol leghosszabb DH pályája. Egy-két meredek drop, szűk visszafordítók, north shore elemek és hatalmas gyökerek nehezítették a lejutást. Én még lefelé induláskor megcsúsztam a füvön és meghúztam a hüvelyk ujjam. Egyébként sima füves legelőn előszeretettel esek el. Lehet meg kellene tanulnom bicajozni. 🙂
Verseny napján reggel már nem esett, de felhős és nagyon hideg idő volt. Korrekt előrejelzéssel szolgáltak a rendezők, délutánra mondtak ismét esőt. Végre egy kis örömhír. Hagytam a bringán a „gyors gumikat”. Már a rajt utáni 8 kilométerben kiderült, hogy jól döntöttem. Szinte teljesen vízszintes úton, az egyenesekben 40-55 km/h közötti tempóval haladtunk. Montival, terepgumival nem egyszerű, de a kanyarokat kihasználva, kicsit előrébb kúsztam. Szilárd jött mögöttem, Zsolti eleinte előttem volt, szépen rajtolt. Az első emelkedőnél már jó pozícióban voltam. Leelőztem rögtön pár versenyzőt, aztán beálltam a „csoportomba”. Lengyel, svájci, francia, német, ausztrál, chilei bringásokkal küzdöttünk.
Gyakorlatilag 4 nagyon hosszú és meredek emelkedőből és lejtőből állt a verseny.
Az első lejtő végén, nehezen vettem föl a ritmust a hideg miatt, itt nem is volt túl jó a részidőm. A második mászás után kb. féltávnál egy nagyon technikás lejtő után (ami részben sziklás patakmederben ment), azonban már jól forgott a lábam és kezdtem leszedni az embereket. Kellett is az erő, mivel itt volt a pálya legmeredekebb emelkedője. A középmezőnyben is a versenyzők több mint fele tolta a bicajt. Láttam, hogy kolumbiai barátom fel tudott tekerni, így én is bizakodva vágtam neki és inkább tekertem. Jó döntés volt, mert sikerült jó tempóban felmenni. Baromi lassan tolták a többiek a gépet. Külön erőt adtak a szurkolók, akik tapsoltak, mindenkinek, aki feltekert a kegyetlen falakon.
Az emelkedő végén csatlakoztak be a lányok, akik 30 perccel később indultak ugyan, de a mi kőkemény 38-40 perces hurkunk után már 10 nő elment. Nagyon nem aggódtam, hogy feltartanak, mert széles volt az út és elég jól megy lefele is a női világ élvonal és elég ritkásan mentek. Az utolsó emelkedőn belehúztam és leelőztem még 4-5 férfit és ugyanennyi lányt. Jó pozícióban vágtam neki a DH pályának. Belga versenyzővel zúztunk lefele. Szuper jól ment a srác, de engem sem kellett félteni. Az össztelóssal romboltam rendesen. A belga még egy rövid széles részen kikerülte a közben beért dán srácot, de én már egynyomoson kaptam el és rohadtul nem akart elengedni. Tök sokat hibázott. Mondjuk hátulról én is „osztottam neki az észt” angolul, hamarosan keresztbe is fordult szépen egy nagyobb buckán. Én ezt kihasználtam és gyorsan elhúztam mellette, ekkor már rajtam volt egy szlovén és egy francia srác is. Újra szabad volt a pálya!
Esélytelen volt, hogy tovább közeledjenek.
Az utolsó gyökeres szakaszon beértem még egy dél-afrikai versenyzőt, de ő nagyon korrekt volt és az első széles részen elengedett. 2 másodperccel jöttem be előtte. Utánam még hárman jöttek sprintre. A célban várt már Rusi, aki csinált pár képet, meg elmondta a legfontosabb infókat. Példás munkát végeztek a segítők. Jól láthatóan álltak az itatón, mindent ott és akkor adtak föl, amit megbeszéltünk verseny előtt.
Örülök, hogy a 135 indulóból be tudtam futni az 58. helyre. Számomra biztató az, hogy a jelen körülmények között is a mezőny első felében végeztem. Biztos vagyok benne, ha javulnak a lehetőségek (ha hegyek közt is tudok majd edzeni, több nemzetközi versenyre eljutunk, legalább megközelítőleg annyi edzőtáborozási lehetőségem lesz mint az UCI csapatok versenyzőinek…), akkor helyezésben hatalmasat tudok előre lépni. Most bent voltam a darálóban. Sok versenyző jött be pár perc leforgása alatt előttem és utánam.
Köszönöm a szurkolást, a pozitív légkört, segítséget, és Rusinak a széldzsekit!
