fbpx

Jégtánc a DH Eb-n – videó

Egészen különleges látványt nyújtott a reggeli havas DH pálya a Bulgária déli részén megrendezésre kerülő idei Downhill EB helyszínén. Ez adja meg az év utolsó versenyének a savát-borsát, mert itt már nem olyan élesek a versenyzők közötti ellentétek, mert a jeges pálya összehozza a mezőnyt és inkább egymásnak segítenek a lejutásban, így egy baráti EB-vel zárhatjuk az évet.

Tegnap még szigorúan csak gyalogos pályajárásról szólt a nap, de ma már bringára is ülhettek a déhások. Nem volt persze könnyű pillanat, mikor kora reggel -6 fokban legurultak a jeges pályán. De ez csak az egyik oka annak, hogy a riderek többsége csak jóval később került elő, ahogy a hőmérő higanyszála kúszott felfelé. A hidegben ugyanis a bringában lévő kenőolajok és hidraulika folyadékok az alacsony hőmérséklet hatására megdermedtek és közel sem úgy viselkedtek a biciklik, mint normálisan.

2011 és 2012 Női világbajnokai: elől Emmeline Ragot, hátul Morgane Charre

2011 és 2012 Női világbajnokai: elől Emmeline Ragot, hátul Morgane Charre

Napközben már plusz 3-4 fokra is felemelkedett a hőmérséklet, de ez a pályán nem segített, mert kb. 90%-át nem is érte a nap. A szervezők ezért más opciót kerestek a csúszásmentesítésre és elkezdték sózni, ami DH versenyeken meglehetősen szokatlan élménynek számít. Néhány részen sárossá változott a pálya, kicsit gyorsultak is rajta a versenyzők, de azért óvatosnak kellett maradni, mert a saras részek között is megbújt a jég és így is mindenki behúzhatott mára minimum egy esést. Így jártak a mi srácaink is, közülük Szabó NF Bandi hozta a legnagyobb esést egy igencsak technikás, meredek részen. „Van a pályán egy borzasztóan meredek és veszélyes szakasz, ahol már egész magabiztosan el tudtam menni. Azonban az egyik körben elrontottam és egy hatalmasat estem, pár másodpercig tartott, mire felfogtam, hogy hogy kerültem oda és mikor feltápászkodtam és mentem volna tovább, kiderült, hogy akkorát estem, hogy a bringám méterekkel fölöttem állt meg, ennek ellenére nekem viszont semmi bajom nem lett” – kottázta Bandi a tökéletes esés mikéntjét. – „Na ez után két kanyarral később egy igazi jeges kanyarban szintén elestem, de szinte csak elfektettem a bringát, nem volt egyáltalán vészes… na annak a nyomait még magamon hordom, mert a csípőm találkozott a pályán egy kis tuskóval.”

Liszi Attila és Keresztes Peti szinte összenőttek mára, együtt bringáztak, együtt chilleltek, majd végül jól meghúzták a nap végét. A körülmények ellenére iszonyú jót bicajoztak és egy remek fejkamerás felvételt is összehoztak a pályáról:

[youtube height=”380″ width=”640″]http://www.youtube.com/watch?v=980Ne7zmxlc[/youtube]

 

Gumikérdés nem jött elő ma, hiszen a jeges pályán gyakorlatilag teljesen mindegy, milyen gumit tesznek fel, amíg a szöges változat szóba sem jöhet. Mikor letelt az edzésidő, Ati és Peti voltak, akik utoljára lejöttek a pályáról és ki is használták az időt, végighülyülték a kört, amit Bedécs kolléga kamerája meg is örökített az utókornak. „A reggelünkhöz és az edzésidőhöz képest meglepően sokat és jót tudtunk bringázni, bár a talaj nem volt túl hétköznapi. Lényegében vagy kicsit megolvadt, fagyott talaj volt, vagy pedig tükrösre kikopott jeges ívek. Éppen ezért az edzés nem kapott túl nagy komolyságot, rengeteget estünk-keltünk Atival. Legnagyobb örömünkre kisütött a nap az edzés felén, egy réteg ruha le… megváltás volt. Nap végére pedig jót hülyültünk.” – mesélték a srácok utólag.

Keresztes Péter a jeges gyökereken

Keresztes Péter a jeges gyökereken

Holnap már komolyabbra fordul a dolog, de amilyen korán indul a nap, olyan korán be is fejeződik, mert 08:30-kor már edzés van, azonban 13 órakor levonulnak a DH-sok a pályáról, ugyanis a fourcrossosok lesznek a főszereplők. A reggeli mínuszok után már 8-10 fokot ígérnek szombat délutánra, ami ha igaz lesz, megszépíti majd ezt a hétvégét.

Videó a pénteki napról:

[youtube height=”380″ width=”640″]http://www.youtube.com/watch?v=nk0LcIO7SOM[/youtube]

 

Fotóalbum a pénteki napról.

További információk a LiMiT Racing Team Facebook oldalán.

Liszi Attila a pálya alján található ugráson

Liszi Attila a pálya alján található ugráson

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo