A háromszoros Tour de France győztes és kétszeres világbajnok helyszíni szakértői támogatásával követhetik a nézők a szezon legfontosabb kerékpárversenyeit az Eurosporton.
A kerékpározás egyik legendája, Greg LeMond, a “LeMond on Tour” című műsor keretében olyan versenyek helyszíni elemzésével segíti a közvetítéseket 2014-ben, mint a Paris-Roubaix, a Giro d’Italia és a Tour de France. Greg emellett szerepe vállal az idén április 9-én debütáló új, “LeMond of Cycling” című havi magazinműsorban, ahol a szezon nagy versenyeiről láthatnak a nézők beszámolókat.
Greg Lemond pontosan 25 évvel ezelőtt, 1989-ben szerezte meg első Tour de France győzelmét, ugyanabban az évben, amikor az Eurosport megkezdte működését. Az amerikai születésű kerékpárbajnok olyan sportolók mellett viseli az Eurosport nagykövete címet, mint Mats Wilander, a hétszeres Grand Slam győztes, Maurice Greene, a 100 méteres síkfutás olimpiai bajnoka, Didier Cuche, az Alpesi sí világbajnoka, és Pieter van den Hoogenband, az olimpiai és világbajnok úszó.
A múltban LeMond eddig még nem osztotta meg széles körben a versenyeken szerzett tapasztalatait, így a közvetítéseken való részvétele számos újdonsággal és érdekességgel fog szolgálni a kerékpársport rajongói számára.
Úgy érzem, ez épp a megfelelő időpont, hogy visszatérjek a kerékpársport világába, és az Eurosportnál jobb helyet keresve se találhattam volna ehhez. Sok minden változott az elmúlt 25 évben, és úgy látom, hogy ez a sport most sokkal jobb helyzetben van. Szeretem az európai rajongókkal tartani a kapcsolatot, és alig várom, hogy az Eurosport csapatának tagjaként személyesen is találkozhassak velük a szezon legnagyobb versenyei alatt. El sem hiszem, hogy 25 év telt el azóta, hogy egy elképesztően szoros versenyben megnyertem a Tourt. 1989 nagyszerű év volt a kerékpársportban, és különleges, hogy az Eurosport éppen akkor közvetítette először a versenyt.
Arnaud Simon, az Eurosport Group TV tartalomigazgatója:
Különös egybeesés, hogy Greg első Tour de France győzelme volt az Eurosport első élő közvetítése, és most, hogy a csatorna a 25. születésnapját ünnepli, ez a nagyszerű sportoló ismét velünk van. Ikonikus figurája ő a sportvilágnak, és Eurosport nagykövetként egy igen illusztris társaságnak vált tagjává. Nagyköveteink segítségével innovatív módon erősíthetjük közvetítéseinket, és nézőinket még több információval láthatjuk el azokról a sportágakról, amelyeket annyira szeretnek.
Stefano Bernabino, az Eurosport Kerékpáros Műsorosztályának vezetője:
Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Greget nagyköveteink között üdvözölhetjük. Biciklis legendaként jelentősen meghatározta ennek a sportágnak a fejlődését. Remek versenystratéga volt, aki egyaránt jól bírta az emelkedőket és az időfutamokat is. Úttörő szerepet töltött be a technológiai kutatások és a felszerelésfejlesztés területén, és inspiráló meglátásaival, illetve tiszta értékrendjével sokat tett a kerékpársport kultúrájának nemesebbé tételéért.
Az Eurosport idén több mint 40 különböző kerékpáros eseménnyel várja nézőit, és több mint 1500 órányi műsorban olyan versenyekről tudósít, mint a 24 UCI World Tour, a Giro d’Italia, a Vuelta, vagy a Tour de France. Az Eurosport 2014-ben ünnepli, hogy 25. éve piacvezető szerepet tölt be a digitális innováció és az élő sportközvetítések területén.
VIDEÓ – A Centurion Vaude csapat párosa mai győzelmével összetettben is átvette a vezetést. Hermida a célba érésért is küzdött, Rabon felvette a ritmust.
A tegnapi prológ után ma embert próbáló szakasz várt a versenyzőkre. 108 km és 2450 m szintkülönbség nem gyerekjáték, főleg úgy, hogy az időjárás sem fogadta kegyeibe a bringásokat, hiszen hol jobban, hol kevésbé csöpörgött az eső. A mai nap arra is fény derült, hogy ki hogyan bírja a hosszú emelkedőket és a több órás terhelést.
Az első szakasz szinttérképe
A leggyorsabbak ma a Centurion Vaude versenyzői, Markus Kaufmann és Jochen Käss voltak. Már tegnap is jól mozogtak – negyedikek lettek – így két nap után vezetik a versenyt.
Jochen Käss és Markus Kaufmann a dobogón
A maradék két dobogós helyért óriási csata alakult ki, három duó versenyzői sprinteltek a pódiumot érő pozíciókért. Végül a javuló formát mutató Sauser – Rabon (Specialized) páros végzett másodikként.
Frantisek Rabon vezeti a mezőnyt
A mountain bike versenyzés nagyon megterhelő a testnek. Országúton elbújhatsz a mezőnyben, ha valami nem stimmel, de itt nincs hova. Minden tiszteletem a montisoké, minden országúti bringásnak ki kellene ezt próbálni – mondta a korábbi WorldTour menő Frantisek
A harmadik helyet a Lukas Flückiger – Martin Fanger (BMC) csapat kaparintotta meg hatalmas küzdelemben. Ha kicsit szerencsésebbek lettek volna a mai nap, könnyedén átvehették volna az összetett vezetőjének járó zebra csíkos trikókat. Mindegyik élcsapat kapott defektet, de ők voltak a legpechesebbek.
A BMC csapata küzd a defektekkel
Milyen nehéz nap volt ez a mai! 5 defekt egy szakaszon, de azért végig élveztük – summázta Flückiger
Érdekesség, hogy a „bikák” csapatai közül a Tim Böhme – Simon Stiebjahn (Team Bulls 2) páros végzett előrébb, alig maradtak le a dobogóról. Az első csapat sincs nagy gondban, valószínűleg a tőlük megszokott óvatos kezdés tanúi lehetünk.
Annál nagyobb viszont a baj a Multivan Merida csapatánál. Tegnap még mindenkit maguk mögé utasítottak, de ma Hermida allergiás tünetekkel küszködött (gyomorbajok), így a szakasz befejezése is kérdésessé vált számukra. Végül a 60. hely környékén beértek, de az összetett győzelmi esélyeik biztosan elszálltak. A problémát a reggeliben levő szárított gyümölcsök okozták, de egyelőre úgy néz ki a csapat folytatni tudja a versenyt.
Hermida már a szokásos vigyorral a szakasz után
A nőknél is változott a helyzet, hiszen a tegnap diadalmaskodó Kleinhans – Langvad (RECM 2) duót technikai problémák hátráltatták. A mai szakaszgyőzelmet és egyben az összetett elsőséget így a Sally Bigham – Esther Süss (Meerendal) páros szerezte meg.
Gondban a Kleinhans – Langvad páros
Az első szakasz eredménye:
1. Markus Kaufmann – Jochen Käss (Centurion Vaude) 4:42.50
2. Christoph Sauser – Frantisek Rabon (Meerendal Songo Specialized) +1.58,8
3. Lukas Flückiger – Martin Fanger (BMC MTB Racing) +1.59
4. Tim Böhme – Simon Stiebjahn (Team Bulls 2) +1.59,2
5. Konny Looser – Hannes Genze (Meerendal Centurion Wheeler) +1.59,3
6. Darren Hill – Waylon Woolcock (Cannondale Blend) +2.00,9
7. Karl Platt – Urs Huber (Team Bulls) +4.10,6
8. Robert Mennen – Kristian Hynek (Topeak – Ergon Racing) +7.29,4
9. Stefan Sahm – Thomas Dietsch (Team Bulls 3) +11.38,3
10.Roel Paulissen – Riccardo Chiarini (Torpado Factory) +12.10
Az összetett állása:
1. Markus Kaufmann – Jochen Käss (Centurion Vaude) 5:43.28
2. Lukas Flückiger – Martin Fanger (BMC MTB Racing) +41,2
3. Christoph Sauser – Frantisek Rabon (Meerendal Songo Specialized) +3.43,7
4. Tim Böhme – Simon Stiebjahn (Team Bulls 2) +4.07,8
5. Konny Looser – Hannes Genze (Meerendal Centurion Wheeler) +4.17,4
6. Karl Platt – Urs Huber (Team Bulls) +4.45,1
7. Darren Hill – Waylon Woolcock (Cannondale Blend) +5.49,8
8. Robert Mennen – Kristian Hynek (Topeak – Ergon Racing) +7.20,3
9. Nino Schurter – Philip Buys (SCOTT – Odlo MTB Racing) +12.50,5
10.Roel Paulissen – Riccardo Chiarini (Torpado Factory) +13.36,4
Az első szakasz összefoglaló videója, defektekkel és bukásokkal
A modern karbonvázak esetében a csapágy a vázon belül, szélesen helyezkedik el, átmérője nagyobb átmérőjű tengelyt fogad...
A kerékpáron bizonyos alkatrészek szem előtt vannak, mások megbújnak a vázban. Az előbbire jó példa a hátsó váltó, amely – valljuk be őszintén – nem egy technikailag bonyolult szerkezet, ellenben a kerékpárgyártók, biciklisek konzekvensen felülértékelik, ékszerként kezelik. A hajtómű középcsapágya alig látható, a gyártók előszeretettel takarékoskodnak rajta, technikai megoldása pedig hosszú évtizedeken keresztül alig változott. Az utóbbi években viszont robbanásszerű fejlődésnek lehettünk szemtanúi, újabb és újabb középcsapágy-rendszerek láttak napvilágot. A helyzet mára kaotikussá vált…
A modern karbonvázak a nagyobb, szélesebb házzal merevebb, könnyebb szerkezetet tesznek lehetővé…
Az okokat döntően a vázgyártástechnika rohamos fejlődésében kell keresni. A karbonszerkezetek elterjedése idézte elő a fejlődést, amely újabb és újabb kihívások elé állítja a hajtóműtervezőket. A középrész (avagy középcsapágy) mostoha körülmények közt teljesít szolgálatot, ki van téve kosznak, nedvességnek, illetve a vázban rejtőzködve a bicajos nemtörődömségének. Egészen az ezredfordulóig a kerékpáripar alig fejlesztett a hajtómű és a középcsapágy, illetve a középrész és a váz csatlakozás-rendszerén. A vázak döntő része angol menetes középcsapágy-házzal készült, de létezik olasz, francia és svájci menetes variáns is. Méretét tekintve a menetes „ház” belül 34-35 mm átmérőjű és 68-73 mm széles henger. A középcsapágy tengelye rendszerint 17 mm átmérőjű, kúpos, négyszögesített végű, 102-127 mm hosszú. Ezek a paraméterek a terhelés és az élettartam szempontjából optimális méretű csapágyak alkalmazását teszik lehetővé.
A hagyományos menetes középcsapágyház és a hozzá való középrész a terhelés és az élettartam szempontjából optimális méretű csapágyak alkalmazását teszi lehetővé…
Az 1990-es évek második felében, párhuzamosan a merevebb, stabilabb alumíniumvázak elterjedésével, felmerült az igény a megnövelt középcsapágytengely-átmérő iránt, így fokozva a hajtás hajtáshatékonyságát. Az első fecske a Shimano Octalink rendszere volt, majd ezt követte a nyílt szabványt képviselő ISIS. Mindkettő 19-22 mm-es tengelyátmérőt tett lehetővé, merevebb csőtengely-kialakítással, enyhén kúpos hajtókar-csatlakozással. Ez utóbbi is lényeges szempont, hiszen a hagyományos négyszögtengely sajnos hajlamos a puha alumínium karnyílás kitágítására, pontatlan csatlakozást előidézve.
ISIS középrész: könnyű, viszonylag merev, de sajnos nem tartós…
Mindkét rendszerrel a fő gond a csapágyméret csökkenése, lévén a házméret adott, a nagyobb tengelyátmérő mellett kevesebb hely marad a csapágyaknak. Ez sajnos csökkenti a középcsapágy élettartamát, a monoblokk rendszerű típus pedig nem felújítható, gyakran kell cserélni, ami a kerékpárosnak igen költséges. A problémára két válasz született: az egyik a 2003 bemutatott Shimano integrált hajtómű, amely a csapágyakat a csapágyházon kívül helyezi el, így növelve a csapágyméretet a tengelyátmérő párhuzamos növelésével. A másik megoldás a Cannondale BB30-as szabványa, amely a csapágyházat növelte 42 mm-es belső átmérőre, amelybe a „túlméretes” csapágy közvetlenül, préseléssel illeszkedik. A tengelyátmérő a Shimano Hollwtech esetében 24, a Cannondale-nél pedig 30 mm – azaz lényegesebb nagyobb ugrás, mint a 17-ről 19-22 mm-re való növelés az Octalink/ISIS rendszerek esetében.
Látható, hogy a csapágyak aprók, az SKF rendszer esetében az egyik oldalon tűgörgős megoldást kapunk…A csapágyházon kivül elhelyezett csapágycsészéket alkalmazó ú.n. integrált hajtómű
Más hajtóműgyártók is kínálnak mind az integrált külső csapágyrendszerhez való, mind a BB30 szabványnak megfelelő hajtóműveket, a nagyobb tengelyátmérőnek köszönhetően ezek könnyebbek, merevebb szerkezetűek, mint elődeik. A külső csapágyas megoldás fő hátránya a szélesebb hajtókar-kialakítás, amely kevesebb helyet hagy a bokának. A BB30 pedig rendkívül pontos, költséges vázmegmunkálást igényel, különben a hajtómű működése távolról sem nevezhető csendesnek. Persze a fejlődés itt nem ért véget: új fejlesztésű karbonvázaikhoz a gyártók nemcsak nagyobb átmérőjű, hanem szélesebb középcsapágyház-kialakítást igényeltek.
A modern karbonvázak esetében a csapágy a vázon belül, szélesen helyezkedik el, átmérője nagyobb átmérőjű tengelyt fogad…
A Scott és a Shimano közösen fejlesztette ki a BB86 rendszert, amely a már 2003 óta forgalomba lévő Hollowtech II szabvány szerinti 24 mm-es tengelyű integrált hajtóművet fogad, a csapágy szélessége országúti vázak esetében 90 mm, MTB-ken 95. A középcsapágyház viszont mindössze 86,5 mm széles 41 mm-es belső átmérővel, amelybe először egy műanyag csésze kerül, majd ebbe préseléssel illeszkedik maga a csapágy, amely 37 mm-es külső átmérőjű.
A BB86 és számos más rendszer esetében a csapágy és a váz közé egy műanyag hézagoló kerül…
Ez az adapter biztosítja a tökéletes csapágyilleszkedést, így nem igényel olyan pontos mérettolerancia-tartást a vázgyártóktól, mint a BB30-as szisztéma. Tehát a BB86 rendszerű vázba bármely integrált, 24 mm-es tengelyátmérőjű hajtómű beszerelhető, viszont nem fogad régebbi monoblokkhoz gyártott hajtóművet, vagy 30 mm-es tengelytípust. A vázgyártó a BB86 rendszernek köszönhetően szélesebb, nagy átmérőjű középcsapágy-házat alakíthat ki, amely növeli a váz stabilitását. A műanyag „betét” megoldja a mérettolerancia kérdését, viszont egy jelentős hátrányt eredményez: ha a csapágyat a vázból eltávolítjuk, az általában megsérül, cserére szorul.
Fent egy BB86-hoz készült, lent egy BB30-as rendszerű kar látható: az utóbbinál kétségtelenül több hely marad a bokának…
A Trek BB90-nek nevezett rendszere ez utóbbi problémát kívánja orvosolni: itt nincs műanyag „hézagoló”, a teljes csapágyegység szélesség 90 mm, átmérője 37 mm, ebbe a csapágy közvetlenül préseléssel kerül behelyezésre. A csapágy akár házilag is karbantartható, cserélhető. Minden más paraméterében és tulajdonságában a fent taglalt BB86-tal azonos. Nem említettük még a Campagnolót, amely néhány év késéssel ugyancsak kifejlesztette saját integrált hajtóműrendszerét, az Ultra-Torque-ot (a Fulcrum elnevezésében Racing-Torq), majd egyszerűsített változata is megjelent a Power-Torque néven. Mindhárom szerencsére kompatibilis, mind a menetes középcsapágyházzal külső csapágyelhelyezéssel, mind a BB86/BB90 szabvány szerinti vázakkal. Idén elkészült a Campa 30 mm-es tengelyszabványa is Over Torque néven, amely ugyancsak kompatibilis PressFit, BB30 és BB386 középrészekkel is. Találkozunk még egyéb BB számozást is: a BB92 a BB86 MTB megfelelője, ugyanúgy műanyag hézagolóval. A kompatibilitás kérdésében érdemes még megjegyezni, hogy a BB30-as rendszerű vázakba adapterrel mind az integrált, 24 mm tengelyű, mind a hagyományos monoblokkhoz hajtóművek adapter segítségével beszerelhetők.
BB30-as váz nem csak karbonból készülhet!
„Mi lenne, ha egyesítenénk a BB30-as rendszer 30 mm-es tengelyátmérőjét a 90 mm-es csapágyházszélességgel!” – ötlött fel a Wilier, Litespeed és a BH Bikes mérnökeiben, így megalkották a BB386 rendszert, amely egy új típusú hajtóművet igényel. Az FSA és számos kisebb gyártó partner volt az ötlethez, így megszülettek a 30 mm-es tengelyátmérővel rendelkező, de a BB30-cal szemben nem 68, hanem 90 mm-es csapágyszélességű hajtóműtípusok, minden eddiginél nagyobb merevségi mutatókkal, illetve alacsonyabb tömeggel felvértezve. Az ötlet pikantériája, hogy ezek a hajtóművel a régi menetes vázakkal is kompatibilisek, amelybe ehhez 30 mm-es tengelyt fogadó külső csapágycsészéket kell beszerelni. Az érme másik oldalán két már ismert hátrányt kell megemlíteni: az egyik a korlátozott „bokahely”, a másik a közvetlen csapágyelhelyezés miatti mérettolerancia-igény.
Így fest egy BB30-as hajtómű belül…
Az utóbbi ellenvetésre ismét született technikai válasz, amely a PressFit, PF30, illetve PF386 elnevezést kapta! Itt a csapágyházátmérő 46 mm-esre növelt, amelybe műanyag csésze kerül, majd ebbe csatlakozik a BB30/BB386 szerinti csapágy. Gyakran a műanyag „csésze” közvetlenül a karbonszerkezetbe préselhető, így nincs szükség alumínium henger beragasztására. (Mellesleg a BB86/92 esetében is ez a gyakoribb technikai megoldás, míg a BB30 és a BB90-nál ez majdnem lehetetlen, pontosabban túl költséges és/vagy nem elég tartós.)
BB30 vs. BB86 MegaExo: a pedáltávolság azonos, de a „bokaférőhely” nem…
És még itt sincs vége a zűrzavarnak! Ha OSBB elnevezéssel találkozunk, az nem más, mint a Specialized saját rendszere, az Alloy OSBB 42 mm-es csapágyház-átmérőjével majdnem azonos, mint a BB30 szabvány (de sajnos nem csereszabatos), amíg a Carbon OSBB 46 mm-es átmérője lényegében PF30-kompatibilis, bár a műanyag csésze kialakítása kissé eltér, így a csereszabatosság kétséges. Közben a Cannondale is alkotott egy újabb 30 mm-es szabványt, amely a 2013/2014-es kerékpárjain debütált: PF30 csapágyház-átmérő mellett 73 mm-es csapágyház-szélességet alkalmaz, elnevezése BB73.
Egy BB30-as rendszerű vázba adapterrel belemegy az integrált hajtómű, ellenben a BB86-osba nem szerelhető be a BB30-as…
Végezetül a BBright pedig a Cervelo rendszere, amely 30 mm-es tengelytípust alkalmaz, alapja a PF30, de lényeges különbség – amely a csereszabatosság szempontjából nem túl biztató -, hogy aszimmetrikus, a nem meghajtásoldali csapágy 11 mm-rel kijjebb kerül, tehát a váz középvonalához képest a meghajtás oldal 34 mm-re van (68 mm/2), amíg a másik távolsága 45 mm.
Célja, hogy a vázgyártó a középcsapágyház-kialakítás méretét megnövelhesse, de ez nincs befolyással a jobb oldali hajtókar-kialakításra, azaz a lábpozíciót nem korlátozza. A műanyag csésze karbantartás-nehézségét leszámítva ez lehet a legjobb kompromisszum: a legnagyobb tengelyátmérő, ideális hajtásergonómia, egyszerű vázgyártás (elnézőbb toleranciaigény), közel BB386-os vázmerevség, csak hát speciális hajtóművet vagy adapterezést igényel, az utóbbi esetben az előnyök egy része elveszik.
Speciális PF csapágyazás BBright rendszerhez
A BBright masszív vázkonstrukciót és jó ergonómiát tesz lehetővé
A BBright aszimmetrikus elrendezése
A nem meghajtásoldal 11 mm-rel kijebb van
Középrész PF386 rendszerhez
BB386-os váz acélból!
Kisebb gyártók minden szabványváltozathoz kínálnak megoldást
A BB30/BB386 vagy PF30/PF386-as rendszer lehetővé teszi az excenteres adapterek beszerelését…
…hagyományos integrált hajtóművel a lánc megfeszíthető legyen single speed használathoz!
BB30 tengelyt alkalmazó hajtómű
BB386 rendszer, amely a legjobb technikai paramétereket tudhatja magáénak
BB386: nagy tengelyátmérő, széles csapágyház
Hagyományos középrész, kónuszos csapágyazással
Karbantartás
A menetes rendszerű vázak esetében a csapágy szerkezete lehet hagyományos négyszögtengelyes golyóscsapágyas vagy monoblokk típusú, az utóbbi négyszögtengelyes, Octalink vagy ISIS bordástengelyes, illetve külső csészés, amely mélyhornyú (ú.n. ipari) csapágyat alkalmaz. A golyóscsapágyas sok különálló alkatrészből áll, fel- és leszereléséhez speciális szerszámok szükségesek. A 90-es években ezt a körülményes megoldást váltotta fel a monoblokk rendszer, amely egyetlen csapágyegységet képez, általában nem karbantartható, elkopás után cserére szorul. Fel- és leszerelése monoblokkbehajtó szerszámot igényel: ebből a legelterjedtebb a Shimano rendszere. A bordástengelyes középcsapágyak szintén monoblokk rendszerűek (kivétel ez alól a Dura Ace 7700, illetve az ipari csapágyas, szétszerelhető ISIS-szabványos konstrukciók: a különbség mindössze a tengelyátmérőben van. A szerelés menetével egy korábbi cikkben foglalkoztunk. https://bikemag.hu/tech/kozepcsapagyak-szerelese-karbantartasa.
A csapágy beszereléséhez használjunk présszerszámot!
A külső csészés, ú.n. integrált hajtóművek karbantartása valamivel egyszerűbb, mint a bármely korábbi rendszeré, a hajtómű leszereléséhez nincs szükség speciális szerszámra. A Shimano Hollowtech II hajtóművek esetében két imbuszcsavart és a műanyag csapágyelőfeszítő kupakot kell eltávolítani, a SRAM és FSA modellek általában egyetlen önlehúzó csavar alkalmaznak. A bal oldali kar eltávolítását követően a meghajtásoldali kart finoman gumikalapáccsal ki kell ütni. A csapágycsészéket speciális szerszámmal kell a vázból kihajtani, a meghajtásoldali – angol menetes vázak esetében – fordított menetes. A csapágyak felújíthatók, de akadozó mozgás esetén – mivel nem túl költséges – célszerű a teljes egységet cserélni. Összeszereléskor a csapágyházmenetet tisztítsuk meg, kenjük, ellenőrizzük, hogy melyik csésze melyik vázoldalhoz illik, majd a megadott nyomatékkal rögzítsük. A hajtómű felszerelése fordított sorrendben történik, a műanyag csapágyelőfeszítő kupakot a megfelelő szerszámmal finoman hajtsuk be, amíg a csapágyjáték el nem tűnik.
1. A hajtókar leszerelése
2. A műanyag csapágyelőfeszítő kupak eltávolítása
3. Gyakran találunk még egy biztosító műanyag távtartó éket is
4. A meghajtásoldali kart finoman gumikalapáccsal ki kell ütni
5. A csapágycsészéket speciális szerszámmal kell a vázból kihajtani
6. Összeszereléskor a csapágyházmenetet tisztítsuk meg, kenjük
7. Ellenőrizzük, hogy melyik csésze melyik vázoldalhoz illik, majd a megadott nyomatékkal rögzítsük
8. A műanyag csapágyelőfeszítő kupakot a megfelelő szerszámmal finoman hajtsuk be, amíg a csapágyjáték el nem tűnik
A BB86 és egyéb műanyag hézagolócsészét alkalmazó vázak esetében a csapágy eltávolításához mindenképpen speciális szerszámra lesz szükség, a közvetlen csapágyfelfekvés esetében egyszerű csapágyprés, vagy akár annak házilag készített alternatívája is szóba jöhet. A hajtómű leszerelése a fenti bekezdésben szerint történik, ezután a csapágyszerelő szerszámot toljuk át az egyik oldali csapágyon, majd illesszük annak belső felületére. Finoman üssük ki a csapágyat gumikalapáccsal. Miután eltávolítottuk, ellenőrizzük a csapágy állapotát, a szerelés által okozott károsodást a műanyag hézagolón. Ha rendellenességet tapasztalunk, a hibás alkatrészeket cseréljük ki. Összeszerelés előtt a váz csapágyfelfekvő felületét alaposan tisztítsuk meg, és habár nem kötelező, „karbonbarát” kenőanyagot használhatunk az összeszereléshez. Alumíniumcsésze esetén a kenés elengedhetetlen a zajok csökkenéséhez. A csapággyal érintkező tengelyrész ugyancsak célszerű kenni.
1. A BB86 és egyéb műanyag hézagolócsészét alkalmazó vázak esetében a csapágy eltávolításához mindenképpen speciális szerszámra lesz szükség
2. A csapágyszerelő szerszámot toljuk át az egyik oldali csapágyon, majd illesszük annak belső felületére, finoman üssük ki a csapágyat gumikalapáccsal
3. Ellenőrizzük a csapágy állapotát, a szerelés által okozott károsodást a műanyag hézagolón
4. A csapágyfelfekvő felületét alaposan tisztítsuk meg, „karbonbarát” kenőanyagot használhatunk az összeszereléshez
A szerbiai születésű Kasza Gáborral nem tudtak mit kezdeni a hazai csapatok az Amatőr Kupa nyitó versenyén, a Tihany Kupán.
Bár kontinentális csapatunk, az Utensilnord is jelen volt a 7+1 körös, 81 kilométeres versenyen és az amatőr sorok is szinte teljes létszámmal érkeztek, végül a táv derekán egy olyan szökés alakult ki, amiben már remek helyzetben találta magát a Mugen Race versenyzője, Bernárd Bendegúzzal és a betegségből lábadozó Kenyeres Ábellel az Utensilnordból. 2014-ben már jóval több versenynappal a lábában Kasza a hajrára mondhatni simán szakította le ellenfeleit.
Idén hó nem esett, mégsem az nyert, akire előzetesen a legtöbb pénzt tettük volna.
Az év első Monumentumát minden bizonnyal nem kell bemutatni a kerékpár fanatikusoknak (mi azért tisztességgel megtettük ITT), már csak a táv ismeretében is le a kalappal Matteo Bono (Lampre Merida), Nathan Haas (Garmin-Sharp), Nicola Boem (Bardiani), Antonio Parrinello (Androni Giocattoli), Maarten Tjallingii (Belkin), Jan Barta (Netapp-Endura) és Marc de Maar (UnitedHealthCare) előtt akik szökésre adták a fejüket, előnyük a 10 percet is elérte.
Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it
Innentől kezdve, ha nem kerékpáros médium lennénk, azt mondhatnánk, az égvilágon nem történt semmi: az mezőny tisztes távolságban üldözte a fogyatkozó létszámú szökevénycsoportot, az eső pedig… Nos az változó intenzitással esett, nem ritkán embertelen körülményeket varázsolva a versenynek (ráadásul a táv felénél magasodó Turchinón csak 5 fok volt).
Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it
Ilyen időjárásban előtérbe kerül a leleményesség: egyesek mini sárvédővel védekeztek az eső ellen, mások forró folyadékkal feltöltött kulaccsal locsolták érzéketlenné vált ujjaikat.
24 kilométerrel a cél előtt a Cipressa lejtmenetében a Nibali törte meg a csendet, aki a Nizzán nem nyújtott túl meggyőző teljesítményt (lévén idén a Tour de France-ra készül), így különösképpen senki nem izgatta magát az akció miatt. A Poggión utol is érték, ami Greipelnek már sok volt, a topfavoritnak tartott Degenkolb (Giant-Shimano) pedig defektet kapott.
A sík részre leérkezve kisebb-nagyobb próbálkozások után végül egy viszonylag népes csoport hajrázhatott a győzelemért, akik közül Cancellara meglepően jól sprintelt, ám Kristoff (Katusha) ellen ezúttal nem volt ellenszer, mindenki közül a legfrissebben mozogva ellentmondást nem tűrően megnyerte a versenyt. Kiemelendő még a cseh Zdenek Stybar egész jó teljesítménye a sprinten, a cyclocross világbajnoknak érik az első kockaköves klasszikus győzelme idén…
Fotó: Stefano Sirotti / sirotti.it
A 26 éves norvég Alexander Kristoff az utóbbi években egyre jobb eredményekkel vétette észre magát: az olimpiai bronzérem mellett például a De Panne-i háromnaposon nyeregette a szakaszokat, de betalált a dán- és a svájci körversenyen is, valamint a legfontosabb norvég többnaposokon uralta a sprinteket. Idén Ománban már megmutatta, milyen a viking-virtus, és számítani lehetett rá, hogy a klasszikusokon is villantani fog. A mai nap az időjárás miatt is kedvezett a Katyusa versenyzőjének, a mezőny egyik legjobb esőmenőjének számít.
A pump track királya természetesen Nino Schurter volt
Videó! A Multivan Merida Biking Team párosa nyerte a dél-afrikai többnapos MTB maraton, a Cape Epic felvezető szakaszát. Bukások, technikai hibák, küzdelem és öröm az első napon.
A március 23-30. között zajló Cape Epic indulóira a mai nap – mintegy felvezető jelleggel – egy 23 km hosszú és 700 méter szintet tartalmazó szakasz várt. A tavalyi útvonalhoz képest itt csak apró változások történtek, az etap nehézségét a Stairway to Heaven nevű egynyomos mászás adta, nem sokkal a start után. Legfőbb esélyesnek a cross country specialistákat tartották, ami végül be is igazolódott.
A prológ szinttérképe
José Antonio Hermida és Rudi van Houts csapata végig jó tempót diktált, így a holnapi napot 12 másodperces előnnyel várhatják. A spanyol mókamester azért okozott még pár izgalmas pillanatot a rajt előtt, ugyanis nem találta a nevezéshez kapott karszalagot, de végül minden rendben ment.
A Multivan Merida párosa utolérte a Team Bulls csapatát
Mivel nem tudtunk együtt készülni, mindketten keményen edzettük. Egyikünk sem akar a másikról leszakadni, úgyhogy készen állunk. Nagyon jó volt ma az egyensúly, mindketten erősek vagyunk és végig a határon mentünk. A pulzusom 180 volt, az nagyon magas ám! – mondta Rudi van Houts
Hermida és Rudi van Houts öröme
A második helyen a BMC csapata zárt. Lukas Flückiger és a Ralf Näf helyére utolsó pillanatban beugró Martin Fanger majdnem meglepetést okozott, a későbbiekben érdemes lesz rájuk figyelni. A harmadik pozíciót a Topeak Ergon párosa szerezte meg. A tavaly antiloppal ütköző Robert Mennen és társa Kristian Hynek inkább maraton specialistáknak számítanak, így kifejezetten bíztató a prológon nyújtott teljesítményük.
A pump track királya természetesen Nino Schurter volt
Az összetett legfőbb esélyesei közül a Karl Platt – Urs Huber csapat (Team Bulls) kezdett jobban. Bár egy kisebb bukás őket is hátráltatta, így is több mint 1 percet vertek a Christoph Sauser – Frantisek Rabon (Specialized) párosra, akik a csalódást keltő 9. helyen végeztek. Előbb a cseh versenyző lánca esett le, majd „Susi” elesett, így nem indult jól számukra a verseny.
Sauser és Rabon csak a jobb folytatásban bízhatnak
A hölgyeknél az Annika Langvad – Ariane Kleinhans (RECM 2) duó szerezte meg a vezetést. Langvad hatalmasat esett a lépcsőn, de ezen úgy felspannolta magát és csapattársát, hogy megközelítőleg 2 percet adtak a 2. helyen érkező Selly Bigham – Esther Süss (Meerendal) párosnak.
Annika Langvad nagyot esett
A prológ és egyben az összetett eredményei:
1. José Hermida – Rudi van Houts (Multivan Merida Biking) 59.08
2. Lukas Flückiger – Martin Fanger (BMC MTB Racing) +12
3. Robert Mennen – Kristian Hynek (Topeak – Ergon Racing) +1.21
4. Markus Kaufmann – Jochen Käss (Centurion Vaude) +1.30
5. Nino Schurter – Philip Buys (SCOTT – Odlo MTB Racing) +1.54
6. Karl Platt – Urs Huber (Team Bulls) +2.04
7. Kevin Evans – Max Knox (FedGroup Itec) +2.40
8. Roel Paulissen – Riccardo Chiarini (Torpado Factory) +2,55
9. Christoph Sauser – Frantisek Rabon (Meerendal Songo Specialized) +3.15
10.Johann Rabie – Niel MacDonald (FedGroup Itec 2) +3.32
A korábbi négyszeres F1 világbajnok Alain Prost élvezi a versenyt
A szakasz összefoglalója, a legjobbakkal:
Holnap a verseny egyik legnehezebb szakasza jön, ahol az indulóknak 108 km és 2450 m szintkülönbség leküzdése lesz a feladatuk.
A legismertebb közösségi portálon napról napra új részletek derülnek ki az amerikai cég új villájáról. Bár konkrétumok még nincsenek, találgatni már tudunk.
1989-ben a RockShox feje tetejére állította az MTB világot az RS-1 bemutatásával. A történelem van, hogy ismétli önmagát. – hirdeti a képeken olvasható felirat
Az ős RS-1 volt a cég első kerékpárokhoz készített teleszkópja, ami –manapság is használt – levegős rugózással és olajos csillapítással működött. A 49 mm-es rugóút annak idején DH versenyeken is elégnek számított.
RockShox RS-1 1989-ből
Vajon hasonló mérföldkő lesz a RockShox életében az új RS-1?
Négy nap alatt négy képet kaptak az érdeklődők az újdonság különböző részeiről. Egyelőre viszont, szimplán a képek összeillesztése nem adta ki a jövendőbeli villa felépítését, mert úgy vágták meg a felvételeket, hogy maradnak még nyitott kérdések. El tudom képzelni azt is, hogy csak renderelt képek kerültek nyilvánosságra, a konkrét termék nincs még kész, csak prototípus vagy terv létezik.
RockShox RS-1 2014
Az első kép csak egy nyakcsövet ábrázol. Annyit valószínűsíthetünk, hogy karbonból készült, ebből következik, hogy a tervezésnél fontos szempont volt a minél alacsonyabb tömeg.
RockShox RS-1 nyakcső
A második kép már több meglepetést tartalmaz. Nincsenek a szokott helyükön a becsúszószárak, sőt felülről úgy tűnik, mintha semmilyen állítási lehetőség nem lenne. A nyakcső előző képhez viszonyított átmérője nagyobb, így szinte biztos, hogy Tapered (kúpos) kialakítású. A hidraulikus fékkábel elvezetésére szolgáló szem viszonylag filigrán. A felső rész anyaga szerintem szintén szénszál erősítésű kompozit.
RockShox RS-1 villaváll
A harmadik felvételnél kapta fel mindenki a fejét. Igen, ez egy fordított kialakítású (úgynevezett Up Side Down – USD) villa. A legismertebb ilyen talán a Cannondale tervezte Lefty, de a Manitou, a Marzocchi és az X Fusion kínálatában is helyet kapott már hasonló felépítésű teleszkóp. Motoroknál a jobb minőségű rugózó elemek általában USD kialakításúak, ugyanis azonos súly mellett nagyobb merevség, finomabb reagálás és jobb súlyelosztás jellemzi őket. MTB felhasználási területnél hátrányként a becsúszószárak könnyű sérülékenysége, a szimmeringek gyorsabb koszolódása és kopása merülhet fel, a várhatóan csillagászati ár mellett. Érdekes kérdés még az is, hogy miként rögzítették a rugózó és csillapító egységet a villaszáron belül.
A RockShox RS-1 USD kialakítású villa lesz
A negyedik képen a becsúszószárak és az átmenő tengelyes kialakítású papucs láthatóak. Előbbiek az idén bevezetett fekete anódizált felületkezelést kapták. Átmérőjükről, akárcsak a tengely átmérőjéről még nincs adat. Sasszeműek kiszúrhatják az agyon szereplő „Predictive Steering” feliratot. Arra, hogy ez csak marketingmaszlag a pontos kormányzásra, vagy valami komolyabb technológiát rejt mi sem tudjuk a választ. Érdemes megfigyelni még a féknyereg rögzítését is. A láb alumínium részéből indul, és eléggé ki van könnyítve a fül.
Rock Shox RS-1 átmenő tengellyel
Ha tippelni kéne, én egy könnyű XC/ maraton villát mondanék, de ez a kialakítás előnyös lehet fatbike-ok esetén is.
Március 22-én pedig az első teljes kép is megjelent:
Kíváncsian várjuk milyen lesz valójában!
Szívesen fogadjuk olvasóink véleményeit is!
Az elnöki beszámolóval kezdődött és végződött a Magyar Kerékpársportok Szövetségének mai közgyűlése…
Eredetileg 9 napirendi pontja lett volna a közgyűlésnek:
1. Az elnökség tevékenységéről szóló éves szakmai beszámoló;
2. Közhasznúsági jelentés
3. A Felügyelő Bizottság írásbeli jelentése
4. A szakági szövetségek által beterjesztett javaslatok
5. Az MKSZ pénzügyi helyzetéről szóló számviteli, tv. szerinti pénzügyi beszámoló
6. 2014. évi szakmai és pénzügyi terv
7. Beszámoló a 60 milliós versenyrendszer támogatás felhasználásáról
8. Kerékpáros Sportágfejlesztési Stratégiai program ismertetése
9. Egyéb
A közgyűlés Katona Kálmán elnök úr meghívására Dr. Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgató helyettesének beszámolójával kezdődött, aki a szövetség 2012. és 2013. évi munkáját méltatta, ami hozzájárult, hogy a kerékpársport az államilag kiemelten támogatott sportágak közé kerülhetett. Elmondta azt is, hogy a MOB szempontjából a Középtávú Sportágfejlesztési Stratégia projektejei megfelelnek az elvárásoknak minden szempontból.
Ezek után került sor Katona Kálmán elnöki beszámolójára, amiben a már említett sportágfejlesztési stratégia alapján haladt, hol tartanak a projektekben, valamint nemzetközi versenyek terveiről is beszélt.
A további napirendi pontok megtárgyalására azonban több tagegyesületi vezető által kifogásolt szabálytalanságok miatt nem került sor, ugyanis a tagegyesületek a közgyűlés előtt nem kapták meg határidőre a napirendi pontokat tartalmazó dokumentációt. Az előállt helyzetet lezárva Katona Kálmán elnök úr a közgyűlést berekesztette, az alapszabály szerint május 31-éig kell összehívni megismételt közgyűlést.
Idén nem számítunk a tavalyihoz hasonló ítéletidőre
Holnap kerül sor a kerékpársport egyik legpatinásabb versenyére, a Milano-SanRemo-ra, amit három „monumentum” is követ hamarosan, a Flandriai Körverseny, a Paris-Roubaix és a Liege-Bastogne-Liege…
A monumentumok – melyek közé az őszi Giro di Lombardia tartozik még a klasszikusok közül – a kerékpársport legnehezebb és legpatinásabb múltra visszatekintő egynaposai. A közel 300 kilométeres SanRemo kicsit más, mint a többi, főleg azzal, hogy ismét a sprintereknek kedvező útvonalon halad. Ezen a versenyen van esélyük a győzelemre a virtingli hajráembereknek, annak ellenére, hogy a cél előtt nem sokkal két kisebb emelkedő, a Cipressa és a Poggio is nehezíti a mezőny egyben tartását.
Idén nem számítunk a tavalyihoz hasonló ítéletidőre
Tavaly az időjárás némileg irreálissá tette a versenyt, de idén – legalábbis a hőmérséklet szempontjából – sokkal jobb körülmények várnak a mezőnyre. Ha végignézzük a rajtlistát, azok a csapatok, ahol van győzelemre esélyes sprinter, abszolút az ő segítésére válogatták össze a sort, ami tovább növeli a tömeghajrá valószínűségét. Ugyancsak ezt vetíti elő, hogy jelenleg nincs olyan, a többiekhez képest kiemelkedő formában lévő sprinter, mint amilyen pár éve Cavendish volt (az ex világbajnok pedig saját nyilatkozata szerint sincs olyan formában, mint 2009-ben, amikor győzni tudott). Így a Poggio-t elérve a sprinterek csapatai között valószínűleg egyetértés lesz, nem fog mindenki egyvalakinek a csapatára várni, hogy üldözzön egy kialakuló szökést.
Az útvonal
A táv derekán, a Turchino emelkedőjén minden bizonnyal összeáll majd egy elmenés, de ennek célja csaka későbbi akciók megakadályozása lesz, a közönség számára a Cipressán és a Poggión kezdődik majd a verseny. (A Pompeiana, amely kedvezett volna a hegyet jól bíró versenyzőknek, végül nem került bele az útvonalba, valamint a Le Maine is kikerült.) Egy 300 kilométeres versenyen a csapatok segítőire még nagyobb szerep hárul, hiszen ilyenkor minden nüansz számít, amivel energiát spórolhatnak a sprintereknek. Persze ehhez az első számú ember rutinjára is szükség van, nem véletlenül nyert például az a spanyol Oscar Freire három SanRemót, aki köztudottan a legjobban tudott bujkálni a mezőnyben akkoriban.
A Cipressa és a Poggio
Idén a sprinterek között két csoportot kell megkülönböztetni, attól függően, hogy kinek az akarata érvényesül a Poggión. Képesek-e az inkább „klasszikusmenő”, kisebb emelkedőket jól bíró sprinterek (amilyen például Degenkolb, Demare vagy Modolo és soroljuk ide Sagant is, vagy a folyamatosan fejlődő norvég Kristoffot) csapatai olyan tempót diktálni, hogy elrázzák a Cavendish-Greipel kettőst? Cavendish és Greipel számára elvileg a Poggio kibírható, de kérdés mennyire kerülnek hátra a mezőnyben. Azonban olyan segítőik vannak, akik elvileg meg tudják oldani, hogy előre hozzák őket a célig. Persze nyilván lesznek, akik nem szeretnének tömeghajrát, sokan fognak próbálkozni, közülük szokás szerint Fabian Cancellara neve kívánkozik előre, a többieket pedig azért lenne kár sorolni, mert úgyis kifelejtenénk valakit.
A svájci sztár mindenesetre jól összefoglalta a Milano-SanRemo esszenciáját: „Nem a legnehezebb klasszikus a naptárban, de a legnehezebb megnyerni, ugyanakkor a legkönnyebb elveszíteni.”
Ha már szóba került Cancellara neve, érdemes kicsit tovább tekinteni a soron következő kockaköves- és az ardenneki klasszikusok felé, ahol idén teljesedhet ki talán egy generációváltás. Cancellara, Tom Boonen, Filipoo Pozzato, Philippe Gilbert és a többiek természetesen még nem a múltat jelentik, de itt vannak a nagyon erős trónkövetelők, akik közül a kockaköveken Peter Sagannak már szinte kötelező legalább egy nagyot nyerni, tavalyi teljesítménye alapján Zdenek Stybar is a topfavoritok közé lépett, ahogy a kockaköveken a norvég Alexander Kristoff is iszonyú veszélyes lehet, ha sprint dönt a győztes személyéről. Michal Kwiatkowski szinte bárhol jó lehet, az Ardennekben pedig majd olyan fiatalokra lesz érdemes figyelni, mint Tom Jelte Slagter, Carlos Betancur… a világbajnok Rui Costa is jobban készül a klasszikusokra mint tavaly, izgalmakban nem lesz hiány idén tavasszal…
Rajtlista:
MTN – Qhubeka
1.CIOLEK Gerald
2.TEKLEHAIMANOT Daniel
3.KONOVALOVAS Ignatas
3.KUDUS Merhawi
4.MEINTJES Louis
5.SBARAGLI Kristian
7.THOMSON Jay Robert
8.VENTER Jaco
AG2R La Mondiale
11.NOCENTINI Rinaldo
12.APPOLLONIO Davide
13.BONNAFOND Guillaume
14.CHAINEL Steve
15.HOULE Hugo
16.GRETSCH Patrick
17.MONDORY Lloyd
18.MONTAGUTI Matteo
Androni Giocattoli
21.PELLIZOTTI Franco
22.VAN HUMMEL Kenny
23.BELLETTI Manuel
24.BERTAZZO Omar
25.FRAPPORTI Marco
26.PARRINELLO Antonio
27.ROSA Diego
28.ZILIOLI Gianfranco
Astana Pro Team
31.NIBALI Vincenzo
32.BOZIC Borut
33.GASPAROTTO Enrico
34.GAVAZZI Francesco
35.GRIVKO Andriy
36.GUARDINI Andrea
37.IGLINSKIY Maxim
38.LUTSENKO Aleksey
Bardiani – CSF
41.BARBIN Enrico
42.BOEM Nicola
43.CANOLA Marco
44.COLEDAN Marco
45.COLBRELLI Sonny
46.BATTAGLIN Enrico
47.FORTIN Filippo
48.PIRAZZI Stefano
Belkin-Pro Cycling Team
51.MOLLEMA Bauke
52.FLENS Rick
53.HIVERT Jonathan
54.LEEZER Tom
55.NORDHAUG Lars Petter
56.TJALLINGII Maarten
57.VAN EMDEN Jos
58.WAGNER Robert
BMC Racing Team
61.GILBERT Philippe
62.HUSHOVD Thor
63.LODEWYCK Klaas
64.QUINZIATO Manuel
65.SCHAR Michael
66.VAN AVERMAET Greg
67.VELITS Peter
68.WYSS Danilo
Cannondale
71.SAGAN Peter
72.BODNAR Maciej
73.CARUSO Damiano
74.DE MARCHI Alessandro
75.GATTO Oscar
76.MARCATO Marco
77.MARANGONI Alan
78.LONGO Paolo
FDJ.fr
81.DéMARE Arnaud
82.BONNET William
83.BOUCHER David
84.DELAGE Mickaël
85.LADAGNOUS Matthieu
86.LE BON Johan
87.OFFREDO Yoann
88.VICHOT Arthur
Garmin Sharp
91.BAUER Jack
92.HAAS Nathan
93.LANGEVELD Sebastian
94.MILLAR David
95.NAVARDAUSKAS Ramunas
96.SLAGTER Tom-Jelte
97.VANSUMMEREN Johan
98.WEGMANN Fabian
IAM Cycling
101.CHAVANEL Sylvain
102.DENIFL Stefan
103.LöFKVIST Thomas
104.KLUGE Roger
105.HINAULT Sébastien
106.HAUSSLER Heinrich
107.ELMIGER Martin
108.PELUCCHI Matteo
Lampre – Merida
111.POZZATO Filippo
112.BONO Matteo
113.CIMOLAI Davide
114.RICHEZE Ariel Maximiliano
115.MODOLO Sacha
116.MORI Manuele
117.ULISSI Diego
118.WACKERMANN Luca
Lotto Belisol
121.GREIPEL André
122.BAK Lars Ytting
123.GALLOPIN Tony
124.HANSEN Adam
125.LIGTHART Pim
126.ROELANDTS Jurgen
127.SIEBERG Marcel
128.VANENDERT Jelle
Movistar Team
131.AMADOR Andrey
132.LOBATO Juan Jose
133.SZMYD Sylwester
134.QUINTANA Dayer
135.ROJAS José Joaquin
136.SANZ Enrique
137.SüTTERLIN Jasha
138.VENTOSO Fran
Omega Pharma – Quick-Step
141.CAVENDISH Mark
142.BAKELANTS Jan
143.KEISSE Iljo
144.KWIATKOWSKI Michal
145.PETACCHI Alessandro
146.RENSHAW Mark
147.STYBAR Zdenek
148.TRENTIN Matteo
Orica GreenEDGE
151.LANCASTER Brett [new]
152.CLARKE Simon
153.DURBRIDGE Luke
154.HAYMAN Mathew
155.IMPEY Daryl
156.KEUKELEIRE Jens
157.MATTHEWS Michael
158.TUFT Svein
Team Europcar
161.ARASHIRO Yukiya
162.COQUARD Bryan
163.COUSIN Jérôme
164.HUREL Tony
165.JEROME Vincent
166.NAULEAU Bryan
167.PICHOT Alexandre
168.THURAU Bjorn
Team Giant-Shimano
171.DEGENKOLB John
172.CURVERS Roy
173.DE KORT Koen
174.DEVENYNS Dries
175.GESCHKE Simon
176.JANSE VAN RENSBURG Reinardt
177.STAMSNIJDER Tom
178.TIMMER Albert
Team Katusha
181.KRISTOFF Alexander
182.BRUTT Pavel
183.GUSEV Vladimir
184.KOLOBNEV Alexandr
185.KUCHYNSKI Aliaksandr
186.PAOLINI Luca
187.SMUKULIS Gatis
188.VICIOSO Ángel
Team NetApp Endura
191.BARTA Jan
192.BENEDETTI Cesare
193.CAMANO Iker
194.DE LA CRUZ David
195.DEMPSTER Zakkari
196.HUZARSKI Bartosz
197.ROWSELL Erick
198.VOSS Paul
Team Sky
201.BOASSON HAGEN Edvald
202.CATALDO Dario
203.EISEL Bernhard
204.KNEES Christian
205.PUCCIO Salvatore
206.RASCH Gabriel
207.SWIFT Ben
208.THOMAS Geraint
Tinkoff-Saxo
211.BENNATI Daniele
212.JUUL-JENSEN Christopher
213.KREUZIGER Roman
214.KROON Karsten
215.MřRKřV Michael
216.ROCHE Nicolas
217.SřRENSEN Nicki
218.TRUSOV Nikolay [new]
Trek Factory Racing
221.CANCELLARA Fabian
222.ALAFACI Eugenio
223.DIDIER Laurent
224.FELLINE Fabio
225.JUNGELS Bob
226.POPOVYCH Yaroslav
227.RAST Gregory
228.ROULSTON Hayden
UnitedHealthcare
231.BAZZANA Alessandro
232.DE MAAR Marc
233.EUSER Lucas
234.FöRSTER Robert
235.FRATTINI Davide
236.JONES Chris
237.MAASKANT Martijn
238.REIJNEN Kiel
Neri Sottoli
241.ANDRIATO Rafael
242.CHICCHI Francesco
243.COLLI Daniele
244.FAILLI Francesco
245.FINETTO Mauro
246.PONZI Simone
247.RABOTTINI Matteo
248.TABORRE Fabio
Cross-country futam egy évtizede Csillebércen (Fotó: Takács Tamás)
Elérhetővé tette honlapján a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség a 2014-es, módosított versenyszabályzatát, ami a legnagyobb változást a cross country versenyek szabályaiban és időrendjében hozta. A szövetségi versenyszezon kettő hét múlva kezdődik, az „Acél a cél” cross country ranglista futammal.
Cross-country futam egy évtizede Csillebércen (Fotó: Takács Tamás)
Az egy hónapja az oldalunkra is felkerült MKSZ sportágfejlesztési koncepcióból is kitűnt, hogy a 2014-es évben a tömegsport (maratonok) szerepe háttérbe szorul az élsporttal (cross country) és az utánpótlás-neveléssel szemben. Elviekben – bár ezzel sokan nem értenek egyet – ez üdvözítő dolog, hiszen a tömegsport képes üzleti alapon megállni a saját lábán, szövetségi támogatásra inkább az élsportnak és az utánpótlás nevelésnek van direkt módon szüksége.
A tavalyi évben a Cross Country Challenge által létrehozott, az amatőröknek az élsportba való integrálását elősegítő kategóriák kikerültek az idei cross country versenyszabályzatból, ehelyett kettő (férfi-női), „Cross Country Fun” névre keresztelt kategória került ajánlott 30 perc +/- 5 perces versenyidővel. Ez így átláthatóbbnak, letisztultabbnak, logikusabbnak tűnik, és az élsport fejlődését szolgálhatja az olimpiai számban.
Az új kategóriák és a versenyidők itt látható:
Cross Country Fun kategória
Cross Country Fun férfi
15- éves kortól
Cross Country Fun női
15- éves kortól
Pontszerző kategóriák
Felnőtt férfi (elit)
23-29 éves korig
Felnőtt nő (elit)
23-29 éves korig
U23 férfi
19-22 éves korig
U23 nő
19-22 éves korig
U19 férfi (junior)
17-18 éves korig
U19 nő (junior)
17-18 éves korig
U17 férfi
15-16 éves korig
U17 nő
15-16 éves korig
U15 fiú
13-14 éves korig
U15 lány
13-14 éves korig
U13 fiú
11-12 éves korig
U13 lány
11-12 éves korig
U11 fiú
9-10 éves korig
U11 lány
9-10 éves korig
U9 unisex
– 8 éves korig
Master1 férfi
30-39 éves korig
Master1 nő
30-39 éves korig
Master2 férfi
40-49 éves korig
Master2 nő
30-49 éves korig
Master3 férfi
50- éves kortól
Az utánpótlás korúaknál nem kötelező alkalmazás jelleggel megjelentek a kombinációs versenyek. Ez az U9, U11, U13 kategóriákat érinti, akiknél lehetőség van a verseny főnapja előtti napon ügyességi versenyt tartani. Az ügyességi versenyek alkalmazása nem újkeletű dolog, osztrák szomszédainknál már bevett gyakorlat, hogy a fiatal korosztály számára nem csupán egy körpályát jelölnek ki, hanem egy több állomásból álló ügyességi pályán is össze kell mérniük tudásukat.
A kombinált gyerekversenyt választó rendezők időrendje: