Az elmúlt hétvégén került sor Zánkán a 24 órás Mountain Bike versenyre, ahol csapatban és egyéniben is lehetett vállalkozni az egy teljes napig tartó kerékpározásra. Utóbbiba még belegondolni is rémisztő, mégis tucatnyian vállalkoztak a teljesítésére. Közülük a legjobb eredményt Zóka Újhelyi Zoltán érte el, aki az alábbiakban meséli el részletesen a 24 órás bringázás történetét:

Már a téli alapozó edzések közben megérett bennem a gondolat, ebben a szezonban kipróbálom magam extrém hosszúságú és nehézségű versenyen is. Erre talán a legkézenfekvőbb lehetőséget a 24 órás adhatja. Többen kérdezték verseny előtt: mi lesz a taktikám? Mikor tervezek nagyobb pihenőt? Mekkora etapokat tekerek egyhuzamban?

Mivel időben ilyen hosszú erőfelmérőben még nem volt részem, így némileg sötétben tapogatóztam, amikor azt próbáltam kitalálni, miként fog viselkedni a szervezetem 12-16-20 óra tekerés után. Így egzakt tervem sem volt, viszont annyira bíztam magamban, hogy időben észreveszem a szervezetem által küldött jeleket, és kezelni tudom majd az esetlegesen jelentkező problémákat. Azzal tisztában voltam, hogy kevésbé tolerálom a kánikulát, így mindenképpen óvatos kezdést irányoztam elő. Viszont a sok, esti órákban, fejlámpával végzett edzés és az abból gyűjtött tapasztalatok miatt a sötétben teljesítendő szakasztól sokkal kevésbé tartottam, miközben mindenki azt tartotta amolyan vízválasztónak, pszichésen leginkább megterhelőnek.

A pálya nyomvonalával mindenki elégedett volt, bőven tartalmazott annyi technikás részt és egyéb kihívást, hogy ne váljon unalmassá. Külső szemlélők számára a privát táborhelyem inkább hozta egy adriai tengerparti kemping hatását, de tökéletes helyen volt ahhoz, hogy irányítani tudjam a segéderőimet, itt működött a Mesterbike Base Camp.

A verseny a déli hőségben kezdődött, és bár nagyon figyeltem a pulzusmérőmre, így is rendkívül megterhelő volt az első 3 óra. A nagy forróság miatt nem tudtam annyit inni és főleg felszívni, amennyi az izzadással távozott. Továbbá az étkezést sem tudtam a hőségben elkezdeni időben, csak néhány gélt sikerült magamba tuszkolnom. A 3. órában kábultan körözve vállal eltaláltam egy fát, bár ekkor még sikerült elkerülnöm egy nagyobb zakózást, de nem sokkal később az egyik murvás kanyarban kicsúsztam, és lezúztam a térdemet, ami rendesen vérzett és fel is dagadt. Ekkor kezdtem azt hinni, nemhogy a 24. óra végéig, de az esti sötétedésig sem érek el.

Közben nagyon közel volt hozzám a 2. helyen Halász Robi, aki már korábban győzedelmeskedett 24 órás versenyen, és nyomasztó gondolatként ott motoszkált bennem, hogy rutinos rókaként hamarosan ad egy leckét, hogyan kell egy ilyen versenyt összerakni. Közben minden második körben rövid tiszteletemet tettem vagy a bringamosónál, vagy a pálya túlsó részén kihelyezett slagnál, mert ezek a gyors hideg zuhanyok életmentőek voltak, továbbá a szemembe kerülő rengeteg port is itt próbáltam kimosni. Aztán szerencsére a hőség enyhülésével kezdtem magam egyre jobban érezni, és kezdtem megtalálni a harmóniát és az élvezetet is a versenyen.

A 4. órában már végre az első banánt is lenyomtam, és egyre több szilárd dolog jutott le a gyomromba. Majdnem minden kezdett egyenesbe kerülni, ez alól csak a hát, váll és a karok fáradása volt kivétel. Késő délutántól már folyamatosan tornázattam őket haladás közben is, többen rá is kérdeztek, mik ezek a mutatványok, a nagy karkörzéseket látva. Közben lement a nap, előkerültek a lámpák, és én továbbra is jó erőben éreztem magam, nem igazán lassultam.

Mivel a közvetlen mögöttem haladó szóló versenyzők közül mindenki kivett egy kisebb-nagyobb pihenőt, késő estére már 3 kör fölé hízott az előnyöm. Az energia és a folyadék visszapótlása is remekül működött a nap végére. A rajt/cél és váltózónán áthaladva a késő esti és éjszakai óráktól egészen a másnapi célba érésig folyamatos biztatást és elismeréseket is kaptam, miközben a körszámaimat a duó és csapateredményekhez hasonlították. Kakas Lacinak, az előző évi győztesnek mindig volt hozzám néhány biztató szava, akár a pályán haladt el mellettem, akár a váltózónában ácsorgott, de nagyon sokan voltatok még, akiktől rengeteg biztatás, lelkesítés érkezett, ezt mindenkinek nagyon köszönöm!

A fáradtság első jelei hajnali 2 óra körül kezdtek jelentkezni, és az ésszerűség is azt diktálta, 14 óra nagyobb szünet vagy pihenés nélkül lenyomott tekerés után célszerű lenne némi pauzát tartani. Leszálltam a bringáról, és elnyúltam az autó hátuljába bekészített matracon. És amit addig még a bringán ülve nem észleltem, gyakorlatilag minden izmomban teljes fáradtságot éreztem. Pár perc múlva már rám is tört a pánikhangulat, ha nem sikerül rövid idő alatt komolyabban regenerálódni, akkor nagy baj lesz. Gyorsan elkezdtem enni, inni, továbbá az éjszakai segítőm, Ádám elkezdett átmasszírozni a kéz újpercektől a lábamig. Bár tagadja, hogy lenne bármilyen előképzettsége e téren, de nagyon jól csinálta. Miután letelt az előirányzott 30 perc szünet, a vártnál sokkal jobb állapotban tudtam visszaülni a bringára. Továbbá egyenletes körök jöttek, amiből még a kötelezően előírt orvosi vizsgálat és a hozzá tartozó 15 perces szünet sem zökkentett ki. Már csak egy dolog aggasztott, vasárnapra az előző napinál nagyobb forróságot jósoltak.

Korábban kérdeztem egyleti szerelőnket, Sanyit, aki már korábban teljesített szólóban 24 órást, milyen az a pár utolsó óra. Az ő emlékeiben ezek kellemes élményként maradtak meg, és nekem is beszélt róla. Ehhez képest én egészen máshogy éltem meg. 7 óra után elkezdett tűzni a nap, a hőmérséklet pedig meredeken emelkedett. Amit onnan kezdve éreztem, minden volt, csak nem kellemes. Az egyenletes tempóm kezdett lassulni, amit pedig a délelőtti órákban csináltam, az inkább már csap küzdés volt és poroszkálás a pályán. A kivett rövid pihenők és megállások elkezdtek egyre sűrűbben követni egymást, és egyre hosszabbak is lettek. A továbbiakban már nem azt figyeltem, hány óra van a végéig, hanem egy olyan matematika kezdődött, hogy az előnyöm birtokában hány kört kell még megtennem, hogy a győzelmem biztos legyen.

Úgy fél 11 után ismét lelassítottam az autómnál és közöltem a segéderőkkel, hogy ha még egyszer begurulok a célba, akkor biztosan megvan a győzelem, viszont annyira fáradt vagyok már, hogy szívem szerint ki sem mennék többet. Erre a kedves feleségem közölte, ha már a kisfiaim itt néznék meg édesapjuk győzelmét, ne az rögzüljön bennük, hogy 1 órát fekszem az autómban, majd begurulok a célba, és mint győztest, megünnepelnek. A versenyzés talán nem erről szól. Továbbá Bíró Ádi a célterületen lévőket kérte fel, tapssal biztassanak még egy kicsit, és egy nekem küldött Hollywoodooszámmal próbált felrázni. Egy újabb gyors masszírozást követően végül is még 3 kört kipréseltem magamból.

A fogyasztás: szerencsére a kezdeti kisebb nehézségek után semmilyen problémám nem volt az emésztéssel, így simán bevett a rendszer 10 db banánt. Ezt egészítettem ki a 24 óra alatt egy tálca házi meggyes süteménnyel és néhány Sponser HIGH ENERGY BAR -ral. A feleségem este jelezte, a versenyzői vacsorát is magamhoz vehetem, de először azt hittem viccel, hogy finomfőzelék van. Lehet, tönkretettem volna a versenyem, ha betöltöm a kulacsomba és elszopogatom, ezért inkább kihagytam annak elfogyasztását. A 15 liter izotóniás italt 5liter víz és kb. 2 liter kóla egészítette ki a 24 óra alatt.

És ami a jó teljesítményhez valóban elengedhetetlen volt, a frissítésem és technikai segítségnyújtást András és Dani kezdték meg, de estére megérkezett Ádám barátom, aki maximális intenzitással dolgozott éjszaka és másnap délelőtt is, ugrott minden kívánságomra, és végül az autómat is hazavezette. Nagyon köszönöm neki a tökéletes munkát. Sok segítséget kaptam a Mesterbike-ból is, Sanyi mester kezei által ápolgatott GIANT Composite XTC-m problémamentesen vette a teljes gyűrődést. És nem tudom eléggé megköszönni a segítséget drága feleségemnek, aki előtte is, verseny alatt is, és remélhetőleg még sokáig támogatni fog abban, amit csinálok.

.