Home Blog Page 934

Juhász és Parti beszámolója a horvátországi C2-esről

A hétvégén újabb horvátországi futamon vettek részt a Waberer’s Areus Cube profijai, ezúttal Parti András, Juhász Zsolt és Csielka Márk, a Sveti Martin na Muriban rendezett C2-es minősítésű XCO versenyen. A hatalmas hőség ellenére remekül szerepeltek a csapat tagjai, Juhász ezüst, míg Parti bronzérmes lett az elit felnőtt kategóriában. Csielka Márk nem fejezte be a versenyt.

Juhász Zsolt beszámolója a versenyről:

Borzasztóan meleg volt. Viszont úgy érzem, egyre jobban bírom. A rajtom nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, de az első kör végére sikerült felzárkóznom az első 3-ba a szlovák Lami és Andris mögé. Az ötödik körig együtt haladtunk, végig Lami vezetett.  Ő nem is szereti ha más diktálja a tempót. Erősnek tűnt, de én is jó erőben éreztem magam. Andris nem érezte jól magát és sajnos hibázott, a szlovák észrevette és jól ki is használta a kis hézagot köztünk. Annyi már nem volt bennem, hogy utolérjem és vele menjek, így végül a második helyen értem célba, amivel összességében elégedett vagyok.  A top ötben szerettem volna végezni és ahhoz képest, hogy C2-es verseny,  9 nemzet közül nem vártam, hogy ilyen jó helyen érek célba.”

998069_211285118995183_1491442477_n-1

Parti András ezúttal kevésbé bírta a hőség okozta megpróbáltatásokat, ám így is bronzérmes lett a nívós horvátországi megmérettetésen:

A rajtnál borzasztó meleg volt, de a verseny első felét még egészen jól bírtam. Hárman vonatoztunk elöl Zsoltival, és egy szlovák versenyzővel, Michal Lami-val. Szinte végig Lami húzta a sort, én a másodok helyen mentem. A harmadik körig még úgy éreztem, be is támadnám valamikor, mert lefelé lassú volt, már ki is néztem az alkalmas helyet. De nem így lett… A negyedik körben vétettem egy hibát, így kicsit leszakadtunk, de még nagy nehezen visszaértünk. Ettől viszont eléggé kikészültem, elkezdtem kapkodni, így le is szakadtunk a szlovákról. Zsoltinak mondtam is, hogy menjen, mert „krízisem” van, de hírtelen ő sem tudott reagálni. Azért kicsivel később megpróbálta üldözőbe venni Lamit. Én innen a túlélésre mentem, teljesen megrogytam, néha azt hittem be sem tudom fejezni a versenyt. Felfelé gyenge voltam, lefelé meg hibát hibára halmoztam, nem tudtam kontrolálni a bringát, még el is estem… Mégis valamilyen csoda folytán, meg tudtam őrizni a harmadik helyet. Zsolti sajnos nem érte utol a szlovák versenyzőt, de így is nagyot ment, második lett!

A nagy meleget az is jól mutatja, hogy megittam az összes kulacsomat, ami rám nem jellemző. Bogár Gábor meg is jegyezte, hogy ez csoda! J Ez most így sikerült, mindenkinek meleg volt, szóval ez nem lehet kifogás, engem most jobban megviseltek ezek a körülmények. Zsoltinak és a többi magyar helyezettnek is gratulálok, valamint Gábornak ismét óriási köszönet a supportálásért!

.

Mester-hármas, három „óriás” a 24 órás versenyen

Kádi Attila
Halápi Sándor
Halápi Sándor

A kiskunlacházi reptéren augusztus 24-25-én sorra kerülő 24 órás bringa verseny három különleges indulója három világbajnok. Halápi Sándor velocipede-del a történelmi bringák versenyén kétszeres, Káldy Attila négyszeres ultratávú triatlonon, míg Szőnyi Ferenc tíz- és hússzoros Ironman-en diadalmaskodott.

Halápi Sándor 1956. április 7-én született, és a legeredményesebb hazai „velocipédista”. Bár nem a Szolnoki Cukor igazolt versenyzőjeként lett kétszeres világbajnok, hanem 13 év országúti versenyzés, és egy kis triatlonos kitérő után a történelmi kerékpárok seregszemléjén Franciaországban és Dániában nem talált a hosszútávon legyőzőre a velocipéd nyergében.

Talán számára a legnagyobb kihívás a 24 óra, mert a nagykerekűjével végig tekernie kell, és a tömör gumik miatt a legjobban ki van téve az út esetleges hibáinak. Szorgalmasan készül, hét közben hajnalban edz, hét végén kétszer is a nap különböző óráiban, hogy bírja akár a nagy meleget is. Nagy álma válik valóra, ha 450 kilométert képes lesz letekerni a 24 óra alatt.

 

Szőnyi Ferenc
Szőnyi Ferenc

Szőnyi Ferenc 1964. augusztus 25-én született, éppen a születésnapján ér célba a 24 órás menet végén. 43 évesen, szinte sportmúlt nélkül lett szinte egyik pillanatról a másikra ultrafutó, majd ultratriatlonista.

Kerékpáron a le Mans-i 24 óráson 757 kilométert teljesített, ezzel hazai csúcstartó. Futásban kétszeres Spártai hős, de teljesítette az UltraBalatont, volt magyar bajnok 24 órás futáson 238 kilométerrel, triatlonban pedig a húszszoros Ironaman táv világbajnoka, valamint teljesített 10 Ironmant 10 nap összesen 115 óra alatt, illetve 222 óra alatt egyben a tízszeres Ironmant. Kerékpárosként a Race Across Amerikát kétszer tekerte le. Hihetetlen kevés edzéssel képes hihetetlenül jó teljesítményekre. Lehet, hogy megdől eddigi rekordja a 49. születésnapjára?

Káldy Attila 1959. április 22-én született. A Videotonban kezdett kerékpározni, de akkor még nem bizonyult átütő tehetségnek. Már kacérkodott az extrém hosszú távú kerékpáros teljesítményekkel, amikor 33 évesen elindult a Velencei-tó körül rendezett négyszeres Ironman távú triatlon világbajnokságon. Bár megnyerte, a fődíjként felajánlott autót sohasem kapta meg. Egy évvel később kipróbálta magát a le Mans-i 24 órás bringaversenyen, de ott sem volt szerencséje, mert előtte egy háromszoros Ironman vébén nagyon megfázott, és nem tudott jól teljesíteni.

Kádi Attila
Kádi Attila

 További sikereit a Race Across Amerikán érte el, ott a legjobb magyarként tartják számon 10 nap hat órás menetével Amerika két partja között. A le Mans-i 24 óráson kívül indult Nürnburgring-en is, ami rendkívül szintes pálya. A kiskunlacházi pályát ideálisnak tartja, hétszáz kilométer feletti teljesítést remél magától.

További különlegesség és jó hír az esemény kapcsán, hogy már most 80 egyéni nevező áll rajthoz a 24 órás kerékpáros távon, ami már most meghaladja a jól ismert Le Mans-i 24 órás verseny egyéni résztvevőinek számát, ott ugyanis 69-en teljesítették a távot. Jó hír pedig, hogy meghosszabbított nevezéssel várjuk a lelkes jelentkezőket, nem ér lemaradni!

.

Az utolsó szalmaszál, avagy rajtol a Székely Körverseny

Utolsó, egyben talán legfontosabb állomásához érkezett a kerékpáros világbajnokság kvalifikációja, hisz a Nemzetközi Szövetség augusztus 15-én zárja a ranglistákat. Hazánk egyetlen kontinentális csapatának az UtensilnordOra24.eu-nak már csak egyetlen lehetősége maradt az érdemi pontszerzésre, hogy a már biztosnak tekinthető egyéni részvétel mellett a vb-programban tavaly debütáló versenyszámra, a csapatidőfutamra is kvalifikációt szerezzenek.

Augusztus 8. és 10. között immáron hetedik alkalommal rendezik meg Székelyföld Kerékpáros Körversenyét, amely sajnálatos módon idén a tavalyinál kevesebb csapattal és szakasszal rajtol. Míg az elmúlt évben 22 klub képviseletében több mint 170 sportoló versengett, idén eddig csupán 10 (+ 4 csapat nevezése még kérdéses) gárda jelezte biztosan részvételi szándékát. A négynapos szakaszverseny 2013-ra háromnaposra szűkült, miután a szervezők törölték a csapatidőfutamot.

szekely2

Az első napon, augusztus 8-án, csütörtökön Csíkszereda központjából Háromszékre kerekezik a mezőny. Tusnádon, Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön sprinthajrák, míg a Nyerges-tetőn egy 2. kategóriás emelkedő vár a karavánra.

A körverseny királyetapjának is nevezhető második szakasz során három 2. kategóriás (Tolvajos-tető két alkalommal, illetve a Libán-tető), valamint egy 3. kategóriás mászást kell teljesíteniük a sportolóknak, emellett Szentegyházán, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredán sprinthajrák lesznek kijelölve.

Az utolsó versenynapon, szombaton két félszakasz szerepel a háromnapos megmérettetés programjában. Délelőtt 10 órakor a Tolvajos-tetőn álló Hármaskereszttől indítják az egyéni időfutamot, amelynek során a 7 kilométerrel távolabb fekvő Hargitafürdőre kell feljutni, majd délután 17 órakor kezdődik a zárószakasz, melynek során a mezőny a Csíkszereda–Csíkrákos–Szépvíz–Csíkszereda útvonal megtétele után a Csíkszereda utcáin kialakított 5,5 kilométeres pályán teljesít majd 17 kört.

szekely1Csapatok:

Kontinentális – 5

ISD (Ukr)
Kolls (Ukr)
Tusnad (Rou)
Utensilnord Ora24.eu (Hun)
Wallonie Bruxelles (Bel)

Regionális Klubok – 4

Bellotto (Rou)
Brisaspor (Tur)
CMI Greenover (Usa)
NorthEast England Velo 29 (Gbr)

Nemzeti Válogatottak – 1

Moldova

(kérdéses Gourmetfein Simplon (Aut), a Hemus (Bul), Bulgária és Románia válogatottjainak részvétele)

A szakaszok első három helyezettje 8, 5 és 2 ponttal gazdagodik, míg az összetettben az első nyolc helyezettet díjazzák 40, 30, 16, 12, 10, 8, 6 és 3 ponttal. A versenyen így összesen 185 pont kerül kiosztásra, amelyből Stubán Ferenc sportigazgató előzetes számítása szerint 49 pontra lenne szüksége csapatunknak a világbajnoki csapatidőfutam kvalifikációjához. Nagy harc várható, mivel akvalifikációban legnagyobb ellenlábasok közül (Rusvelo, Cult, Bretagne, ISD) az ukrán ISD is a mezőny tagja lesz ezen a hétvégén.

Az Utensilnord Ora24.eu gárdája a Cador Rida, Dér Zsolt, Kenyeres Ábel, Kusztor Péter, Lovassy Krisztián, Alessandro Mazzi, Federico Rocchetti és Simon Péter alkotta nyolcassal indul.

Stubán Ferenc sportigazgató a következőket nyilatkozta a verseny előtt: „ A srácok nagyon motiváltak. Szerencsére folyamatosan megvan bennük a hit és a harci szellem. Igyekezni fogunk, hogy főszereplői lehessünk a versenynek.”

A csapat a Tordai Hair Cosmetics jóvoltából egy nappal hamarabb tudott kiutazni a megmérettetésre, így több idejük marad a regenerálódásra.

.

WTB Cross Wolf ciklokrossz köpeny

cross_wolf_4A ciklokrossz kerékpár (ismert még cyclocross néven) az ősi terepkerékpár-típus, amely egy módosított, kissé nagyobb sárférőhellyel rendelkező országúti vázat, hagyományos országúti kormányt és kerékméretet alkalmaz, ellenben ballonosabb, mintázattal rendelkező köpeny kerül rá. A télen megrendezett versenyek mellett az ilyen kerékpár egyaránt alkalmas nem sok csomaggal történő kerékpáros túrázásra, általános közlekedésre, országúti- és terepedzésre is. Alacsony tömege, kiváló tapadása és kényelme révén a WTB Cross Wolf ciklokrossz köpeny alkalmas mind versenycélú felhasználásra, mind mindennapos terephasználatra, tereptúrázásra.

A montikhoz képest lényegesen keskenyebb köpeny miatt főleg a laza, nyirkos talajviszonyok jelentenek problémát a ciklokrossz kerékpárt hajtók számára, szerencsére a WTB Cross Wolf pontosan ilyen körülményekre optimalizált mintázattal rendelkezik. A középső „bütyöksor” majdnem folyamatos, így a gördülési ellenállás sem nő jelentősen, tehát a száraz pályákon, ösvényeken vagy akár aszfalton is könnyen hajtható. A szélső minta pedig könnyen megszabadul a sártól, a kanyarokban kiváló tapadást biztosít. Nemsokára jönnek a menetrendszerű ősi esőzések, így lesz lehetőség kipróbálni a WTB Cross Wolf ezen arcát is!

cross_wolf_1

Számos ciklokrossz rajongó szerint a Cross Wolf az egyik legjobb kompromisszum a döntően terepen használt masinákhoz. A WTB sűrű, „versenyszintű” szövetanyaga és a szabadalmaztatott DNA gumiösszetétel a keskeny méret ellenére is megfelelő kényelmet biztosít. cross_wolf_2bA kevlárszálas, hajtogatós kivitelnek és a kiváló szövetanyagnak köszönhető az igen alacsony tömeg, amely segít a mászások során, vagy amikor a kerékpárt vállra kapva küzdjük le a terepakadályokat.

Jellemzők:

  • gumiösszetétel: DNA
  • perem: kevlárszál (Aramid)
  • méret: 32 mm X 30 mm, 700x32c (32-622)
  • szövetsűrűség: 60tpi
  • bütyökmagasság: 3 mm középen; 4 mm oldalt
  • optimális terepkörülmények: nedves, nyirkos, laza talaj
  • tömeg: 345 gramm

Ajánlott fogyasztói ár: 11.500 Ft

További információ a forgalmazó honlapján

[divider scroll_text=”Cross Wolf”]

cross_wolf_3

 

Utánpótlás: a Dina-testvérek dobogón a horvát C2-esen!

ól teljesített a magyar különítmény a horvátországi Croatia-Cup, Sveti Martin na Muri állomásán, a Dina-testvérek mindketten ezüstéremmel térhettek haza a C2-es mountain bike XCO versenyről. A történtekről Dina Marci (PCCC-BMC) mesél:

Eredetileg úgy volt, hogy meglátogatom, az országúti hegyi Ob-t, de végül a másik variációnál, a horvát C2-es versenynél döntöttünk. Vasárnap reggel korán indultunk, mivel a magyar határhoz nagyon közeli verseny volt. Benkó Lacival mentünk le hárman, mert még testvérem, Dani is velünk jött, illetve a másik kocsiban a Bányai család nagy része meg Barbi érkezett.

dina_marton_3

Domi elmondta körülbelül, hogy milyen a pálya, mivel ők már voltak pénteken megnézni, de mégis jobbnak találtam menni egy kört rajta. Jól is tettem, mert nem volt egyszerű. Pihenni sehol, de inni is csak nagyon kevés helyen lehetett. Rengeteg kanyar volt, illetve nagyon rövid emelkedők, és lejtők. A hatalmas por miatt rettentően csúsztak a kanyarok, és elég volt egyszer elnézni valamit, abból könnyen esés lehetett.

Az elitekkel egyszerre rajtoltunk, egy órakor, a legnagyobb melegben. A tűző napon, az 50 fokban még álltunk egy negyed órát, mire elindították a versenyt. A rajtot sikerült jól elkapnom, másodiknak fordultam, első kanyarban. Egy szerb srác rángatta meg az elejét, de őt ismertem, és tudtam, hogy nem valami acélos. Ez be is jött, mert gyorsan megadta magát, mikor Berci előre állt, és elkezdtünk menni egy folyamatos tempót.

dina_marton_1

A kör felénél előre állt egy szlovén srác, akiről tudtam, hogy erős, mivel világkupán top 20-ban jön. Próbáltam rá rakni a kereket, de kicsit szétszakadtunk, viszont a kör végére felértünk rá lefelé. Amíg tudtam, próbáltam menni vele. Berci valahol a második kör elején szakadt le, neki sem tett jót a nagy meleg. A szlovén sráccal még fél kört tudtam menni. Talán kibírtam volna még többet is, de a sok elit versenyzőt kerülgettük, és volt, hogy ő el tudott menni, de én már nem fértem el.

Miután leszakadtam, egy U23-as sráccal kerülgettük egymást, látszott, hogy ő sok kört ment a pályán, sikerült pár ívet ellesnem tőle. A vége már nagyon nem esett jól, de a második hely simán meglett, pontosan egy percre a szlovéntól. Köszi, Meggyesi Csabinak a vizet a célban, életmentő volt:) Dani is jól ment, ő is második tudott lenni. Domi 4., Berci 8. lett. Elitben Michal Lami nyert, őt követték közvetlen Juhász Zsolti és Parti Andris, ebben a sorrendben. Barbi is második lett. Gratulálok nekik.

dina_marton_2

A nagy meleg senkinek nem tett jót, ez látszott mindenkin. Én életem egyik legnehezebb versenyét fejeztem be, pedig általában szoktam bírni a nagy meleget. Szerintem érdemes lenne jövőre több C-s versenyt rendeznie Magyarországnak. Látszik, hogy minden kategóriában egyre jobbak vagyunk. Horvátországban idén ez volt a negyedik vagy ötödik C kategóriás verseny. Abban a Horvátországban, aki hozzánk, magyarokhoz képest is szinte sehol nincs az MTB sportban.

Remélem sikerül kijutni a világbajnokságra, mert én azt érzem, hogy nagyon jó formában vagyok, de ahogy láttam a többiek is. Szerintem már egy elég ütőképes válogatottal rendelkezik idén Magyarország, és remélem, ezt meg is tudjuk mutatni a VB-n. Nagy köszönet Benkó Lacinak, és Bányai Péternek a sok segítségért.

.

Vuelta: A Cápa torkán akadhat a Kicsi Szivar…

165727458Kevesebb mint három hét múlva indul az év utolsó nagy háromhetes kerékpáros körversenye Spanyolországban, a Vuelta a Espana. Az útvonal (részletekért kattints ide) izgalmas versenyt ígér, és ahogy egyre inkább összeállni látszik a mezőny, a felhozatalra sem lehet panaszunk…

Bár a címvédő, Alberto Contador hiányozni fog az augusztus 24-én, csapatidőfutammal rajtoló GT-ről, de a Giro d’Italia győztese, a „Cápa” becenévre hallgató Vincenzo Nibali (Asztana), és a Tour de France dobogósa, Joaquim „Purito – kicsi szivar” Rodriguez (Katyusa) is ott lesz, valamint a tavaly Contador mögött ezüstérmes spanyol Alejandro Valverde (Movistar) is a favoritok közé számít.

Vincenzo Nibali
Vincenzo Nibali

Nagy kérdés, hogy a verseny alakulásának függvényében ki mennyire koncentrál majd az összetettre és ki hegyezi a formáját a világbajnokságra, mert idén a firenzei vb fő esélyesei közé számítanak a Vuelta összetett menői is. Bár idén az elit férfi mezőnyverseny és a Vuelta között van két hét a regenerálódásra, Purito is úgy nyilatkozott, hogy szerinte 2013 világbajnoka a Vuelta legjobb hegyi menői közül fog kikerülni…

A további top 10 esélyesek között találjuk a Contador távollétében kapitányi rangra emelkedő cseh Roman Kreuzigert (Saxo-Tinkoff), a Sky csapatát valószínűleg a kolumbiai Rigoberto Uran vezeti majd. Utóbbinál kérdés, mennyire lesz hatással a teljesítményére, hogy már zsebében a zsíros szerződés az Omega Pharma-Quick Step csapatával (pont ezért megeshet, hogy honfitársa, Sergio Henao lesz a britek első embere). A kolumbiaiak közül valószínűleg ott lesz a Girón remekül hajtó Carlos Betancur (Ag2R) is.

