Home Blog Page 866

Értsd meg a kerékpár áttételrendszerét!

Az ELTE magkémikusát, Dr. Nagy Sándort, kerékpáros berkekben leginkább szakavatott kerékpáros túrázóként, illetve könyvszerzőként ismerjük. Utóbbiból négyet jegyez, a Bicajoskönyv, illetve a Kerékpárosok könyv kétségtelenül a 80-as évek hiánypótló referenciaműve. A Versenybringa és társai c. könyvét a 90-es években a megújított Bicajoskönyv kiadás követte.

Dr. Nagy Sándor ezután sem fordított hátat a drótszamaraknak, számos számítógépen futtatható segédprogramot készített, illetve hasznos kerékpárral kapcsolatos anyagot magyarított, bocsájtott rendelkezésünkre. Például 2012-ben – egy régi amerikai-német Java applet módosításával – készített egy animációs oldalt „a biciklin mindig szembe fúj a szél témakörben”. Kell hozzá egy kis fizika is, de talán sokan értették és szerették.

nagy_sandor_blog

Blogírásai ugyancsak érdekesek, a jelen ismertető apropója a kerékpár áttételezésével foglalkozó írás, amely kiválóan szemlélteti a kérdés lényegét. Kedvcsinálóként egy kiragadott részlet:

Az egyes „sebesség”-fokozatokat a következő négy mennyiséggel tudod jellemezni: fogszámarány (első lánckerék fogszáma ÷ hátsó lánckerék fogszáma), hüvelykáttétel (ekvivalens velocipédkerék-átmérő hüvelykben), metrikus áttétel (pedálfordulatonként megtett úthossz), illetve erőáttétel (pedálhajtó erő ÷ a biciklit gyorsító erő.)

Sándor minden részletet – egyetemi tanártól elvárható módon – elmagyaráz, garantáltan megérted, hogy:

milyen gyorsan tudsz a biciklizni, ha bírod erővel, mert itt a lejtő (ehhez kell a nagy áttétel: nagy erő ⇒ nagy sebesség), továbbá milyen könnyen tudsz tekerni, ha jön az ellenszél vagy az emelkedő (ehhez kell a kis áttétel: kis erő ⇒ kis sebesség).

Az oldalon szereplő áttételkalkulátort használva megtudhatod a saját bringádra vonatkozó paramétereket, illetve ezt vizuálisan is megjelenítheted, Így könnyebben átgondolhatod, hogyan célszerű váltani az egyes sebességfokozatok között. Ehhez sok mindent fontolóra kell venned, de az egyik szempont az, hogy igazából hány különböző fokozatod van, és melyek azok a fokozatok, amelyeket csak az első váltó használatával lehet elérni.

Mellesleg Sándor blogja talán az egyetlen, ahol a kerékpáros tartalom mellett a következő témakörökben is olvashatunk írásokat: megújuló energia, nukleáris energia, fosszilis energia, Physlet, diéta és madáritató-készítés.

Nagy Sándor blogja itt olvasható. Habár a blogban rengeteg hasznos háttérinformációt találsz, közvetlenül az áttételkalkulátort itt elérheted.

nagy_sandor_blog_2

 

Petacchi legfájóbb veresége Cavendishtől – videó

rubikAzt tudjuk, hogy átlagos körülmények között a brit Mark Cavendish már egyértelműen gyorsabb, mint korábban hasonlóan sikeres felvezetője, Alessandro Petacchi.

Ráadásul a két sprinter most egymásért hajt az Omega Pharma-Quick Step csapatában, így ritkán fordulhat elő, hogy komoly meccset vívjanak. A minap mégis ez történt, ráadásul Petacchi felségterületén. Az olasz sprinter ugyanis szenvedélyes Rubik-kocka rajongó, és elég gyorsan képes is kirakni. Szabadidejében a brit bajnokot is okítja, és Cavendish eléggé tanulékony, sőt…

Amikor időre ment a dolog, nem volt kegyelem:

.

this fire: videó az egykerekűzésről, avagy 2 év 17 percben

Hazánk nemzetközi szinten is elismert egykerekűsei, Fábián Márk és Kovács Krisztián két és fél éve dolgoztak egy Magyarországon biztosan egyedülálló videón…

mono3

A „this fire” 17 percben nem csak a monociklivel beadható legjobb trükköket mutatja be, de láthatjuk a srácok fejlődését, sőt, még fővárosunkat, Budapestet is megismerhetjük az egykerekűsök szemszögéből. Fábián Márk így mutatja be munkájukat:

mono4Kovács Krisztián barátommal közel tíz éve kezdtünk bele az egykerekűzésbe, mint sportba; és eddigi pályafutásunk során ez a legkomolyabb munka, amiben részt vehettünk. A videó forgatását két és fél éve kezdtünk, mindössze pár órája került fel az internetre.

Célunk, hogy minél több emberhez eljuthasson, ezzel is bemutatva, hogy az extrém egykerekűzés több/más, mint cirkuszi mutatványozás. Minden megosztást és hírt nagy örömmel, köszönettel fogadunk!

A this fire:

this fire from sinco on Vimeo.

.

Legény a gáton – Pupu felfedező túrán

Egészségetekre!

Örömmel olvastam, hogy a Duna-projekt keretében befejeződött a folyó Tolna megyei védelmi vonalán a gátak fejlesztése, és ennek során Bölcskétől Bátáig kiépült a töltésen vezető aszfaltút, amely kerékpáros közlekedésre is alkalmas. Azonnal neki is indultam bejárni a vidéket – és megállapítottam, hogy a hír csak részben igaz.

Tavaszi sütkérezés
Tavaszi sütkérezés

A Duna szerelmese vagyok, kenuval és kerékpárral is bejártam a fekete-erdei forrástól Mohácsig, idén az Al-Dunára köpöm a markom, úgyhogy érdeklődésem középpontjában állnak a partvonalán vezető utak. Hát persze hogy felcsillant a szemem, amikor arról értesültem, hogy bringázható, folytonos aszfaltozott gátkorona létesült Bölcskétől Bátáig! Kicsit túl szépen hangzott ahhoz, hogy igaz lehessen, úgyhogy felderítésre indultam. Dunaföldváron, a hídfőhöz közeli piactéren hagytam a kocsit, onnan kis forgalmú országút vezet Bölcskére.

 

A kör – illetve kígyó – műholdtávlatból:

pupu_duna_gat_bolcske

Csodavilág

A falu szélső utcájában egy helybeli ember mutatta meg a néhány lépésnyi kis gyalogközt, amelynek végén magas fokokkal kibetonozott, jó meredek lépcső visz le a magas partról. Biciklidet cipelve óvatosan lépkedj rajta, mert ha elbotlasz, meg nem állsz az aljáig, de akkor már nem lesz egy ép bordád! Aki nem vállalná be a veszélyt, talál földutat is. Bölcskén vannak kék nyomós kutak, de a lépcsőhöz közeli boltban nincs hűtött sör, csak langyos.

Itt kezdődik
Itt kezdődik

Alant ott pompázik egy friss fűtől zöldellő gát, a koronáján tükörsima, vadonatúj aszfalt, fehér zúzott kővel padkázva. Mivel ilyenben még több helyütt lesz részünk ma, ejtek pár szót róla. Szép is, jó is, de bringás szempontból van egy veszélye. A kanyarokban, vagy ahol szembejövők kitértek egymásnak, felszóródik az aszfaltra az éles szélű zúzalék. Ne a legvékonyabb versenygumidat szereld fel, mert defektet kaphatsz. Autóval amúgy nem találkoztam, csak futóval, sétálóval és biciklistával.

A gát-út jelzőtáblái kétfélék: az egyik fajta kiegészítő táblácska mindenkit kitilt, a Vízügy kivételével, a másik engedélyezi a kerékpározást. Nagy jelentősége nincs, elképzelhetetlennek tartom, hogy bárki hivatalos ember belekössön egy bringásba. Eurovelo 6 útvonalként nincs kitáblázva.

Átcsillog a Duna
Átcsillog a Duna

És most a lényeg: az út pazar, a táj pedig gyönyörű! Balról, a galériaerdő mögött, végig ott csillog a Duna fő medre vagy valamelyik mellékága, és remek kis lejárók vezetnek a vízhez, ahol ilyen alacsony vízállásnál homokos-sóderes part várja a megpihenni, piknikezni, egyet csobbanni akarót. Hálás lesz a gyereked, kutyád, ha őt is viszed! Szálerdő kínálkozik függőágyas éjszakázásra, de bővel akad jó sátorhely is. Ez egy bringás földi paradicsom!

Biciklizni szabad
Biciklizni szabad

Hézag

A mennyei állapotok 15 kilométeren át tartanak, a Paks előtti volt téglagyárig és régi vasútállomásig. Onnan hézag van az új gátban és útjában, a 6-oson kell bekarikázni a városba, majd annak főutcáján (vásárlási, frissítési lehetőségek között) a déli végéig, ahol elsőrangú, sárga szegély-és felezővonalú kerékpárút indul az atomerőműhöz. Miközben az országutat planírozták, ez pici szintkülönbségekkel játékosan liftezik, oldalt (szemétmentes!) fenyves kíséri, nagyon szép.

Ártéri erdő
Ártéri erdő

Helybéliek információja alapján bekanyarodtam az erőmű felé, majd előtte jobbra, a horgásztavak irányába. Kitűnő aszfaltút kerüli meg az erőművet, és ér véget a nagy, több tóból álló, kulturált kialakítású horgászterületen. Számunkra azonban zsákutca: a töltésig csak traktorok által felszabdalt földúton lehetne kijutni, és nincs rajta szilárd burkolat.

Biztos ami biztos!
Biztos ami biztos!

Hát akkor vissza, és a kerékpárút változatlan minőségű folytatásán tovább Csámpára. Itt egy kis tanulmány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. táblakihelyezési gyakorlatáról: ahol van kerékpárút a 6-os mellett, ott a főúton is engedélyezik a biciklis „célforgalmat”, de a falu után, ahol nincs alternatív lehetőség, már nem. Miért is, amikor ez az egyetlen lehetőség a paksi és a távolsági bringásoknak eljutni Gerjen, Fadd, Dombori üdülőövezete felé, és az országúton igazán gyér a forgalom, mióta kész az autópálya? Engem azon a négy kilométeren Dunaszentgyörgyig talán ugyanannyi autó előzött meg. És, hogy itt is előhozzam egyik érvemet a meggondolatlanul kihelyezett „Merci-táblák” (traktornak, lovas kocsinak és kerékpárnak tilos) ellen: tolni szabad lenne a biciklit, csak ráülni nem. Értelmes?

Szuper kerékpárút
Szuper kerékpárút

Gerjenben még nem jár a komp, de működik a rév kocsmája. Megtudom, hogy Domboritól dél felé újra kezdődik az újonnan aszfaltozott gát, tehát Faddon át arrafelé veszem az irányt. Fadd és a leágazás után nagy obeliszk áll a szántóföld közepén. A Bartal család ifju sarjának állít emléket, aki autósport-szenvedélyének áldozata lett a két világháború között. Van a Györgynek egy másik emlékműve is, Kölesd közelében.

Horgászparadicsom
Horgászparadicsom

Nehéz kezdet, jó folytatás

A bringasztráda Dombori gátőrházától indul, csakhogy az első kis szakasz beleesik annak területébe, és zárt kapuk fogják közre. Felirat figyelmeztet, hogy a kutya harap! Egy másik pedig arra, hogy továbbhaladni a megkerülő úton lehetséges. Na, ez a talán kétszáz méter nem akármilyen: mély keréknyomaiban áll a víz. Még ilyen száraz időben is csak üggyel-bajjal tolom keresztül a bringát.

Bartal György emlékére
Bartal György emlékére

Visszajutva a gátkoronára újra kezdődik a mennyei biciklizés. Emelkedett pozíciómból lelátok az ártéri erőre és jobb felől a földeken serénykedő traktorokra. Térdnadrág, rövid ujjú póló, sisak hátul az üléstáskán – az első igazán meleg tavaszi napsugarakkal süttetem magam.

Az élvezkedés e szakasza a Szent László hídig tart, ahol elérem a Keselyűst érintő, majd a Gemenci erdő szélén Pörbölyig vezető, már régóta aszfaltos gátat, amelyet többször jártam már, ezért most mellőzök. Így nem is tudom meg, hogy folytatódik-e az aszfalt Pörbölytől Bátáig a gáton – az egy másik felderítő úton derül majd ki. Ideje lesz inkább visszafelé indulni, hiszen 91 km-t mutat a műszer, átkelek a hídon.

Zárt kapuk
Zárt kapuk

Kellemes meglepetés

A bal parton kellemes meglepetés vár: eddig csak lefelé, Bajáig volt aszfaltos a gátkorona, most viszont már északra is gyönyörű, aszfaltozott, murvás padkájú út fogad! Trilárom-haj! Csak úgy repül a reku a hátszélben, erdőművelő emberekkel integetünk egymásnak, és megállok két pakkos biciklistánál, akik épp ebédszünetet tartanak. Hongkongi kínai srác mindkettő, vékonykák, mosolygósak. Azonnal talpra ugranak bemutatkozni. Amszterdamból bicikliznek Isztambulba, napi 60-80 kilométeres etapokkal.

Tükörsima aszfalt
Tükörsima aszfalt

Az aszfalt Fajszig tart. Jó hír ez nekem, mert rendszeresen járok bringával Bajára, és így már ezen az egész utolsó darabon elkerülhetem a főutat, hogy csak fácánt, őzet és nyulat, sőt alkalmilag vaddisznót lássak autók helyett.

Új út Fajsz felé
Új út Fajsz felé

Fajsztól burkolatlan a gátkorona, de olyan kemény a fű közötti két keréknyom, és olyan kevés a laza murva rajta, hogy csúszkálás és süllyedés nélkül fut rajta a keskeny (1,35 col), nagynyomású (6,5 bar) gumim. Arra tartok hát, míg Foktőnél beletrafál az országútba, amelyet Hajóson és Ordason át követek Dunapatajig, hogy ismét (felújított, tükörsima!) gát-úton érjem el Soltot. Már csak át kell kelni a hídon, hogy visszaérjek az autóhoz, 161 kilométer után.

Vigyázz, murvaszóródás!
Vigyázz, murvaszóródás!

Szóval egyelőre nem igaz, hogy Bölcskétől Bátáig aszfaltos gáton lehet biciklizni, de Paksig, illetve Domboritól a Szent László hídig kipróbáltan igen, és Pörbölytől Bátáig majd meglátjuk. Egy nagyszerű túrát máris köszönhetek a gátépítéseknek, de lesz még több is!

Egészségetekre!
Egészségetekre!

Karlovitz „Pupu” Kristóf

.

Egyre több kérdés az MKSz felé, egyelőre válaszok nélkül

Clipboard copyBár a kérdések adottak, a Magyar Kerékpársportok Szövetsége részéről továbbra is nagyon kevés az érdemi, konkrét információ a sportág működési feltételeinek biztosításával kapcsolatban, akár a tagegyesületek, akár a szaksajtó felé.

Az elmúlt két évben – legalábbis ami hozzánk eljutott – a februárban közzétett Középtávú Sportágfejlesztési Stratégia projektjei jelentették a legrészletesebb tájékoztatást, de ezek egyúttal több kérdést is felvetettek a kerékpársport működésével kapcsolatban. Különösen annak fényében lennének sokan kíváncsiak több konkrétumra, hogy amióta a kerékpározás bekerült a kiemelten támogatott sportágak közé, minden eddigi állami támogatás sokszorosa áramlik a kasszába. A sportágfejlesztési stratégia ismertetése után egy sajtótájékoztatóra is sor került, ahol kollégánk interjút készített Katona Kálmán elnök úrral, ami után néhány dolog tisztázása érdekében utólag, írásban feltett kérdéseire bár választ kapott, de továbbra is tisztázatlanul maradtak fontos témakörök.

A tagegyesületek, sőt, az elnökségi tagok közül is többen információhiányban szenvednek, vagy az utolsó pillanatban értesülnek kész tényekről. Ennek ellenére közülük eddig csak a Kőbánya TC elnöke, Eisenkrammer Károly vállalta fel a nyílt konfrontációt, amikor ügyészségi bejelentést tett a szövetség működésével kapcsolatos szabálytalanságokra felhívva a figyelmet. Röviden úgy foglalhatnánk össze a helyzetet, hogy az idő telik, de függetlenül attól, hogy jó vagy rossz úton halad a kerékpársport szekere (mint médium ezt nem tisztünk megítélni), az idő semmiképpen sem azoknak dolgozik, akik tisztán szeretnék látni, merre is haladunk.

A hétvégén, március 22-én közgyűlésre kerül majd sor, ami újabb fórum, hogy választ kapjunk fontos kérdésekre, illetve hogy a tagság – mert ez a feladata – beleszóljon a kerékpársport jövőjének alakításába. A közgyűlést megelőzendő, ismét Eisenkrammer Károly fogalmazott meg levélben egy kérdéssort, amit azért közölnénk le, mert akár egy tényfeltáró interjú kérdései is lehetnének, és kerékpáros sajtóorgánumként gyakorlatilag ugyanezeket a kérdéseket tehetnénk fel. Reméljük, hamarosan érdemi válaszokkal is jelentkezhetünk…

Eisenkrammer Károly levele a Magyar Kerékpársportok Szövetségének elnökségéhez:

Tisztelt MKSz Elnöksége!

A hétvégi (2014.03.22-i) MKSz közgyűlés kapcsán eddig semmilyen írásos előterjesztést nem kaptunk. Mivel a közgyűlés vészesen közeleg, szeretnék segítséget adni, és rendszerezni azokat a kérdéseket, amelyekre választ várnak a klubok, klubvezetők. Az alábbiakban 17+1 pontban gyűjtöttem össze a felmerült kérdéseket (nem a teljesség igényével). Kérem, hogy a közgyűlésig vagy legkésőbb a közgyűlésen írásban válaszoljanak a kérdésekre:

1.

Első kérdésem (amely kapcsán – mivel többszöri felszólításra sem érkezett semmilyen érdemi válasz – kénytelen voltam az ügyészséghez fordulni), hogy mi az oka annak, hogy ígérete ellenére az MKSz elnöksége nem hívott össze közgyűlést sem a 2013. év nyarán érkezett 60 millió Ft, sem a 2013. II félévi több mint 100 milliós támogatás kapcsán? Az elnökség egy 7-8 millió Ft-os jóváhagyott költségvetés helyett 150-190 millió Ft elköltését vezényelte le – előzetes közgyűlési felhatalmazás nélkül.

Kérem az MKSz elnökségi tagokat, hogy mindannyian nyilatkozzanak arról, hogy helyénvalónak tartják-e ezt a helyzetet, és hogy mi volt az oka annak, hogy elmaradt a beígért, és egyébként is szükséges közgyűlés!

Kérek a fentiekkel kapcsolatban írásos tájékoztatást!

2.

A 2013. évi „versenyrendszer támogatással” kapcsolatban teljes körű írásos tájékoztatást kérek, amely áttekinthető táblázatban tartalmazza, hogy mely sportszervezet mely eseményre, és milyen tevékenységre kapott közvetett támogatást. A támogatást milyen vállalkozásokon keresztül, mi módon nyújtotta az MKSz? Az MKSz mely cégekkel, szervezetekkel kötött megállapodást, és ezen megállapodások megfeleltek-e az állami támogatások felhasználásáról szóló szabályoknak (pl. árajánlatok kérése)?

3.

A 2013. évi II. félévi támogatás felhasználásáról szóló tájékoztató (amely talán elnökségi előterjesztés is volt?) „Eszközállomány, raktározás, szállítás” fejezete minden konkrétumot nélkülöz (A 7,1 millió Ft-ból 5 millió Ft „eszközök” beszerzésére, de hogy milyen eszköz az nem derül ki az anyagból). Kérdésem, hogy az érintett versenyszervezőket bevonták-e az előkészítés folyamatába? Hol és mi módon lehetett (volna) jelentkezni, hogy a felmerült igényeket egyeztessük? Ha döntés született a konkrét eszközbeszerzésről vagy gyártásról, azt mely elnökségi ülésen ki tárgyalta és ki hagyta jóvá? Született-e ebben konkrét megrendelés, és ha igen, mely cégtől? Ezen megállapodások megfeleltek-e az állami támogatások felhasználásáról szóló szabályoknak (pl. árajánlatok kérése)? Kérdésem még, hogy ki a project vezetője? Hol tart a project? Ki veszi fel / vette fel ennek a projectnek vezetésért az a betervezett több, mint 900.000 Ft bért? Kérek ezzel kapcsolatban írásos tájékoztatást!

4.

A 2013. évi II. félévi támogatás felhasználásáról szóló tájékoztató „BMX” fejezetében (támogatás 3 millió Ft) az összeg egyharmada (1 millió jelenik meg edzői bérként. Kérdésem, hogy mely egyesület mely versenyzőjének az edzői bérét jelöli ez az összeg? Vagy ha több edző is kapott, akkor mely klubok ezek? Kérek ezzel kapcsolatban írásos tájékoztatást!

5.

A 2013. évi II. félévi támogatás felhasználásáról szóló tájékoztató „Válogatott felkészítése és versenyeztetése” (9,0 millió Ft) esetében 1 millió Ft a szövetségi megbízott díja, Kérdésem, hogy ki a szövetségi megbízott? Kik az MKSz-ben (vagy a szakágakban) a kinevezett szakmai felelősök (pl. szövetségi kapitányok)? Kérek ezzel kapcsolatban írásos tájékoztatást!

6.

Kérek írásos tájékoztatást arról, hogy a 2013. évi II. félévi állami támogatás felhasználásakor a „Bíróképzésre” tervezett 3,3 millió Ft-t hogyan sikerült felhasználni? Hány új bíró képzésére került sor? Hányan tettek sikeres vizsgát? Mennyire volt hatékony a pénz felhasználása?

7.

Ezúton szeretném megkérdezni, hogy a 2013. évi II. félévi állami támogatás felhasználására írt „Edzőképzés és továbbképzési program” első része „A képzésben a Szövetség a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának partnere kíván lenni, mely megfelelő helye lehetne a magas színvonalú képzésnek” hogyan egyeztethető össze az anyag második felében található résszel, miszerint „a képzés 2×2 hétvégét vesz igénybe (elméleti képzés és vizsga majd gyakorlati képzés és vizsga)”?

Ki volt a felelőse ennek az „edzőképzésnek” nevezett hétvégi sportági találkozónak, amely során lelkes bringások kaptak „edzői képesítést”? Az elnökség mely határozatában és milyen szavazatokkal hagyta jóvá ezt a képzési modellt? Hogyan értékeli az MKSz elnöksége, hogy az erre a célra elköltött 3,7 millió Ft mennyire volt hatékony? Kérek ezzel kapcsolatban írásos tájékoztatást!

8.

A 2013. évi II. félévi állami támogatás felhasználásáról szóló anyagban az MTB edzőtáborok (7,3 millió Ft) kapcsán kérdezem, hogy ki, és milyen felhatalmazás alapján jelölte ki az utazó keretet, kereteket?  Milyen szakmai indokok alapján került sor az egyik edzőtáborra épp Szilveszterkor? Kérek tájokoztatást az út részletes költségeiről (utazás, szállás egyéb költségek). Kik és mióta a felelősei az egyes szakági válogatott kereteknek? Mi az oka annak, hogy sem az előterjesztésben sem az edzőtáborba utazáskor nem vették figyelembe, hogy van egy világranglista élvonalába (Hegedűs László, EB, VK 5. helyezett) tartozó trial versenyzője hazánknak?

A klubokat ki és mi módon értesíti, vagy értesítette a válogatott versenyzőikkel kapcsolatban? A KTC tagja a sokszoros MTB bajnok Buruczki Szilárd, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett az elmúlt három olimpiai kvalifikáció kiharcolásáért – ennek ellenére még csak értesítést sem kaptunk egy éve a Szövetségtől, hogy számít-e rá a válogatott vagy sem. Kérek ezzel kapcsolatban írásos tájékoztatást!

9.

A 2013. II félévi állami támogatásból a „Kommunikációra” tervezett (fordított?) 2,8 millió Ft esetében kérdésem, hogy milyen kommunikációs célok elérését tudja az MKSz felmutatni? Tudomásom szerint az elmúlt időszakban a kerékpáros sajtó sem kapott rendszeres tájékoztatást a Szövetség működésével kapcsolatban. (Valójában egyetlen érdemi tájékoztatás sem érkezett egész szezonban). Konkrétan mire, milyen szolgáltatásokra ment el akkor ez a 2,8 millió Ft? Kérek ezzel kapcsolatban írásos tájékoztatást!

10.

Kérek írásos tájékoztatást arról, hogy a 2013. II félévi állami támogatásból a „Fogyatékkal élők sportágba integrálása” tervezett 2 millió Ft esetében sikerült-e hatékonyan felhasználni az erre szánt összeget. (Ezzel kapcsolatban jegyzem meg, hogy én magam láttam annak jelét, hogy egyre több hallássérült sportoló jelenik meg a kerékpáros versenyeken.)

11.

Kérek írásos tájékoztatást arról, hogy a 2013. II félévi állami támogatásból az „Egyetemisták és főiskolások bevonására a sportágba” tervezett 0,9 millió Ft esetében sikerült-e hatékonyan felhasználni az erre szánt összeget.

12.

Kérek írásos tájékoztatást arról, hogy a 2013. II félévi állami támogatásból az „Diákolimpiára” tervezett 1 millió Ft-ot sikerült-e hatékonyan felhasználni a meghatározott célokra.

13.

A 2013. II. félévi állami támogatásból az „utánpótlás nevelés” project (15 millió Ft) mint utólag számomra kiderült a Magyar Kerékpáros Utánpótlás Alapítvány által kidolgozott programra épült. Kérdésem, hogy mi az oka annak, hogy ez az információ nem volt eddig nyilvános (pl. nem szerepel a project anyagában sem). Hol és mikor tette közé az MKSz, hogy mi módon lehet csatlakozni a programhoz? Milyen kritériumok alapján lettek kiválasztva a programban résztvevő egyesületek, és ezek a kritériumok hol és mikor lettek közé téve?  Ki a program felelős vezetője és ki hagyja jóvá a program működését, költségvetését? Van-e fizetett „alkalmazottja” a projectnek, aki ezért a munkáért bért is vesz fel? Ha igen, mennyit?  Kérek a fentiekről írásos tájékoztatást!

14.

Kérek írásos tájékoztatást arról, hogy a 2013. II félévi állami támogatásból az „utánpótlás eszközbeszerzés” project (12 millió Ft) részeként pontosan milyen eszközök beszerzésére került sor? Ezek az eszközök hogyan és mi módon hasznosulhatnak a sportág egyesületeiben? Az eszközök hol vannak most, ki a felelősük? Milyen feltételrendszer szerint lehet ezekhez hozzáférni?

15.

Korábban elnöki tájékoztatók során elhangzott, hogy a versenyek támogatása ebben a programban beépül a műhelytámogatásba (Teljes MKSz műhelytámogatás keret 17,5 millió). Mivel az „alaptámogatás” részeként a klubok várhatóan 8-10 millió Ft-ot lehívnak, így maximum 8-10 millió marad a teljes kerékpáros versenyrendszer támogatására.

Szeretném ezúton is felhívni a sportág vezetőinek a figyelmét arra, hogy a hazai kerékpársport (különösen a mountain bike szakág) a láthatóságát és elismertségét nagymértékben a 20 éve sikeresen egyben tartott versenyrendszerének köszönheti. A versenyek szervezése a legtöbb esetben veszteségeket okoz a szervező egyesületeknek, de a nagyobb rendezvények (maratonok) pénzügyi háttere is bizonytalan (az, hogy a versenyszervezés jó üzlet, csupán egy városi legenda, és valójában a sportág iránt elkötelezett sportemberek tartják életben az eseményeket – de csak addig, amíg megbecsülve érzik magukat).

Abban a helyzetben, amikor a sportágba éves szinten több mint százmillió Ft érkezik, aránytévesztésnek tartom, hogy a versenyrendszer önálló sorként még csak meg sem jelenik a támogatandó projectek között. A 2013. évi egyszeri támogatás mellett szükséges lenne, hogy a 2014. évben is megjelenjen, szabad szemmel is látható mértékben, a versenyek támogatása. Javaslom, hogy a 2014. évi költségvetés tervezeteket ennek figyelembevételével készítsék el és terjesszék a közgyűlés elé.

Ide kívánkozik az a véleményem is, hogy a Szövetség egyik kiemelt célja, a tömegbázis növelése is az eseményeken, versenyeken keresztül valósítható meg. Az erre a célra 2013-ban szánt 100.000 Ft nevetségesen alacsony volt, de egy okos és végiggondolt koncepció mentén – a versenyszervezők bevonásával – 2014-ben valóan meg lehetne többszörözni a licences versenyzők számát. Ez azonban csak úgy működik, ha a Szövetség elnöksége – az eddigiekkel szemben – partnerként kezeli a versenyszervezőket.

16.

Kérem, adják meg a teljes és végleges támogatási összegeket (a már aláírt szerződések esetében)! Mivel a közzé tett adatok nem minden esetben egyeznek az egyes elnökségi üléseken szereplő számokkal, szükséges ezek tisztázása. Az 5-10 milliós eltérések jelentősnek mondhatók.

Az MKSz által kiadott táblázatok tartalmazzák az összesítő sorokat is! Ezeket bárki össze tudja otthon adni, de egyszerűbb, és szebb, ha eleve így kerülnek ki.

17.

Kérek írásos tájékoztatást arról. hogy a 2013. II félévi állami támogatással kapcsolatos tájékoztatásokból, (sőt, tudtommal az elnökségi ülésekről is), miért maradt el a „Létesítményfejlesztési támogatás” (melynek összege a 2013. II félévre tudtommal meghaladja a 35 millió Ft-ot).

Kérem, tájékoztassanak arról, hogy ki és milyen feltételek mentén osztotta el a támogatást és kik között? Hol és hogyan lett meghirdetve ez a program, hol és mi módon lehetett erre jelentkezni? A nyertes fejlesztési programok milyen módon szolgálják a többi project megvalósítását (pl. utánpótlás program). Ki ennek a projectnek a felelőse, és milyen szalmai szempontok alapján választották ki a támogatandó fejlesztéseket?

Ez ügyben külön kérem az elnökségi tagok tájékoztatását, hogy ők személyesen tudnak-e egyáltalán arról, hogy a sportágban ilyen célra milyen módon kerül(t) támogatás. Ezt a kérdést azért vagyok kénytelen feltenni, mert négyszemközti egyeztetések alkalmával többször kiderült, hogy az MKSz elnökségének tagjai semmivel sem tudnak többet egyes ügyekről, mint a kívülállók.

Ez a téma engem azért is érint közelről, mert 5-6 éve folyamatosan dolgozunk azon, hogy a jelenlegi tarthatatlan helyzettel szemben Budapesten létrejöjjön egy olyan BringaPark, ahol egyszerre több szakág is edzhet, versenyezhet, de most, amikor pont ilyen célra címzett pénz érkezik a Szövetséghez, még csak információkhoz sem jutunk. (Ennek ellenére, saját erőből próbáljuk megvalósítani a kőbányai BringaParkot, ahol tavaly egy pumpa pálya is megépült, és idén már három CX és MTB versenyt is szerveztünk).

17+1

A 2013. márciusi közgyűlés hitelesített jegyzőkönyve nem található meg a honlapon. Ez a közgyűlés fő napirendi pontja az alapszabály módosítsa volt. Az előzetes tájékoztatás alapján erre a közgyűlésre csupán azért volt szükség, hogy a törvények változása miatti módosításokat elvégezzék. Ezzel szemben jelentős, tartalmi módosítások is történtek. A jelenlevők tájékoztatása alapján (én külföldi edzőtábor miatt nem voltam jelen) úgy tudom, hogy a tagság nem tételesen hagyta jóvá a módosításokat. Így fordulhatott elő például az is, hogy lényegében a tagság tudta nélkül került a közgyűlés helyett elnökségi hatáskörbe az állami támogatások felosztása.

Ezzel kapcsolatban kérem, hogy a 2013. márciusi közgyűlés hitelesített jegyzőkönyvét a honlapon tegyék hozzáférhetővé!

2014. március 18.

Üdvözlettel:

Eisenkrammer Károly

KTC SE

.

Segítsetek pedelec trike-ot fejleszteni!

A közlekedési szokások gyökeres változása várható az elkövetkező néhány évben. Ennek előszelét már ma érezni a Lajtától nyugatra, ugrásszerűen nő a pedelec, azaz az elektromos rásegítéssel működő kerékpárok értékesítésének száma. Különösen a mindennapi mobilitás terén terjednek az ilyen rendszerű „hibridkerékpárok”.

Emellett ugyancsak egyre népszerűbbek a fekvőkerékpárok, más néven rekumbensek. A „reku” egyáltalán nem új találmány, már a múlt század 30-as éveiben létezett. A kerékpáros nem ül a kétkerekűn, hanem hátra dőlve fekszik, így a sajgó ülep ismeretlen fogalom a rekumbens-használók körében. Rekumbens típusokból sokféle létezik, mind más és más előnyökkel és hátrányokkal. A trike egy speciális háromkerekű rekumbens, létezik elöl kettő, illetve hátul kétkerekes változatban. Ez a konstrukció egyre népszerűbb világszerte, sokfélét gyártanak, számos változatban, speciálisan versenyzésre szánt könnyű, erősen fektetett, nagyon alacsony modellektől elkeztrike_fejlesztes_4dve az akár elöl-hátul lengéscsillapítással ellátott magasabb kialakítású túramodelleken át a burkolt velomobilokig számtalan verziója ismert. Előnye, hogy jól megpakolható, könnyen kezelhető, viszonylag egyszerű szerkezetű, ezért is kiváló akár hosszabb távú túrákhoz is. Gyakran egészen kicsire összehajtható, így a csomagtartóban is  szállítható, ha nem otthonról akarunk indulni bringázni. Némelyik modell burkolattal is ellátható, így akár télen is tökéletesen használhatóvá tehető.

Egy kis magyar fejlesztőcsapat új irányt nyit a rekumbens-trike vonalon, konstrukciójuk számos egyedi megoldást tartalmaz. Szeretnék a BikeMag olvasóit belevenni a fejlesztés folyamatába, hogy a várhatóan pedelec hajtással kiegészíthető, burkolt trike rekumbens tényleg olyan legyen, amilyenre a közlekedőknek szükségük van. Nem mellesleg a „brainstrorming” fejlesztés mindig jobb, mint a „kiscsapatos”, több elme, ötlet, több jó megoldás integrálható így a végső produktumba. Íme a felhívás:

trike_fejlesztes_1
Alább egy kis ízelítő a lehetőségekből, amit a trike-ok nyújtanak…

Készülünk valamivel nektek, ami az első próbafázison túl van. Nektek készítjük, így közös érdek, hogy fogyasztható legyen a következő változat, amit megülnétek és megfelel az igényeiteknek. Ötleteket gyűjtünk a projekt nevére, egy mozgásadaptív időjárásvédő burkolatra, vagy bármilyen meglátásra, ami igényetek lenne, fejtámla, tároló, agyváltó stb. A végeredmény, egy városi 300W-os pedelec fekvőkerékpár lesz, elsöprő előnyökkel és árral, amivel reményeink szerint megtizedeljük városi elvhű körkormányos közlekedő társaink számát. A képeket és videókat fogyasszátok egészséggel, dolgozzanak a lábak és az agytekervények és várjuk a tömegkezdeményezéseket, hogy kitekerjük a forgalmat a négy sarkából.

További információ:

„Tudományos kutatás miatt” felfüggesztve a Sky versenyzője

Sergio Henao egy időre parkolópályán, kérdés, hogy meddig...

A brit Sky csapatának belső ellenőrzése talán még az UCI biológiai útlevél programjánál is szigorúbb, ennek következtében parkolópályára tették Sergio Henao-t.

A kolumbiai versenyzőt kivették a Team Sky versenyprogramjából, és hazaküldték Kolumbiába egy magaslati tudományos kutatás céljából – olvasható a brit csapat honlapján…

Sergio Henao egy időre parkolópályán, kérdés, hogy meddig...
Sergio Henao egy időre parkolópályán, kérdés, hogy meddig… (Fotó: Takács Tamás)

A döntést a legutóbbi szokásos havi belső ellenőrzést követően hozták meg, ilyenkor minden versenyzőnek részletesen vizsgálják az élettani adatait. A csapatfőnök, Dave Brailsford így nyilatkozott:

A csapatnál szigorú ellenőrzés és szabályzat működik, a versenyzők és az edzők teljes együttműködésével. A legutóbbi havi vizsgálat után a szakembereinkben kérdések merültek fel Sergio versenyen kívüli – magaslaton produkált – teszteredményeivel kapcsolatban, ilyen teszteket tél óta az antidopping szervek is végeztek. Tisztábban kell látnunk a dolgokat, a releváns szervekkel (UCI, CADF) is felvettük a kapcsolatot, a mélyebb betekintés érdekében az eredményekkel kapcsolatban. Sergio addig nem fog versenyezni nálunk, amíg nem látjuk tisztábban, hogyan produkálhatta a szervezete ezeket az eredményeket. Az tesszük, ami helyes, szeretnénk fairek lenni, fontos, hogy ne vonjunk le rögtön következtetéseket.

Sergio Henao magaslaton született Rionegro városában, Kolumbiában, és ugyanabban a régióban él és edz a versenyszezonon kívül. Októberben hazatért, és abban az időszakban a WADA által végzett versenyen kívüli teszteken esett át.

Sergio a télen visszament a hegyekbe, magaslaton élt és edzett. Amennyire lehet, figyelembe vettük ennek hatását, de a mi értelmezésünket behatárolja több tudományos kutatás a magaslatról származó emberekkel kapcsolatban, amilyen Sergio is. Független szakértői véleményt szeretnénk, hogy jobban megértsük a magaslaton töltött hosszabb idő következményeit, miután valaki hazatér tengerszint környéki magasságról, különösen ha olyasvalakiről van szó, aki magaslatról származik. A független szakértők a WADA által akkreditált laborokat használnák, és a Team Sky hozzáférhetővé tenné az adatokat és az eredményeket a WADA, az UCI és a CDAF számára. Sergio segíteni fogja ezt a projektet, és ez azt jelenti, hogy legalább nyolc hétig nem fog versenyezni. Amint elkészülünk az értékeléssel, meghozzuk a megfelelő döntést, és jelentkezünk a fejleményekkel – tette hozzá Brailsford.

Még decemberben az UCI először indított eljárást egy Sky-os versenyző, Jonathan Tiernan Locke ellen, hasonló okokból, a britnél a biológiai útlevél program alapján találtak abnormális élettani jellemzőket. Arról, hogy Henao ellen az UCI tesz-e lépéseket, még nincs hivatalos közlemény.

.

Az UCI 100 000 eurós kártérítést köteles fizetni Keisse-nek!

A belga feljebbviteli bíróság tegnapi határozata értelmében a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) 100 000 eurós bírságot köteles fizetni Iljo Keisse-nek, az Omega Pharma-Quick Step versenyzőjének, amiért alaptalanul tiltották el a versenyzéstől.

keisse
Iljo Keisse

Bár 2012. márciusában már született az UCI-ra nézve elmarasztaló ítélet, a nemzetközi szövetség akkor fellebbezett a döntés ellen. De lássuk röviden, hogyan zajlott időrendben a szövevényes ügy:

A hosszú pereskedés még 2008 novemberében indult, amikor Keisse pozitív doppingtesztet produkált a Genti Hatnapos pályakerékpáros versenyen. Eredetileg két évet kapott a belga szövetségtől, de később (2009. végén) felfüggesztették a büntetést, helyt adva Keisse érveinek, miszerint a két tiltott szer egy nátha elleni gyógyszerrel kerültek be a szervezetébe.

Az UCI ezután fellebbezett Lausanne-ban, és a Nemzetközi Sport Döntőbíróság (CAS) helyt adott a Nemzetközi Szövetségnek, 2010 júliusában két év büntetést kiszabva Keissére. Miután letöltött már 11 hónapot korábban, 2011. augusztus 6-áig tiltották el. Keisse azonban a belga bírósághoz fordult, megkérdőjelezve a CAS ítéletét, miszerint nem volt joguk elvenni a munkához való jogát. Brüsszelben helyt adtak a keresetnek, 2010. november 10-én ismét felfüggesztve a büntetést.

Keisse 2010 novemberében már rajthoz is állt a Genti Hatnaposon, az UCI azonban ismét lépett és értesítette, hogy a belga bíróság döntése után csak Belgiumban versenyezhet. A belga feljebbviteli bíróság ezután 2011 májusában mégis az eltiltás letöltése mellett döntött, és két dátumot  jelölt meg. 2011. augusztus 6-án járt le Keisse büntetése, de Belgiumban csak 2012. január  27. után versenyezhetett, lévén egy időszakban otthon állt rajthoz.  Keisse később kártérítésért perelt újra, mert volt egy köztes időszak, ami alatt az UCI-nak nem volt joga eltiltani a versenyzéstől. Keissének ismét helyt adtak, így az UCI 100 000 eurós kártérítést köteles fizetni.

.

Műsoron a szentendrei kerékpározás kérdése a Magyar Rádióban

szentendre_bringa_zonaA napokban a Kossuth Rádió Napközben című műsorában is terítékre került a kerékpározás tiltása Szentendrén, amivel kapcsolatban szinte az összes érintett fél nyilatkozott…

A közel 20 perces riport során előbb megszólaltak szentendrei polgárok, akiknek jelenleg fizikailag lehetetlen eljutni A-ból B-be kerékpárral a tiltás miatt, és választhatnak, hogy szabályt sértenek, vagy nem ülnek bringára.

bringa_zona_riportMegszólalt az „Engedélyezzük a kerékpározást Szentendrén!” mozgalom elindítója – aláírásaitokkal továbbra is IDE KATTINTVA támogathatjátok az ügyet – Vörös Csaba elmondta, hogy legutóbbi bírságát nem fizette be, jelen pillanatban jogi útra próbálja terelni a kérdést, kész elmenni az ombudsmanig.

A közlekedés-szervezési elvekkel kapcsolatban szót kapott a kialakult helyzetért felelős közútkezelő képviselője, a tiltó táblák levételét – úgy tűnik támogató – szentendrei önkormányzat képviselője, és a Magyar Kerékpárosklub elnöke, László János is. Utóbbi arra hívta fel a figyelmet, hogy ne a bringásokat támogassák a szabályozásnál, hanem a minél élhetőbb közlekedést.

A vágatlan hanganyag:

A Bringa Zóna Facebook-oldala: https://www.facebook.com/BringaZona

.

Beurer LB 44 levegőpárásító

A fűtött helységekben, lakóterekben a levegő relatív páratartalma drasztikusan csökken, akár 20-30% alá is eshet. A páramentes levegő szárítja a légutak nyálkahártyáit, köhögést, fáradságot, fejfájást, ingerlékenységet, alvászavarokat okozhat.
lb44
Az ideális páratartalom 40-60%. A túl száraz levegő nem csak az embereknek, de az állatoknak, növényeknek, bútoroknak sőt még akár a hangszereknek is árthat, mivel a fa gyorsabban szárad ki, ezért a pl. gitár akár sűrűbben hangolódhat el. A szabadban lévő hideg levegő – akár 100 százalékos relatív páratartalomnál is – jóval kevesebb párát (vizet) tartalmaz, mint amennyit a melegebb szobai levegő fel tudna venni. Míg 0 °C és 100% relatív páratartalomnál 4,8 g vízpára van 1 m3 levegőben, 20 °C és 100% relatív páratartalomhoz már 17,3 g vízpára kellene.
lb441
Ezért amikor szellőztetünk, az utcai (különben ott magas relatív páratartalmú) levegő a lakásba bekerülve felmelegszik, és miközben úgynevezett abszolút páratartalma nem változik, a relatív páratartalma 20-30%-ra csökken. A környezetünk páratartalom szabályzásával a fenti gondok kiküszöbölhetők.

A megfelelő páratartalom kulcsfontosságú lehet az edzések során, hiszen lassabban fáradunk el, nem dugul el az orrunk, könnyebben működik testünk oxigén ellátása, ezáltal az edzésmunkánk is hatékonyabb lesz, valamint a résztávos edzéseknél nem érezzük azt, hogy szinte füstöl a hátunkon a saját izzadságunk, ahogy a megváltozott páratartalmú helységben felhevült testtel nagy aktivitású mozgást végzünk.

beurer-lb44

A számunkra megfelelő páratartalom megteremtéséhez ideális lehet a Beurer LB44 levegőpárásító készülék. Egyszerű működésű, könnyen kezelhető. A párologtatása higiénikus, szagtalan, antibakteriális. Automatikus kikapcsolással és túlmelegedés elleni védelemmel látták el, működése halk, és akár 40 m2-es helységben is használhatjuk. Könnyen tisztítható műanyag házban lapul az 5 literes víztartály, amire természetesen vízszintjelző ablakot is készítettek a tervezők.

Jellemzők:

  • mikrofinom, ultrahangos porlasztás
  • csöndes működés, használható hálószobában is
  • alacsony energia-felhasználás: csak kb. 25W
  • 25 m2 alapterületen alkalmazható
  • párásító teljesítmény akár 220 ml / h
  • folyamatosan szabályozható
  • opcionálisan választható vízszűrés, amennyiben a víz kemény
  • kivehető 2,8 literes víztartály
  • látható vízszint a tartályban
  • automatikus kikapcsolás ha a tartály üres
  • tisztítókefével
  • 3 év garancia.

A Beurer termékek a hazai forgalmazó oldalán érhetők el.

.