Home Blog Page 908

Wheelmen: Lance Armstrong, a Tour de France és a sporttörténelem legnagyobb csalása

Még a nemrég beharangozott Armstrong-film előtt, jövő kedden jelenik meg az Egyesült Államokban a Wheelmen (Kerekesek) című könyv, a Wall Street Journal riportereinek tollából, amiben többek között Armstrong egykori élettársa, a népszerű amerikai énekesnő vallomása is olvasható Lance Armstrong dopping-módszereiről.

armstrong

Az amerikai Daily News cikke szerint Sheryl Crow Armstronggal volt a tiltott vértranzfúzió végrehajtása közben is, és a szövetségi nyomozóknak vallott is arról, amit látott, például amikor 2004-ben Belgiumba tartottak a texasi kerekes magánrepülőgépén.

A bukott kerékpáros dopping-módszereiről szóló könyvben (teljes címe: „Wheelmen: Lance Armstrong, the Tour de France and the Greatest Sports Conspiracy Ever.” – Kerekesek: Lance Armstrong, a Tour de France és a sporttörténelem legnagyobb csalása) így írnak az esetről:

„Ahelyett, hogy eltitkolta volna a transzfúziót, Armstrong teljesen nyíltan csinálta ezt élettársa előtt. Megbízott Crow-ban, hogy nem fog elárulni semmit a sajtónak vagy másnak a csapat dopping-programjáról. Ő ezt úgy magyarázta, hogy egyszerűen hozzátartozik a sporthoz – minden kerékpáros ugyanezt teszi.”

A Wall Street Journal riporterei, Reed Albergotti és Vanessa O’Connell által jegyzett könyv arról is említést tesz, hogy Sheryl Crow úgy válaszolt a bíróság kérdéseire 2011-ben, hogy a szövetségi nyomozást vezető Jeff Novitzky – sok más tanú esetéhez hasonlóan – garantálta, hogy semmilyen büntetőjogi következménye nem lesz, ha őszinte vallomást tesz.

Armstrong akkor még menekült a büntetés elől, mert az esküdt szék indoklás nélkül ejtette az ügyet 2012-ben (mint ismeretes, a texasi botrányhős az amerikai antidopping ügynökség, az USADA nyomozása után bukott meg). Az akkori ügynek azonban még koránt sincs vége, ugyanis az Igazságügyi Minisztérium továbbra is pereli Armstrongot és a szűk köreibe tartozó személyeket azokért a dollármilliókért, amivel az állami postahivatal dotálta éveken át a bukott bringás csapatát.

.

Beurer ME80 a mobil EKG

A pulzusszám jó indikátora a szervezetben végbemenő változásoknak. A keringésben vagy vérnyomásban fellépő összes változás az ébredési pulzus mérése során észlelhető a legjobban. Az ébredési pulzusszám a természetes ébredés (tehát nem az ébresztőórára kelés) után, még ágyban fekve mért pulzusérték. Általában ez a legalacsonyabb, amelyet ébrenlétünk során mérhetünk.

me80Az átlag embernél ez 60-70 bpm közötti, rendszeres testmozgást végzőknél 50-60, míg sportolóknál bőven 50 alatti. Ezt az értéket könnyen növelheti a stressz, túledzettség, vagy épp egy lappangó betegség. A Beurer ME 80 mobil egycsatornás EKG-készüléke többek közt a reggeli pulzusmérést könnyíti meg, hisz nem kell jeladóval a mellkasodon töltened az éjszakát.

Működtetése egyszerű, maximum 30 másodpercig tart. A mért eredményeket USB-n keresztül a Beurer EKG Manager segítségével számítógépen is kielemzhető. A készülék 99 mérés eredményeit képes eltárolni, 20 kg-os terhelést is könnyűszerrel kibír és USB-ről is tölthető.

beurer_me_80

Főbb jellemzői:

  • egygombos működtetés
  • könnyen olvasható LCD kijelző
  • azonnali információ a szívritmusról a felvétel befejezése után
  • felvétel időtartama: 30 másodperc
  • 99 memória hely
  • részletes megjelenítés és értékelés PC szoftverrel
  • extra nagy teherbírás: 20 kg
  • automatikus kikapcsolás
  • töltöttség kijelzése
  • lítium ionos akkumulátor (100 mAh)
  • USB-ről tölthető
  • méret: 102x38x10 mm

A Beurer termékek a hazai forgalmazó oldalán érhetők el.

.

Red Bull Rampage élőben!

Kurt Sorge - fotó: RedBull

Október 13-án Utah homokvölgyei között szokás szerint összemérik tudásukat a világ legügyesebb és legbátrabb freeriderei, hogy eldöntsék, ki kezeli legjobban a mountain bike-ot.

Kurt Sorge - fotó: RedBull
Kurt Sorge – fotó: RedBull

Az FMB World Tour leghíresebb állomására október 11. és 13. között kerül sor Virginben (Utah, USA), várhatóan elképesztő trükköket láthatunk majd az extrém meredek és nehéz pályán a mountain bike riderektől. Ami jó hír, hogy a döntőket a Red Bull TV október 13-án közép-európai idő szerint este 9 órától közvetíti (link: http://www.redbull.com/en/bike/events/1331580418791/red-bull-rampage?wtk=newsletter.bike.20131010.1).

.

SKS 2014-es újdonságok az Eurobike-on

A több, mint 90 éves tapasztalattal rendelkező, kiváló kerékpár-kiegészítőket tervező és gyártó német márka 2014-ben ismét számos innovatív újdonsággal jelentkezik. Egyik érdekességük, hogy kínálatban szereplő összes modell legapróbb alkatrészeit is maga az SKS gyártja németországi gyárában, azaz nem beszállítóktól rendeli, mint más cégek. Következésképpen kiváló német minőség jellemzi az egész palettát, illetve minden termékre 5 év garanciát kínálnak. Ez kiemelkedőnek számít, tekintettel arra, hogy termékeinek jelentős része műanyag, és jól mutatja a minőség iránti elkötelezettségüket.

Előtérben a szerelőműhelyek, kerékpárkölcsönzők félelmetes "fegyvere", a Rennkompressor!
Előtérben a szerelőműhelyek, kerékpárkölcsönzők félelmetes „fegyvere”, a Rennkompressor!

Rengeteg városi kerékpáron látni SKS sárvédőt, ami egyáltalán nem véletlen. A német gyártó a kerékpáros kiegészítők „szürke eminenciásának” számító szegmens igazi specialistája. Számos modellt kínál különböző kerékpártípusokhoz, kerékmérethez és felhasználási területre, amelyből a Velo sárvédő család 42, 47, 55, 65 mm szélességgel, opcionálisan 3, 4 mm rozsdamentes acél pálcával a városi kerékpárosok egyre szélesebb körét célozza meg. A Velo egy olyan speciális sárvédő, amely pálcával vagy pálca nélkül is használható. Az eddig ismert műanyag sárvédőkkel szemben – kialakításának köszönhetően – pálca nélkül is stabil, mégis megőrzi a pálca nélküli sárvédők nagy előnyét, a mobilitást. Így a száraz évszakokban egy mozdulattal le- és felszerelhető, a nedves évszak beköszöntével pedig a pálcával kiegészítve egy maximálisan stabil rendszert élvezhetünk. A Velo integrált „leffentyűt”, azaz alsó meghosszabbítást alkalmaz.

A Velo a városi kerékpárosok táborát célozza meg, használata sokrétű és praktikus...
A Velo a városi kerékpárosok táborát célozza meg, használata sokrétű és praktikus…

Újdonság 2014-re, hogy a Velo 42 mm-es szélességben fehér színben is elérhető lesz, amely a trekking- és városi kerékpárok megjelenést csinosíthatja.

A Longboard sárvédő család a városi kerékpárosokat, túrázókat és közös edzéseken résztvevőket célozza meg...
A Longboard sárvédő család a városi kerékpárosokat, túrázókat és közös edzéseken résztvevőket célozza meg…

A Longboard modell a világ egyik leghosszabb sárvédője, tehát maximális védelmet nyújt a felverődő csapadék ellen. Közös országúti edzések esetén elengedhetetlen, hogy társaid ne fröcsköld össze, így „leffentyűt”, azaz alsó meghosszabbítást is találunk a végeken. Rozsdamentes acél szereléket kapunk hozzá, az SKS által kifejlesztett Secu Clippel az első sárvédőn. Ez a rendkívül innovatív megoldás biztosítja, hogy ha az első kerék az útról valamilyen tárgyat felkapna, az nem szorul be a kerék és a sárvédő közé, így megelőzve az esetleges bukást. A Secu Clip ilyen esetben kiold, majd megállás után egyszerűen visszapattintható. A Longboard 700C kerékmérethez illeszkedik, 35 vagy 45 mm szélességben, fekete és ezüst színben kapható.

A Shockblade/X-Blade  könnyű, kétkomponensű, szinte törhetetlen műanyagból készül...
A Shockblade/X-Blade könnyű, kétkomponensű, szinte törhetetlen műanyagból készül…

A Shockblade/X-Blade sárvédők 26″-27,5”, illetve 28-29″ méretekben kaphatók, könnyű, kétkomponensű, szinte törhetetlen műanyagból készülnek. A középső része a sárvédőnek keményebb, amely növeli a stabilitást, a végek pedig rugalmasabbak, hogy az ütéseknek, felverődéseknek jobban ellenálljanak. Ez a modellcsalád pálca nélküli rögzítést alkalmaz, teleszkópvillára is könnyedén felszerelhető. A Shockblade az első kereket fedi, amíg az X-Blade hátul biztosít pontos illeszkedést egyedi, zsanéros állítórendszerével, szíjas, bármilyen csőmérethez passzoló rögzítésével.

A Spaero Sport Alu, az egyik leghatékonyabban működő minipumpa...
A Spaero Sport Alu, az egyik leghatékonyabban működő minipumpa…

Az SKS számos kiváló műhely- és minipumpát is kínál, a későbbiekben bemutatott Rennkompressor például etalonnak számít a német kerékpárboltok és kölcsönzők körében, ezt teszik közkincsé a bicajosok számára, lévén használta egyszerű és hatékony, egyben legendásan strapabíró, tartós darab. A zsebméretű, útszéli defektszerelésre használatos modellek terén is rendelkezésre áll a Rennkompressorban alkalmazott magas szintű technológiai, tehát nem meglepő, hogy a 2014-es szezon egyik újdonsága, a Spaero Sport Alu, az egyik leghatékonyabban működő minipumpa.

Felejtsük el az egyszerű, olcsó műanyagházas, közvetlenül a szelepre rögzülő zsebpumpákat: ezek kicsik, könnyűek, de használatuk kínszenvedés, örökkévalóságnak tűnik, míg végre valami érzékelhető nyomás kerül a kerékbe, ráadásul a szelepben is kárt okozhatnak! A Spaero Sport Alu 21 cm hosszú alumíniumházas modell, amelynek nyeléből egy 13 cm hosszú, rugalmas cső húzható ki, végén speciális szingószelepre való csatlakozóval. Ez utóbbi egy ipari remekmű: hosszú menettel rendelkezik és tökéletes tömítést biztosít. Mivel a levegő pumpálás közben nem szökik, a Spaero Sport Alu használata már eleve hatékony. Minden egyes benyomás 14 cm hosszan mozgatja a kiváló minőségű dugattyút, használata gyors, a 115 psi, avagy 8 bar (!) nyomásérték pedig nemcsak katalógusadat: viszonylag könnyedén bárki elérheti ezzel a kiváló kidolgozású, strapabíró, tartós minipumpa segítségével. A kivezető szár használat után a nyélbe visszatolható, majd a pumpa a szokásos módon a kulcstartó szemen lévő mellékelt konzolba bepattintható, vagy éppen mezzsebben, váztáskában hordozható.

A Rennkompressor műhelypumpa több, mint 40 éve a legnépszerűbb munkaeszköz...
A Rennkompressor műhelypumpa több, mint 40 éve a legnépszerűbb munkaeszköz…
Egyszerűem elpustíthetatalan, egy valódi ipari remekmű!
Egyszerűem elpusztíthetatalan, valódi ipari remekmű!

Bár nem 2014-es újdonság, meg kell említenünk a Rennkompressor műhelypumpát, amely egy valódi ipari remekmű. Több, mint 40 éve a legnépszerűbb műhelypumpa, 2014-ben pedig már elérhető lesz a hazai bicajosok számára is. Renoméja magáért beszél: egy gyors internetes keresés a következő díjakat eredményezte: Trekkingbike Tipp, Bike Sport news Sport Tipp, Aktiv Radfahren kiváló, Mountainbike Kauftipp, német BIKE magazin Hall of Fame (a legendás termékek csarnoka), Bike Magazin: Urteil, Tippbike tipp, RoadBike kiváló minősítés és így tovább… Masszív acél pumpatest (egyesek szerint azt is kibírja, ha egy autóval áthajtasz rajta), saját fejlesztésű E.V.A. szelepfej, amely bármelyik szeleptípushoz tökéletesen csatlakozik, továbbá max. nyomás 16 bar / 230 psi! Elképzelhetetlen, hogy erre valaha szükséged lesz, de a Rennkompressor ezt is tudja! Ha a profi kerékpárcsapatok szerelőinél, kerékpárkölcsönzőkben vagy -szervizekben bevált, akkor beszerzésével nagyot nem lehet tévedni…

Előtérben az Airkompressor 12.0 műhelypumpa, a legendás Rennkompressor „amatőr” változata...
Előtérben az Airkompressor 12.0 műhelypumpa, a legendás Rennkompressor „amatőr” változata…

Az Airkompressor 12.0 műhelypumpa a legendás Rennkompressor „amatőr” változata, amely talán nem szolgál ki az év minden napján, 20 éven keresztül napi több száz kerékpárost, de ha nem „ipari” célra használjuk, megbízhatóan megoldja a család (és a szomszédok) összes kerékpárpumpálás-igényét. A hengertest acélból készül, dugattyúja rendkívül hosszú és nagy térfogatú, következésképpen kevesebb erőfeszítéssel érhetjük el a kívánt nyomást. Ugyanolyan hatékonyan, gyorsan végzi a dolgát, mint a Rennkompressor, 6 Bar nyomást mindössze 20 lenyomással biztosíthatunk. A Multivalve szelepfej pedig praktikusabb, mint a csúcsmodellen alkalmazott E.V.A.: otthoni használat esetén a gyors csatlakoztatás többet ér, mint végletekig fokozott strapabíróság és tartósság. Az óriási méretű nyomáskijelzője természetesen jól látható, így ehhez sem kell lehajolni. Újdonság, hogy 2014-ben már fehér színben is elérhető lesz.

Újdonság, hogy 2014-ben már fehér színben is elérhető lesz...
Újdonság, hogy 2014-ben már fehér színben is elérhető lesz…

Evezzünk más vizekre! Habár a szerszámok terén is egész szép kínálatot tudhat magáénak az SKS, 2014-ben a kerékpártáskák és a -kulacstartók között is kínálnak majd új modelleket . Az SKS Energy Bag egy igen érdekes modell, a felső cső tetejére, közvetlenül a kormányszár mögé kerül, így a legfontosabb „motyók” a lehető legkönnyebben elérhetők. Ilyet kialakítást használnak a triatlonversenyzők, mivel mezzseb az átöltözés miatt nem áll rendelkezésre. Praktikusan a telefon, fényképezőgép, szemüveg vagy energiaszeletek tárolására a legalkalmasabb, de mindenki maga döntheti el, hogy mire használná legszívesebben. A kerékpár irányítását nem befolyásolja, stabilan „ül” a váz tetején, ráadásul többlet légellenállást sem képez, mint mondjuk egy hagyományos kormánytáska. Rendkívül magas szintű kidolgozás jellemzi, fedele könnyen nyitható, zsanéros, a rögzítés pedig tépőzáras rendszerű. Vízzáró konstrukció, az alapanyag is lepergeti a csapadékot. A fedél peremén lévő fényvisszaverő pedig hozzájárul a biztonság fokozásához.

Az SKS 2014-ben a kerékpártáskák és a -kulacstartók között kínál új modelleket...
Az SKS 2014-ben a kerékpártáskák között is kínál új modelleket…
Az SKS Energy Bag a felső cső tetejére, közvetlenül a kormányszár mögé kerül, így a legfontosabb „motyók” a lehető legkönnyebben elérhetők...
Az SKS Energy Bag a felső cső tetejére, közvetlenül a kormányszár mögé kerül, így a legfontosabb „motyók” a lehető legkönnyebben elérhetők…

A másik 2014-es táskaújdonság a Triangle Bag, illetve a Front Triangle Bag. Az előbbi a klasszikus háromszög alakú váztáska tökéletesített változata, amely a felsőcső és a nyeregvázcső hajlatába kap helyet. Bármi belepakolható: pumpa, szerszám, kulcs, esődzseki, vagy energiaszelet. 1,4 literes kapacitása meglepően sok mindent elnyel. Rendkívül masszív darab, alig hasonlít a 90-es években oly divatos, neonszínű, vékony, lágy típusokra. A legendás német táskagyártó, a Deuter készíti az SKS számára, így a minőség eleve garantált. Anyaga Rip-stop poliészter, amely sokkal erősebb, mint a hagyományos Cordura. A Triangle Bag tartós darab, amely még azt simán kibírja, hogy a kerékpárt vállra véve maga a táska legyen a támaszték. Vízzáró konstrukció, az alapanyag is lepergeti a csapadékot, a táska peremén lévő fényvisszaverő pedig hozzájárul a kerékpáros biztonságához.

2014-es újdonság a Triangle Bag, illetve a Front Triangle Bag...
2014-es újdonság a Triangle Bag, illetve a Front Triangle Bag…

Az ugyancsak 1,4 literes, azonos alapanyagból és minőségben kapható SKS Front Triangle Bag mindössze az elhelyezés szempontjából tér el a fent bemutatott „ikertesótól”. 355×48×122 mm-es kialakítás nem a felső és a nyeregvázcső hajlatába passzol, hanem a felső és a homlokcső közé, egyben „átkarolva” az alsócsövet is. Cuccaink itt kétségtelenül könnyebben elérhetőek, mint combjaink között, a hosszú kialakítás pedig kedvez a pumpák vagy egyéb, akár 30 cm-nél terjedelmesebb tárgyaknak. A váz síkjából nem áll ki, így nem akadályozza a hajtást. A Front Triangle Bag gyártója ugyancsak a Deuter, tehát garantáltan tartós darab lesz, kiváló alapanyagokból, minőségi cipzárral.

Front Triangle Bag a hosszú kialakítása kedvez a pumpák vagy egyéb, akár 30 cm-nél terjedelmesebb tárgyaknak...
Front Triangle Bag a hosszú kialakítása kedvez a pumpák vagy egyéb, akár 30 cm-nél terjedelmesebb tárgyaknak…

Kulacstartók terén is otthonosan mozog az SKS, több innovatív megoldást alkalmaznak különböző modelljeikben. A Slidecage legújabb változata a kis vázméretű vagy speciális vázkialakítású, például összteleszkópos kerékpárokon oldja meg a nehézkes kulacskivétel, és -berakás gyakran felmerülő problémáját. Használható hagyományos felső irányból, de a kulacs oldalra húzva is kiszedhető, visszahelyezhető. Ráadásul „kétoldalas”, azaz bármely kézzel, bármely irányból kezelhető. Az üvegszálas kompozit alapanyag kellően erős és rugalmas ahhoz, hogy a különböző irányú kezeléshez alkalmazkodjon, tartós darab. Hozzávetőleg 5-15 grammal nyom többet a mérlegen, mint egy hagyományos kialakítású kulacstartó.

Az SKS Topcage nem tudja a Slidecage kifordítás funkcióját, ellenben könnyebb, merevebb és stabilabb konstrukció. A felső „fül” magassága állítható, hogy minden kulacstípushoz tökéletesen illeszkedjen. Az üvegszálas kompozit alapanyag további előnye, hogy nem hagy nyomot a kulacson. 2014-ben pedig már több színben: fehérben, zöldben, kékben, pirosban is elérhető lesz ez a klasszikus modell.

A most bemutatott kerékpár-kiegészítőkön kívül számos egyéb termékeket kínál az SKS, amelyek döntő része hazánkban is elérhető lesz. Ezek között vannak az említettektől lényegesen alacsonyabb árszinten lévő darabok, ennek ellenére ugyancsak kifogástalan minőségben készülnek.

További információ a forgalmazó honlapján.

bikelogistics.hu

NorthWave Contact esődzseki, új őszi modell

northwave_contact_1Beköszöntött a csapadékos, zord ősz, az időjárás sokszor a kerékpározás határait feszegeti. Egyesek szerint ilyenkor már nem épelméjű dolog két keréken gurulni, mások inkább megfelelő öltözéket választanak a sportoláshoz. Az új Northwave Contact esődzseki az ugyancsak Contact kollekcióban szerepelő népszerű, átmeneti időjárásra tervezett kesztyű és egyéb ruházat tökéletes kiegészítője.

Ha a Northwave új termékkel rukkol elő, borítékolható, hogy az egyedi, karakteres megjelenés és kényelmes, praktikus viselet mellett rengeteg fejlett technológiát is kapunk. Például a Contact esődzseki alapanyagában alkalmazott Rainshield Plus belső membrán tökéletes vízhatlanságot és szélállóságot biztosít, de lehetővé teszi a testpára kifele történő elvezetését, megelőzve a befülledést. A vízhatlan anyag pedig mit sem ér, ha a varrásokon beszivárog a nedvesség, így a Northwave ezeket a helyeket egy vízzáró szalaggal is kiegészíti.

northwave_contact_3

A kerékpározás – kiváltképp közutakon – nem éppen veszélytelen üzem, tehát a ruházat által biztosított fokozott láthatóság mindig előnyös tulajdonság. A Northwave a Contact modellt minden elképzelhető láthatósági jellemzővel ellátta: már maga a fluoreszkáló sárga alapszín is vonzza a közlekedők tekintetét, továbbá az első és hátsó részen, illetve bal karon elhelyezett fényvisszaverő nyomat rossz időjárásban, sötétben folyamatosan 360°-os láthatóságot biztosít. A dzsekiben található személyes „infonévjegy” pedig nemcsak a ruha elhagyása esetén jöhet jól, de egy esetleges balesetnél is rendkívül hasznos.

northwave_contact_2

  • Jellemzők:
  • 100% nejlon alapanyag Rainshield Plus belső membránnal
  • 3000 mm vízoszlopnak ellenáll
  • kiváló szélállóság
  • fordított cipzár, rejtett húzóval
  • első és hátsó részen, illetve bal karon fényvisszaverő nyomat
  • 360°-os láthatóság
  • egyszerűen, kis méretre összecsomagolható
  • mellékelt mini szállítótáska

Ajánlott fogyasztói ár: 25.990 Ft

További információ a forgalmazó honlapján
northwave_contact_main

Armstrong Lie: Armstrong továbbra is a hazugságából él

Lance Armstrong az Armstrong Lie-ban

Egy hónap múlva bemutatják az Egyesült Államokban Alex Gibney filmjét, az „Armstrong Lie-t” – magyarul „Armstrong átverés”-t, ami a modern kori kerékpársport legsötétebb figurájának tündöklését és bukását dolgozza fel.

Lance Armstrong az Armstrong Lie-ban
Lance Armstrong az Armstrong Lie-ban

A dokumentarista Gibney 2009-ben még az akkor ünnepelt sztár visszatéréséről tervezett filmet készíteni, de a kialakuló doppingbotrány és az amerikai kerékpáros bukása új helyzetet teremtett. A beismerő vallomástól kezdve pedig megnyíltak a kapuk, hogy egy olyan mozi születhessen, ami a doppingbotrányon túl Armstrong személyiségét is megpróbálja bemutatni.

A november 8-án bemutatásra kerülő filmben megszólal maga Armstrong, valamint egykori sporttársai mellett olyan személyek is, akiknek komoly károkat okozott a hazugságok védelmében, mint az Andreau házaspár, Frankie és Betsy. A film fogadtatásához adalékul érdemes elolvasni a youtube-ra posztolt trailer alatti kommenteket is:

.

BBB 2014: A minőség a részletekben rejlik

A BBB az egyik olyan gyártó, akinek elhisszük, hogy napi szinten bringázó munkatársak tervezik a kínált termékeket, és az idei Eurobike-on sem kellett csalódnunk! A hollandok ötletes, hasznos, szükséges és költséghatékony újdonságokkal is előrukkoltak, tovább szélesítve a másfél ezer kerékpáros kiegészítőt tartalmazó palettát…

BBB - minden ami a bringához kell
BBB – minden ami a bringához kell

Kezdjük egy aprósággal, aminél mi sem példázza jobban a címben foglaltakat, bizonyítva, hogy egy látszólag jelentéktelen kiegészítő sokak számára radikálisan befolyásolhatja a kerékpározás élményét. Mert igen, vannak, akik számára fontos, hogy a bringán is kiélhessék kütyümániájukat! A BBB kínálatában eddig is megfelelő teret kaptak a különböző szintű kerékpárcomputerek (Digiboard néven létezik pulzus és magasságmérős funkciókkal rendelkező órájuk). 2014-re azonban felismerte a holland gyártó, hogy a hétköznapi kerékpárosok számára a mobiltelefonokra írt alkalmazások jelenthetik a jövőt, így ezen a területen húztak bele nagyon.

mobiltartó a kormányra, de ennél jóval több...
mobiltartó a kormányra, de ennél jóval több…

Az újdonság a különböző kiegészítőkkel kombinálható mobiltelefon-tok, a Patron i5, iPhone5, iPhone4 és más gyártók készülékeire. A tok több szempontból is okos megoldás, egyrészt ugyanazokat a funkciókat teljesíti, mint egy hagyományos okostelefon-védő. Kemény polikarbonát és ütés-elnyelő szilikon elemekből épül fel, biztosítva a kezelőszervek elérhetőségét vagy a kamera használhatóságát.

Külsőre csak a csatlakozóban különbözik a legprofibb hagyományos mobil toktól
Külsőre csak a csatlakozóban különbözik a legprofibb hagyományos mobil toktól

Kétféle verzió létezik, az egyik akár extrém körülmények között is óvja a mobilt az ütésektől és a külön bepattintható fedőlappal az esőtől is. Vagyis ha valaki szívesen megbarátkozik a hátoldal közepén kidomborodó BBB-logóval, le sem kell vennie többet a telefonról, akkor sem, ha éppen nem bringázik. Ennél azonban a BBB rendszere jóval több… Annak a bizonyos hátoldalon kidomborodó BBB-logónak köszönhetően új lehetőségek nyílnak meg, ugyanis a telefon így egy mozdulattal rápattintható a bringára, a külön felszerelhető konzol segítségével. És ha már úgyis számtalan kerékpáros applikáció létezik mobilra, miért ne fejelhetnénk meg ezt olyan kiegészítőkkel, mint pulzus és sebességmérő szenzor? Ráadásul mindezek Bluetooth jelátvitellel működnek.

Többféle mobilhoz, többféle kiegészítőkkel
Többféle mobilhoz, többféle kiegészítőkkel

Sőt, a BBB-nél az okostelefonok egyik bosszantó tulajdonságára is gondoltak… Igen arról van szó, hogy például a GPS és pulzusmérő funkciókat egyszerre futtatva finoman szólva is kérdéses, meddig bírja szuflával az aksi… Semmi gond, az univerzális BBB Energy Pack akkumulátornak köszönhetően USB-csatlakozással folyamatosan elláthatjuk energiával az éhes készüléket.

Univerzális tok is szerepel a kínálatban
Univerzális tok is szerepel a kínálatban

A tok egyébként 69 grammot ad hozzá össztömegünkhöz, a mobilt pedig amúgy is mindig visszük magunkkal. Sőt, a 90 fokban elfordítható konzolnak köszönhetően a mobiltelefonok kamera funkciói is kihasználhatóak a kormányról. Akkor sem kell kétségbe esnünk, ha telefonunk nincs a listán, amihez külön vásárolhatunk megfelelő tokot, hiszen létezik univerzális védőtok is, amely különböző méretű mobilokat fogad.

BBB fényszórók
BBB fényszórók

Ha a kormány egyik oldalára felszereltük a BBB Patron i5-öt, a másik oldalra mehet rögtön a BBB legújabb LED-es világító rendszere, a Scope 1300, amivel nem csak látszani, hanem látni is fogsz a sötétben. Amennyire egy kiállításon a világosban meg lehet ítélni, az 1300 lumenes fény elegendő még ahhoz is, hogy még egy erdei ösvényt is bevilágítson a vaksötétben.

BBB Scope 1300
BBB Scope 1300

Természetesen a Scope lámpák vízállóak és masszív gumibevonattal rendelkeznek és fontos megemlíteni, hogy ilyen fényerőhöz a 44 x 34 x 52 mm-es kiterjedés és a 110 grammos tömeg igen jónak számít. A Scope-nak elérhető egy szelídebb verziója is, 800 lumenes teljesítménnyel, valamint az idén már elérhető Strike 500 (500 Lumen) és Strike 300 is szerepel a palettán.

A Scope esetében is rendszerben gondolkoztak a BBB-nél
A Scope esetében is rendszerben gondolkoztak a BBB-nél

Szintén megérdemel pár szót külön a BBB univerzálisan használható akkumulátora, ami több készüléket is képes energiával ellátni, akár USB-csatlakozóján keresztül akár a mobiltelefont is. Viszonylag kis tömegének és kiterjedésének (200 g, 105 x 55 x 32 mm), valamint a strapabíró gumiborításnak köszönhetően rendkívül strapabíró, a tépőzár segítségével többféleképpen, több helyen rögzíthető, és az energiatelítettség szintje is mindig jól látható.

Ultegra-kompatibilis BBB lánctányérok
Ultegra-kompatibilis BBB lánctányérok

Az ötletes kütyük mellett a szükséges alapvető fogyóalkatrészek terén is szolgál újdonságokkal a BBB, például a hajtáslánchoz is vásárolhatunk cserealkatrészeket. Amióta bevezette a Shimano az üreges lánctányérokat, már biztosan vannak, akik szembesültek a problémával: elkoptak a fogak, és nehéz kedvező árú utángyártott tányért beszerezni, a gyári Shimano pedig nem olcsó mulatság.

A belső oldalról is látható, hogy szépen megmunkált tányérokról van szó
A belső oldalról is látható, hogy szépen megmunkált tányérokról van szó

A BBB az ötkarú Shimano országúti csillaghoz kínál tányérokat, melyek ha nem is néznek ki ugyanúgy, mint az üreges Shimano lánckerekek, de mindenképpen pofásabb megoldás, mint egy hagyományos lánctányér. Sőt, volt akinek kimondottan tetszett a kiállításon bemutatott kombináció, nem beszélve arról, hogy az ára is meggyőző.

BBB középrészek
BBB középrészek

A kerékpáron szintén fogyóalkatrész a középcsapágy, a BBB ezen a téren is teljes palettával rukkolt elő, legyen szó PressFit vagy hagyományos hajtómű-rendszerekről, különböző átmérőkről. Szintén csak ránézésre, “szárazon” tudjuk véleményezni a termékeket, ami nem biztos, hogy mérvadó, de futásuk, felépítésük (tömítettség) alapján tartós daraboknak tűnnek.

BBB Adapt szemüvegek
BBB Adapt szemüvegek

Térjünk át a bringáról a bringásra, hiszen a BBB termékeiből a cipők kivételével teljesen felöltözhetünk. Legfőbb újdonságként a kerékpáros szemüvegeket emelnénk ki. Legutóbb az ezerféleképpen variálható színű Select sportszemüvegekkel keltett riadalmat a konkurenseknél a BBB, 2014-re egy új, teljes keretes szemüveggel rukkolnak elő, mely esetében játszi könnyedséggel cserélhetők a lencsék.

BBB Adapt
BBB Adapt

Az Adapt névre hallgató cserélhető lencsés teljes keretes szemüveg hiánypótló a BBB palettáján, és legfőbb előnyét a valóban nagyon egyszerűen cserélhető lencse jelenti. Az orrnyerget elfordítva széthúzzuk a keretet, és kivehetjük a lencséket, nem kell félni, hogy a pattintgatás esetleg töréshez vezet.

A lencsék cseréje pofonegyszerű
A lencsék cseréje pofonegyszerű

S bár az Adapt friss modell, hasonlóan a Select szemüvegekhez variálhatjuk a különböző elemek színét, és kapható a népszerű Giftbox kiszerelésben is. Utóbbiban eltérő színű lencséket (egy átlátszó, egy füst és két MLC), egy fekete felső keret részt, háromféle színű alsó keret-részt, és több védőgumit találunk, hogy ugyanazt a szemüveget különböző kerékpárhoz vagy ruházathoz is hozzáigazíthassuk.

További információk a hazai forgalmazó oldalán: KATTINTS IDE!

(x)

Beurer PO80 pulzoximéter: háziorvos a zsebben

Számos légzési probléma jele lehet a hemoglobin szaturáció (SpO2) csökkenése, mely tulajdonképpen a vér oxigéntartalmának százalékos megnyilvánulása. A pulzoximéter lényegében az artériás vér oxigénszintjének folyamatos monitorozására hivatott, melynek mérési hibahatára maximum 3%.

PO80

Működése azon alapul, hogy a vér színe kémiai reakciók hatására változik, így az oxyhemoglobin mennyiségével együtt is.
Az artériás véroxigén telítettségének egészséges értéke 95-99% közötti, tehát a hemoglobin molekulák kb 97%-a szállít oxigént, és 3%-a nem.
A vér oxigén telítettsége az ember élete során nagyon keveset változik és független attól is, hogy épp milyen tevékenységet végez. Csak az áramolt vér mennyisége változik, a szaturáció tulajdonképpen állandó. Amennyiben az artériás oxigén szaturáció lecsökken, az jellemzően valamilyen abnormális élettani folyamat következménye.

A gyógyászat számos területén használnak pulzoximétert, például altatáskor, sebészi beavatkozások közben, szülésnél, vagy épp a tüdő oxigénfelvevő-képességének vizsgálatakor. A Beurer a PO 80-at ezek mellett nagy tengerszint feletti sportokhoz is ajánlja, mint hegymászás, síelés, sportrepülés vagy épp kerékpározás.

A PO 80 kicsi és könnyű, líthium ionos akkumulátora USB-ről tölthető, állítható fényerejű színes kijelzője négyféle megjelenítési móddal bír, emellett a pulzus grafikus megjelenítésére is alkalmas. Számos egyéb beállítási lehetőséggel rendelkezik, így pl egyénileg megadhatók a határértékek és a hozzájuk tartozó riasztások, melyek edzésnél jöhetnek jól. Tartozékként egy fém dobozka, tartószíj, övtáska, USB kábel, szintén USB-s töltő és szoftver jár a készülékhez, amellyel lehetőség nyílik a mért eredmények számítógépen való pontosabb kiértékelésére is.

beurer_po-80

Főbb jellemzők:

  • oxigén telítettség (SpO2) és a szívfrekvencia (pulzus) mérése
  • riasztási funkció – a határértékek egyénileg beállíthatók
  • folyamatos rögzítés akár 24 órán keresztül
  • XL színes kijelző 4 nézeti perspektívával
  • kijelző állítható fényereje
  • pulzus grafikus kijelzése
  • bekapcsolható pulzushang
  • PC-szoftver a részletes ábrázoláshoz
  • USB-kábel és USB-töltőkészülék
  • kicsi és könnyű -otthonra és út közben
  • automatikus kikapcsolás
  • az akkumulátor állapotának kijelzése
  • lítiumionos akkumulátor: 100 mAh – USB-ről tölthető
  • fém tároló doboz, tartószíj, övtáska, USB kábel és töltő
  • különösen alkalmas a következő betegségek esetén: szívelégtelenség, krónikus obstruktív tüdőgyulladás, asthma bronchiale, alvás közbeni légzéskihagyás, nagy tengerszint feletti magasságban végzett sportoknál

A Beurer termékek a hazai forgalmazó oldalán érhetők el.

.

Magyar versenyző top10-ben a Downhill Eb-n!

Az XCM magyar bajnokság dobogósai

Változó körülmények határozták meg a 2013-as Downhill Európa-bajnokság döntőinek napját a bulgáriai Pamporovoban, ahol osztrák győzelem és minden idők legjobb magyar eredménye született Liszi Attila 10. helyezésével!

A Downhill EB utolsó, mindent eldöntő napja is korai edzésekkel kezdődött… volna. Azonban vasárnapra nagyon jó időt mondtak, 14-15 fokig kúszott fel a higanyszál, így a versenyzők és a szervezők egyaránt értelmetlennek tartották a kora reggeli fagyott pályás gyakorlásokat, mivel a délutáni döntőkre a nagy olvadás miatt teljesen más pálya volt várható.

Pezsgőzik a férfi dobogó: 1. helyen Markus Pekoll, 2. Manuel Gruber, 3. Miran Vauh
Pezsgőzik a férfi dobogó: 1. helyen Markus Pekoll, 2. Manuel Gruber, 3. Miran Vauh

Emiatt a program teljes egészében borult és délelőtt tíz helyett délig tolták ki az edzésidőt, majd fél egytől az időmérő, fél háromtól pedig a döntő futamok következtek. A délelőtt minden egyes percét ki is használták a riderek, mert napok óta csak akkorra lett igazán gyors a pálya, így végre élvezhették is a bicózást, nem a jéggel való küzdelem kötötte le őket.

A magyarok közül kategóriájának megfelelően mindkét körben Bereczki Viki szerepelt elsőnek, de sajnos mindkettőben esett egyet és súlyos másodperceket veszítve végül a 6. helyen végzett. Nem sokáig élvezhette a pihenést a futamok után, mert alig ért le a pályáról, mikor jöttek érte a doppingellenőrök. Szúrópróbaszerűen esett rá a választásuk, de mivel a bolgárok nem voltak a helyzet magaslatán, Viki órákkal később került elő újra, mikor már a versenynek is vége volt.

Bereczki Viktória
Bereczki Viktória

A női kategóriában 2011 és 2012 világbajnokai taroltak mind az időmérőn, mind a döntőben. A francia Emmeline Ragot lett 2013 Európa bajnoka, honfitársa, Morgane Charre pedig a második.

A junioroknál olasz dominanciát hozott az EB, azonban a papírforma borult közöttük, ugyanis a világkupa összetett győztes Steve Smith csapattársa, Gianluca Vernassa másfél másodperccel alulmaradt Francesco Colombo-val szemben. A harmadik a szlovén Jure Zabjek lett.

A Junioroknál második helyen végzett Gianluca Vernassa, a Devinci Global Racing versenyzője.
A Junioroknál második helyen végzett Gianluca Vernassa, a Devinci Global Racing versenyzője.

Többszörösen is izgalmas futamokat hozott az idei Európa-bajnokság. Az egyik fő ok az, hogy bajnoki cím csatájáról beszélünk, ami a kerékpársportban egyetlen versenyen, azaz egyetlen futamon dől el az évben. Tehát mindenki a maximumot próbálja nyújtani, taktikázásnak nincs helye. A másik ok már sokkal rendkívülibb, ugyanis az egész hétvégén fagyott, havas pályán mentek az edzések és ez még az időmérőn is érezhető volt, de a döntőben viszont már szinte teljes egészében olvadt, saras és néhol száraz volt.

Itt tehát kicsit visszajött a taktikázás, hogy ki próbál alkalmazkodni az új körülményekhez és ki marad az addig begyakoroltnál és nem húz ismeretlenül újat a döntőre.

Az időmérő olvadozó talaján az osztrák Markus Pekoll volt a leggyorsabb, a második helyre pedig a szlovák Martin Knapec gurult be, aki az egész hétvége során nagyon meggyőzően közlekedett a pályán.

Keresztes Péter
Keresztes Péter

A magyarok közül Liszi Attila az előkelő 6. helyen végzett az első futamon, Keresztes Péter a 19., Szabó NF Endre pedig a 22. A srácok közül csak Bandi választotta a rizikósabbat, miszerint az időmérő után búcsút mondott az átmeneti Muddy Mary gumiknak és a mindent eldöntő futamra feltette a sáros talajra való Dirty Dan-eket.

Sokakat megtréfált a gyorsan olvadó pálya, így szinte alig volt valaki, aki hiba nélkül érkezett a célba. Az időmérőn bakizók ülhettek a hot-seat-ben, közülük először sokat a cseh Jakub Riha, majd a 11 évvel ezelőtti Európa bajnok Filip Polc egészen az utolsó kilenc versenyzőig. Az első magyar férfi színre lépő Szabó NF Endre volt a frissen felrakott sárgumikon. Egy közepesnek mondható hiba ellenére is hét másodpercet javított az idején, így az őt követő jó pár versenyző csak mögé tudott beérkezni, köztük Keresztes Peti is, aki bár a körét jobbnak érezte az első futaménál, de a változó körülmények miatt az óra mást mutatott. Két másodpercet rontott, amitől nagyon csalódott lett, de a 23. helyével semmi szégyenkezni valója nincsen, sőt! NF Bandi a 18. helyezésig jutott, és ahogy úgymond titkon vártuk, a sok téli versengés meghozta a gyümölcsét.

Szabó NF Endre melegít a döntő rajtjában.
Szabó NF Endre melegít a döntő rajtjában.

Liszi Attila a döntőre is aláírta volna az időmérős 6. helyét, azonban sajnos hibázott és visszacsúszott a 10. helyre, ami Európa-bajnokságon az eddigi legjobb magyar helyezés, hasonlóan a két héttel ezelőtti leogangi VK-futamon nyújtott alakításához. „Még reggel lecseréltem a pedálomat, mert a pálya eddigi tapasztalataiból ítélve nem lehetett biztosan tudni, hogy hol jeges és hol nem. Biztonságosabbnak tartottam a taposó pedált, ami az edzések során be is bizonyosodott, mert számtalan alkalommal csúsztam meg a biciklivel és kellett trappolnom a földön.” – kezdte nyilatkozatát a magyar bajnok. – „Az időmérő futamomban egy laza körrel sikerült a 6. helyre kvalifikálnom magam, de sok nálam gyorsabb versenyző hibázott akkor, ennek következményeként tudtam, hogy a döntő végére hátrébb fogok kerülni, de a saját időmön mindenképp javítani szerettem volna. A döntő futamban viszont hibáztam jópárat, ami miatt sajnos 2 mp-vel rosszabbat jöttem, de még így is sikerült bekerülnöm a Top10-be. Az Eb-n eddig ez a legjobb elért magyar eredmény, amire nagyon büszke vagyok, merthogy sikerült megint valami maradandót alkotnom, nem is lehetne ennél szebb zárása a szezonomnak.”

Liszi Attila
Liszi Attila

Az európai porondon idén remeklő Miran Vauh (a szlovén rider lett a 2013-as iXS Európa Kupa sorozat összetett győztese) az Eb-n is megmutatta a foga fehérjét, ugyanis a dobogó harmadik fokára állhatott fel, kevesebb mint öt tizeddel lemaradva a második helyezettől. Az ezüstérmet azonban nem Martin Knapec, hanem egy másik országos bajnok vehette át, az osztrák Manuel Gruber. Knapec ugyanis a futamában elesett, így a legjobb szlovák rider Filip Polc lett a 6. helyen.

A kontinentális bajnoki címért vívott küzdelmet rajt-cél győzelemmel Markus Pekoll nyerte, magabiztos versenyzéssel. Elmondása szerint egy tökéletes, hiba nélküli kört sikerült összeraknia, amivel egy kicsit még növelni is tudta az előnyét.

Markus Pekoll, 2013 Európa Bajnoka!
Markus Pekoll, 2013 Európa Bajnoka!

Meglepő egybecsengés alakult ki az Eb-n, mindegyik kategória első két helyén azonos ország béli versenyző végzett: a nőknél franciák, a junioroknál olaszok, a felnőtt férfiaknál pedig osztrákok. Ezen kívül a maradék három bronzéremből kettőt a szlovének vihettek haza, míg egy bronzérem jutott a házigazda bolgároknak is a női kategóriában.

Az időjárási viszontagságok ellenére (talán a hatására is) nagyon jó hangulatban telt az öreg kontinens downhill bajnoksága, főleg, hogy minekünk is jutott sikerélmény rendesen, top 10 Eb-n és további szép eredmények! Ahogy Attila mondta, nem is lehetne ennél szebb zárása a nemzetközi versenyszezonnak!

Videó a döntők napjáról:

[youtube height=”400″ width=”640″]http://www.youtube.com/watch?v=iz-p_yPcbSI[/youtube]

 

Fotóalbum vasárnapról.

A Downhill Európa-bajnokság többi napjának hírei:

További információk a LiMiT Racing Team Facebook oldalán.

SportKlub híradó:

[youtube height=”400″ width=”640″]http://www.youtube.com/watch?v=NAXz8a3225w[/youtube]

 

 

A Rock Machine 2014-es kínálata az Eurobike-on

A jól ismert kerékpármárka idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, melynek kapcsán több érdekes fejlesztéssel is előrukkoltak. Csak úgy, mint a kerékpárpiac egészére, a 2014-es RM palettára is „berobbantak” a 650B kerékméretű MTB-k, emellett teljesen új felfüggesztés-rendszert fejlesztettek ki a Rock Machine mérnökei, amely 100%-ig aktív VPP elven működik, továbbá jelentősen növeli a hátsó traktus stabilitását is.

A 2014-es RM palettára is "berobbantak" a 650B kerékméretű MTB-k...
A 2014-es RM palettára is „berobbantak” a 650B kerékméretű MTB-k…

A Rock Machine filozófiája, hogy olyan bringákat tervezzen, fejlesszen és gyártson, amelyek bármit kibírnak, nagy szabadságot és élvezetet nyújtva használóiknak. A mottójuk: Straight to the point, azaz „A lényegre törünk”. A cég híre mára már egészen az USA-ig, illetve Kínáig eljutott – modelljei mindkét piacon kaphatók. A RM tulajdonosa a Bike Fun International csoport (amely többek közt az ugyancsak jól ismert és itt Kelet-Európában sikeres Superior márkát is gyártja), amely elmondhatja magáról, hogy fennállása során több, mint 1.000.000 kerékpár gördült ki a koprivnicei gyártósorról. Tavaly az e-kerékpárok egyre bővülő piacára is beléptek, saját meghajtásrendszert fejlesztettek, tehát egyértelmű, hogy hosszú távra tervezik a Rock Machine márka jövőjét.

Akkor lássuk, minként alakul a kínálat 2014-ben! A 26”-os kerékméret a Rock Machnine 2014-es kollekciójában már csak a belépőszinten lesz jelen, a felsőbb kategóriákban pedig a rugóút határozza meg a 29er vagy a 650B rendszer alkalmazását. Ma már a hosszú rugóút sem feltételezi a hagyományos montis kereket: 650B-hez is kínálnak 140 mm-es felfüggesztés-rendszert. A felfüggesztés-rendszerek területén is sokat fejlődött a márka az utóbbi évek során. A 2014-es kerékpármodellek számos technikai fejlesztést kapnak: a világ élvonalába tartozó Floating Pivot Suspension (FPS) rendszer a működésből hatékonyan iktatja ki mind a fékezést, mind a hajtást, a szakma nagy elismeréssel fogadta a cseh mérnökök „alkotását”. Alapja a kiváló működést biztosító virtuális forgáspont, azaz VPP rendszer.

A Blizzard immár 140 mm rugóúttal, illetve Floating Pivot Suspension (FPS) felfüggesztés-rendszerrel
A Blizzard immár 140 mm rugóúttal, illetve Floating Pivot Suspension (FPS) felfüggesztés-rendszerrel

Az Enduro/Freeride kategóriában a már jól ismert Blizzard név a 2014-es kínálatban is visszaköszön, immár 140 mm rugóúttal, illetve Floating Pivot Suspension (FPS) felfüggesztés-rendszerrel. A vázanyag 6061.T6 multibutted alu, így a gép rendkívül jó súlyban van. Alul 1.5”-os átmérőjű „tapered” fejcsővel készül, hátul pedig 12 mm-es átütőtengelyt fogadó ICD+ hátsó sarut kap. A Blizzard 650B-s kerékmérettel érhető el, ehhez a rugóúthoz természetesen még nemigen jöhet számításba a 29er változat, legfeljebb súlyos kompromisszumok árán. A felfüggesztés blokkolható, a féktárcsák 180 mm-esek, azaz megkapunk mindent, amely egy vérbeli Freeride bicajozáshoz kell! Összesen 3 modell áll rendelkezésre 90/70/50 számozással, kizárólag Shimano felszereltséggel az XT-től egészen a Deore-ig.

A 90-es modell felszereltségét a következők jellemzik: Rock Shox Revelation RL 27 15mm-es tengely, 140 mm rugóút+PushLoc, hátul Rock Shox Monarch RL 140 mm rugóúthoz, Shimano XT/SLX váltás és fékrendszer, FSA Orbit 1.5″ kormánycsapágy, illetve a 2.35″ méretű Schwalbe Nobby Nic Performance felel az úttartásért és tapadásért. A kiegészítők WTB és Truvativ Stylo darabok.

Az új Vortex technikai jellemzői között megtaláljuk az újonnan kifejlesztett FPS felfüggesztésrendszert, amely 100% aktív működést tesz lehetővé a fékezés és a hajtás teljes kiiktatásával, kiegészítve távirányítású blokkolással...
Az új Vortex technikai jellemzői között megtaláljuk az újonnan kifejlesztett FPS felfüggesztésrendszert, amely 100% aktív működést tesz lehetővé a fékezés és a hajtás teljes kiiktatásával, kiegészítve távirányítású blokkolással…

A 29er sorozatban 2014-ben csúcskategóriás, rendkívül igényes, könnyű maratongépeket is találunk immár 120 mm rugóúttal felvértezve. Az új Vortex technikai jellemzői között megtaláljuk az újonnan kifejlesztett FPS felfüggesztésrendszert, amely 100% aktív működést tesz lehetővé a fékezés és a hajtás teljes kiiktatásával, kiegészítve távirányítású blokkolással. Az FPS-rendszer a 120 mm-es változatban is rendkívül érzékenyen reagál a terepakadályokra, a felfüggesztés- és vázelemeknek CNC-zett kialakítást kapnak, tehát alacsony tömeg mellett kiváló stabilitást élvezhetünk. A váz alapanyaga 6061.T6 multibutted alu, mind a hátsó saru (ICD+ kialakítás), mind a teló a pontos irányítás érdekében átütőtengelyes, a fékek pedig az AM kategóriában (Rock Machine zsargonban „Edge” kategória) is alkalmazott 180 mm-es tárcsásak, hogy mindig bőven legyen bennük tartalék. Jól ítélték meg a cseh mérnökök, hogy a Schwalbe 29er méretben az egyik legjobb választékkal fog megjelenni, így a Rocket Ron 29er is társai kerülnek erre a szériára. Összesen 3 modell áll rendelkezésre 70/50/30 számozással, kizárólag Shimano felszereltséggel az XT-től egészen a Deore-ig.

Rock Shox Reba RL 27 vagy 29 15 mm-es tengely, 100 mm rugóút+PushLoc: csupa nyalánkság!
Rock Shox Reba RL 29 15mm-es tengely, 120 mm rugóút+PushLoc, hátul Rock Shox Monarch RL 120 mm rugóúthoz: csupa nyalánkság!
Az új Vortex technikai jellemzői között megtaláljuk az újonnan kifejlesztett FPS felfüggesztésrendszert, amely 100% aktív működést tesz lehetővé a fékezés és a hajtás teljes kiiktatásával...
Az új Vortex technikai jellemzői között megtaláljuk az újonnan kifejlesztett FPS felfüggesztésrendszert, amely 100% aktív működést tesz lehetővé a fékezés és a hajtás teljes kiiktatásával…

 

A 70-es modell felszereltségét a következők jellemzik: Rock Shox Reba RL 29 15mm-es tengely, 120 mm rugóút+PushLoc, hátul Rock Shox Monarch RL 120 mm rugóúthoz, Shimano XT/SLX váltás és fékrendszer, FSA Orbit 1.5″ kormánycsapágy, illetve a Schwalbe Rocket Ron Performance 2.25″ felel az úttartásért és tapadásért. A kiegészítők WTB és Truvativ Stylo darabok.

A Firestorm a 29-er karbon merevfarú...
A Firestorm a 29-er karbon merevfarú…

A merevfarú, Cross Country-orientált bringák csúcsa a 650B-s vagy 29-er kerékmérettel rendelkező karbon Explosion és Firestorm modellcsalád. A korszerű monocoque technikával készített karbonvázak rejtett bowdenvezetést alkalmaznak, tapered fejcsővel, érdekes, mondhatni egyedi formavilággal kiegészítve. A csőformák a „Sharkspine Tubing” technológiát alkalmazzák, amit magyarul cápagerinc vázra lehet átültetni. Ez a felsőcső alakjára utal, növeli a torzionális merevséget és növeli a rezgéselnyelő képességet. A Rock Machine-nál a kerékméret-választás lehetősége adott 2014-ben: az Explosion sorozat a 650B méretet foglalja magába, amíg a Firestorm a 29-ert, a váztípus ellenben azonos, így ízlés vagy testalkat kérdése, hogy melyik sorozatból választunk. Összesen 2×3 modell áll rendelkezésre 70/50/30 számozással, kizárólag Shimano felszereltséggel az XT-től egészen a Deore-ig.

Az Explosion karbon sorozat a 650B kerékméretet alkalmazza - a választás lehetősége adott!
Az Explosion karbon sorozat a 650B kerékméretet alkalmazza – a választás lehetősége adott!

A 70-es modell felszereltségét a következők jellemzik: Rock Shox Reba RL 27 vagy 29 15 mm-es tengely, 100 mm rugóút+PushLoc, Fulcrum Red Power kerékszett, Shimano XT/SLX váltás és fékrendszer, FSA kormánycsapágy, illetve a Schwalbe Racing Ralph Performance 2.25″ felel az úttartásért és tapadásért. A kiegészítők a saját One ultrakönnyű sorozatból kerülnek ki, illetve WTB és Truvativ Stylo darabok.

Az Explosion szerényebb felszereltséggel is elérhető...
Az Explosion szerényebb felszereltséggel is elérhető…

A Rock Machine 100 mm-t mozgó merevfarú CC/maraton sorozatnak Blitzfire és Torrent a modellneve, amely 2014-re egy stabilitásra kihegyezett, speciális csőprofillal rendelkező, hidroform kialakítású 6061.T6 multibutted aluvázat kap, a csőformák „cápagerincesek”, a fejcső tapered, alul másfél colos. A Blitzfire a 650B kerékmérettel rendelkező család, amíg a Torrent a 29-er rajongóit célozza meg. Shimano SLX-től Altus felszereltségig terjed a 4 modellből álló hierarchia (90/70/50/30), távirányítós telóblokkolást, illetve nagytárcsás hidraulikus fékszettet kap mindegyik, így a suhanás mellett a megállással sem lesznek gondok.

A rangsorban második helyen álló 70-es modell kiváló felszereltséggel rendelkezik, és az információk szerint rendkívül jó áron lesz kapható. A következők jellemzik: Rock Shox XC32 TK 650B vagy 29 változatban, 100 mm rugóút+PopLoc, Shimano SLX/Deore váltás és fékrendszer, FSA Orbit kormánycsapágy, illetve a Schwalbe Smart Sam KevlarGuard 2.1″ méretben felel az úttartásért és tapadásért. A kiegészítők a saját One sorozatból kerülnek ki, illetve egy WTB Volt nyereg teszi fel az „i”-re a pontot.

Nem utolsósorban végre lesznek országúti kerékpárok is a Rock Machine kínálatában, hogy a márkahű RM-használók szilárd burkolatú edzéseiket se más gyártó aszfaltbetyárt gépein abszolválják. Race Ride modellnevű bringák karbonvázra épülnek, 30 mm-es tengellyel is kompatibilis PF30 középcsapágyrendszerrel, teljes belső bowdenvezetéssel, Shimano Ultegrától Tiagra felszeltséggel kerülnek 2014-ben a boltokba. Tehát ismét egy korszerű, a világ élvonalába tartozó modellcsalád kerül a Rock Machine palettára!

További információ a forgalmazó honlapján:

rockmachine.hu

bikelogistics.hu