Ivan Basso
Ivan Basso

Sokak kedvence, a kétszeres Giro-győztes Ivan Basso vezeti majd a Cannondale csapatát, a Mosolygós Gyilkos úgy nyilatkozott a Lengyel Körverseny után, hogy nagyon jó úton halad a felkészülése. Nem kizárt, hogy a Belkin Tour-menői, a holland Mollema-Ten Dam tandem is tiszteletét teszi Spanyolországban, a baszk Euskaltel csapat is legerősebb sorával érkezhet, Mikel Nieve, Samuel Sanchez és Igor Antón is az előzetes keretben szerepel.

.

Kétnapos program a Mátra Maraton hétvégéjén


Képzelj el egy hétvégét, amikor mindenki bringára ül a Mátrában. Terepen, országúton, sziklákon, erdőben, ameddig a szem ellát, minden a kerékpárról szól. Tetszik az ötlet? Akkor pont neked való a nyár legnagyobb durranása, a McDonald’s BringaMánia Fesztivál 2013. augusztus 31. és szeptember 1. között a Mátrában.



A McDonald’s BringaMánia program 2010. óta az eddigi 22 eseményén több mint 47 ezer bringást mozgatott meg. A szervezők most még magasabbra tették a lécet: az ország legnagyobb kerékpáros eseményét szervezik meg a Mátrában. A kétnapos, több kerékpáros szakágat is bemutató sportfesztiválnak Gyöngyös, Sástó és a Mátra útjai adnak otthont 2013. augusztus 31. és szeptember 1. között. A Fesztivál hétvégéjén hét eseményen próbálhatják ki magukat a bringázás szerelmesei, de a szervezők azoknak is tartogatnak programot, akik csak aktív hétvégi kikapcsolódásra vágynak. Izgalmas versenyek, látványos bemutatók, felhőtlen szórakozás vár minden bringamániásra kortól, nemtől és felkészültségtől függetlenül.


Mátra Maraton


A BringaMánia Fesztivál első napján, szombaton délelőtt az országúti szakág szerelmesei pattannak nyeregbe és tekerik le a Gyöngyös és Kékestető közötti rövid, de annál izzasztóbb távot. A Csúcstámadás ötödik alkalommal kerül megrendezésre, ahol idén az elit felnőtt kategória számára ezúttal külön, pénzdíjas versenyt szerveznek a Csúcstámadással megegyező útvonalon, Kékes Nagydíj néven. 



Ugyancsak szombaton zajlik a gyors és technikás pályákat kedvelő versenyzőket megcélzó Mountain Bike Magyar Nagydíj. Az izgalmas, két kilométernél is rövidebb pálya a mesterséges tavak feletti fahidakon, és a quad pályák nyomvonalán is áthalad. A pálya 75%-a belátható az Adrenalin Park felett átívelő 200 méteres függőhídról is. A Cross Country Challange sorozatba illeszkedő MTB Magyar Nagydíjra az amatőr bringásokat is várják, hiszen számukra könnyített pályán szerveznek futamokat.



Évről évre egyre több gyerkőc próbálja ki magát a Mátrában, tavaly már több mint 100 fős mezőnnyel indult a gyerekek versenye. Remélhetőleg ez idén sem lesz másként. A hagyománynak megfelelően a szombat délutáni Gyerekversenyen a korosztályoknak megfelelő pályákon startolhatnak el a 4-14 éves fiatalok.


A helyszín


Akikben kevésbé dúl a versenyszellem, vagy nem elég gyakorlottak ahhoz, hogy terepen bringázzanak, de vonzza őket az erdő szépsége – nos, ők se maradjanak otthon. A szombat délelőtt Sástóról induló hosszabb és rövidebb gyalogos Természetjáró Túrák résztvevői Mátraházáig vagy akár Kékes-tetőig is elsétálhatnak – szakértő vezetők, erdészek tárasásában. Sőt ez alkalomból még lovasok is elkísérik a gyalogosokat. Hogy kerül lovas és gyalogos egy a bringás fesztiválra? A választ a fesztivál keretei között szervezett, a természetjáróknak szóló Konferencia adja meg – a nyílt fórumra várják az érdeklődő klubvezetőket is.



A Fesztivál második napján, vasárnap startol az idén tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő, 1500 fős nevezői létszámmal büszkélkedő Mátra Maraton. A Maraton 10 órakor indul három távon: a 90, 60 és 32 kilométeres távok mezőnyei 20 perces különbséggel rajtolnak – először a hosszútáv, utánuk a rövidtáv, majd a középtáv startol el. A McDonald’s BringaMánia Fesztivál ideje alatt ez lesz a második alkalom, hogy a bringások meghódítják a Kékest, hiszen a szombati országúti Csúcstámadás után a Mátra Maraton hosszú és középtávjának indulói is feltekernek az ország legmagasabb pontjára.


Mátra Maraton Rajt


A Maratonnal egy időben, a célterületén látványos Dual Trial Mátra Kupán szurkolhatnak a nézők, érdeklődők. A helyszín adottságait kihasználva – hiszen az Adrenalin Park eredetileg egy kőbánya – a sziklák között és farönkökből ácsolt mesterséges akadályokon ugrálnak és egyensúlyoznak majd a sportág legjobbjai. Akinek mindez nem lenne elég, az kipróbálhatja magát az Adrenalin Park állomásain, a nyári-bob pályától a kalandparkon át az óriás (ez tényleg óriási!) hintáig, amelyek a család minden tagjának kihívást jelentenek.




Minden versenyzőt, hobbi bringást, túrázni vágyó felnőttet, családot és nézőt egyaránt vár az első McDonald’s BringaMánia Fesztivál a Mátrában.



Programok:


          2013. augusztus 31., szombat:


         11:00 (Gyöngyös)    Kékesi Csúcstámadás – hobbi


         12:15 (Gyöngyös)    Kékes Nagydíj – pénzdíjas országúti verseny


         14:00 (Sástó)           Természetjáró Túra és Séta


         14:00 (Sástó)           Kerékpáros Konferencia (téma: kerékpározás az erdőben)


         15:00 (Sástó)           Mountain Bike Magyar Nagydíj (XCC)


         17:00 (Sástó)           MTB gyerekverseny



          2013. szeptember 1., vasárnap:


         10:00 (Sástó)           Mátra Mountain Bike Maraton


         14:00 (Sástó)           Dual Trial Mátra Kupa



További információk: www.bringamania.hu

.

Benkó Barbi blogja: a horvát móka

Benkó Barbara tegnap Horvátországban versenyzett a Croatia-Cup, Sveti Martin na Muri állomásán, UCI C2-es minősítésű futamon:

Egynaposan oldottuk meg ezt a horvát C2-es versenyt, mivel nagyon közel volt a helyszín a horvát-magyar- határhoz. Csak vasárnap hajnalban indultunk le Apával, a Dina testvérekkel és a Bányai családdal. Megérkezés után gyors öltözés és mentünk egy kört a Dina srácokkal, hogy tudjuk, mégis mire számítsunk. Már ekkor rekkenő hőség volt, és ez a 13:00 órás rajtunkra csak fokozódott. Mondjuk én még úgy vagyok ezzel az idővel, hogy százszor inkább ez, mint a hideg, mert azt ki nem állhatom. És hát nyáron általában meleg van, nem olyan meglepő ez, hiába panaszkodnak sokan.

Sveti martin 2

A pálya egész jó volt, végig fel-le, pihenni sehol nem volt lehetőség, bár nekem az volt az érzésem, hogy kizárólag felfelé megyünk. A túlnyomó része erdőben ment, így árnyékos volt, amit eleinte azt hittem, hogy előny, de verseny közben valahogy olyan érzésem volt, mintha szaunában mennék végig, a szabad részek, valószínű a szél miatt, elviselhetőbbek voltak. Nem különösebben stresszeltem rá a versenyre, egyszerűen csak egy jót akartam végre versenyezni, ami szerencsére össze is jött, jól éreztem magam végig.

Volt jó pár külföldi is, a szerb lány, aki nyert, idén nagyon jól megy, ismerem már régebb óta, múlt héten 7. lett a Világkupán. Együtt mentünk 2 kört, hagytam, hogy menjen elöl, annyira nem esett jól a tempója felfelé, de rajta tudtam maradni, lefelé láttam, hogy jobb vagyok, így nem aggódtam. Bár az utolért elit férfiak és juniorok okoztak néha izgalmas pillanatokat. Aztán második kör vége felé pont egy ilyen előzési akció alkalmával nekem már nem annyira adta ki, pedig szóltam, hogy jövök én is, így kicsit megúsztam róla, de aztán lefelé utolértem megint, de a következő alkalommal kicsit túlvállaltam magam lefelé és volt egy kanyar, ahol már valaki átszakította a szalagot, én pedig nem vettem észre és lementem a pályáról, aztán meg kellett állnom és visszamenni.

Nem veszítettem sokat, csak pont annyit, hogy kiment a képből, így magányosan tettem meg a harmadik kört, majd az utolsó elején szólt Apa, hogy közel van, még meglehet, ha összeszedem magam. Nem éreztem rosszul magam, így gondoltam megpróbálom, látótávolságba is kerül a kör vége felé, amikor is Juhász Zsolti utolért, mert több perccel előttünk indultak. Ráadásul pont egy emelkedő tetején, ó, remek, gondoltam, akkor lefelé majd szépen megyek vele, az jó gyors lesz, és akkor hátha utolérem. Hát utólag belegondolva nem sok eszem van, hogy úgy gondoltam, hogy ez jó lesz nekem, bár egy darabig tudtam Zsoltival menni, csak a nagy porban már nem sokat láttam, meg egy kanyar neki is necces volt, de megfogta.

Iszonyúan csúszott mindenhol a nagy portól, nekem meg már nem adta ki, mert túl gyors voltam és bár megfogtam, nem estem, de be kellett mennem egy vízmosásba és visszamenni a jó útra. Itt el is szállt az esély, hogy nyerjek, de nem vagyok csalódott, mert jól éreztem magam és nem ment rosszul. A srácok is jól mentek, Zsolti szintén 2. lett, Andris 3., a Dina srácok mindketten 2., Dominik 5.! Tam Csilla volt a főbíró, így megint minden rendben ment! 🙂 Köszönöm szépen Apának és Noelnek a segítséget, királyok vagytok! 🙂

Ma még egy izgulnivaló azért van! Elnökségi ülés van a Szövetségben, és ha minden igaz eldől, hogy mehetünk-e VB-re, vagyis lesz-e pénz. Igaz, augusztus végén lesz a VB, így már alapból el vagyunk késve, de hátha. Mindenki azért készül rá, én direkt lemondtam a most hétvégi kanadai Világkupát, hogy jól fel tudjak készülni, mert nekem már amúgy is mindegy a VK összetett, ez a sok utazás akkor meg nem hiányzik. Remélem, nem kell megbánnom ezt a döntést, mert EB után azt ígérték, hogy a VB meglesz! Csak hát ugye idén Dél-Afrika a helyszín, ami nem a szomszédban van, így ideje lenni elkezdeni szervezkedni.

Nem tudom mennyi az esély arra, hogy megyünk, de még bizakodom! A legnagyobb baj az, hogy én még azt mondom, ha nem megyünk, hogy kár, meg hát elég gáz, hogy senki nem megy, arról nem beszélve, hogy a csapatom teljesen ki lesz akadva, így is naponta hívogatnak, hogy mi van. De a junioroknak, ha ez kimarad, akkor kimarad az egyetlen esély, hogy kvalifikáljanak a jövő évi Junior Olimpiai Játékokra. Márpedig most van 3 erős és ügyes juniorunk, akik közül az összes megfutná a kvótát, ha minden rendben megy. mountain bike-ban, bár elég buta szabály, de kizárólag VB-n lehet kvalifikálni. Na, de várjuk meg a ma estét, hátha…

p.s.: ma Elnökségi határozat született, hogy elvileg meglesz a pénz és megyünk a VB-re. van remény…

.

Hajmeresztő DH pálya Kubinska Hola-n

Keresztes Péter

Talán az idei Szlovák Downhill Kupasorozat legnehezebb pályája várta a LiMiT Racing Team versenyzőit Kubinska Holán, a sorozat negyedik futamán. 

Nem járt még ezen a helyszínen a csapat egyik tagja sem, így a srácok az itt készült fejkamerás felvételekből tanulmányozták a pályát a versenyt megelőző napokban. Az első körök alatt igen gyorsan kiderült, hogy amit a felvételen láttak, meg sem közelítette a valóságot, hiszen a mélységekből semmit nem adnak vissza a videók.

Keresztes Péter
Keresztes Péter

Kimagasló kondit igényel a versenyzőktől a pálya, hiszen hosszúságban és szintben is bőven több volt benne, mint a korábbi futamok helyszínein. Önmagában ez még nem okozna akkora igénybevételt, de a nyom végig gödrös, gyökeres és sziklás. Ráadásul a hatalmas hőség és szárazság miatt nagyon poros volt a terep. Teljes hosszában nagy tempóval lehetett közlekedni, de még így is 5 perces volt az átlagidő, és a nagy matekot és fejtörést okozó sziklakert a pálya alján várta a szerencsés résztvevőket, mikorra már fogytán volt az erejük.

Bár általában nem előnyös, ha egy downhill pályán esik az eső, itt azonban igazi megváltás lett volna egy kiadósabb zuhé, mert már veszélyesen csúszott a pálya a portól, nem beszélve a rossz látási viszonyokról a porfelhőkben. Emellett szokatlanul nagy hőség is volt a bikeparkban, ez sem vitte előre a helyi komfortot.

A rendhagyó pálya a szokásosnál több technikai változtatásra is késztette a LiMiTes srácokat, sokat állítgattak a hétvége folyamán a bringákon, szerencsére a Mondraker Summum vázak nagyon tág határok között kalibrálhatók. Laposabb villaszöget választottak, kihúzták a villákat, emellett még hosszabb láncvillát generáló tengelycsésze is került be. A kormányszögön is állítottak előre, hogy reflexszerűen ne tudjanak túl hátra terhelni. Ezekkel a változtatásokkal barátságosabb és stabilabb volt a bicikli a tempós, gödrös pályán, így kevésbé volt fárasztó is a lejutás. A nagy porban a kemény keverékű gumik váltak be jobban, mert a nagy meleg miatt a puha keverékűek túlságosan lágyak lettek, ekkora porban pedig a puha gumi eleve nem sokat ér.

Palotai Gábor
Palotai Gábor

A csapatot négy versenyző képviselte a megmérettetésen, Palotai Gábor, Zámbó Dávid, Keresztes Péter és Gács Péter nevezett be a hétvégi futamra. Mind a négyen az Elite kategória indulói közé tartoztak, ám a mezőny nem volt úgy tömve, mint a korábbi versenyeken, így összesen 170 versenyző vett részt a futamon. Ennek valószínűleg a fent leírt pálya volt az oka, az ilyen nehézségű helyeken általában elfogynak a „futottak még” fogalomba eső versenyzők.

Keresztes Péter lett a csapat legjobbja, a 21. időmérős helyezését követően a döntőben a 18. helyen gurult be a célba. „Végre összejött!!! Meglett a top 20, év eleje óta ez volt a legközelebbi célkitűzésem. A múltkori jasnai esésem szerencsére nem befolyásolt egy cseppet sem, aminek nagyon örültem, mert az itteni pálya embert próbálóan gödrös és hosszú volt. Nagyon örülök a 18. helyemnek, és most már gőzerővel a magyar DH OB-ra koncentrálok.” – mesélte Peti elégedetten a célban.

A következő verseny valóban az eplényi Bringarénában augusztus 16-18. között megrendezésre kerülő magyar Downhill Országos Bajnokság lesz, melyre vadonatúj pálya készül. Már csak szűk két hét van hátra, és kiderül, ki lesz az idei magyar bajnok!

Eredmények:

1. Knapec Martin, 2. Ucen Lukáš, 3. Šplíchal Lukáš, … 18. Keresztes Péter, … 24. Palotai Gábor, … 29. Zámbó Dávid, … 31. Gács Péter

Keresztes Peti fejkamerás felvétele a pályáról itt, igaz a pálya lelkét, a gödröket nem adja vissza…

A hétvége folyamán készült fotógalériák megtekinthetők itt: szombat, illetve vasárnap.

További információk a LiMiT Racing Team facebook oldalán.

Longus Blade cserélhető lencsés kerékpáros szemüveg

Egy jó minőségű szemüveg nemcsak kerékpározás során hasznos, bármilyen szabadtéri tevékenység során védi szemet a káros UV-sugárzástól, a portól és a bogaraktól. Bicajozáshoz válassz olyan típust, amely a szemet körülöleli, keret nélküli kialakítású, így biztosítva a maximális periférialátást. A nagy lencsés típusok jobban védenek a bogaraktól vagy a porszemcséktől, a cserélhető lencsés modellek pedig lehetővé teszik, hogy ne csak „napszemüvegként” funkcionáljon, hanem az erdő mélyén, szürkületben vagy rossz időjárásban is védje a szemet. Az összes fenti ajánlásnak megfelel a Longus Blade modell, amely a modern, stílusos formatervezés, széles színválaszték mellett meglepően kedvező árfekvésben kapható.

longus_blade_3Mit sem ér a dizájn, a ruházathoz, esetleg a kerékpárhoz tökéletesen hangolt színvilág, ha a sportszemüveg viselése nem kényelmes, lencséje torzít, könnyen karcolódik. Szerencsére a Longus már a legegyszerűbb modellek esetben is kiváló keret- és polikarbonát lencsetechnológiáját alkalmaz, kialakítása biztosítja a megfelelő szellőzést, a csúszásgátló, ergonómikus orrtámasz pedig a kényelmes viseletet tesz lehetővé. A kidolgozás minőségére sem lehet panasz, a lencsék pedig könnyen cserélhetők, akár egy „technikai pihenő” keretében válhatunk a fényszűrés intenzitásán. Kialakítása félig nyitott, így sem a párásodással sem a befülledéssel nem lesz gond. A polikarbonát lencse ütésálló, rendkívül könnyű, UVA- és UVB-szűrése pedig közel 100%-os.

longus_blade_0

A lencse cserélhető, kétféle jár hozzá, választhatóan vagy egy füstszínű intenzív napfényhez, illetve egy színtelen vagy sárga borús időjáráshoz vagy szürkületben történő kerékpározáshoz. Minden a mellékelt praktikus tokban tárolható, hordozható, a „szériatartozék” lencsetörlő kendővel pedig hatékonyan tisztítható.

longus_blade_2Jellemzők:

  • rendkívül könnyű polikarbonát lencse
  • cserélhető lencse
  • csúszásgátló, ergonómikus orrtámasz
  • többszínű keret
  • választható füstszínű, illetve színtelen vagy sárga lencse
  • tokkal, törlőkendővel
  • tömeg: 26 g, tokkal, kiegészítőkkel 90 g.
  • unisex modell, MTB és országúti használatra

Ajánlott fogyasztói ár: 5.890 Ft.
[divider scroll_text=”Longus Blade”]

longus_blade_4Elérhető színek:

  • piros/fekete keret
  • kék/fekete keret
  • zöld/fekete keret
  • fehér/fekete keret
  • fekete keret
  • piros/fehér keret
  • kék/fehér keret

Keresd a Lánc Hálózat üzleteiben!

longus_akc